Download
1 / 47
470 likes | 563 Views
Itália energiagazdálkodása. Az energiapolitika alakulása.
E N D
Az energiapolitika alakulása • A II. világháborút követő - különösen az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején - gyors gazdasági növekedés az energiafogyasztás nagymértékű emelkedésével és ezzel együtt az importfüggőség fokozódásával járt. 1960-ban a víz- és geotermikus energia részesedése a villamos áram-termelésben 80% fölötti volt, míg a szénhidrogének aránya csak egyötödnyi részt tett ki. Néhány év alatt azonban utóbbiak felhasználása ugrásszerűen megnőtt. Így az évtized közepére Itáliában - akkori szemmel nézve - rendkívül korszerű villamosenergia termelési szerkezet alakult ki, amely eltért a többi nyugat-európai állam áramtermelési struktúrájától. • A szénhidrogének előretörésének az volt az oka, hogy az 1950-es évektől fokozódott a hazai földgáz kitermelése, megötszöröződött a kőolaj-behozatal, miközben a bőségesen rendelkezésre álló vízerőkészletet döntő többségében már hasznosították, így aránya lényegesen már nem volt tovább növelhető.
Az 1945. utáni olasz energiapolitika lehetővé tette a korábbi - önellátásra törekvő - gazdaság alapanyaggyártó kapacitásának a korszerűsítését és megnövelését. • Erre az időszakra tehető az országnak az új nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódása, amely társadalmi feszültségektől mentesen zajlott. • Az 1950-es, de még inkább az 1960-as évekre jellemző volt, hogy a belső szükségleteket jóval meghaladó kőolajfinomító-kapacitás épült ki, és hogy a háztartási energiafelhasználás is egyoldalúan a szénhidrogéneken alapult. • Az atomenergia hasznosítása más országokhoz képest korán - 1963-ban - kezdődött. Az atomenergia-program végrehajtását később elhalasztották, majd teljesen leállt. • 1963-1975. között a GDP egységnyi növekedése az energiafogyasztás 1,64%-os emelkedésével járt.
Az első kőolajárrobbanást követően az olasz energiapolitika három megvalósítandó célt tűzött ki: a takarékosságot, a belső energiaforrások minél jobb kihasználását, és az energiahordozót szállító országok számának a gyarapítását. • A takarékosságnak elsősorban azért van kitüntetett szerepe, mert a belső ellátás hosszú idő óta a szükségleteknek csak egy részét képes fedezni. 1960-ban a hazai termelés a teljes elsődleges energiaigénynek még a 45%- t, 1970-től kezdve már csak kb. 20%- t adta (1987-ben 18,8%- t). • Ugyanakkor az egy lakosra jutó energiafogyasztás az 1950-től 1960-ig terjedő időszakban háromszorosára, a nemzetgazdaság energiafelhasználása pedig a kétszeresére nőtt. Az egy főre eső fogyasztás 1973-ig további 2,5-szörös növekedést mutatott, ezt követően az emelkedés lelassult és jelenleg 3675 kWh/fő.
1960-1970. között az elsődleges energiaigény 2,4-szeresére nőtt. 1970-től 1987-ig egyik évről a másikra 1-8% között volt a változás, úgy, hogy 1975-ben, 1977-ben és 1980-1982-ben visszaesés következett be az előző évi szükségletekhez képest. Az energiaigény 1960-1987. között 3,1-szeresére növekedett. • Itáliában már az 1973-as kőolaj- árrobbanás előtt igyekeztek takarékoskodni az energiával. Az országban 1967. óta készítenek ún. Nemzeti Energia Tervet (Piano Energetico Nazionale = PEN), amelyben mindenkor hangsúlyozták az energia-racionalizálás szükségességét. • Ez mindenekelőtt a kőolajjal való takarékoskodást jelentette, ami abban nyilvánult meg, hogy az energianyerésre felhasznált mennyiséget csökkentették, a finomítókban továbbfeldolgozott termékek arányát növelték. Az olajfelhasználást kiváltó energiahordozó a földgáz volt. Jelentős szerepet játszott a fajlagos energiafelhasználás csökkentése is olyan "energiafaló" ágazatokban, mint a kohászat és a vegyipar.
