a hét verse

1. a hét verse ajánlja Faludy György: Lorenzo de’ Medici - 1480 táján keisz ágoston tanár úr Halastavat ástak Careggiben az állatkert végén, hatalmasat, ahogy rendelte. És mert senki sem értett még hozzá, sokfajta halat, emlőst s kétéltűt engedtek bele, amit csak összeszedtek az arab, velencei, portugál meg török hajósnéptől. Egy nap, hajnalfele – korábban kelt fel mint a madarak – a Medici kiment az alvó parkba s megállt a tónál. A víz fekete és áttetsző volt. Skarlát oszlop rajta a fejedelem skarlát köpenye.  Elevenen szülő hal libegett a part előtt. Mögötte mélykék, keskeny ragadozó várt és mindjárt bekapta a porontyokat, amikor kiestek. Egy lomhabajszú harcsa, sunyi, trágár nézéssel, mint III. Frigyes császár, az iszapból vajsárga gilisztákat szürcsölt fel, mintha makarónit falna. Odább ezüst konyhakések cikkáztak. Az aranyhal – hiányzott már a farka – sarlóvá görbült a kíntól egy polip porcelán csápja közt. Fehér belek cérnája ringott a parti hullámok völgyében. Amott, a víz fenekén indolens csiga végezte szokott egészségügyi sétáját. Marsilio Ficino mester a szomszéd villából a mélyfekete ciprusok mögött (egész éjjel nem aludt, mivel Plátó egy mondatán töprengett) arra jött: „Nagy ég, Lorenzo, mi történt veled? mért vagy ily sápadt és ily szótalan?” A fejedelem arca hűs és érdes maradt, mint ki egy más világból tér meg: „Istennek hittem, Ficino, magam.” (Firenze, 1965) trefort a hét verse trefort a hét verse trefort a hét verse trefort a hét verse trefort a hét verse trefort a hét verse