400 likes | 565 Views
Moduláris program. Toleranciára nevelés a napköziben 2009/2010. tanév. A projektek tematikája. Ez a projekt a közösség megalakulásával kezdődik. Létre jön egy „sziget”, amely egyben a megszerzett tudás helye is. A sziget a közösségé.
E N D
Moduláris program Toleranciára nevelés a napköziben 2009/2010. tanév
A projektek tematikája • Ez a projekt a közösség megalakulásával kezdődik. • Létre jön egy „sziget”, amely egyben a megszerzett tudás helye is. • A sziget a közösségé. • Ebben a közösségben mindenki beszélhet álmairól, vágyairól. • Ahhoz, hogy a közösség működni tudjon, meg kell tanulni azt, hogy hogyan lehet kapcsolatokat teremteni. • Miután a különböző kapcsolatokat megtapasztalták, következik az együttműködés tanulása. • Az utolsó nap az ünnepé
TartalmakA foglalkozástervek a következő tartalmak köré szerveződnek • Hidak • Együtt • Közösség • Álmaink és vágyaink • Kapcsolatok • Együttműködés • Ünnep
A projekt feltételeiszemélyi feltételek • A programok többségének lebonyolítására elég egy pedagógus, de vannak olyan foglalkozások, ahol kifejezetten több kolléga együttműködésére van szükség: ilyen az „Ünnep”. • A vezető tanárnak szükséges az előzetes felkészülés
Tárgyi feltételek • A legfontosabb olyan terem biztosítása, ahol a kooperatív csoportmunka körülményei kialakíthatók • A foglalkozásokhoz csomagoló- és rajzpapír, színes filctollak, ceruzák, ragasztó, olló, tempera és vízfesték szükségesek
A projekt értékelése • A kitűzött cél elérése a másokkal közösen megtett erőfeszítésből származik, ezért a társak értékelését is ösztönözni kell. • Ezt össze lehet kapcsolni az önértékeléssel. • A projekt lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek összegezni tudják a tevékenységük során felmerült kérdéseiket: Mit tudunk? Mit gondolok én erről? • Az értékelési momentum a projekt egyes szakaszaiban viszonyítási pontul szolgálhat: mit, hogyan végeztünk eddig, hogyan haladjunk tovább; mit érdemes folytatni, min kell javítani, mit kell elvetni?
Az értékelés kiemelt céljai • Reális önkép kialakítása (pozitívumok, hibák, sikerek, tévedések) • Az elért eredmények, a csoport munkájában való részvétel kiemelése • Az önmagához mért fejlődés regisztrálása • A továbblépés lehetőségének felismerése A projektek úgy épülnek fel, hogy a feladatok többségében megjelenjen az értékelés visszajelzések vagy önreflexió formájában
Produktumok • Egyéni műalkotások (vizuális, szöveges) • Csoportalkotások (vizuális, szöveges) • Csoportelőadások • Közösen előkészített események (ünnep, csoportünnep)
A projekt dokumentációja • A projekt folyamán született alkotásokat általában már elkészültük után kiállítjuk, ám érdemes a projekt végén egy összefoglaló kiállítást rendezni • A gyerekek a „Kaland füzetbe” dolgoznak, és a napok végén oda írják be észrevételeiket, gondolataikat, kérdéseiket, illetve rajzolhatnak, ragaszthatnak bele. • A program sorozat legvégén egy könyvet készítünk az elmúlt év munkájáról.
Ajánlott korosztály Időkeret A modul közvetlen célja A modul tartalma A kompetencia fejlesztés fókusza Módszerek Eszközök Minden tanuló Heti 5x15 perc és 4x45 perc Felkészíteni a tanulókat és szüleiket az ünnepre, megismertetni a szokásokat, baráti, meghitt hangulatot teremteni Mikulás – vetélkedő, Luca-napi vásár, betlehemezés, Karácsonyi kavalkád A közösséghez tartozás érzése, egymás szeretete, kreativitás fejlesztése, hagyományőrzés Egyéni és csoportmunka Szalma, búza, kukorica, mák csuhé, színes papír, olló ÜnnepA születés a mi kezdetünkSzolnok, 2009. december
1. Az ünnepA születés a mi kezdetünk • Minden gyerek kap egy szöveget a születésről. • Ezután a tanár felolvassa, majd egyénileg is átnézik. • Feladatuk, hogy húzzák alá azokat a szavakat a szövegben, ami személy szerint nekik fontos. • Beszéljük meg szóforgóval, hogy a csoportok melyik szót választották a leggyakrabban. • 15 – 20 perc
A születés A születés a mi kezdetünk. Óriási jelentőségű pillanat, ugyanúgy megünnepeljük, mint ahogy egy nép megünnepli a maga születését. Születésünk megünneplése azonban sokkal több annál az egyszerű alkalomnál, mikor ajándékokra számítunk. Alkalom arra, hogy emlékezzünk arra a napra, amelyen a nagy esemény megtörtént. A születésnap olyan nap, amely magának a születésnek, az élet örömének megünneplésére való. Alkalom egyben életünk végiggondolására is. A születésnap az újjászületés fogalmára is tanít. A születésünkre való emlékezés a kezdet felidézése. Nem számít, hogyan alakultak tegnap vagy tavaly a dolgok, mindig van lehetőségünk újra kezdeni. Születésnapunk egyfajta lehetőség az újragondolásra.