Az elsődleges energiahordozók felhasználása, millió kőszénegyenérték tonna
Hazai energiahordozók: a szén • Az olasz energiagazdálkodás csak kismértékben támaszkodhat hazai forrásokra. • Így van ez a széntermelés esetében, amely gyakorlatilag a lignitbányászatra korlátozódik. Jellemző a szerény és egyenletes mennyiségű kitermelés; 1970. óta egyetlen alkalommal csökkent 1 millió t alá és sohasem haladta meg a 2 millió t-t. (1988-ban 1,5 millió t volt. A kitermelés központjai a toscanai Santa Barbara, az umbriai Pietrafitta, továbbá Foligno és Cittá della Pieve. Kevés - 1988-ban mindössze 48 ezer t - feketekőszenet hoznak felszínre Szardínia szigetén Bacu Abisban és Carboniában. Szardíniában a kitermelés évi 1 millió t-ra való felfuttatását tervezik, a Sulcisban működő erőművet részben innen táplálnák. Csekély, már nem művelt antracit-előfordulás található Valle d`Aostában (La Thuile) és Szardínián (Seui).
A szénhidrogének • A kőolajbányászat 1988-ban rekordot állított fel: 4,9 millió t volt a felszínre hozott mennyiség. (Azóta csökkent a kitermelés: 1991-ben 4,3 millió t-ra.) A fontosabb szárazföldi lelőhelyek Szicíliában (Caltanissetta, Ragusa környékén) találhatók. Kisebb fontosságúak a Lombardiában (Bergamo), Emilia-Romagnában (Piacenza), Marchéban, Molisében és Basilicatában (Pisticci) termelő kutak. • A tengeri lelőhelyek kiaknázása több mint 30 éves múltra tekint vissza (a Gela környéki selfterületen indult 1959-ben), de igazán jelentőssé csak az 1980-as évek közepétől vált. (1984-ben az akkor 1727 ezer t-s termelésből 527 ezer t selfterületről származott). A fontosabb tengeri lelőhelyek az Adriai-tengerben, Ancona közelében kréta üledékben elhelyezkedő Gianna-mező, a Termoli szélességén található Raspo Mare-mező, a Gela előterében fekvő triász időszaki - részben tengeri-mező, vagy az ugyancsak itt lévő jura korú Perla-mező, valamint a triász Mila-mező. Ezen a területen fekszik a jelenleg legnagyobb ismert készlettel rendelkező Vega-mező (jura korú üledékben). Itt nagysűrűségű kőolajat találtak, a napi kitermelés - rövid ideig - 5-6 ezer t.
A földgáz • A földgáz az egyetlen energiahordozó, amelyből a hazai termelés számottevő: 1991-ben 17,4 milliárd m3 volt, a belső szükséglet kb. harmadát elégítette ki. A szárazföldi termelés a Pó-síkságra korlátozódik, főleg Emilia-Romagna tartományban (Cortemaggiore, Coreggio, Ravenna), ill. kisebb mértékben Lombardiában (Cavagia, Rivalta, Cornegliano Laudense, Desana és Malossa). Jellemzőjük, hogy a készletek fogyóban vannak, hiszen a kitermelés már az 1960-as évektől folyik ezen a területen. A Mezzogiorno földgázkincsének a hasznosítása egyre erőteljesebb ütemű, mindenekelőtt Puglia (Delicato, Camdela, Montestillo), Abruzzo (Cellino Attanasio és Castelnuovo Vomano), Basilicata (Ferrandina, Pisticci), valamint Szicília (Mazara del Vallo, Gagliano, Bronte) tartományokban. • A kitermelés 2/3-a már tengeri lelőhelyekről történik. A számos előfordulás közül a legfontosabbak Ravenna előterében a pliocén kori Anemonde-Azalea-, Cervia Mare-Arianna-, Porto Corsini Mare-, Porto Garibaldi-Agostino- és Ravenna Mare mezők. Marche és Abruzzo tengerpartjához közel sok lelőhely található, többségüket az 1980-as évtizedben fedezték fel. Készleteivel kitűnik a Bonaccia - (pleisztocén), a Flavia 1 - (pliocén), a San Benedetto 1 - (pliocén), a San Giorgio Mare - (kréta-eocén), valamint a Squalo Centrale - (pliocén) és a Vongala Mare 1 mező. A calabriai lelőhelyek legnagyobb ismert készletével a Crotonéhoz közeli miocén korú Luna-mező rendelkezik.
