Filozófiatörténet előadások 7.

1. Filozófiatörténet előadások 7. Márton Miklós marton@ajk.elte.hu

2. Descartes • (1596-1650): Az újkori filozófia első nagy alakja. • A korszak a természettudományok felemelkedésének kora: Descartes maga is foglalkozik a tudományokkal. • Filozófiai programja: Csak akkor fejlődhet tovább a természettudomány, ha ismeretelméleti – metafizikai megalapozást biztosítunk neki. • Mielőtt tehát a külvilág dolgait megismerjük, meg kell ismernünk saját megismerőképességünket. • A filozófiai vizsgálatnak tehát az „én”-re mint a megismerés kiindulópontjára kell irányulnia – ez a kiindulópont a világ tudományos megismeréséhez. • Ismeretelméleti fordulat: ez lesz az „első filozófia”.

3. Descartes • Módeszere: Csak azt fogadjuk el valódi ismeretnek, amit az elme „tisztán és elkülönítetten megragad”. • Ez az intuíció: az így megismert tényhez semmiféle kétség nem férhet. • Intuícióval csak az „egyszerű” dolgok ismerhetők meg. A bonyolult és homályos dolgokat egyszerű alkotórészeire kell bontanunk (analízis), majd ezek világos megragadása után logikai úton föl kell építenünk az eredeti tényt (szintézis). • Descartes feladata: megvizsgálni: ismereteinkből mi felel meg a módszeres megismerés követelményének, és felépíteni egy ennek megfelelő tudásrendszert.

4. Descartes • Az így felépített tudománynak az „én” megismerésétől a természet megismerésén át egy kidolgozott etikáig kéne tartania. • Addig is: ideiglenes etika – ameddig nem tudunk racionális végleges etikát adni, érdemes a kialakult szokásokat, vallási előírásokat követni. • Fő ismeretelméleti – metafizikai műve az Elmélkedések az első filozófiáról. • Ebben vizsgálja, mit tudhatunk teljes bizonyossággal. • Az első elmélkedés megvizsgálja, hogy tudásunk elemeit kétségbe vonhatjuk-e? – Igen, mindent, amit eddig igaznak hittünk.

5. Descartes • E célt szolgálja a módszertani szkepszis: nem csak azt vonjuk kétségbe, amiben ténylegesen kételkedünk, hanem mindent, amiben kételkedni lehet. • 3 szkeptikus argumentum: • Illúzió argumentum – érzékszerveink bármikor becsaphatnak. • Álom argumentum – az álom legtöbbször hamis, de nem lehet az álmot az ébrenléttől megkülönböztetni. • Közbevetés: a matematikai és a logikai állítások világos intuícióval megragadhatók, mert nem a külvilág tényei. • Gonosz démon argumentum: egy mindenható lény elérheti, hogy minden elképzelésünk hamis legyen.

6. Descartes • Az argumentumok eredménye a Cogito érv: Ha megtévesztenek az érzékszerveink és a csaló démon, akkor én bizonyosan létezem – Gondolkodom (kételkedem) tehát vagyok. • A szkeptikus érvektől függetlenül is belátható: valahányszor kimondom vagy elgondolom: Én vagyok, ez nem lehet hamis. • Az én létezése tisztán és világosan megragadható. • Az én semmi más, mint gondolkodás, „gondolkodó dolog”. • A testi (anyagi) és a gondolkodó (szellemi) dolgok tehát két önálló, szétválasztható szubsztancia.

7. Descartes • Descartes (egyik) érve erre: • A test létezése kétségbe vonható. • Az én létezése nem vonható kétségbe. K: Tehát én nem vagyok azonos a testemmel. • Én gondolkodó dolog, vagyis elme vagyok. K: Az elme nem azonos a testtel. • Miért rendelkezünk mégis a testi dolgok ideáival (elképzeléseivel)? • Először is belátja Isten létét (3. elmélkedés): • Él bennünk egy leghatalmasabb lényről szóló idea: mi az oka ennek?

8. Descartes • Az ok nem lehet olyan, amiben kisebb a „realitás”, mint magában az ideában. Viszont a leghatalmasabb lényről szóló ideánál egyedül maga a leghatalmasabb lény a nagyobb. • Így tehát ő ültette elménkbe a róla szóló ideát, vagyis Isten szükségképp létezik. • Vannak tehát velünk született ideák. • A csaló démon hipotézis tehát hamis: Isten, a legfőbb jó nem engedi meg egy ilyen lény létezését. • De akkor miért tévedünk olykor?

9. Descartes • Isten nem téveszt meg, a tévedés forrása bennem van. • Abban nem tévedhetek, hogy a testi dolgok ideáinak okai maguk a testi dolgok – a külvilág létezik. • Egyes esetekben persze tévedhetünk: olyan dolgokat is helyeslünk, amelyekről nincs elég információnk. A tévedés tehát a szabad akaratból származik. • A testi és a szellemi dolgok továbbra is függetlenek: • A természet tudományos magyarázatának nincs szüksége a szellem vagy a lélek fogalmára. • A biztos megismerés az érzékszervektől mentes tiszta és világos értelmi megragadás (racionalizmus).

