A Föld talajai

1. AFöld talajai

2. Poláris és szubpoláris öv talajai • Veszteséges hőgazdálkodás: • Hiányzik a meleg évszak • Besugárzási időszakban is alacsony a hőbevétel, (alacsony beesési szög) • Jég és hó a napsugarak egy részét visszaveri • Olvadás, párologtatás (hőveszteség) • Nyereséges vízgazdálkodás • Kevés csapadék (évi 250 mm alatt) • Alacsony hőmérséklet miatt kicsi a párolgási veszteség Hőmérséklet eloszlás alapján két részre osztható: Állandóan fagyos, sarkköri öv (legmelegebb hónap középhőmérséklete is 0 ⁰C alatt marad) Rövid hűvös nyárral jellemezhető sarkvidéki öv. (0 ⁰C-os és a +10 ⁰C-os legmelegebb havi középhőmérsékleti izotermák közötti terület)

3. Sarkvidéki öv: Területe: Antarktisz, Jeges-tenger partvidéke, Grönland, Jeges-tenger partjai előtti szigetek. Magasabb rendű növényzet kialakulása kizárt (csak moszatok, zuzmók). Kémiai mállás csak nyomokban. Ahol jég borítja a felszínt a talajképződés teljesen hiányzik. Osztályozatlan fagytörmelékzóna. Legnagyobb kiterjedésben az Antarktiszon fordul elő.

4. Állandóan fagyos, sarkvidéki és a sarkköri tundra zóna határán. • Talajszerű formák jönnek létre amiknek nincsenek genetikai szintjei. REMARKOK Fagyváltozékonyság következtében sajátos anyagátrendeződés. kialakulása. A folyamat összefüggést mutat az időszakosan kialakuló talajvíz szintjével és annak mozgásával. (többnyire folyóvízi ártereken, hordalékkúpokon, teraszokon fordulnak elő) • Anyaguk szerint: • Kő- • Kavics- • Iszap- • Agyag- Fagymintás talaj

5. Lejtős felszíneken: szolliflukció • agyagos térszínen girlandos • Köves térszínen kőzetbarázdás

6. A rövid nyár már virágos növények megjelenését is lehetővé teszi. Itt már valódi talajok is kialakulhatnak. Erőteljes túlnedvesedés: szolliflukció Szilikátos alapkőzeten: csak A és C szintel rendelkező, közepes bázistelítettségű litomorf talajok RANKER jönnek létre. A talajok összességében meglehetősen primitív képződmények, vízgazdálkodásuk, só, gipsz, mész, vas és mangán kiválások talajosodási folyamatokra vezethetőek vissza, de a talajképződés egyik legfontosabb ismérve a szervesanyaghumifikálódása csak nyomokban figyelhető meg.

7. Típusos tundra: Elterjedése: Észak-Ázsia, Észak-Európa, Észak-Amerika, Grönland déli partszegélye, arktikus szigetek egy része. Legmelegebb hónapok középhőmérséklete 0 és 10 ⁰C között van. A hőmérséklet csak 2-4 hónapig van fagypont felett. A csapadék évi mennyisége 250 mm Ennek zöme nyáron hullik. • Altalaj állandóan fagyott. • Hőháztartás veszteséges • Vízháztartás nyereséges Gyakoriak a lápos mocsaras területek. Növényzet: szegényes, törpe növekedésű és hézagos. Ennek ellenére valódi talajok is kialakulhatnak.

8. Alacsony hőmérséklet miatt a szerves anyag lebontás gátolt. jellemző: a szervesanyag konzerválódás. Altalaj tartósan fagyott (permafroszt) ezért a talajszelvény sekély 1-2 dm, és nagyon átnedvesedett. Jellemző folyamatok: szoliflukció, krioturbáció. Talaj elemtartalma: mivel a tundranövényzet sok Al-t tartalmaz ezért a talaj is Al-gazdag. A könnyen migrálóFe megtalálható a szelvényben. Egyéb ásványi sókban szegény a talaj. Az átnedvesedés miatt a talaj O-ben szegény, ezért nagy a redukciós képessége, fő folyamat a glejesedés. A növényzet acidofil talajok savanyúak pH 4 körüli.