A szénhidrogén-ellátásban az állami tulajdonú ENI (Ente Nazionale Idrocarburi) holdingnak van a legnagyobb szerepe: részesedése 40% körüli. • Az ENI még az 1960-as években kialakított politikáját követve egyrészt növelte külföldön a kőolaj-kitermelést, másrészt pedig a nemzeti olajvállalatokkal hosszú távú megállapodásokat kötött. • Algériával már az 1970-es évtizedben egyezmény született az ún. TRANSMED-vezeték megépítéséről. A csővezeték - 2,5 milliárd dolláros költséggel - elkészült, és Szicílián, ill. Dél-Olaszországon keresztül haladva Rómánál csatlakozik az észak-olasz vezetékrendszerhez. • Területfejlesztési szempontból tanulságos, hogy Szicília az érkező mennyiség 30%- t felhasználhatja. A megállapodás szerint 1984-től 25 esztendőn át 12,3 milliárd m3/év földgázt szállítanak az arab államból.
Az olasz kormány a Szovjetunióval 1984-ben kötött egyezményt a földgázszállítás növeléséről. A szerződés szerint 1985-től évi 4 milliárd m3 szovjet földgáz érkezik Olaszországba. Ez a mennyiség 1992-ben 6 milliárd m3-re emelkedett és 2008-ig ennyi is marad. A szerződés nem érinti a Szovjetunióval kötött egyéb földgázegyezményeket. • A Szovjetunió felbomlását követőn még nem áll rendelkezésre információ arra vonatkozóan, hogy az újonnan létrejött államok milyen megoszlásban járulnak hozzá a földgáz-szállításhoz. • A harmadik jelentős földgázszállítóval - Hollandiával - még az 1970-es években kötöttek megállapodást.
1990-ben az összes szénbehozatal 20,5 millió t volt. Az USA meghatározó az olasz szénellátásban, mind a kokszolható, mind az erőművi szenek kategóriájában. Mellette a Dél-Afrikai Köztársaság említhető az energianyerésre alkalmazott szén esetében. • Ausztrália szerepe a kokszolható szén tekintetében lényegében alig változott. A korábbi nagy szénexportőrök, mint az NSZK, de főleg Lengyelország és a volt Szovjetunió egyre kisebb részt birtokolnak az olasz szénpiacon, miközben azon új - igaz, egyelőre nem jelentős - szereplők (Kína, Kolumbia, Venezuela, Indonézia) is megjelentek.
A villamosenergia-termelés szerkezetében számottevő változások következtek be. • A vízenergia aránya az 1950-beli 87,5%-os részesedésről fokozatosan csökkent 20% körüli értékre. Ezzel ellentétes folyamat zajlott le a hőerőművek termelését illetően: az 1950-es 7,3%-os arány 1989-re 80%-ra emelkedett. a geotermikus energia részesedése a viszonylag magas 5,2%-os értékről 1,5%-ra csökkent, míg az atomenergiáé az 1970-es 2,7%-ről 1986-ra 4,6%-ra emelkedett, de az évtized végére - mint említettük - valamennyi atomerőmű leállt a termeléssel. • Olaszország mintegy két évtizede jelentős mennyiségű villamosenergia-behozatalra szorul, hogy a gyorsan növekvő belső fogyasztást fedezni tudja.
A vízenergia-termelés • Tivolinál létesült az első vízerőmű. Az első olasz távvezeték is innen vezetett - 1892-től - Rómába. A vízenergia-termelés egyik sajátossága, hogy a potenciális vízerő-készletet csaknem teljesen kiaknázták. Ennek az eredménye, hogy hosszabb - 30 év - időszakot áttekintve észrevehetjük: az évente megtermelt villamosenergia mennyisége általában 40-50 milliárd kwh között ingadozik. • A vízenergia-termelés tartományonkénti megoszlása ugyancsak kevéssé módosult az utóbbi években. A termelési rangsorban Lombardia az első (részesedése a vízenergia ellátásból 25%), megelőzve Trentino-Alto Adigét (20%), Piemontét (15%), Venetót (10%). Az utánuk következő Valle d`Aosta közel ugyanannyit termel a "fehér szénből", mint amennyit az összes déli tartomány, amelyek közül egyedül Abruzzo említésre méltó vízenergia-termelő.