10. Descartes • Ad a) Az anyagi világ Isten teremtménye a természettörvényekkel együtt (deizmus). Az anyag és a mozgás mennyisége tehát állandó. Ami változhat a szellem beavatkozása által az a mozgás iránya. • Az emberi testet is törvényszerűségek irányítják – nem kell tehát ehhez feltételeznünk a lelket, mint Arisztotelésznél. • A egyetlen valódi lelki funkció: a gondolkodás, ide értve a nem testi folyamatként fölfogott észlelést is. • Az anyagi dolgok lényege a kiterjedés, a szellemieké a gondolkodás. • Descartes fő problémája: Ha a két szubsztancia ennyire szétválasztott hogyan hathatnak egymásra?

11. Spinoza • A Descartes utáni filozófia egyik legfőbb problémája, a test és a lélek egymásra hatása. • Descartes megoldás a tobozmirigyben lezajlódó tranzakció az életszellemek és a testetlen ideák közt – nem túl meggyőző. • Megoldási javaslatok: • Okkazionalizmus: a testi dolgok észlelése csak alkalom arra, hogy Isten előhívja elménkből a már ott lévő megfelelő ideát. És ugyanez fordítva áll az akaratból származó cselekedetekre is. • Pszichofizikai paralellizmus (Leibniz): Isten előre harmóniát teremtett a lelki és a testi jelenségek közt.

12. Spinoza • Spinoza (1632-1677) Portugáliából származó zsidó szülők gyermeke Amszterdamban, kiközösítették. • Fő műve az Etika, melyben axiomatikus módon, tételek és bizonyítások formájában fejti ki metafizikai, ismeretelméleti és etikai nézeteit. • Az igazi etika tehát egyetemes és racionális. • Metafizika: Isten az egyetlen végtelen szubsztancia, amelynek végtelen sok attribútuma, megnyilvánulási formája van. • Isten tehát azonos a természettel: immanens, nem transzcendens (panteizmus).

13. Spinoza • A létrehozó (teremtő) és létrehozott (teremtett) természet tehát Isten két aspektusa. • Az elsőhöz tartoznak az attribútumok (pl.: kiterjedtség, gondolkodás), a másodikhoz a móduszok (az egyedi dolgok). • A móduszok feltételezik: a) egymást, b) Istent. • Az emberek mint Isten lényegét kifejező móduszok rendelkeznek a két attribútummal: testből és lélekből állnak. • Így nem merül föl a descartes-i probléma: a lélek nem más mint a test – isteni módusz. • Pusztán egyszer kiterjedtként, másszor gondolkodóként ismerjük meg.

14. Spinoza • Megismerési módok: • Tapasztalat: a más dolgokkal (móduszokkal) való kölcsönhatás, amelyben egyszerre van jelen a testi hatás és a lelki módosulás eredménye – ezért inadekvát (tökéletlen), mert nem lehet elkülöníteni, mi tartozik a „külső”, és mi a „saját” természetünkhöz. • Ész: a „közös fogalmak” alapján történő megismerés. Itt olyasmiket ismerünk meg, amely minden testben közös – kiterjedés, mozgás, stb. • Intuitív tudomány: minden dologban meglátni Istent mint ami minden móduszt tartalmaz.

15. Spinoza • A megismerési módok tehát egyre általánosabb ismereteket tesznek lehetővé. • Affektusok (indulatok): A boldog élethez nem elég a megismerés, azt a helyes affektusok teszik lehetővé. • Az affektusok osztályozása: a) cselekvések, b) szenvedélyek. • A cselekvések okai csak mi magunk vagyunk, a szenvedélyeké más is – inadekvát ideából származik. • Vannak elsődleges és ezekből származó levezetett affektusok. • Elsődlegesek a kívánság az öröm és a szomorúság. A többit ezek segítségével határozza meg.

16. Spinoza • A kívánság a létrehozó, alkotó természet kifejeződése az egyes egyénekben. • Az igazi kívánság a tökéletes örömre irányul: nem illan el elérése pillanatában és nem csökkenti mások hasonló törekvése. • Ez a kizárólag adekvát, nem tapasztalati ideákon nyugvó cselekvés állapota: egyfajta minden testi befolyástól mentes tiszta megismerés. • Az intuitív tudomány tehát „Isten értelmi szeretetéhez” vezet: ez a tökéletes öröm. • A rendíthetetlen nyugalom tehát az, ha a világ történéseit az isteni létrehozás, isteni terv megváltoztathatatlan részének fogjuk föl (sztoicizmus).