290 likes | 669 Views
Solt Ottilia: A hetvenes évek budapesti szegényei. Tripolisz. Összeállította: Győri Péter. „A következő fázist a Fővárosi Pedagógiai Intézet égisze alatt csináltuk, ahol
E N D
Solt Ottilia: A hetvenes évek budapesti szegényei Tripolisz Összeállította: Győri Péter
„A következő fázist a Fővárosi Pedagógiai Intézet égisze alatt csináltuk, ahol Solt Ottília nem sokkal azelőtt helyezkedett el szociológusként. Ebben a fázisban a szegénycsaládok gyermeknevelési szokásait vizsgáltuk Ezért a XIII. kerületi Tomori utcai iskolában a „resztli” C osztályt választottuk. A gyerekek nagy része a közeli, Tripolisz nevű, az I. világháború idején épült szociális lakótelep WC nélküli szoba-konyhás lakásaiban élt. Ebből a kutatásból nőtt ki Ottília híres tanulmánya, „A hetvenes évek budapesti szegényei”, amely végleges formájában 1977-re készült el. Az első gond az volt vele, hogy ezen a címen nem jelenhetett meg még a pedagógiai intézet belső folyóiratában sem. Ott erősen meghúzva, „Szakképzetlen családok” címmel jelent meg. Kenedi János éppen akkor próbált összehozni egy szamizdat kötetet olyan írásokból, amelyeket kicenzúráztak valahonnan. Ottília habozás nélkül odaadta a teljes tanulmányt, ami a gépeléssel sokszorosított Profil című kiadványban meg is jelent az eredeti címmel. Ebből rögtön botrány lett, amit még túlélt volna. 1978-ban kiment Párizsba Keményhez – aki 1977-ben elhagyta Magyarországot –, és kivitt egy félig kész tanulmányt, ami Köllő János és Fazekas Károly kutatásához készült, mert érdekelte Kemény véleménye. Visszafelé számos, indexen lévő könyvet hozott magával, másrészt megtalálták ezt a tanulmányt is nála. Rögtön elkobozták és értesítették a Közgazdasági Kutatóintézetet. Aztán 1979-ben a cseh chartásokkal szembeni szolidaritási nyilatkozatot ő is aláírta.” In: Fejezetek Havas Gábor életéből http://www.tarsadalmiegyutteles.hu/id-73-tarsadalmi_egyutteles_2012_4_szam_fejeze.html Tripolisz
Solt Ottilia: Egy budapesti kerület alacsony jövedelmű munkáscsaládjai, Budapesti Nevelő,1975.3. Tripolisz
Tripolisz Szakképzetlen családok. Egy általános iskolai osztály szociológiai vizsgálata. [Szerk.]: Solt Ottilia. [Előszó]: Solt Ottilia, Fővárosi Pedagógiai Intézet, 1977.
Solt Ottilia: Budapest szakképzetlen és vagyontalan lakóinak életmódja, Budapesti Nevelő, 1977.1. Tripolisz
Tripolisz Kép a bontásról
„ '76-ban forgattam egy anyagot a Tripoliszban, hogy kilakoltatnak egy munkáscsaládot. Ebbõl lett késõbb a Családi tûzfészek. Pontosabban szólva le akartuk forgatni, ahogy a rendõrök kilakoltatják õket. Természetesen nem tudtunk forgatni, mert a rendõrök engem elvittek azon nyomban, még mielõtt õk bármit is csináltak volna.” Beszélgetés Tarr Bélával, Tripolisz
A Tripolisz: Egyszoba-konyhás kis lakások, nem tul jó állapotban. WC van, fürdőszoba nincs. A Tomori-köz környékén volt a fürdőudvar. Sok kád egymás mellett. Az asszonyok mostak, a környék apraja-nagyja ott fürdött. Mint zárt közösség, nagy volt az összetartás, itt igazán élt a csibészbecsület. Mint fiatal gimnazista, nemigen mertem arra a környékre menni. Naponta vártak minket a suli előtt, és „szégyen a futás, de utálom, ha kergetnek" felkiáltással menekültünk. Egy idő után, mi is beszereztünk láncot, ólmosbotot s boxert. Komoly csihi-puhik voltak, szerencsére komolyabb sérülés nélkül. Pechemre a lányok, akikkel összejöttem, csak este a hazakísérés közben vallották be, hogy hol is laknak. Nem voltam egy gyáva gyermek, de bizony nagyon csinosnak kellett lennie annak a lánynak, aki megér egy rakás pofont. Azért becsülettel mentem, gyors búcsúzás és uzsgyi. Futás a villamosig. ….Szóval mi is tömegesen kezdtünk járni és boxert, kést mindig vittünk magunkkal. Egy idő után már lányok nélkül mentünk, csak verekedni akartunk. Szent István Park a Tripolisz ellen. http://www.kmka.hu/index.php/kultura/68-erdekes-emberek/1902-a-tripolisz-angyalfoeld-szegeny-negyede- Tripolisz
„Az anyám nem egyszerűen proli lány volt, hanem egy tripoliszi nagy proli generáció leszármazottja, s a nagyapám, aki akkor már nem élt, hajógyári kovácsként a Szociáldemokrata Párt egyik alapítója volt, tehát ő a klasszikus Derkovits-figurát mintázta.” (In: Rétegződések - Körner Éva) Tripolisz
Kenyeres Katalin diplomamunkaként készített szociografikus sorozata az egykori angyalföldi Tripolisz lakóiról, a hetvenes évek elejéről. A fiatal fotós jó helyismerettel és empátiával fordul a lakók felé, akik ebben az időben szemmel láthatóan valódi közösséget alkotnak.Lehetett zűrös hely a Tripolisz, a 13. kerület egykor legrosszabb hírű környéke, ahogyan Csirke Jani ül és keveri a kártyát, sok mindent megértek abból, hogy mi volt itt az élet, mi volt a szegénység, és mi volt benne mégis az a jó, amire évtizedek múltán nosztalgiával emlékeznek vissza akik itt éltek. http://ultessfat.blogspot.hu/2013/07/itthon-voltak.html Tripolisz
Lásd még: Szükséglakástelepek kora Budapesti lakás- és hajléktalanság politika Hajléktalanság, lakásnyomor és szociális lakáspolitika a századfordulós Budapesten http://www.bmszki.hu/budapesti-lakas-es-hajlektalanpolitika http://www.youtube.com/watch?v=SwbDka4CSy4 Tripolisz