200 likes | 366 Views
A kommunikáció hiánya a család életében. A kezdetek…. Apuka 2009. június 12-én jött be szolgálatunkhoz és elmondta, hogy folyamatban van a válásuk. A probléma megfogalmazása az apuka szemszögéből. 3 évvel ezelőtt szexuális életük megszakadt.
E N D
A kezdetek…. Apuka 2009. június 12-én jött be szolgálatunkhoz és elmondta, hogy folyamatban van a válásuk.
A probléma megfogalmazása az apuka szemszögéből 3 évvel ezelőtt szexuális életük megszakadt. Egy évvel ezelőtt ez a probléma megoldottnak látszott és volt egy néhány hetes fellendülés a kapcsolatukban, majd visszaállt a régi helyzet. Az ide vezető okokról nem beszéltek egymással. (az apuka feltevése az volt, hogy az anyuka külső kapcsolatot tart fenn)
A probléma megfogalmazása az anyuka szemszögéből Anyuka elmondta, hogy a házasságuk kezdetektől fogva nehéz volt, mert az apukával nem lehetett kommunikálni. Ő emiatt többször javasolta a családterápiát férjének, aki ettől elzárkózott. Anyuka ezért több éves egyéni terápiába kezdett. Ennek során az anyuka elmondása szerint az apa egy passzív agressziót folytat ellene.
Az előzetes megbeszélés során az elmondottak Házasságuk során két fiúgyermekük született, akik most 9 és 6 évesek. Az anya elmondása szerint minden háztartási teendőket ő lát el, az apa a gyermekek körüli teendőkkel sohasem foglalkozott, a gyermekek óvodai, iskolai életet is ő tartja szem előtt.
A mediátor benyomásai az előkészítő beszélgetés alatt A kétféle elmondás a történtekről ellentmondásos volt, a felek legtöbbször elbeszéltek egymás mellett. A kommunikációs nehézségek okai ekkor még nem derültek ki.
Az első mediáció tapasztalatai Az anya viselkedése az apával szemben feszült, számonkérő volt, az évek során felgyülemlett sérelmeit metakommunikációjával sugározta. Az apa ezzel szemben szinte semmire sem volt hajlandó válaszolni, válaszai halk szavúak voltak. Az első beszélgetésből kiderült, hogy a válással kapcsolatos kérdésekről sosem beszéltek egymással. Kiderült, hogy mindkét szülő igényt tart a gyerekekre és a lakásra. Az anya kifejezte az aggodalmát, hogy az apa nem lesz képes gondozni a gyerekeket, mivel nem tud róluk semmit. Jelenleg egy két szobás panellakásban élnek, az apuka a nagyobbik szobában, az anyuka pedig a kisebbikben a két gyerekkel. A szülők közt van egy vagyonvita, ami az anyuka örökségről szól. Megállapodtak abban, hogy ezt bíróság útján intézik el.
A mediáció eredménye A lakásban való (normális) élet kialakítása: • A gyerekekkel való foglalkozás közös megosztása
A konfliktus kialakulásában megjelenő tényezők Külső tényezők: • Életstílus és értékek összeütközése Pszichológiai tényezők: • Elszigetelődés családon belül • Vonakodás a kommunikációtól
A konfliktus időbeni lefolyása • Jelzés • Vita – kimaradt • Polarizáció – mindenki a maga álláspontjában megmerevedik • Szegregáció (képelenek voltak a kommunikációra) • kimerülés
A konfliktus időbeni lefolyása Kimaradt a vita és a destrukció
A konfliktus oka • Kapcsolatalapú • Információs eredet • Érdekek különbözősége
A konfliktus szintjei • Személyek közötti – interperszonális
A konfliktus kimenetele szempontjából Destruktív
A bővíthető erőforrások a konfliktusokban Anyuka felajánlotta, hogy bevonja az apukát a gyerekekkel kapcsolatos tudnivalókba.
A konfliktus megoldásának lehetőségei Jogon kívüli megoldás • Mediáció Jogi megoldás - pereskedés
Az anyuka konfliktuskezelési stílusa Erőszakos (cápa) Kompromisszumkereső (róka)
Apuka konflikuskezelési stílusa Visszahúzódó (teknős)
A konfliktus megoldását megakadályozó tényezők Objektív tényezők: • Érdekellentétek Szubjektív tényezők: • Bizalom hiánya • Másik fél megértésének nehézségei • Saját vagy a másik fél motívumainak tisztázatlansága