A vízerőművek száma 2300 körül van, beépített teljesítményük 1989-ben 18400 MW volt. Az olasz vízerőművek általában a kis teljesítményűek közé sorolhatók; a Sarca folyón a santa massenzai (344 MW), a Piavén a soverzenei (220 MW), az Addán a grasiói (207 MW), az Oglión a cimegai (206 MW) a legnagyobbak az országban. • A mindössze 3900 km2 vízgyűjtő-területű Piavén 47 erőmű 909 MW-nyi beépített teljesítménnyel évi kb. 3,2 milliárd kwh áramot állít elő.
A hőerőművek • A villamosenergia döntő többségét a hagyományos hőerőművekben állítják elő: 1989-ben 170 milliárd kwh-t. A hőerőművek beépített teljesítménye 41,4 ezer MW. A legnagyobb hőerőmű a Pó torkolatához közel fekvő Porto Tolle-i (2640 MW), a La Speziában (1792 MW), ill. Vado Liguréban (1241 MW) található erőművek a jelentősebbek közé sorolhatók. Csupán a hőerőművek áramtermelését nézve is Lombardia vezeti a tartományi rangsort; részesedése 15%. • A legfontosabb lombard erőművek: Tavazzano, Turbigo és Ostiglia. Lazio a második, közel 14%-os részesedéssel, megelőzve Venetót (13%), Szicíliát (11%) és Liguriát (9%). Ez utóbbi 1986-bban még a második volt a villamosenergia-termelés rangsorában. A Délvidék jelentősége - közel egyharmados részesedéssel - jóval nagyobb, mint a vízerőművek esetében, hiszen Puglia, Szardínia és Calabria is említésre méltó áramtermelők. A széntüzelésű hőerőművekben megtermelt villamosenergia mennyisége 1990-ben 35,6 milliárd kwh volt. A növekvő szerepű szénerőművek beépített teljesítménye kereken 7000 MW.
A közeljövőben a kőszénnek a jelenleginél jóval jelentősebb lesz a szerepe. Brindisiben, Gioia Tauróban, a Szardíniában található Fiume Santóban új, nagy teljesítményű szénerőművek építése van folyamatban. Ezek kisebb részben a bezárt atomerőművek, nagyobb részben a kőolaj-tüzelésű centrálék helyettesítése céljából lépnek üzembe. • Az erőművekben 1990-ben 11,8 millió t feketekőszenet tüzeltek el. Az erőművi célú barnakőszén-felhasználás 1,1 millió t-t tett ki, és az áramtermelés 1 milliárd kWh alatt maradt. • A kőolajat felhasználó erőművek termelték 1990-ben a legtöbb villamos energiát: 102,7 milliárd kWh-t, míg a földgáztüzelésűek 39,1 milliárd kWh-t.
Az atomerőművek • 1963-ban a Latina melletti Foce Verdében kezdett az első üzemelni (153 MW-os gázhűtésű erőmű). A második 1964-ben lépett üzembe Gariglianóban, beépített teljesítménye 260 MW volt. 1981-ban leállították az áramtermelést. • A harmadik atomerőmű Piemontében (Trino Vercellese) épült, szintén 1964-ben, 260 MW-os volt. A legnagyobb atomerőmű Caorsóban termelt 1978. óta áramot, beépített teljesítménye 860 MW. Az atomerőművek által termelt áram mennyisége 1986-ban 8,8 milliárd kWh volt, a beépített teljesítmény pedig csak 1273 MW. • Az 1980-as évtizedben a villamosenergia-termelésben arányának megkétszerezését tűzték ki célul. Konkrétan azonban csupán két nagyobb - 2000 MW-os - atomerőmű építésébe kezdtek bele, Montalto di Castróban (Lazio) és Trinóban (Piemonte), ám ezeknek az átadása többször halasztást szenvedett. További három - egyenként 2000 MW-os erőmű felépítése szerepelt még a tervek között.
A geotermikus erőművek • Ennek a megújuló energiaforrásnak a hasznosításában Olaszország úttörő szerepet játszott. Napjainkban jelentősége csökkent: az energiatermelésből való részesedése csak 1,5%, ám az erőművek 496 MW-os teljesítménye mégsem elhanyagolható. A geotermikus erőművek Larderello környékén az Amiata-hegység és a Tirrén-Antiappenninek előterében találhatók, de egy kisebb erőmű Lazióban is épül. A hasznosítás fokozására nagyreményű tervek születtek, az elképzelésekben azonban még nincs egyetértés: 1000 MW-os és 3000-5000 MW-os fejlesztések egyaránt szóba kerültek.
