130 likes | 248 Views
Kufstein, a hírhedett börtön. 1. Börtön és emlékhely. A kufsteini vár a tiroli-bajor határvidéken áll, meredek sziklán 1393-ban építették, eredetileg katonai erődítményként Császártorony nevű részét a 18. századtól az 1867-es kiegyezésig állami börtönként használták
E N D
1. Börtön és emlékhely • A kufsteini vár a tiroli-bajor határvidéken áll, meredek sziklán • 1393-ban építették, eredetileg katonai erődítményként • Császártoronynevű részét a 18. századtól az 1867-es kiegyezésig állami börtönként használták • 1937-ig semmi sem emlékeztetett a hajdan itt sínylődő neves magyar rabokra • Arról sem volt hazai nyilvántartás, pontosan, kik és hányan raboskodtak itt • 1937-ben a Deák téri evangélikus gimnázium tanárai kezdeményezték emléktábla elhelyezését • Több mint 90 magyar név került elő
2. Idősebb Wesselényi báró • Az egyik legkorábbi rab idősebb Wesselényi Miklós volt, „a zsibói bölény” • Azért hívták így, mert az utolsó korlátlan hatalmú feudális urak egyike volt • Tíz gyereke halt meg, a 11. volt ifj. Wesselényi Miklós, az árvízi hajós Egy szökevény lovászlegénye után kutatva 550 emberrel szinte megostromolta a szomszéd kastélyt • 1784-ben három évi börtönbüntetésre ítélték, de rendbontásai miatt végül is a büntetés öt évre nyúlt.
3. Csúcsforgalom a francia forradalom idején • 1795-ben a Martinovics-összeesküvés leleplezésekor 18 embert halálra ítélték, a vezetőkön végre is hajtották, az írók (Kazinczy, Verseghy, Batsányi) ítéletét azonban várbörtönre „enyhítették”. Így kerültek a kufsteini börtönbe • Kazinczy Ferenc: később a nyelvújítás vezére lett, Fogságom naplója címen megírta börtönemlékeit (6 év!) • Verseghy Ferenc: a Marseillaise-t fordította, 8 év börtön, utóbb az ypszilonista írásmód harcos (de vesztes) képviselője (Révai Miklós jottista helyesírásával szemben) • Batsányi János: költő, a királyok vérét követeli verseiben, 1 év, később Napóleon schönbrunni kiáltványának fordítója
4. ’48 után • A 48-as szabadságharc bukása után a titkos ellenállás szervezői kerültek ide • Teleki Blanka, erdélyi arisztokrata, az első magyar középfokú leányiskola alapítója • Forradalmi nyomtatványokért, külföldi forradalmárokkal folytatott levelezésért tíz év, amnesztiával „csak” hat • Leövey Klára, Teleki Blanka segítője: öt évből hármat letöltött
5. A híres betyár • Itt raboskodott Rózsa Sándor is • Az 1830-as években 60 rablás, 3 gyilkosság miatt körözték, hiába • 1848-ban mentességet kapott szabadcsapatot alakított, de rendezetlenségük miatt fel kellett oszlatni • A bukás után hatalmas vérdíjjal próbálták kézre keríteni, 1857-ben sikerült • Tíz évet ült, a kiegyezéskor amnesztiával szabadult • Ezután vadnyugati típusú vonatrablásokra specializálódott, sokszor sínfelszedéssel • Második fogságából megszökött, a harmadikban azután 65 évesen meghalt