CO 2 mély talajrétegbe injektálásának kockázatmendzsmentje

1. CO2 mélytalajrétegbe injektálásának kockázatmendzsmentje

2. A Föld légkörében található CO2 részarányának emelkedése (az emberiség történetében) az ipari forradalom óta igen erőteljes: koncentrációja az 1700-as évek végétől 280 ppm-ről (milliomodnyi térfogatrész) 380 ppm-re ugrott. Ez a Föld átlaghőmérsékletének növekedését vonta maga után, a XVIII. század óta globális átlagban 0,6 °C-ot, Magyarországon ez az emelkedés 2025-ig várhatóan mintegy 1,5-1,8 °C lesz. A CO2-kibocsátás globális csökkentésére számos együttműködési kísérlet jött létre, eddig viszonylag csekély sikerrel, hiszen a kibocsátások jelenleg is növekedésben vannak. Európa azonban a környezetvédelem más területeihez hasonlóan a csökkentésben is az élen jár: az Unió célul tűzte ki, hogy 2020-ra 20%-os javulást kell elérni a CO2-kibocsás terén is.

3. De miért is jelent problémát az a néhány fok hőmérséklet-emelkedés? 
A CO2-koncentráció növekedése – és ezzel az átlaghőmérséklet emelkedése – sokrétű, már ma is tapasztalható lokális és globális problémákat von maga után. A legnagyobb gazdasági károkat okozó hatások a szélsőséges éghajlati események gyakoriságának és intenzitásának növekedése (például nagyobb és több vihar, hőhullám, aszály és árvíz), egyes paraziták fejlődési ütemének és előfordulásának megváltozása, a természetes vizek (például óceánok, talajvíz) elsavasodása, illetve a növény- és állatállomány kicserélődése. Az élővilág megváltozásának további súlyos következménye – a biodiverzitás csökkenése mellett – az oxigént termelő tengeri algák pusztulása.

4. A felsorolt hatások enyhítése tehát központi kérdés Földünk jövője szempontjából. A lehetséges megoldások keresése komoly kutatás-fejlesztési tevékenységet, számos vizsgálatot igényel, amelyek elvégzése jórészt a felnövekvő környezettudományi szakemberek feladata, míg ezek végrehajtása csak széleskörű nemzetközi együttműködéssel lehetséges. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére a hosszú távú megoldás a megújuló energiaforrásokra való átállás, azonban a kibocsátások csökkentése már a múltban is szükséges lett volna, így az átállás idejére átmeneti megoldásra van szükség. Ilyen áthidaló technológia lehet, ha a CO2-ot a füstgázból való leválasztás után egy biztonságos, mélyen a felszín alatti tárolóba helyezzük el, ezt nevezzük CCS-nek (carbon capture and sequestraiton – szén-dioxid befogása és felszín alatti elhelyezése).

5. A szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (angol rövidítése: CCS; Carbon Capture and Storage) a fosszilis tüzelőanyagot használó hőerőművek szén-dioxid(CO2) kibocsátásának csökkentését szolgáló egyik módszer. A CSS eljárással a hőerőművekben keletkező füstgázból vegyi eljárással kiválasztják a szén-dioxidot, majd azt egy geológiai képződmény alkotta tárolóba sajtolják. A CSS módszerrel mintegy 80–90%-kal csökkenthető a hőerőművek szén-dioxid-emissziója. Hátrányos tulajdonsága azonban, hogy az eljárás energiaigényes, a szén-dioxid-leválasztó berendezés csökkenti a hőerőmű hatásfokát, és a hosszú távú föld, vagy óceán alatti biztonságos tárolás sem kidolgozott. Az első ipari méretekben működő CSS eljárást használó hőerőművi blokkot 2008 szeptemberében helyezték üzembe a németorszgi Sprembergben. CCS – Spremberg