9. Arktikus tundra:talajszerű formák Cserjés tundra: tipikus glejes tundratalajok (5-10 cm-es „A” szintben tőzeges szervesmaradvány kb. 2-3% humusztartalom, 20-30 cm „B” szint glejes, vasvegyületek kékesszürke foltjai. „C” szint permafroszt. Talaj pH neutrális) Déli tundra: tőzeges-glejes tundratalajok („A1”szint 10 cm tőzegfelhalmozódás, „A2” szint okker szinűkilugozódási szint, „B” szint szürke glejhorizont). Folyók öntés területén: réti jellegű tundra talajok (talajszelvény 25-30 cm, „A” szintben magas a humusz tartalom ≈10% körüli) Erdős tundra: podzolos-glejes tundratalajok (igen vékony talajszelvény –törpepodzol – „A”szint a felszínen tőzeges szervesanyag borítás, „B” szint 5-6 cm sötétbarna felhalmozódási szint. „C” szint glejhorizont.

10. Boreális tűlevelű erdők. • Klíma viszonyok: • Évi középhőmérséklet: 0-10 ⁰C közötti • Legmelegebb hónap középhőmérséklete: 10-18 ⁰C közötti • Vegetációs időszak (amikor a legalacsonyabb napi hőmérséklet 5 ⁰C felett van) 30-110 nap között változik. • Hosszú hideg telek és rövid (3-5 hónap) nyarak jellemzik. • Átmeneti évszakok csaknem hiányoznak. • Tél igen zord (abszolút minimum hőmérséklet K-Szibéria -78 ⁰C ) • Csapadék mennyisége 250-500 mm, helyenként az 1000 mm-t is elérheti. • A hőmérsékleti mérlege veszteséges, az altalaj mélyen átfagy. • A párologtatás kismértékű, ezért a vízmérleg nyereséges.

11. Területe: Az északi félteke tundra övét cirkumboreálissan körülöleli, mintegy 500-1500 km széles sávban. • Növényzete: uralkodó növényzete a tűlevelű erdőség a tajga. • A talajfagy mélysége befolyásolja a növényborítottságot. • Fafajok: • fenyőfélék: luc (Picea), erdei fenyő (Pinus),vörös fenyő(Larix), • Nyír (Betula) • Nyár (Populus) • Éger (Alnus) • Fűz (Salix) Óceáni területeken: A fenyőféléket felváltják a lomboserdők. Aljnövényzetben: gyakoriak az áfonyafélék Az uralkodó növényzet acidofil ezért a képződő alomtakaró is savanyú. A humuszsavak kedvezőtlen, nitrogénszegény (fulvosav) típusúak.

12. Beszivárgó vizek savanyú kémhatásúak. Talaj felső szintjének a pH-ja 4-5 körüli. Jellemző talajképző folyamatok: kilúgozódás átnedvesedés kelátosodás podzolosodás Kelátok: olyan komplex vegyületek, amiknek a központjában egy v. több fém atom helyezkedik el ezeket a központi atomokat gyűrűszerűen veszik körül a kelátképző szerves molekulák.

13. Talajképződés főbb lépései: A könnyen oldódó mésztartalmú anyagok lefelé vándorolnak. (talaj pH savanyodása) Agyagásványok átalakulása és áthelyeződése, az agyagásványok átalakulása során alkáli földfémek szabadulnak fel. Az alkáli földfémek ionjait a fulvosavak veszik körül (kelát képződés) Az Al és Fe ionok a szerves savak vegyértékein megkötődnek. A kelátok vízben oldódnak és savas közegben lefelé vándorolnak Ez a folyamat tulajdonképpen a podzolosodás, ami az agyagásványok teljes széteséséhez vezet. A huminanyagok és a vaskötések eltávozása után a felső „A” szint fehéresszürke lesz, mivel csak a nem migráló kovasav (SiO2) marad vissza. /podzol elnevezés orosz eredetű: hamuszínűt jelent/