A mezőgazdaság súlya az energiafogyasztásban szerény: 1989-ben az összes felhasználáshoz viszonyítva 1,8%. Igaz, az 1971-es 1,05%-hoz képest ez előrelépés. A felhasznált energiamennyiség növekedése viszont - 3,25-szörös - minden más szektort megelőz. Ez a fogyasztásbővülés a jobb gépesítettséggel, az öntözés térhódításával, az állattenyésztés korszerűsödésével magyarázható. • Az ipar részesedése egy ország villamosenergia felhasználásában közismerten meghatározó nagyságú. Az 1971-beli közel kétharmados (64,3%) részesedés folyamatos csökkenést mutatott: tíz évvel később 59,6%-ra, 1989-ben pedig 55,6%-ra esett. A felhasznált energia mennyisége 1,66-szorosára emelkedett a közel húsz esztendő során. • Az iparágak közül a legnagyobb fogyasztó a vegyészet, az ipart 100%-nak véve egynegyednyi (24,7%) a részesedése. 1971-ben még egyharmadnyi volt, sőt 1981-re ez 35%-ra nőtt. a kőolajár-robbanások hatása ekkor még nem volt érzékelhető, az elkezdett beruházások, fejlesztések többnyire befejeződtek. A jelzett időszak alatt az energiafelhasználás 28%-kal lett több, a növekedés az 1981-1989-es időszakban következett be.
A másik nagy áramfogyasztó a kohászat, amelynek a részesedése az első időpontban 23% körüli volt. Tíz évvel később ugyanúgy, mint a vegyiparé‚ a kohászat aránya is emelkedett (25,6%) az ipari energiafelhasználásból, és ez 1989-re keveset csökkent. • Az ágazaton belül ellentétes folyamatok zajlottak le: az acéltermelésben az elektromos és oxigén-konverteres gyártás térhódításával számottevően mérséklődtek a fajlagos energiafelhasználási értékek, új nagy gyár pedig csak egy kezdett működni, mialatt sok kisüzem abbahagyta a termelést. (Tarantóban a vas- és acélgyártás már a 1960-as évek végén megindult, de a teljes kapacitással való üzemelésre 1971. után került sor.) • A színesfémkohászatban viszont ebben az időszakban nagykapacitású gyár kezdte el Porto Vesmében a termelést. Részben ennek köszönhető, hogy a kohászat energiafogyasztása 1971-1989. között 60%-kal megemelkedett.
Az ipar fogyasztásában 1989-ben a harmadik legjelentősebb ágazat a gépgyártás, amelynek a villamosenergia felhasználásból való aránya növekvő (1971 - 8,8-, 1981 - 10,3-, 1989 - 11,7%). Figyelemre méltó, hogy a kis energiaigényű szakágazatok fejlődtek gyorsan (műszer-, precíziós gépgyártás stb.). A felhasználás gyorsabban bővült, mint az egész ipar átlaga, a közel két évtized alatt több mint kétszeresére emelkedett. • Az építőanyag-ipar 1971-ben még a harmadik energiafogyasztó volt a rangsorban 9,4%-os részesedéssel, amely egy évtizeddel később 10% fölé emelkedett, majd 9,3%-ra csökkent. Az energiafogyasztás kétharmad résszel növekedett, de az 1980-as években ez lelassult és csak 7%-ot tett ki.
A textil- és ruházati-, valamint az élelmiszeripar következnek a sorban 7,1-, ill. 6,2%-os részesedéssel. Mindkettő növelte súlyát az energiafogyasztásban: 1,4- és 1,2%-kal. Mindkét ágazat által felhasznált elektromos energia mennyisége megkétszereződött 1971-hez képest, ezen belül 1981-1989. között közel 40%-kal lett több. • A papír- és nyomdaipar sorolható még a nagyobb energiafogyasztók közé. Az ágazat részesedése 6% körüli volt a vizsgált időszak alatt (1971. - 6,1-, 1981. - 5,8-, 1989. - 5,9%). 1971-1989. között a felhasznált energia mennyisége jó 60%-kal növekedett. Ebben az iparágban is az 1980-as évtizedben a felhasználás bővülésének üteme lelassult.
