190 likes | 308 Views
MÁNY. Készítette: Blaskó Attila SZIE-GTK-GM. BA. I . szemeszter, levelező. Elhelyezkedése, fekvése. Budapestről elindulva az M1-es autópálya felől 37.8 kilométeres távolságban észak-észak Nyugati irányban. Megközelíthető:. Budapest felől több féleképpen is.
E N D
MÁNY Készítette: Blaskó Attila SZIE-GTK-GM. BA. I. szemeszter, levelező
Elhelyezkedése, fekvése • Budapestről elindulva az M1-es autópálya felől 37.8 kilométeres távolságban észak-észak Nyugati irányban.
Megközelíthető: • Budapest felől több féleképpen is. • Ajánlott megközelítési mód elsősorban a kényelem szempontjából autóval. • módja Budapestről elindulva az M1-es autópálya vonalán, a bicskei leágazásnál balra fordulva már könnyedén megközelíthető eme község. De aki nem szeretne autópálya matricára költeni akkor az M1-es mellett húzódik az 1.-sz. főútvonal, és onnan szintén egyszerűen megközelíthető a község. Persze több lehetséges alternatíva is lehetséges.
Egy kis történelem: 1/5 • Mány-kis falu a Vértes és a Gerecse közötti medencében, gyönyörű természeti környezetben és mindig az események középpontjában. 2002-ben volt 920 éves. • 1082-ből származik az első MAN-t említő okirat. • Mány a középkor évszázadaiban Esztergom vármegyéhez tartozott. A falu és a környező települések a török hódoltság első évtizedeiben elpusztultak, Mány és a szomszédos Örs falu pusztákká lettek. • 1611-től Batthyány birtok. • 1680-ban a Batthyány család elzálogosította birtokait a szomszédos Bicskével együtt. • 1703-tól, a megyehatárok kiigazítása után már Fejér megyéhez tartozó település. • 1768-ban 138 telkes és 7 zsellér család élt a faluban.
Egy kis történelem: 2/5 • A XVIII. század közepe táján kezdtek betelepülni a németek: a Batthyány család engedélyével Nagymányon Római katolikus vallású német népcsoport kapott letelepedési engedélyt. • 1773-ban csak a reformátusoknak volt parochiájuk, tanítót tartottak, aki magyar nyelven oktatott. • 1787-ben a katolikus templomot. Batthyány Fülöp építteti fel copf stílusban. • 1816-ban épült fel a klasszicizáló késő barokk stílusban a református templom. A jelenleg műemlék jellegű épület. ma is megtekinthető. • 1848-49-ben Mányról 214 honvéd jelentkezett és vett részt becsülettel a forradalom és a szabadságharc csatáiban. Sokan az életükkel fizettek a magyar szabadságért.
Egy kis történelem: 3/5 • 1850-ben Nagymányt magyar faluként tartották nyílván, az összeíró megjegyzi, hogy mindössze 623 fő a katolikus. Ekkor 2149 lakosa volt a falunak. • 1918: I. Világháború 630 mányi fiatal vonult be katonának. A bevonultak közül 115-en soha nem tértek haza ... A hősi halottak emlékére a falu 1927-ben állított emlékművet. • 1938: lakosság 2523 fő, terület: 774 kat. hold, házak száma: 566, 1283 egyén adózott, hatósága alá tartozott Alsóörs, Felsőörs, Jánoshegy, Nándorpuszta, Körtvélyespuszta, Eszterpuszta, Fehérszarvas Csárda, Sajgópuszta. • 1944 -- a II. Világháború eléri Mányt, december 24-én szovjet páncélosok vonulnak be. A Budapestet körülzáró szovjet gyűrü a falu határában húzódott.
Egy kis történelem: 4/5 • 1945. február 8-ig a frontvonal mozgásából adódóan a falu többször cserélt gazdát. • 1946-ban kitelepítették a község német -- sváb -- családjainak jelentős részét 58 családot, helyükbe a Benes-dekrétum értelmében 26 felvidéki család települt. • 1950-ben indul a tanítás az államosított iskolában, 7 osztállyal és 14 pedagógussal. • 1956-ban A forradalom elérte a falut is. Élelmiszer adományokkal segítette a falu lakossága a Pesten harcolókat. A véres megtorlás itt sem maradt el. • 1987- ben az eocén programban az örsi hegy alatt húzódó szénmező kitermelése a Mányi lejtősakna kihajtásával megkezdődött. A mélyművelésű bányából 2004 év tavaszáig 9,05 millió tonna szenet termeltek ki. A kihajtott vágatok hossza 50,8 km.