14. Típusos podzolszelvény: „A” szint: primer és szekunder agyagásványok is szétesnek. „B1” szint felső részében a kelátok, a sötétbarna szerves és szervetlen alkotók felhalmozódnak. „B2”szint vörösbarna elszíneződésű Fe és Al kicsapódási szint. (ebben a szintben a vas és a humusz olyan mennyiségben van jelen, hogy képes a talajváz kvarc szemcséit kemény homokkővé összetapasztani. „C” szint a mállatlan alapkőzet. Északon a tajga és az erdőstundra találkozásánál a glejes-podzol, vagy podzolos-glejes tundratalajok v. törpepodzolokképződnek. Vasban szegény alapkőzeten (kavics, homok) a szevesanyag jobban migrál itt humuszpodzolokjönnek létre. A tajga déli részén ahol már vegyes erdők váltják fel a fenyveseket, a lágyszárú aljnövényzet és a lombhullató erdő kedvezőbb összetételű szervesanyagot biztosít. Itt gyepes-podzolokjelentkeznek.

15. Kanadában és Szibériában ha a talajképző környezet erősen savas az intrazonálisSZOLOGY talajok képződnek. • SZOLOGYOSODÁS: • A talajkolloidok abszorbeáló felületén Na+ kötődik meg. • A Na ionok helyére fokozatosan H+ ionok lépnek be ami fokozatosan elsavanyítja az eredetileg lugus talajt. • A savanyúság fokozódásával a kolloidok abszorpciós kapacitása csökken. • Az „A” szintben az alkáli és az alkáli földfémek ionjait lecseréli a H+ ion. • A szerves anyag és az ásványi rész különválik. • Az ásványi anyag további szétesése következtében kolloidális (amorf) kovasav halmozódik fel. • A „B” szintben Fe, Al, és mangán halmozódik fel. • A „B” szint magas mangán tartalma alapján lehet könnyen elkülöníteni a podzoltól.

16. Másik intrazonális talaj a tajga övezetben a LÁPTALAJOK Elsősorban a tőzegmohalápok (dagadó lápok) a gyakoriak. Acidofik növényzet uralja: tőzegmoha (Sphagnum szörmoha (Politrichum) hangafélék (Erica) felszínét gyakorta fenyő borítja A talaj bázisokban és nitrogénben szegény A szervesanyag vörösesbarna színű, igen savanyú

17. Elegyes lombos erdők talajai • A mérsékelt éghajlat, hűvös területeinek jellemzői: • Hosszú ideig borítja hó a felszínt (nem engedi a talajt nagyon átfagyni/a levegő viszont nagyon lehűl. • Nagy a téli hideg (január -10 — -16 ⁰C) • A nyár meleg (20 ⁰C-körűl) • Nagy az éves hőmérséklet-ingadozás • Évi csapadék 600-800 mm, csapadékmaximum a nyári időszakra tevődik.

18. Növényzeti jellemzői: Lombhullató fák: bükk (Fagus), tölgy (Quercus), gyertyán (Carpinus), —Amerikában Cukorlevelű juhar — tűlevelű fajokkal (Pinus, Picea) keveredve képeznek átmeneti zónát. Aljnövényzetüket (örökzöld) áfonya (Vaccinium) és körtike (Pyrola) félék alkotják. Jelentős moha és zuzmó telepekkel. Elterjedés: Északon a tajga zónát fokozatosan váltja fel. Délen átmenettel kapcsolódnak a sztyepp-klímaterülethez.

19. Jellemző talajtípus a szürke erdőtalaj . Az „A0” és az „A1”szint már nagy mennyiségű szervesanyagot tartalmaz. Mérsékelt agyagosodás, agyagvándorlás jellemzi a talaj dinamikát. Az alomtakaróbolhuminsavak és fulvósavak keletkeznek. A talajszelvény felsőrészében vashumát halmozódik fel. Fulvósavak a csapadékos időszakban a beszivárgó vízzel együtt lefelé haladnak, a vasoxidokat megtámadják és elszállítják amik a „B” szintben kicsapódnak. „B” szint alsó részén kalcium kiválások találhatóak. Savanyú talajok amiket a vas-oxihidrátok feldúsulása, az agyagásvány vándorlás jellemez

20. Nyáron zöld lombos erdők zónájának talajai (óceáni klíma) Elterjedése: Európa nyugati partjai mentén Észak Amerika atlanti partvidéke Chile déli része (Tűzföld) Ázsiában, Ausztráliában, Tasmaniában, Új-Zélandon foltokban Az óceáni területeken az elegyes erdőket a mérsékelt övi lombos erdő váltja fel. Kelet felé ez a zóna elkeskenyedik. Ázsiában hiányzik (csak Kelet Ázsiában jelenik meg ismét).