A sok országban számottevő energiafogyasztó bányászat az előzőekben bemutatott kis jelentősége miatt, Itáliában nem lényeges. Aránya fokozatosan csökken: 1971-ben 1,9-, 1981-ben 1,6-, végül 1989-ben 1,3% volt. • A kitermelőiparban az 1971-1989. közötti energiafelhasználás alig növekedett, sőt az 1980-as években mérséklődött. A harmadik szektor összes energiafelhasználása 18,5%-ot tett ki 1989-ben, amely 3,3%-os aránynövekedésnek felel meg 1971-hez képest. A fogyasztás 234%-kal növekedett, jóval nagyobb mértékben, mint az iparé. Ez a lendület az 1980-as évtizedben is tartott; 1981-1989. között 62%-kal emelkedett a felhasználás mennyisége.
A lakossági energiafogyasztás bővült a leggyorsabb ütemben: a csaknem két évtized során 238%-kal, 1981-1989. között 131%-kal. Aránya a villamosenergia-fogyasztásban is jelentősen megnövekedett (1971 - 19,5-, 1989 - 24,1%).
A villamosenergia termelés és fogyasztás sajátosságai • A villamosenergia-termelés és fogyasztás összevetése és a két tényező 1971-1989. közötti változásainak dinamizmusa alapján kategorizáltuk a tartományokat. Az 1. csoportba kerültek azok a tartományok, amelyekben 1989-ben a fogyasztás meghaladta a termelést, a 2-ba pedig azok, ahol a termelés volt nagyobb a fogyasztásnál. Az 1. csoportot további két típusra oszthatjuk: • 1/a - ahol a villamosenergia előállítása 1989-ben 1971-hez képest csökkent, a fogyasztás viszont ugyanezen időszak alatt gyorsabban növekedett, mint az országos átlag (1,92). • Ide tartozik Umbria, Marche, Abruzzo, Molise, Campania, Piemonte és Basilicata. A felsorolt tartományok többsége 1971-ben még önellátó volt, a későbbi fejlesztésekkel együtt járó igénynövekedést azonban nem tudták kielégíteni. Piemonte esete ettől különbözik, itt az elavult, környezetszennyező hőerőművek leállása okozta a termelés visszaesését. • A csoportot növekvő hiányú típusnak nevezhetjük.
Az 1/b kategóriába sorolhatók azok a tartományok, amelyekben a termelés 1989-ben 1971-hez képest növekedett, és a fogyasztás bővülése az átlagos érték körül mozgott (Lombardia, Emilia-Romagna, Toscana). A szükségletek saját termelésből való kielégítése valamennyiük esetében 70-80%-ban valósul meg. E típust hiánnyal küzdőnek nevezzük. • A 2. csoport ugyancsak kétfelé osztható: • A 2/a csoportba azok a tartományok tartoznak, amelyekben a villamosenergia előállítása 1989-ben 1971-hez képest csökkent, a fogyasztás az eltelt időszakban az országos átlagnak megfelelően, vagy annál lassabban bővült (Valle d`Aosta, Liguria, Trentino-Alto Adige, Friuli-Venezia Giulia, továbbá Szicília tartozik ide). • A kategóriát csökkenő többletű típusnak nevezhetjük. • A 2/b csoportot azok a tartományok alkotják, ahol a villamosenergia-termelés erőteljesebben növekedett, mint a fogyasztás. A növekvő többletű tartományok közé soroljuk Venetót, Laziót és Calabriát. A 3. csoportban találjuk Pugliát és Szardíniát, amelyekben a termelés és a fogyasztás lényegében összhangban van, mindkét tényező országos átlagot felülmúló bővülése mellett. Ezt a típust kiegyensúlyozottnak nevezzük.
Az ipar - mint legnagyobb felhasználó ágazat - villamosenergia-fogyasztásának területi megoszlását részletesebben vizsgáltuk. Az adatokat 1971-re az M.4., 1981-re az M.5., 1989-re vonatkozóan az M.6. táblázat mutatja be. A táblázatokban szakágazati bontásban találhatók meg az egyes tartományok villamosenergia-felhasználási adatai. Ezekből ugyanis a fejlesztési politika hatásai közvetve figyelemmel kísérhetők. • Az 1989-es adatok alapján tipizáltuk az ipari villamosenergia-fogyasztás tartományi jellegzetességeit.