2. Választható tevékenységek • Vizuális kultúra: a világ színekben, önarckép, egy vidám napom, saját ötlet • Szövegalkotás: azt mesélik rólam…, saját ötlet • 20 perc
3. Ha a sziget beszélni tudna • Képzeljétek el, ha a mi szigetünk beszélni tudna, és ti meghallanátok a szavát. Milyen válaszokat adna a kérdésekre? • Befejezetlen mondatok: • A nevem……. • Nagyon elégedett lennék, ha…… • Nekem az a legfontosabb, hogy…. • Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy…. • Nagyon büszke vagyok arra, hogy… • Szomorú vagyok, ha …….. • Azt szeretném tudni, hogy ……… • 20 perc
4. Ami közös és ami különböző • A csoportok felolvassák befejezett mondataikat. • Mi volt közös a mondatokban? • Mi az, ami nagyon különböző volt? • 15 perc
5. Ki hogy ünnepel? • A csoportok a könyvtárban végeznek gyűjtő munkát: milyen eseményeket ünnepelnek az emberek? Ki, hogy ünnepel? • 20 perc • Másnap elmesélik egymásnak a tapasztalataikat • 15 perc • Következő alkalommal kerekasztal formájában elmesélik, ki ilyen szokásokat ismer. • 15 – 20 perc
6. Ti hogyan ünnepelnétek? • Ötletelés • Feladatok csoportosítása • Mindenki választ magának tevékenységet • Csoportok alakulnak a különböző tevékenységek megtervezésére • 20 perc • Az ünnep megtervezése 45 perc • Az ünneplés
Mikulás vetélkedő Az ünnep egyik nagyszabású programja, alsós és felsős csoportoknak egyaránt a Mikulás-vetélkedő. A gyerekeknek minimum 7 vizsgát kell teljesíteni ahhoz, hogy megkapják tanúsítványukat. A vizsgákat elszórva, de áttekinthető helyszíneken, állomásokon lehet teljesíteni. A teljesítést egy menetlevélen igazolják számukra az állomások vezetői, egy-egy téli nyomda-figurával.
Mikulás vetélkedő • Keret – mese: A mikulásnak segítség kell az ajándékok szétosztásához. Ehhez keres krampusz-tanulókat, akiknek meg kell szerezniük a Mikulás-bojtár címet. Ezt csak próbákon keresztül tehetik meg. • Célunk: bevonni az iskola minden csoportját • Idő: 45 – 60 perc • A tevékenység célja, fejlesztendő készségek: nyitottság, kreativitás, ügyesség • Eszközök: kosár, 4 doboz, vizes palack, plüss állatok, faágak, szalagmogyoró, alma, cipőpucoló eszközök
Tréfás feladatok • Puttonytöltögető: 4 kisméretű, becsomagolt ajándékdobozzal 1 nagy piros kosárba kell találni • Krampusz kugli: vízzel töltött műanyag flakonok a kuglik, melyeket labdával kell eltalálni • Didergő Mikulás: 2 kabát, 2 pulóver és 2 sál szükséges. Adott jelre fel kell venni a ruhadarabokat. Az a fél győz, aki rövidebb idő alatt öltözik fel. • Rénszarvas-simogató: egy dobozon van két lyuk, benne sokféle plüssállat, tapintással ki kell választani a rénszarvast és megsimogatni • Kéménymászás: bordásfal mögül kell egy csomagot kihozni • Emlékezetvizsga: ajándéktárgyak vannak a földön, 10 másodpercig lehet nézni, majd mindet beledobjuk egy puttonyba, a játékosoknak fel kell sorolni, mit láttak • Virgácskészítés: virgácsot kell ágakból készíteni • Mogyorótörés-vizsga: minél több mogyorót kell megtörni • Almafényesítés: ki kell fényesíteni az almákat • Cipőpucolás-vizsga: saját cipőt kell kitisztítani
Luca – napi vásár • Helyszín: az iskola aulája • Időtartam: 60 perc • Résztvevők száma: 1 – 12 évfolyam tanulói • A rendezvény szerepe, pedagógiai célja: • A résztvevő gyerekek tudjanak meg minél többet a Luca-napi népszokásokról, babonákról.. Vegyenek részt tevékenyen a program létrehozásában, kézműveskedjenek, érezzék jól magukat, ezzel is ráhangolódva a közelgő karácsonyi ünnepre.