21. Éghajlati viszonyok: • Enyhe tél, hűvös nyár • Legmelegebb hónap középhőmérséklete 12-16 ⁰C • Leghidegebb hónap középhőmérséklete 5-10 ⁰C • Évi közepes hőingás 10 ⁰C-körüli • Évi átlagos csapadék: • Síkvidékeken 600-1000 mm • Hegységekben 1000-2000 mm • Luv oldalon 4000 mm-is lehet • Nagy a felhőgyakoriság ezért a napfénytartam alacsony

22. Növényzet: 0-500 m tszf. Tölgyerdők főleg gyertyánnal elegyedve dominálnak Nyugat Európában a Kocsányos tölgy Közép Európában a kocsánytalan tölgy elegyedik a nyírrel Dél Európában a csertölgy, és a paratölgy Kínában juhar, hárs és dió elegyedik a tölggyel É. Amerikában a fehér-, vörös és hegyi tölgy elegyedik a nyírrel és gesztenyével tölgyesek cserje szintje gazdag: som, mogyoró, fagyal,Nyugat Európában magyal 500-1000 m-ig bükkösök (Dél Európában 1800 m-ig is felhatol) Helyenként gyertyán, kőris juhar és jegenyefenyővel elegyedik. Lombkoronája zárt ezért cserje és gyep szint szegényes, főleg kora tavaszi hagymás növények. Sajátos lombos erdő típus a déli féltekén (Andok déli része) az örökzöld (főleg a bükkel rokon fajok) NOTOFAGUSZ erdő.

23. A zóna jellegzetes talajai a barna erdőtalajok. • a fő jellemző az agyagosodás • a kilúgozódás nem szélsőséges • A szelvényben minőségi átalakulás nélküli agyagvándorlás (lessivage)megy végbe • agyagásvány szétesés nem megy végbe • alomtakarónak többnyire magas a Ca,Mg, és N tartalma ezért a képhatás többnyire a gyengén savanyútól a savanyúig terjed.

24. Talajképződés folyamata: Első lépésben a CaCo3 kilúgozódása játszódik le. Ez a pH csökkenését eredményezi. Savanyú környezetben végbemegy a vas-oxihidrátok képződése Ez eredményezi a talaj barna színét Primer szilikátok másodlagos agyagásványokat képeznek (montmorillonit kaolinit) Megindul az agyagvándorlás (bemosódás) „B” horizontban az agyag felhalmozódik A fő talajképző folyamatok mellett esetenként végbemehet: podzolosodás glejesedés elsavanyodás

25. Erősen savanyú nem podzolos barna erdőtalaj: • Éghajlat: bőséges (800 mm körüli) csapadék • Növényzet: mészkerülő tölgyesek, bükkösök, csarabos, aljnövényzet • Domborzat: hegyvidék • Földtan: kovasavban gazdag, bázisban szegény rendszerint metamorf palák. • Talajképző folyamatok: • Uralkodó: humuszosodás, kilúgozás, agyagosodás • Jellemző folyamat: savanyodás • A bázis szegény alapkőzeten olyan növényzet él (pl. csarab, fekete áfonya stb.) ami savanyú szervesanyagot ad. A talajoldat olyan savanyú, hogy az Al és Fe ionok mobilizálódnak. És koncentrációjuk az agyag immobilizálódásához vezet.

