400 likes | 567 Views
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében. Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében. „Lásd Isten cselekede-teit (Milyen szépek és tökéletesek), hiszen ki tudja megjavítani, amit (az emberek) elronta-nak” (A Prédikátor - Kohelet, 7, 13).
E N D
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében „Lásd Isten cselekede-teit (Milyen szépek és tökéletesek), hiszen ki tudja megjavítani, amit (az emberek) elronta-nak” (A Prédikátor - Kohelet, 7, 13).
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében És az embereknek való-ban sikerült sok min-dent elrontaniuk.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A levegő-és vízszennyezés egy-re feltűnőbb hatásai – szmog, megfeketedett épületek, pusz-tuló növényzet, színes, rossz szagú, habzó, hal nélküli folyók – a múlt század közepére ve-zettek tényleges cselekvéshez, az első, „igazi” környezetvé-delmi jogszabályok megszüle-téséhez.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Ezek elsősorban a kibocsá-tást szabályozták határér-tékekkel, azaz az ún. cső-végi megoldások kifejlesz-téséhez vezettek.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A környezetvédelem alap-elvei közül az egyik leg-fontosabb a megelőzés, az-az az a jó hulladék, szennyvíz, emisszió, ami nincs, vagy legalábbis kicsi, veszélytelen, lehetővé teszi az újrahasznosítást.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Az egyik első megelőzés szem-pontú környezetvédelmi jog-szabály az illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátását szabályozó 10/2001. Sz. KÖM Rendelet. Ez az egyes, jelentős poten-ciális VOC kibocsátó techno-lógiákhoz felhasználási kor-lá-tokat rendel, és a határértékek csak az ezeket túllépő kibo-csátókra vonatkoznak.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Példaként láthatjuk, hogy ho-gyan érvényesül ez a bőrök felületének bevonása és a ci-pőgyártás esetében.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A bőrgyártás esetében a kü-szöbérték évi 10 t oldószer-felhasználás, efölött a felhasz-nálástól függően adják meg a kibocsátási határértéket kg/m2-ben. Külön szabály vonatkozik a bútorbőrökre és a különleges bőrárukra.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A cipőgyártás esetében a küszöb-érték 5 t/év, ennél nagyobb mér-tékű felhasználás esetében a határérték 25 g/pár. Az ilyen szabályozás más a tech-nológia megváltoztatására sarkall, pl. az oldószeres alapú termékek vizes alapúval való felváltására.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A korszerű környezetvéde-lem egyik lényeges alapel-ve az integrált megköze-lítés alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy a kü-lönböző környezeti elemek terhelését és szennyezését nem külön-külön (levegő, víz, talaj), hanem komplex módon, egységesen kell vizsgálni.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Valamely környezeti elem igénybevételének, terhelé-sének csökkentése vagy megszüntetése céljából nem engedhető meg más környezeti elem károsítá-sa, illetve szennyezése.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Ennek érdekében született meg az Európai Tanács integrált szennyezés-meg-előzésről és csökkentésről (IPPC – Integrated Pollution Prevention and Control) szóló 96/61/EK irányelve.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Az irányelv hatálya alá tar-tozó létesítményeknek leg-később 2007. október 31-ig meg kell felelniük az irány-elv követelményeinek. Az irányelvnek megfelelő ma-gyar jogszabály a környe-zeti hatásvizsgálati és az egységes környezethaszná-lati engedélyezési eljárás-ról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. Rendelet.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Az engedélyezési rendszer célja annak biztosítása, hogy • a környezethasználó megelőző intézkedéseket tegyen • a szennyezés elkerülése érde-kében, különös tekintettel az elérhető legjobb technika alkal-mazására, • a tevékenység ne okozzon környezetterhelést,
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében • intézkedjen a hulladékképződés csökkentéséről, • biztosítsa a keletkező hulladék új-rahasznosítását, illetve biztonságos elhelyezését, • gondoskodjon a hatékony energia-felhasználásról, • gondoskodjon a balesetek megelő-zéséről, illetve ezek bekövetkezése esetén a környezeti következmé-nyek csökkentéséről, • valamint a tevékenység felhagyása esetén a telephely megfelelő állapo-tának visszaállításáról.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Az érintett ágazatok: 1. Energiaipar 2. Fémek termelése és feldolgozása 3. Építőanyag-ipar 4. Vegyipar 5. Hulladékkezelés 6. Papíripar 7. Textilipar 8. Bőripar 9. Élelmiszeripar 10. Állati anyagok feldolgozása 11. Nagy létszámú állattartás 12. Gépipar, fémfeldolgozás 13. Bányászat
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Mit jelent a BAT? A BAT mozaikszó az angol Best Available Techniques ki-fejezésből ered, amelynek ma-gyar fordítása az elérhető leg-jobb technika.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A BAT alapú engedélyezési rend-szerek alkalmazásának egyik alap-feltétele a működő létesítmények környezeti teljesítményének, vala-mint a legújabb megoldások napra-kész ismerete. Ennek biztosítása érdekében az Európai Bizottság dolgozza ki az ún. BREF dokumentumokat (BAT Referencia Dokumentumok).