6. CO2 tárolás föld alatti lehetőségei: A szén-dioxid emisszió csökkentésére több lehetőség kínálkozik, mint például az energiafelhasználás hatékonyságának növelése, atomenergia, vízi-, illetve alternatív energiatermelés, vagy a szén-dioxid földalatti elhelyezése. Ez utóbbi eljárás alapgondolata a szénhidrogének másodlagos, harmadlagos kitermelése során született meg, nevezetesen széndioxidot sajtolnak a rezervoárba, ami – helyet cserélve a szénhidrogénnel – kihajtja azt, míg a szén-dioxid a földalatti térben marad. A szén-dioxid elhelyezés kérdése számos, rendkívül összetett problémát vet fel, tekintve, hogy mindössze tíz éve kezdtek e témában, nemzetközi egyezmények szintjén stratégiai célokat kitűzni a világ fejlett országai saját maguk számára. 1997-ben a Kyotoi Egyezmény keretében megállapodás született a fejlett országok CO2 emissziójának csökkentéséről, de a jegyzőkönyvet többek között az Egyesült Államok, Ausztrália és Oroszország sem ratifikálta. Az egyezmény keretében az azt aláíró 38 ország vállalta, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 2012-re visszaszorítja a fejlett piacgazdasági rendszerrel rendelkező országok esetében az 1990-es évek szintjére. A szén-dioxid emissziójának csökkentése tekintetében kiemelt jelentőségű a felszín alatti térrészben történő elhelyezés lehetősége, amely mára világviszonylatban is stratégiai jelentőségű megoldásként szerepel a kibocsátók megítélése szerint is.

7. CO2 felszín alatti tárolásának lehetőségei: 1. kimerült kőolaj- és földgáztelepek 2. még ki nem merült kőolaj- és földgáz mezőkbe, a CO2 beinjektálásával nyerik ki a nehezen kitermelhető erőforrásokat 3. mélyen fekvő sósvizes rétegekbe (mély óceáni rétegekbe történő beinjektálás , vagy, szárazföldön történő injektálás) 4. leművelt szénhidrogénmezőkben, a CO2 segítségével metánt nyernek ki, 5. gazdaságosan már nem hasznosítható széntelepek, 6. egyéb megoldások (bazaltos rétegekbe)

8. A szén-dioxid felszín alatti elhelyezés környezetvédelmi kérdéseit párhuzamba állíthatjuk a radioaktív hulladék-elhelyezés során megoldandó feladatokkal a következő értelemben: a befogadó földtani közeggel szemben elsődleges követelmény, – a radioaktív hulladék elhelyezéshez hasonlóan – hogy a szén-dioxidot megfelelően hosszú időre garantáltan, alkalmasan elszigetelve, az ökoszisztémára veszélytelen módon legyen képes tárolni. Ennek megfelelően a szén-dioxid földalatti tárolója és annak környezete komplex földtani-geofizikai alkalmasságáról. Ezek a vizsgálatok sok tekintetben hasonlóak a hagyományos szénhidrogén kutatás során alkalmazott módszerekhez, de azokon felül számos új elemmel is bővülnek, melyek a besajtolt szén-dioxid viselkedésével, tulajdonságaival, csapdázódásával, migrációjával és annak nyomon követésével (monitoring) kapcsolatosak. Ez utóbbi feladatok egy része, mint új kutatási irány jelenik meg, amely új eljárások és technológiák kidolgozásához vezetnek el. A földalatti tárolóval kapcsolatosan a földtudománynak bizonyítania kell, hogy a szén-dioxid hatására a befogadó kőzetben esetlegesen lezajló folyamatok nem lesznek káros hatással a környezetre, az élővilágra. A földalatti tárolóval kapcsolatosan a földtudománynak bizonyítania kell, hogy a szén-dioxid hatására a befogadó kőzetben esetlegesen lezajló folyamatok nem lesznek káros hatással a környezetre, az élővilágra.