26. Humusz: a nedves éghajlat és az igen savanyú pH miatt a humifikáció üteme lassú. Sok a nyers szerves-anyag. Humusztartalom 10 % körüli. Kémhatás: erőssen savanyú Vízgazdálkodás: kedvezőtlen (sekély termőréteg miatt hamar kiszárad) Tápanyag gazdálkodás: nagyon kedvezőtlen (kevés N, K, P) Hasznosítás: erdő

27. Podzolos barna erdőtalaj: Éghajlat: hűvös, csapadékos (uralkodó atlanti hatás) Növényzet: /mészkerülő növényzet/ gyertyános tölgyes, bükkös, lucos jegenye fenyves. Aljnövényzetben szörfű, hegyi kaszálok. Domborzat: hegyvidék Földtan: kovasavban gazdag, bázisban szegény magmás (gránit, andezit), metamorf (fillit, agyagpala, csillámpala) és üledékes (kvarchomok, homokkő)

28. Talajképző folyamatok: • Uralkodó: humuszosodás, kilugozódás, agyagosodás, agyagvándorlás, savanyodás, • Jellemző: agyagszétesés, • Kísérő: redukció, kovárványosodás Erőteljes agyagbemosódás melett végbemegy az agyagásványok szétesése. Alkotórészei közül a Fe és Al kilúgozódása. A SiO2 az „A2” szintben marad. A „B”-szintben szerves komplexekként. felhalmozódik a Fe és Al . Humusz: mennyisége kevés (1,5-2 %) Kémhatás: savanyú Az „A” és a „B” szint között a kovasav agyag arány 1,5-t meghaladja Vízgazdálkodás: kedvezőtlen. Tápanyag gazdálkodás: kedvezőtlen (kevés N, P megkötődik) Hasznosítás:erdő

29. „A1” „A2” „B” „C”

30. Agyagbemosódásos barna erdőtalaj: • Éghajlat: Atlanti klímahatás • Növényzet: tölgyesek (elsősorban cseres tölgyesek, gyertyános tölgyesek, esetleg szubmontán bükkösök, • Domborzat: hegy és dombvidék • Földtan: talajképző kőzet változatos, üledékes kőzetek, gyakran lösz, löszszerű üledék, valamint vulkáni kőzetek, tufák málladéka. • Talajképző folyamatok: • Uralkodó:humuszosodás, kilugozódás, agyagosodás, és a savanyodás • jellemző: agyagvándorlás Az „A” szintből az agyag szétesés nélkül a „B” szintbe vándorol Szervesanyag lebontás intenzív Humusztartalom 1,5-2 % körüli. Uralkodnak a fulvosavak és a barna huminsavak

31. Vízgazdálkodás: kedvező (megfelelő vízvezető képesség és jó víztartó képesség) Tápanyag gazdálkodás: közepes

32. Barnaföld v. Ramann-félebarnaerdőtalaj: • Növényzet: elsősorban különböző tölgyes társulások • Domborzat: hegy és dombvidéki talaj • Földtan: elsősorban löszön, vagy egyéb meszes üledékes kőzeten esetleg vulkáni kőzeten. • Talajképző folyamatok: • Uralkodó: a humuszosadás, és a kilugozás. • Jellemző: az agyagosodás • Alárendelt kísérő: az agyagvándorlás, kovárványosodás, savanyodás • Jellemzés: talajképző kőzethez képest mindig magasabb az agyagtartalom. Humusz minősége kedvező, humusztartalom 6-8 % (szántóföldön 2%-ra csökken), kémhatása gyengén savanyú, kedvező a vízgazdálkodása, kedvező tápanyag ellátottság (N és P közepes, K jó). • Hasznosítása elsősorban szántóföldként.