1./ A hagyományos típusú tartományok közé soroltuk azokat, amelyekben a tradicionálisan nagyfogyasztó szakágazatok (kohászat, vegyipar) együttes részesedése az ipari felhasználás legalább 50%- t teszi ki (Trentino-Alto Adige, Veneto, Umbria, Szardínia). • 2./ Az egyoldalú típusúak közé tartoznak azon tartományok, ahol egyetlen szakágazat részesedése a villamos áram felhasználásából több mint az összes többi‚ együttesen (Valle d`Aosta, Puglia).
3./ A vegyes típusú csoportban azokat a tartományokat találjuk, amelyekben a kohászat és/vagy a vegyipar fontossága mellett egyéb szakágak szerepe is kiemelkedő, néha pedig elsődleges. Jelezve ezzel az adott tartomány gazdasági sajátosságait, az országon belüli munkamegosztásban való jellegzetességeit. Ide sorolható Piemonte, Lombardia, Emilia-Romagna, Friuli-Venezia Giulia, Toscana, Marche, Abruzzo, Molise és Basilicata tartomány. • 4./ Az egyéb vagy szolgáltató típusba kerültek azok a tartományok, amelyekben az ipar részesedése nem éri el az 50%-ot, a villamosenergia-felhasználásban (Liguria, Lazio, Campania, Calabria, Szicília).
Ha körzetek szerint vizsgáljuk az energiafogyasztást, akkor azt tapasztaljuk, hogy a legjelentősebb felhasználó Északnyugat-Olaszország. 1971-ben az összes villamosenergia 2/5-‚t ez a régió használta el. Jellemző, hogy 1981-ben már csak 35%, 1989-ben pedig egyharmad volt az országos fogyasztásból való részesedése. Különösen az ipart tekintve volt kiemelkedő az aránya, amely az első időpontban 40% fölött volt, azután valamivel ez alá csökkent. A legtöbb vegyipari és kohászati üzem ebben a régióban szűnt meg. Az ipari energiafogyasztásban végbement arányvesztés jórészt ennek köszönhető. A körzet mezőgazdasági energiafogyasztása az országosnak csak negyedét tette ki 1971-ben, ez a viszonylag kis részesedés később 23%- kal csökkent.
Az északkeleti körzetnek lényegében változatlan maradt az összes energiafogyasztásból való részesedése. Említésre méltóan egyedül a mezőgazdaság aránya emelkedett: Itália mezőgazdasági villamosenergia-fogyasztásában a körzet aránya az 1971-es 29-ről 1989-re 33%-ra nőtt. Ebben elsősorban Emilia-Romagna tartomány rendkívül intenzív, világszínvonalú agrárgazdasága játszotta a főszerepet. • Az ipari energiafogyasztás a 19 év során - kis ingadozással - az országos 23%- t tette ki. • Közép-Itália villamosenergia felhasználása az országosénak a 17%-a, 1971. óta a részesedése alig valamivel nőtt. A szolgáltató szféra viszonylag magas aránya (23%) a fővárosnak, mint közigazgatási, adminisztrációs és idegenforgalmi központnak tulajdonítható.
Dél-Olaszországnak az energiafelhasználáson belül egyre növekvő volt a súlya: 1971-ben 22-, 10 év múltán 26-, 1989-ben 27%. Az országos áramfogyasztásból való részesedése a mezőgazdaságot kivéve nőtt. A mezőgazdasági villamosenergia-felhasználásnak közel harmada itt realizálódik. 1971-ben az ipari fogyasztásnak 21,5-, 1989-ben 24%-a valósult meg a Délvidéken. A szolgáltatásokat tekintve hasonló az előrelépés: részesedése 20-ról 25%-ra bővült. A háztartási energia-felhasználás aránya emelkedett meg igazán szembetűnő módon: 1971-ben 26%, 19 év elteltével 35%. Ebben a nagyon jelentős változásban kétségkívül nagy szerepe van a lakosság életszínvonal-növekedésének (háztartási eszközök elterjedése: automata mosógép, hűtőszekrény, mosogatógép, légkondicionáló stb.), ill. a lakások villamos energiával való fűtésének.