9. A CO2 biztonságos lerakásához és a kockázati felméréshez feltétlenül ismernünk kell az adott geológiai közegben lejátszódó fizikokémiai folyamatokat. A szennyezés terjedését alapvetően megszabjak a tározóban uralkodó körülmények, mint a hidrosztatikus nyomás és a hőmérséklet, a tározó kőzet anyagi minősége, átlagos szemcsemérete, porozitása, Pórusméret-eloszlása,a pórusok alakja és összekötöttsége, áteresztőképessége, a pórus- fluidumok oldott anyagtartalma, diffúziós állandója es adszorpciós kapacitása. Emellett figyelembe veendőek a besajtolt szennyezőanyag fizikai tulajdonságai, mint a dinamikus viszkozitása, sűrűsége, oldhatósága a pórusfluidumban, reakciókészsége (kémiai potencialja) a pórusfluidumokkal és a kőzettel, valamint a benyomás során alkalmazott technikai körülmények, mint a nyomás, illetve az adott idő alatt befecskendezésre kerülő anyag mennyisége. A CO2 gáz halmazállapotban a levegőnél sűrűbb, azonban a tiszta víznél kevésbe sűrű anyag. Szuperkritikus állapotban azonban a CO2 lehet a víznél sűrűbb. Ennek a körül- -ménynek óriási jelentősége van, mivel a víznél sűrűbb szuperkritikus CO2 nem felszín fele migrál, hanem lesüllyed. Ez abban az esetben jelenthet kockázatot, ha a CO2 bekerül A regionális fluidáramlásba, es szerkezeti vonalak, illetve furások menten újból felszínre kerülhet. A tározó környezetében elhelyezett geokémiai csapdák esetében is feltétlenül számítása kell venni a CO2 mozgásának irányát. Mindezek alapján a tarozó kiválasztásánál elsődleges szempont lehet, hogy viszonylag kevés CO2 legyen jelen a tározóban az injektálás előtt.

10. Szén-dioxid keletkezése, tárolása Szén-dioxid szállítás csővezetéken

11. A norvég Sleipner A-projektnek az ún. sósvizes rétegbe történő tárolására fejlesztett berendezései az Északi-tengeren

12. Monitoring A fent leirt jelenségeket végiggondolva és modellezve meg tudjuk határozni az adott potenciális szén-dioxid tárolóban a besajtolás után várhatóan lezajló fizikai és kémiai folyamatokat, eseményeket és meg tudjuk ítélni a tározó biztonságosságát, valamint megtervezhetjük a szükséges biztonsági intézkedéseket. A ténylegesen lezajló folyamatokról és az előrejelzésünk jóságáról a bepréselés alatt és után alkalmazott monitoring során kaphatunk képet. Figyelmeztető tábla a Horseshoe Tó-nál Californiában

13. A monitorozás célja általaban annak ellenőrzése, hogy a tárolóba juttatott CO2 valóban ott marad-e, meddig marad ott, és ha bármilyen előre nem látott esemény következik be, akkor annak minél korábbi előrejelzése megtörténhessen, illetve a szükséges intézkedéseket meg lehessen tenni. Ehhez a következő folyamatokat kell figyelni: – CO2 telítettségének, elterjedésének, mozgásának, fázisának megfigyelése a rezervoárban és azon kívül. – A hosszú távú tárolás során bekövetkező kémiai reakciók fajtájának és sebességének becslése. – A fentiek ismereteben a tárolókapacitás pontositása és annak valtozása. – Adatok biztosítása a rezervoár-modellezéshez, melynek segítségével hosszú távra előre jelezhető a CO2 eloszlása, elterjedése, es becsülhető, hogy mekkora a tároló környezeti kockázata. és becsülhető, hogy mekkora a tároló környezeti kockázata. A monitoring rendszer első feladata az alapállapot felmérés. Ismernünk kell a megfigyelendő mennyiségeket a visszasajtolás megkezdése előtt, mert ezek lesznek azok a referencia adatok, melyekhez a visszasajtolás utáni változásokat viszonyítani tudjuk.

14. A monitoring rendszer módszerei A monitoring rendszer első feladata az alapállapot felmérés. Ismernünk kell a megfi- gyelendő mennyiségeket a visszasajtolás megkezdése előtt, mert ezek lesznek azok a referencia adatok, melyekhez a visszasajtolás utáni változásokat viszonyítani tudjuk. Geokémiai módszerek: A CO2 monitoring legelterjedtebb formája, hogy a tározó, illetve a tározó feletti régió pórusvíz összetételét, illetve gáztartalmát figyelik, valamint hogy folyamatos szeizmi- kus méréseket végeznek a tározó területén. A gázfázisú CO2 nagy mennyiségű felsza- badulása esetén az kiszorítja a kőzetpórusokból a levegőt. Ennek hatására a feltörő CO2 előtt órákkal ugrásszerűen megnövekszik a talajban észlelhető radonkoncentráció. Szeizmikus és mikroszeizmikus módszerek: Az Északi-tengeren folytatott SACS kísérlet bizonyította, hogy a hagyományos 3D szeizmikus mérések ismétlésével a rezervoárba sajtolt CO2 mozgása kimutatható. Az 1 m vastagságban felhalmozódott CO2, nem csak gáz, hanem kritikus halmazállapotban is kimutatható. Ezek a vékony CO2 rétegek is jelentős, megfigyelhető változást okoznak a szeizmikus jelek amplitúdójában és a terjedési időben. Ez a nagy felbontás teszi lehetővé, hogy esetleges szivárgás esetén a rezervoárból megszökő és a záró kőzetben felhalmozódó gázt is ki lehessen mutatni.