33. Szelvénye: „A0” szint avartakaró „A1” szint erőssen agyagos, gyengén savanyú, oiszkos szürkésbarna „B” szint tiszta barna szint a két szint határa elmosódott. Az „A” és a „B” horizontok agyagtartalma közel azonos! A talaj pH-ja többnyire gyengén savanyú

34. Csernozjom barna erdőtalaj Növényzet: tatárjuharos lösztölgyes: Geológia: lösz Folyamatok:kilugozódás humuszosodás • Átmeneti talaj: • Korábban erdő volt • Szántóföldi művelés

35. Kovárványos barna erdőtalajokA barna erdőtalaj képződésének feltételei között a homokon kialakult szelvényeken új jelenség figyelhető meg, a kovárványképződés. Ez társul a humuszosodás, a kilúgzás, az agyagosodás, az agyagvándorlás, a savanyodás és esetenként a hazánkban ritkán fellépő podzolosodás folyamatához. A felhalmozódási szint kovárványcsíkok alakjában jelentkezik, amelyek a talajképző folyamatok jellege szerint lehetnek barnásak, vörösek vagy vörösesbarnák. A különböző körülmények között kialakult kovárványcsíkok vastagsága és lefutása eltérő.

36. Rendzina talajokIde soroljuk azokat a talajokat, amelyek tömör, karbonátot tartalmazó kőzeten alakultak ki, és a kőzet málladéka viszonylag kevés szilikátos anyagot tartalmaz. Ezért hazánkban rendzina elsősorban mészkövön, tömör márgán és dolomiton található. Képződésére jellemző az erőteljes humuszosodás és a gyenge kilúgzás. A legtöbb rendzinaszelvény sekély termőrétegű és köves. A kőtörmelék mennyisége és a sekély termőréteg miatt a tárolt víz mennyisége általában - a földes rész jó vízgazdálkodási tulajdonságai ellenére - kevés. A rendzinaterületek talajtakarója igen változatos. A sekély és a mélyebb szelvények sűrűn váltogatják egymást, és ezek között gyakran találunk köves sziklás váztalajokat is.

37. Fekete nyiroktalajokIde soroljuk azokat a talajokat, amelyek tömör, nem karbonátos, vulkáni kőzetek málladékán képződtek. Jellemző rájuk az erős humuszosodás, a gyenge kilúgzás, a közel semleges kémhatás, és a morzsás vagy szemcsés szerkezet. Általában andeziten, bazalton, rioliton és ezek tufáin fordulnak elő. A fekete nyirok elnevezés utal a talajok agyagtartalmára, az agyag minőségére (szmektitek) és az erőteljes humuszosodásra. Vízgazdálkodásuk szélsőséges. Tavasszal ezek a talajok sok vizet tartalmaznak. Ez és a sok tápanyag a rövid tenyészidejű, lágy szárú növényzet fejlődésének kedvez. Azonban e talajok hamar fölmelegszenek és kiszáradnak, ezért a fás növényzet csak ritka állományban képes fennmaradni.

38. CSERNOZJOMOK E főtípusban azokat a talajokat egyesítjük, amelyekre a humuszanyagok felhalmozódása, a kedvező, morzsalékos szerkezet kialakulása, a kalciummal telített talajoldat kétirányú mozgása a jellemző. E talaj jellemzők az ősi füves növénytakaró alatt bekövetkezett talajképződés eredményei (a zárt fűtakarón belül egyes fák vagy kisebb facsoportok előfordulhatnak). 

39. Mészlepedékes csernozjom talajok Az egész Duna-völgy jellegzetes talajképződménye. Elnevezésüket a szelvényükben általában 30-70 cm között jelentkező mészlepedékről kapták. A lepedékes réteg - különösen szárazon - világos színű, szürkés árnyalatú, és igen könnyen esik szét szerkezeti elemeire. A mészlepedék e talajtípus sajátos dinamikájának következménye, melyben váltakozva következnek a kilúgzás, vagyis a szénsavas mész kioldásának és a lepedékképződés, vagyis a szénsavas mésznek a talajoldatokból való kicsapódásának időszakai. A kilúgzás az ősztől tavaszig tartó átnedvesedéssel esik egybe, a lepedékképződés pedig a nyári kiszáradás és a talajoldatok betöményedésének következménye. Vízgazdálkodása igen jó, mert minden szintjének kiváló a vízáteresztése és víztároló képessége. E talajok tápanyag-gazdálkodása szintén jó

40. SZIKES TALAJOK Ezek részben a talajoldatban oldott állapotban, részben pedig a talajkolloidok felületén megkötve, vagy kristályos sók alakjában találhatók meg. A nátrium e három formájának mennyisége, minősége és aránya szabja meg a szikes folyamatok jellegét és ezzel együtt a szikes talaj tulajdonságait. A szikesség mértékének növekedésével párhuzamosan csökken a talajok termékenysége, mert romlanak a fizikai és kémiai tulajdonságok. A szikes talajok főtípusába azokat a talajokat soroljuk, amelyek kialakulásában és tulajdonságaiban a vízben oldható sók döntő szerepet játszanak. A sók között elsősorban a nátriumsók szerepe nagy.