Előkészítés • Fel kell kutatni a Luca-naphoz fűződő szokásokat, és adaptálni kell az iskolai kerethez. • A kézművességhez mintadarabokat kell előre elkészíteni. • Rögzítsük írásban a rendezvény forgatókönyvét, és az egyes feladatokhoz találjunk segítőket.
Programelemek • Teaház • Mézeskalácssütés • Luca-szék összerakása • Búzacsíráztatás • Boszorkányrajzolás • Banyavisítás • Seprűlovaglás • Jósda
Karácsonyi kavalkád • Helyszín: az iskola aulája • Időtartam: 3 x 60 perc • Résztvevők: 150 – 200 fő • Üzenet: A karácsony meghitt hangulatának megteremtésével, az alkotó, baráti együttlét, az ajándékkészítés és az ajándékozás örömének bemutatásával felkészíthetjük az ünnepre a gyerekeket és a szülőket egyaránt. A rendezvény sorozat kezdete után a gyerekek többféle foglalkozás közül választhatnak. Célunk, hogy lehetőség szerint mindent kipróbálhassanak, mindvégig jól érezzék magukat, hazavihessék az elkészített munkáikat. 1. nap: Karácsonyfa díszek készítése természetes anyagokból 2. nap: Betlehemi hagyományok megismerése 3. nap: Ajándékkészítés 4. nap: Karácsonyi műsor
Karácsonyi díszek készítéseCsak természetesen! • A központi elem a kézműves-foglalkozás • Kellő hangulatot teremthetünk karácsonyi zenével • Jó, ha a többféle foglalkozás helyszíne egymástól távol, de láthatóan helyezkedik el • A foglalkozásokat egy-egy segítő tanár vezeti, aki mellett a gyerekek tevékenykednek, ő mutatja be a feladatot, és szükség esetén segítséget nyújt • Ötletek: fenyődíszek dióból, mákból, sárgaborsóból, darából, szalmából Díszgömbök spárgából tekerve, termésekkel díszítve Gyertyamártás Aszalt narancs, citrom, alma karikák felfűzése
Betlehemi népszokásokAjándékkészítés • A következő nap a betlehemezés szokásával ismerteti meg a gyerekeket, először videó, vagy DVD felvételről nézzük meg a bemutatót, hogy a következő évben már mi is készülhessünk hasonló jelenettel • Az ajándékkészítés hasonlóan a karácsonyi díszeknél, külön asztaloknál történik egy-egy segítő tanár vezetésével. Ötletek: angyalkák tortapapírból, karácsonyi képeslapok szalvéta technikával, szalvétagyűrű WC-gurigából, mézeskalács-figurák… A munka végén közös énekléssel zárjuk a délutánt. A következő napon már az ünnep előkészítése történik, az aula berendezése, a műsor próbája, ajándékok csomagolása…
Karácsonyi műsorKarácsony a szeretet jegyében • A program elején minden osztály választott egy testvérosztályt magának, akikkel együtt díszítik fel az ünnepi asztalt, ahol majd helyet foglalnak a műsor ideje alatt • Következik az ünnepi műsor, melyhez együtt készítettünk jászlat, s csoportunk alkotta az énekkart a műsor zenei részéhez • A zárás csillagszóró gyújtással történt, ezután minden osztály kapott ajándékot, s forró teával és bejglivel kínáltuk meg őket, illetve a jelen lévő szülőket, meghívott vendégeket és volt tanítványainkat is • Az ünnepi hangulatot egy közös karácsonyi dal eléneklésével tettük teljessé