Egy kis történelem: 5/5 • 1988-ban Az ötvenes években megrongált, meggyalázott 1927-ben emelt I. Világháborús emlékmű helyreállításra és kiegészítésre került. 125 polgári halott nevét örökíti meg, akik a II. Világháborúban, vagy annak következtében vesztették életüket. • 2003-ban a község közigazgatási területe 4472 hektár. Lakónépessége 2300 fő, lakásállománya 708. • Iskolai osztályterem 12, tanuló létszám 212 fő, pedagógus létszám 23 fő, 2002 évben bővített, felújított négycsoportos óvoda működik, gyermek létszám 96 fő. A községi könyvtár állománya 8000 kötet
Mányi zenekar: • A zenekar 1996 februárjában alakult, a mányi zenei hagyományok ápolása mellett bálok, lakodalmak hangulatteremtése mellett köteleztük el magunkat. Nevünk 2002-ig Mányi Ifjúsági Fúvószenekar volt. Számos hazai felkérés mellett többször vendégszerepeltünk testvérvárosunk, a németországi Leimen búcsúján. Közismert személyiségek, politikusok rendezvényein szolgáltattunk zenét, nemzeti ünnepeken az általunk játszott Magyar Himnuszra húzták fel nemzeti lobogónkat. Állandó szereplésünkre számítanak a nagyszabású Velencei Bornapokon, valamint a Nadapon megrendezendõ Sörfesztiválon is. forrás: http://manysramli.uw.hu/fooldal.html
Mányi aknaüzem: • Az üzemben 1985. november 4-én kezdték meg a széntermelést. • A kitermelt szén elsősorban energetikai felhasználásra került, melynek nagyobb része a Bánhidai Erőmű ellátását biztosította, kisebb részét a Tatabányai Fűtőerőmű hasznosította. • Az elmúlt közel két évtizedben a kitermelt szén mennyisége elérte a 9 millió tonnát. • A bányaüzem életében jelentős évszám a 2000. év. Ekkor érte el rekordtermelését a bánya, mintegy 694 ezer tonna szénnel. • Az üzem működése során összesen 51 km vágatot hajtottak ki.A gazdaságosan kitermelhető ásványvagyon 2004-re elfogyott, ezért április 9-én befejeződött a termelés a bányaüzemben. forrás: http://www.vert.hu/vert.many.htm
Leimen ház: • A nemzetiségi településen a Svábok Egyesülete német segítséggel hozta létre a faluközpontban az ún. Leimen-házat, ahol a közösségi összejöveteleiket tartják. A házat a testvértelepülésről, Leimenről nevezték el.
Turul madár: • Turulmadaras emlékmű őrzi az I. és II. világháború áldozatainak emlékét. Eredetileg az I. világháború áldozatai számára készült kompozíciót Melocco Miklós szobrászművész állította helyre 1988-ban. forrás: http://www.vendegvaro.hu/32-2554
Kedvcsinálás Mányon…. • 2006. Október 27-én került megrendezésre Mányon egy fergeteges őszi köszöntő party a simiSumi mulatójában. • a buli időpontjától már előzetesen információk kaphatóak voltak Várhegyi Viki-Viki-Viktortól (alias: pizzanyújtófiú) • Az éjszaka a zenét a környék rezidens lemezlovásza szolgáltatta, aki nem más mint DJ Wape. • belépés díjtalan volt, cserébe nem volt kötelező fogyasztás. • Napi akció: 17 jager után egy ingyen. (Bár még vártak a rendezőségre, hogy kecsegtetőbb ajánlatot tegyen a buli elejéig) Az előzőekből olvasottan rögön szembe tűnik, hogy a mányi lakosok igazán érthetnek a mokához…… http://www.bicske.info/cikk/?id=209
Befejezés • Remélem, tetszett mindenkinek eme kis bemutatás Mány községről.Higyjék el, érdemes megnézni és bejárni a Gerecse hegység melletti kis települést, de ha már arra járnak, a Gerecse hegységes gyönyörü táját-vidékét se hagyják ki! • Ha esetleg nem áll módjukban meglátogatni a községet, nézzék meg egy pár képen még azt. • Érdemes ellátogatni egy rendezvényre akkor is ha csak egy jó sramli zenét szeretnének hallani és csak mulatni…mulatni…mulatni…
Templomokról… Református templom Katolikus templom
Vége Köszönöm a figyelmet