41. Szoloncsák talajokAzokat a szelvényeket soroljuk ide, amelyeknek felső szintjeire a vízben oldható nátriumsók felhalmozódása a jellemző. A talajszelvény egyhangú, nehéz benne szinteket elkülöníteni, vagyis AC típusú. Fizikai tulajdonságaik igen kedvezőtlenek, kémhatásuk pedig erősen lúgos. A sófelhalmozódás maximuma rendszerint a feltalajban van. Vízgazdálkodásuk igen kedvezőtlen, nedvesség hatására már a feltalaj is elfolyósodik, megduzzad és a vizet sem ereszti át. Nyári esős időszakban 10 cm mélység alatt a talaj már teljesen száraz lehet. A talajvíz általában 1 m-nél közelebb van a felszínhez. Tápanyag-szolgáltató képessége jelentéktelen, csak a sótűrő és az erősen szárazságtűrő növényzet megtelepedésére ad lehetőséget. 

42. Szoloncsák-szolonyec talajokIde azokat a szikes szelvényeket soroljuk, amelyekben részben észlelhetők a szoloncsák talajokra jellemző tulajdonságok, részben pedig megjelennek szelvényükben a szolonyecesedés, az oszlopos szint kialakulásának a jegyei. A vízben oldható sók mennyisége, a sók minősége és eloszlása, valamint a szénsavasmész-tartalomaszoloncsákéhoz hasonló. Ugyanakkor a szintekre való tagozódás már határozottan felismerhető, mert tömör, gyengén oszlopos, szolonyecesB-szintjük is van.

43. Másodlagos elszikesedett talajok Jellemzőjük, hogy az eredeti talajtípus - csernozjom, réti vagy öntéstalaj - morfológiai bélyegei mellett a szikes talajokra jellemző vízben oldható sók és a kicserélhető nátrium is megtalálható bennük. Keletkezésükben az emberi beavatkozás döntő szerepet játszik. Általában helytelenül tervezett öntözőrendszerek, hibás öntözés következtében alakulnak ki, ott, ahol a talajvíz szintje megemelkedik, vagy a területre nátriumsókat tartalmazó öntöző- vagy csurgalékvíz jut. E káros hatásokra az eredeti talajtípus elszikesedik, de a kialakulása során fölvett bélyegei még megmaradnak.

44. A réti talajok főtípusába azokat a talajokat soroljuk, amelyek keletkezésében az időszakos túlnedvesedés játszott nagy szerepet. Ez lehet az időszakos felületi vízborításnak, vagy a közeli talajvíznek a következménye. A vízhatásra beálló levegőtlenség jellegzetes szervesanyag-képződést és az ásványi részek redukcióját váltja ki. A réti talajok tulajdonságait a tapadós humuszanyagokkal, a nehéz művelhetőséggel, a foszfor erős megkötődésével, valamint a nitrogén tavaszi nehéz feltáródásával jellemezhetjük. A réti talajokon a termés különösen nedves években kicsi száraz években viszont jó. .

45. Típusos réti talajA túl sok nedvesség és a levegőtlen viszonyok hatására képződött szerves anyagok a talaj humuszos szintjét szürkésfeketére, feketére színezik. A humuszos réteg felbontható egyenletesen humuszos A-szintre és fokozatosan csökkenő szervesanyag-tartalmú B-szintre. A szerkezeti elemek az agyagos talajoknál vagy az agyagos vályogtalajoknál fényesen csillogóak, szurokfényűek. A mélyebb rétegekben, a B-szintben vasborsók, rozsdafoltok, glej mutatható ki. Ha a talajképző kőzet karbonátokat tartalmaz, akkor mészgöbecsek, szélsőséges esetben mészkőpadok keletkeznek.  Vízgazdálkodása az egyes évek tavaszi, túlságosan nedves időszakától eltekintve kedvezőnek mondható. A túl nedves állapot elmúltával a talajszelvény általában elegendő nedvességet nyújt a rajta élő növényzetnek ahhoz, hogy átvészelje a szárazabb időszakokat. Tápanyag-gazdálkodásuk közepes.

