R E I S E N B Ü C H L E R S Á N D O R

1. „A magyar filmművészet legmagányosabb alkotójának”, „az animáció remetéjének” pályaképe visszaemlékezések, vele készült beszélgetések és filmképei tükrében R E I S E N B Ü C H L E R S Á N D O R

2. „A hatvanas években kezdtem a pályámat, az ún. nagy generációhoz tartozom. Egykor iszonyúan radikálisak voltunk. Csak a valódi kultúrában hittünk, és abban, hogy a világ megváltoztatható.” (Bóta, 1993) „A legnagyobb boldogság, ha végignézem a filmjeimet, s azokban egyetlen kockányi kompromisszumot sem fedezek föl.” (Magyar Hírlap, 1988) Egy portré századunkból, 1965.

3. Minden munkáját átjárta a megélt, a megszenvedett felelősségtudat. Filmjei a szelíd, ironikus figyelmeztetéstől a kétségbeesett ginsbergi üvöltésig kipróbálnak minden formát, hogy a végromlásába rohanó emberiséget megállítsák. (Orosz, 2004) Egy portré századunkból, 1965.

4. „Juhász Ferenc A Nap és a Hold elrablása című könyvét egy könyvesbolt kirakatában pillantottam meg. A cím megtetszett, valami bartóki őserőt éreztem benne, megvettem. Számomra ennek a találkozásnak egy életre szóló jelentősége van. Ez a film volt és marad is az én ars poeticám. Ez az ember és természet örök kapcsolatába vetett hit és a megújhodás örök lehetősége.” (Dizseri, 1976) A Nap és a Hold elrablása, 1968.

5. „A 68–69-es évek progresszív diákmozgalmaihoz szerettem volnakapcsolódni a Barbárok idejével. Szolidaritási film, a haladók iránti szimpátiám szülte. (…) 68-ban egyfajta euforikus állapot volt az egész világon. Más irányba próbált főleg a fiatalság és az emberiség sorsáért aggódó értelmiség menni, s ennek megvoltak a maga eszmei, kulturális, gazdasági stb. lecsapódásai. De 68 után volt az az időszak, amikor a nagy kiábrándulás is bekövetkezett.” (Művészet, 1982) Barbárok ideje, 1970.

6. „A fejlett ipari társadalmakban elsősorban az egész életet behálózó, fogyasztásközpontú, eltárgyiasult mechanizmus elleni lázadásban, a harmadik világban a városi és a népfölszabadító gerillamozgalmakban, az USA-ban pedig a vietnámi háború és a faji elnyomás elleni erőteljes tiltakozásban fejeződött ez ki.” (Művészet, 1982) Barbárok ideje, 1970.

7. „Csajkovszkij 1812 című nyitánya (…) tulajdonképpen a sűrítménye Tolsztoj Háború és békéjének is, ha akarom, hiszen a napóleoni hadjáratról szól. (…) Kétszer elolvastam hozzá a Háború és békét. (…) Másodszorra már mint Eisenstein-tanítvány, őrült módra elkezdtem skiccelni. Ahogy Eisensteintől tanultam, hogyan lehet szinte kozmikus méretű szituációkat kifejezni arcok erejével, tájakkal, sok minden egyébbel, hát megpróbáltam mindezt egy rajzfilmben összehozni. Az 1812-es év végül több lett, mint egy tisztelgés az orosz kultúra előtt: két kultúra csap össze benne. Az oroszt az ikon-technikával oldottam meg, a másik fél, a napóleoni had-sereg ábrázolásához viszont arcokat fényképeztem ki az olasz reneszánsz, a trecento, quattrocento, cinquecento festészetéből, és azokhoz terveztem egyenruhákat.” (Csala, 1997) Az 1812-es év, 1972.

8. „… hogyan halódik a régi minőség, és ebbe miként hatol be az új. Erre kitűnő alkalmat adott a tolsztoji tér-idő szemlélet, (…) a haldokló ember sajátos életösszegzése, amikor egy szemvillanás alatt végigvonulnak előtte élete képei. Megpróbáltam ilyen számadásszerű lényeglátó képsor-koncentrációkban a Háború és béke egyetemes mondanivalóját és az ezzel adekvát zenét megjeleníteni.” (Művészet, 1982) Az 1812-es év, 1972.

9. „Bármilyen jól szervezett szupercivilizált gépezet abban a pillanatban vereséget szenved, ha a másik fél olyan eszközökkel és pályán, terepen veszi fel vele a csatát, amely nem az ő sajátja. Az ún. barbárok a történelem ciklusai folyamán mindig is megverték az utolsó menetben a »nagy civilizációkat«, amelyek tulajdonképp akkor érték el fénykorukat, amikor már dekadenciába süllyedtek.” (Csala, 1997) Az 1812-es év, 1972.