15. Mikrogravitációs mérések: Nagy pontosságú, ismételt mikrogravitációs mérésekkel meghatározható a CO2 in situ sűrűsége, amit a tárolt CO2 tömegének a becsléséhez lehet felhasználni. A besajtolt CO2 tömegével összevetve kimutatható, ha nagy mennyiségű CO2 oldódik fel a rezervoár vizében. A gravitációs monitoringot riasztó rendszerként is lehet működtetni, mert kimutatja, ha nagyobb mennyiségű gáz szökik át a zárókőzeten. A gravitációs mérés térbeli felbontása jóval kisebb, mint a szeizmikus mérésé, de a szeizmikából nyert geometriai információkkal kiegészítve, hasznos kvantitatív adatokat szolgáltat. Nagyságrendekkel olcsóbb, mint a szeizmika, ezért az időben ritkább szeizmikus méréseket kiegészítheti, lehetővé teheti az „interpolálást” a különböző mérések közt. Alkalmazásánál feltétlenül szükség van besajtolás előtti gravitációs alapállapot felmérésre. Mélyfúrás-geofizikai mérések: A hőmérsékletet és nyomást (formáció nyomást) folyamatosan, vagy ha lehet, akkor többször kell mérni, mert a CO2 fázisa (gáz vagy kritikus) és oldódása ezektől a paraméterektől függ.

16. A monitoring eredmények felhasználása A monitoring során szerzett adatok elemzésével, értelmezésével képet kapunk a rezervoárban lezajló fizikai és kémiai folyamatokról. Ezek segítségével a numerikus fizikai és kémiai rezervoár modellek pontosíthatók, kalibrálhatók. A viszonylag rövid távú Megfigyelések segítségével a megfelelően kalibrált numerikus modellekkel hosszú távon előre jelezhetjük (ezer, százezer évre előre), mi lesz a rezervoárban tárolt CO2 sorsa. Hová fog migrálni, mekkora része oldódik fel a pórusvízben, mekkora része kötődik meg ásványokban, mikor kerül vissza az atmoszférába? A monitoring szolgáltatja azokat a részletes adatokat a rezervoárban zajló folyamatokról, melyek segítségével ezek a kérdések megválaszolhatók. A visszasajtolás előtt is viszonylag sokat tudhatunk a rezervoárról (ezen előzetes ismeretek alapján választjuk ki a helyet), azonban csak a visszasajtolás közben, a monitoring során derül ki, hogy a rezervoár tényleg úgy viselkedik e, ahogy előre elterveztük, vártuk. A tároló kiválasztása után meg kell kezdeni az állapotfelmérést, melyet a visszasajtolás és a tényleges monitoring követ. A tároló kiválasztása és az állapotfelmérés idő- (és pénz-) igényes, ezért az előzetes kutatásokat időben el kell kezdeni. A monitoring a CO2 elhelyezés fontos része.