46. A láptalajok főtípusába tartozó típusok vagy állandó vízborítás alatt képződtek, vagy az év nagyobb részében víz alatt állottak és a vízmentes időszakokban is vízzel telítettek voltak. Az állandó vízhatás következményeként a növényzet - elsősorban a vízi növényzet, így a nád, a sás, a káka, tőzegmoha - elhalása után a szerves maradványok a víz alatt vagy vízzel telítve, tehát levegőtlen viszonyok között bomlanak el. A humifikáció ilyen esetekben tőzegesedéssel társul. 

47. Rétláp talajok A talajszelvény felépítésében különböző tulajdonságú és vastagságú tőzegrétegek vesznek részt, és a felszínt gyakran koturéteg alkotja. A tőzegréteg alatt a tőzegláp feküje lehet glejes iszap, agyag vagy tavi mész. A rétláptőzeg-szelvényekben vaskonkréciókat is találunk, melyek összeállva rétegeket is alkothatnak, ez a gyepvasérc.  Vízgazdálkodásuk szélsőséges. Azok a szintek, amelyeket a rendszerint magasan álló talajvíz kapillárisan telít, egész éven át túl nedvesek, a felszínen levő rétegek a szárazabb időszakban kiszáradnak. Mivel a jól humifikált tőzeg súlyának tízszeresét képes vízből megkötni, a nedves és a száraz állapot között igen nagy víztartalom-különbség van.  Tápanyag-gazdálkodásuk ugyancsak szélsőséges. Egyes növényi tápanyagokból, így a nitrogénből és a foszforból igen sokat tartalmaznak, másokból - elsősorban a talaj ásványi részéhez kötött tápanyagokból - keveset. 

48. Mohaláp talajok Egymást követő tőzegmoha rétegek (generációk) anyagának felhalmozódása és humifikálódása útján keletkeztek. Kémhatásuk erősen savanyú, kevés ásványi részt tartalmaznak. Növénytakarójuk tőzegmoha, amelyben helyenként fák nőnek. Hazánkban elsősorban középhegységeink erdeiben, suvadások, lefolyástalan teknők mélyedéseiben fordulnak elő igen kis kiterjedésben.

49. ÖNTÉS TALAJOK Ennél a talajtípusnál a biológiai tevékenység egyazon felszínre gyakorolt hatását az időszakonként megismétlődő áradások és az utánuk visszamaradó üledék gátolja. A növénytakaró és az állatvilág ezért mindig újabb és újabb felszínre hat, hatásuknak tehát nem marad tartós és jellegzetes nyoma. Nincs a szelvényekben szintekre tagolódás, az egyes rétegek közötti különbségek csak az üledék tulajdonságaitól és nem a talajképző folyamatok hatásától függenek. Mint vízben lerakódott anyagban, mely a folyók árterén továbbra is víz hatása alatt állott, a hidromorf bélyegek jól felismerhetők, de ezek nem oly erősek és jellegzetesek, mint a réti talajokban.

50. Nyers öntéstalajok Ide soroljuk a folyóvizek és a tavak fiatal képződményeit, amelyek a vízborítás alól szárazra kerülve a növényzet megtelepedésére alkalmassá váltak. Az ismétlődő vízborítás a megtelepedő növényzetet mindig újra elborítja, és így a talajképződés is új anyagon indul meg. Ennek következtében mélyreható változást nem tud előidézni. A humuszosodás a felszíni rétegben is csak jelentéktelen, és a szerves anyag mennyisége nem haladja meg az 1%-ot. Vízgazdálkodásuk általában kedvező, de erősen függ az üledék szemcseösszetételétől. Tápanyag-gazdálkodásuk közepes.