10. „Katarzist kiváltónak szánom az »optimizmusomat«. Filmjeimben mindig arra törekszem, hogy befejezésként új kezdési lehetőségeket kínáljak a nézőknek. Sohasem a szabványosított hollywoodi »happy end« jegyeinek segítségével, hanem a fejlődés új tartományai felé mutatva.” (Dizseri, 1976) Békéltető expedíció a Mars bolygóra, 1983.

11. „…komolyan foglalkoztat az, hogy az általam is felismerni vélt és mélyen átélt civilizációs válságnak az animációs képét megrajzoljam. Mégpedig olyan módon, hogy ne csak a környezetszennyeződésről, a környezetpusztításról beszéljek, hiszen az csak a felület, hanem, hogy összefüggéseiben, a természet részei-nek együttélésében mutassam be az egész folyamatot. Mert Földünk egyetlen nagyon szorosan össze-tartozó, élő test, mint ahogy az már a görög filozófus, Plótinosz munkáiban is áll; az emberi lélektől a legkisebb virágszál növekedésén át a kozmikus erőkig.” (Zalán, 1988) Vázlatok az Isten veled, kis sziget! című filmhez, 1987.

12. „Nyomaszt a tehetetlenségem.Mintha egy sci-fi rémtörténet főszereplője len- nék. Úgy érzem magam, mint egynyúl:az éjszakai országúton megbűvölten bámulok a tovasuhanó kocsi fény-pászmájába, noha tudom, a kerekek alatt végzem. Nyakunkra szakadt a civilizáció. Az agyakat kezdi elönteni a téboly. A végzet egyre feltartóztathatatlanabbul közeledik felénk.” (Gervai, 1992) Boldog világvége, 1999.

13. „Bármelyik filmemet (…) többször kell megnézni ahhoz, hogy a bennük rejlő vizuális üzenet és gondolatrendszer a maga teljességében eljusson a nézőhöz. Ennek elsősorban maximalizmusom az oka. Minden képemmel erőteljesen szeretnék ösztönözni, mindegyik képrészlet – még a legapróbb is – valami célt, valami mondanivalót szolgál. Így történhet meg, hogy a viszonylag dinamikus vágás következtében a nézők zöme nem tudja minden vonatkozá-sában követni a filmjeimet. Az összatmoszférát azonban – legalábbis én azt tapasztaltam – mindig érzi.” (Antal, 1979) Boldog világvége, 1999.

14. „A világnézetem alapvetően közép-európai, de a gondolattársítás merészségében tudatosan amerikai szeretnék lenni. Ez alatt azt az eklektikus hajlamot értem, amely a legvadabb dolgokat is meri párosítani. Meg kell tanulnunk az eklektikát is, mert az fejezi ki (vagy leplezi le) legjobban a mai szétbomló világképet, korunk extremitásait.” (Művészet, 1982) A fény pillanata, 2002.

15. A fény pillanata, 2002. „Volt egy koncepciózus életművem, aminek minden darabját tudatosan megterveztem, s megcsináltam. A fény pillanata ennek a koncepció-sorozatnak a legutolsó darabja. Ez az a pont, amikor nekem vissza kell vonulnom. (…) Ez után a film után már nem akarok bármit is mondani.” (Lendvai, 2003)

16. Blue jeans, hosszú beatnik haj, rekedt, reszelős hang, mintha a woodstocki mező budapesti nyúlványán lépegetne. Minden lépése egy kivonulás.(…) A Filmművészeti Főiskolából érkezett a képzőművészek közé, és szerényen utasította el, hogy kollázsait kiállítási mércével mérjék. (…) Talán, ha nem a vasfüggöny mögött él, a pop art legnagyobb művészei közé sorolják: Warhol, Rauschenberg, R e i s e n b ü c h l e r . (Orosz, 2004) Magyar filmesek a bombay-i fesztiválon: Orosz István, Reisenbüchler Sándor, Cakó Ferenc, Szobolits Béla, 1992.

17. Hivatkozások Antal István: A személyes állásfoglalás belső kényszeréből, Filmkultúra, 1979. április Bóta Gábor: Kilencven perc az életművem, Magyar Hírlap, 1993. március 16. Csala Károly: Egy csendes anarchista, Népszabadság, 1997. július. 5. Dizseri: Hitet tenni az alkotó erők mellett, Filmkultúra, 1976. március Gervai András: Zöld (és egyéb) intelmek, Magyar Hírlap, 1992. július. 4. Lendvai Erzsi: "És jött a sehonnan fújó szél..." A negyedik dimenzió mint lehetőség az élhetőbb életre, Filmkultúra, 2003. Orosz István: Isten veled, kis sziget!, Bevezetőszöveg a Varga Filmklub retrospektív Reisenbüchler-estjéhez, 2004. Zalán Vince: A levetkőztetett planéta, Filmvilág, 1988. február (Szerző nélkül), Mesék a barbárok idejéről, Művészet, 1982. február (Szerző nélkül), Isten veled, kis sziget!, Magyar Hírlap, 1988. június 17.