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A következőkben ismerked-jünk meg a BAT kiválasztá-sának menetével. Példaként tekintsük a bőr-gyártást.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Először fel kell mérni az iparág környezeti hatásait, ehhez át kell tekinteni a teljes technológiai folya-matot, és külön-külön vizs-gálni, hogy azoknak milyen környezeti hatása lehet.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A következő lépés a „BAT” meghatározásakor megfonto-landó technikák felkutatása, kiválasztása. A bőrgyárak szempontjából kö-zépponti kérdés a vízfelhasz-nálás, a vegyszerek hatékony használata és a potenciálisan veszélyes anyagok helyettesí-tése, valamint a hulladékok csökkentése a folyamatokon belül, összekötve a reciklálási és újrafelhasználási lehetősé-gekkel.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A technikákat a következő ál-talános szerkezet szerint te-kintik át: • A technika leírása, beleértve az alkalmazhatóságát új és meg-lévő létesítmények esetében • Az előnyök és hátrányok • A fő kibocsátási értékek • Kereszthatások • Gazdaságosság • Referencia üzemek • Referencia irodalom
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Áttekintik az egyes, kör-nyezeti szempontból ké-nyes anyagok helyettesíté-sének lehetőségét, végig-mennek a technológia egyes lépésein, felmérik a lehetőségeket, majd javas-latot tesznek az elérhető legjobb technikákra.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Ha példaként a bőrök kon-zerválását tekintjük, a kö-vetkezőkkel kell szembe-néznünk: A konzerválást hagyomá-nyosan konyhasóval (NaCl) végzik, ami a szennyvízbe kerülve számos nehézséget okoz.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Lássuk, mit tehetünk: • A só helyettesítése • Ha a teljes helyettesítés nem lehetséges, a só mennyiségé-nek csökkentése • A használt só újrafelhasználása • A sós szennyvíz és hulladék környezeti szempontból opti-malizált kezelése (a szilárd só, ill. szennyvíz reciklálása, ill. új-rafelhasználása) • Specifikus anyagok helyettesí-tése: biocidok, felületaktív anyagok, hipoklorit • A vízfogyasztás optimalizálása, folyamatszabályozás
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A nátrium klorid helyettesítése kálium kloriddal A kálium klorid kémiailag hasonló a nátrium kloridhoz, környezeti szem-pontból azonban kevesebb gondot okoz. Míg a talajban a növények növekedése szempontjából alap-vető fontosságú fémionok nátrium-ra cserélődnek, a kálium szükséges mikroelem, alkalmazása a talaj szempontjából inkább hasznos, mint káros.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Bár a kálium szükséges mikro-tápanyag a növények számára, a vízi élőlények sokkal érzéke-nyebbek a kálium kloridra, mint a nátrium kloridra. Gondot okoz a kálium klorid rosszabb oldhatósága is. Ha a hőmérséklet csökken, a bőrben a kálium klorid koncentráció a szükséges szint alá csökken, így baktericid adagolásra is szükség lehet.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Kereszthatások: Baktericidek alkalmazása szükséges. Gazdaságosság: Körülbelül négyszer annyiba kerül, mint a nátrium klorid.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Jó megoldás lehet a bőrök hűtése: A bőrök hűtése rövid távú kon-zerválási módszer, rövid táro-lási idő esetén környezetbarát. Ha a hűtési hőmérsékletet ± 2 °C-ra csökkentik, a károsodás nélküli eltarthatóság elérheti a három hetet.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A bőrök hűtése többféleképpen is kivitelezhető: • A bőrt közvetlenül lefejtés után tiszta márvány padlóra fektetik úgy, hogy a húsoldal érintkez-zen a hideg talajjal • A bőrt közvetlenül lefejtés után mixerben jégkásával kezelik • A bőröket közvetlenül lefejtés után glikollal hűtött vizet tar-talmazó tartályba teszik, és jeget adnak hozzá • Száraz jég • Hűtött tárolóhelyiségek