17. A CO2 viselkedése potenciális katasztrófa esetén; lehetséges biztonsági intézkedések Amennyiben a szuperkritikus CO2 képes áttörni a tározó vízfogó rétegén Pruess 2004- es szimulációja alapján az alábbi forgatókönyvvel számolhatunk. A szuperkritikus CO2 egy része a nyomás csökkenésével beoldódik a környező vízbe, azonban a vízben oldhatatlan jelentősebb része felfelé tör. A nyomás és hőmérsékletcsökkenés hatására a szuperkritikus CO2 két fázisúvá válik, létrejön a folyékony és gázfázisú CO2. Ebben a három fázisú (vízfolyékony CO2-gáz CO2) zónában a CO2 emelkedése helyett oldalirányban terül szét. A szétterülő CO2 csóva nagyobb felületen érintkezik a környező kőzettesttel, így gyorsabban hűl, melynek hatására a folyékony CO2 gáz fázisúvá válik és tovább migrál felfelé. A három fázisú zónában ez a folyamat periodikusan megy végbe, a csóva vízszintes kiterjedése pedig növekszik, ahogy a környező kőzet egyre inkább felmelegszik a CO2-től. A három fázisú zóna tehát csökkenti a CO2 mozgás vertikális sebességét. A kétfázisú CO2-H2O ezek után tovább migrál a felszín felé. A gázfázisú CO2 már jól oldódik a vízben, így egy része képes oldatba menni. A levegővel telített pórusokból a CO2 nagyobb sűrűsége miatt kiszorítja a levegőt, majd eléri a felszínt. Ez alapján összefoglalva, a terület növényvilágának drasztikus pusztulása várható. Az emberre közvetlen veszélyt a zártlégterekben, mint például pincékben felgyülemlő CO2 jelentene. Emellett számolhatunk a talaj és ivóvizek drasztikus savanyodásával.

18. Természetes és mesterséges geokémiai gátak A tározóból megszökő CO2 megkötésére több lehetőség is rendelkezésre áll. A tározó kijelölésénél figyelembe kell venni, hogy az sokkal mélyebben legyen, mint lokális ivóvízkészletek, illetve az ivóvízbázis és a CO2 tározó között több vízfogó réteg helyezkedjen el. Természetes geokémiai gátnak tekinthetünk minden olyan nagy oldottanyagtartalmú pórusvizes zónát a tározóban illetve afelett, mely gyors karbonátosodásával meg tudja állítani a felfelé migráló vízben oldott CO2-t. Erre legjobb az esély, ha a pórusvíz nagy mennyiségben tartalmaz szabad Magnéziumot vagy kalciumot, illetve, ha a tározóképződmény feletti képződmények karbonátos kőzetek. Ebben az esetben nagyon gyors reakciókkal számolhatunk a felfelé törő CO2 oldat illetve a kőzetek között. Mesterségesen is létrehozhatunk hasonló geokémiai gátakat, ha a tározó és az afeletti képződmények pórustereibe szabad magnézium és kalciumionokat tartalmazó oldatot, vagy olyan szilárd fázist juttatunk, (példál a szerpentinitek) mely reakcióba lép a felfelé migráló CO2- vel. Mivel a szuperkritikus CO2 vízben oldhatatlan fázis, a geokémiai gátak elhelyezkedésénél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a felfelé migráló CO2 potenciálisan milyen mélységben éri el a háromfázisú zónát. A természetes geokémiai gátak előnye, hogy a tározás összköltségét jelentősen nem növelik. Amennyiben mesterséges geokémiai gát beépítése szükséges az anyagi vonzatokon kívül figyelembe kell vennünk azt is, hogy a szilárdfázisú anyag benyomása során az anyag könnyen eltömheti a pórustereket, így nem abban a szélességben terül szét, amelyben a biztonsági protokoll megkívánná.

19. Forrás: http://www.gtm.hu/cikk.php?cikk_id=1100 http://nyuz.elte.hu/termeszet-tudomany-technika/co2-felszin-alatti-elhelyezesi-lehetosegei http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=11646 http://www.ico2n.com/what-is-ccs/co2-storage/deep-saline-formations http://en.wikipedia.org/wiki/Carbon_capture_and_storage http://www.co2storage.org.uk/ http://www.mediaglobal.org/article/2008-09-25/carbon-capture-technology-could-signigicantly-reduce-carbon-dioxide-emmissions http://seeker401.wordpress.com/2009/06/27/global-carbon-capture-and-storage-institute-australia/ http://science.howstuffworks.com/environmental/green-science/carbon-capture4.htm

20. http://www.elgi.hu/co2net_east/GYIK_direktiva.pdf http://zoldebb.hg.hu/cikk/epuleteskornyezet/6006-energia-kontra-kornyezet