160 likes | 296 Views
Az elmobilozott táborozás. Irányító tanár: Tarpai Szende. Szerzők:Erdei Diana- Nikolette Kis Zsolt-Károly. „Szent László” Római Katólikus Gimnázium, Nagyvárad. Bevezető.
E N D
Az elmobilozott táborozás Irányító tanár: Tarpai Szende Szerzők:Erdei Diana- Nikolette Kis Zsolt-Károly „Szent László” Római Katólikus Gimnázium, Nagyvárad
Bevezető • A statisztika valamely jelenségre vonatkozó adatok csoportosításával, vizsgálatával és értelmezésével foglalkozik , ezenkívül az illető jelenség jövőbeli előfordulási lehetőségeivel is. • Ma már minden országban léteznek statisztikára szakosodott szervek , nemzeti demográfiai bizotságok , közvéleménykutató intézetek , havonta vagy évente jelennek meg statisztikai közlönyök stb. • Jelen dolgozat a nagyváradi székhelyű , Bihar Megyei Statisztikai Hivatal és iskolánk által aláírt „ Együttmüködési egyezmény ” folyománya.
Indoklás • Napjainkban szinte elképzelhetetlen az életünk mobiltelefon (bunko-fon) használata nélkül . Szinte mindenkinek van telefonja és ritka az , aki nem hozza magával az iskolába is.Vannak szülők akik ragaszkodnak ahhoz,hogy gyermekük elérhető legyen az iskolában is,bármikor.Vannak olyan diákok , akik "divatból" használják a legkülönlegesebbtelefonokat.Vannak akik "szükségesnek" érzik a telefont,mert barátaikat hivják velük,minden szünetben. De vannak egyébb fontos okok amiért használják a telefont. • Valóban iskolánkban "ritka,mint a fehérholló" az a tanuló akinek nincsen "telója".Ezzel a felméréssel is szeretnénk szembesiteni tanulótársainkat,hogy havonta milyen sok időt töltenek el a telefonálással és ez okozhat magas számlát.
Egy kis történelem • i.e. 2600.: Egyiptom népszámlálás • i.e. 2300.: Kína: adózók összeírása, föld, stb. • i.e. római birodalom: cenzus (népösszeírás) • Magyarországon • az első teljes körű népszámlálás Magyarországon 1784–1787 1805., 1820., 1838., 1850. és 1857. részösszeírások • Mária Terézia 1775.: kötelező statisztikai oktatás Nagyszombaton • 1777., Ratio Educationis: egyetemi önálló stattanszékek • Fényes Elek (1807–76) 48-49-ben Országos Statistikai Hivatal • Fisher,Pearson és Yates angol statisztikusok tudományos eredményeiket a gyakorlatban is alkalmazták • Romániábanaz első statisztikai munkák mindjárt a fejedelmeségek után jelentek meg és Ion Ionescu de le Brad és Dionisie Pop Marţian nevéhez fűződnek
Elmélkedjünk • Statisztikai sokaság, populáció (tömeg): valamely szempont szerint elhatárolt sokaság, összesség. Lehet: -fiktív: elképzelt elemekből álló pl. lehetséges termelés -időpontra vonatkozó (álló; stock–állomány) -időtartamra vonatkozó (mozgó; flow–áramlás, folyam) -véges számosságú -végtelen számosságú
Egy ismérv adott értékének abszolút gyakoriságán azoknak a statisztikai egyedeknek a számát értjük , melyek az adott értékkel rendelkeznek. • Az ismérv egy értékének a relatív gyakoriságán az illető érték abszolút gyakoriságának és a statisztikai sokaság összlétszámának a hányadosát értjük. • Egy statisztikai sor számtani átlagát következő képlet adja: • Medián: középen lévő érték (ami előtt ugyanannyi van mint utána) • Módusz: diszkrét értékek esetén: a leggyakoribb érték; folytonos ismérv esetén az eloszlási (gyakorisági) görbe csúcsa, maximuma • Szórás: az egyes értékek számtani átlagtól való eltéréseinek négyzetes átlaga (szigma)
Alakmutatók(egymóduszú eloszlások esetén) baloldali aszimmetrikus eloszlás szimmetrikus eloszlás módusz<medián<átlag módusz=medián=átlag jobboldali aszimmetrikus eloszlás átlag<medián<módusz
Munkamenete • Hipotézis A statisztikai felmérésünk alapját az a hipotézis szolgáltatta, miszerint a diáktársaink a jelenlegi világméretű pénzügyiválság ellenére sem hajlandóak lemondani egy olyan luxus cikk használatárol , mint a mobiltelefon. Az viszont igaz,hogy amikor bemutattuk az eredményeket , közösen megállapitottuk , hogy a lefolytatott beszélgetések árából egy nagy közös táborozást szervezhettünk volna. Ez a mondat ihlette a dolgozat címét is . • Adatgyűjtés: A felmérést a nagyváradi „ Szent László ” Római - Katolikus Gimnáziumban végeztük . Megkérdeztünk minden IX-XII osztályos diákot „Van–e saját mobiltelefonod? ” . Ha igen ,akkor „Saját bevallásod szerint, az előző hónapban ,hány percet használtad beszélgetés céljából : 0-30 percet, 30-45 percet , 45-60 percet, 60-100 percet , 100-150 vagy 150 percnéltöbbet?” . Felmérésünkben január hónapra vonatkozó adatok találhatóak és ezeket február első két hetében gyűjtöttük be. • Adatok rendezése: A kivizsgálás végén , az adatokat táblázatok formájába rendeztük . Az átláthatóság érdekében grafikus ábrázolásokat alkalmaztunk. • Az eredmények értékesítése : A jellemző paraméterek értékei megerősítettek a hipotézisünket , és lehetővé tették az illető jellenség jövőbeli viselkedésére vonatkozó „jóslások” meghozatalát.
Következtetések • Hipotézisünkbeigazolódott. Az eloszlásszimmetrikus, vagyis a mérlegbizony a több mint 150 perc/hónap irányba billent el. • Ha az aktuális átlag percdíjat vesszük figyelembe , mármint 0,14 € , és felhasználjuk azt adatot , mi szerint 22580 perc gyűlt össze egy hónap alatt , egy megdöbbentő eredményt kapunk: 3161,2 €. • Ez a pénzösszeg , kis rásegítéssel , talán még egy nagy sátoros, közösség épitő jellegű, táborozáshoz is elég lett volna. • És , hogy “jóslásokba” is bocsátkozzunk ,ez a tendencia tartani fogja magát addig , ameddig a diáktársaink nem tudatositják , hogy ennek a pénzösszegnek jobb helye is lehetne , például a már emlitett táborozás.
Könyvészet • www.sulinet.hu • www.epsilon.ro • www.didactic.ro • http://google.ro • Mircea Ganga,Matematika.Tankönyv a X. osztály számára,E.D.P. 2007,Bukarest • Burtea M., Matematica. Manual pentru clasa a X-a. Editura Carminis,Pitesti, 2005. • Cingu P. Duncea M. Constantinescu M. , Matematica. Manual pentru clasa a X-a. Editura Carminis,Pitesti, 2000 • Cheasca I , Constantinescu D., Statistica Matematica si calculul probabilitatilor pentru gimnaziu si liceu, Editura Teora 1998 • Gomolea A.,Caba G.,Săvulescu D.,Matematika,Tankönyv a X. • Osztály számára, Ábel Kiadó,2002
Utószó Reméljükhogybemutatónkutánmindenki kétszer is átgondolja, hogy mennyithasználjatelefonját!!? Köszönjük a kitüntetőfigyelmet!