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Ugyanakkor számos korlátozó tényezőt is figyelembe kell venni a rövid távú konzer-váláskor: • Ideális esetben a vágóhíd vi-szonylag közel van a gyárhoz • A nyersanyagot szinte azonnal be kell dolgozni (a hűtés mód-jától függően egy és húsz nap között) • A nyersanyag nem vehető meg nagy mennyiségben, ha az árak leesnek
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében • A szállítási költségek maga-sabbak a többlet tömeg (jég), ill. a hűtökocsis szállítás miatt • Az energiaköltségek korláto-zóan hathatnak, ha a tárolási idő meghaladja az egy hetet • A nyersbőr begyűjtési és ke-reskedelmi rendszer az egyes országokban, ill. régiókban nem támogatja a rövid idejű konzerválási módszerek alkal-mazását; pl. ha a bőrök egy jelentős részét exportálják, ill. importálják, ez a rendszer gyakorlatilag/gazdaságilag nem kivitelezhető.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A hűtés gyakorlatilag minden országban bevezethető lenne, de egyes országokban gazda-ságosabb, mint a többiben. A jégkészítő berendezések költsége nem olyan magas, mint a hűtőberendezések és hűtött raktárak beruházásáé.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A széndioxidos hűtés a kis vá-góhidak igényeit elégíti ki. A bőrök gyorsan, egyszerűen, gazdaságosan és hatékonyan lehűthetők, és a konzerválás néhány hétig kitart. A beruházási költségek alacso-nyak, mivel sok olyan cég, melynél a nyersbőr mellékter-mék, rendelkezik hűtő tároló kapacitással. Megfelelően szel-lőztetett területen a széndioxid gáz nem jelent egészségügyi vagy biztonságtechnikai kocká-zatot.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A hűtött bőr bedolgozásának előnyei • Normál körülmények között nem kerül só az áztatásból származó szennyvízbe • A bőrök minősége jobb; Puhábbak, és a nyakrész szabályosabb, ami megkönnyíti a bedolgozást • 1 – 1,5 %-al nagyobb kihozatal • Nincs szükség sómentesítésre
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A hűtött bőr bedolgozásá-nak hátrányai • A zölden húsolt bőröket nem lehet olyan pontosan meszes-ben hasítani, mint a sózott bőröket. • A hasíték ára (az elérhető profit) alacsonyabb a szubku-tán rétegen maradt húslás-ma-radványok miatt.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében Az elérhető kibocsátási szint: A sófelhasználás közel 100 %-os csökkentése érhető el. Kereszthatások: A hűtés energiaigényes. Az érvé-nyes nemzeti élelmiszerhigiéniai szabályozástól függően a körülvá-gáskor és húsoláskor kapott hulla-dékok hasznosítási lehetőségei ked-vezőbbek. A só elősegíti egyes fehérjék eltá-volítását, ezért valamennyi sót minden esetben adagolnak az áz-tatáskor; a só helyett lehet enzi-meket is használni.
Az IPPC és a BAT környezetvédelmi jogszabályok tükrében A BAT Referencia dokumentu-mokat rendszeresen felülvizs-gálják, a legújabb kutatási eredmények, technológiai fej-lesztéseket figyelembe vétele érdekében.