A gyomnövények életformarendszere

1. A gyomnövények életformarendszere • Életforma alatt ahasonló morfológiai megjelenésű és hasonló életritmusú növények csoportját értjük, melyek a makroklíma kedvezőtlen ritmikus jelenségeihez harmonikusan, morfológiai bélyegekben (is) megnyilvánulóan alkalmazkodtak. • Az életforma a kedvezőtlen időszak átvészelésére kialakult adaptáció során jön létre. A Raunkiaer-féle életforma koncepció az átvészelő szervek helyzetére alapozott. • Az életformák szerinti értékelést elsősorban a periodikusan változó klímájú (mérsékelt övi) területeken lehet jól alkalmazni.

2. RAUNKIAER-féle életforma-rendszer

3. Phanerophyta (Ph)– Fás növények, áttelelő szerveik hajtásaikon, jóval a földfelszín felett (legalább 50 cm magasan) találhatók. A csoport további bontása: fák (MM), cserjék (M), félcserjék (HN), törpecserjék (N). Mega- és Mezophanerophyta – fák (MM) Fás növények, melyek 5 m-nél magasabbak, akroton elágazásúak, törzset és koronát fejlesztenek, átvészelő szervük fedett rügy.(zöld juhar, bálványfa)

4. Mikrophanerophyta– cserjék (M) Fás növények, melyek 0,5-5 m magasak, baziton elágazásúak, koronát fejlesztenek, törzset nem vagy csak rövidet, átvészelő szervük fedett rügy (gyalogakác, ördögcérna).

5. Nanophanerophyta – törpecserjék (N) Fás növények, melyek 0,5 m-nél alacsonyabbak, baziton elágazásúak, a szár teljes mértékben elfásodik, átvészelő szervük fedett rügy (csarab). Hemiphanerophyta – félcserjék (HN) Félfás növények, lehetnek a törpecserjéknél magasabbak is, baziton elágazásúak, csak a száruk alsó része fásodik el, a felső része a kedvezőtlen időszakban elfagy vagy elszárad, átvészelő szervük fedett rügy (földi szeder, málna).

6. Epiphyta – fánlakók (E) „Fenn lakó fajok”. (sárga fagyöngy, fehér fagyöngy) Chamaephyta(Ch) – Évelő lágyszárúak, a föld feletti hajtástengelyek hosszabb életűek, több mint egy vegetációs időszakig élnek, legyökeresedhetnek, átvészelő szervük talajfelszín felett található fedetlen rügy, melyet rendszerint a hótakaró véd. (sarlós gamandor) (Talajfelszín felett évelők)

7. Hemikryptophyta(He): Évelő lágyszárúak, föld feletti hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük talajfelszín közelben található fedetlen rügy, melyet a talaj legfelső rétege, az avar és a növény elszáradt levelei védenek.(Talajszintben telelő évelők) (pl.: bojtos gyökérzetűek, indások, karógyökerűek)

8. Geophyta (Ge):Évelő lágyszárúak, föld felett hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük különböző földbeli szerveken található fedetlen rügy, melyet a talaj véd. (Talajfelszín alatt évelők) (pl.: tarackosok, rizómások, szaporítógyökeresek, gumósok, hagymások, hagymagumósok)

9. Hydatohelophyta(HH) – Vízinövények. Teljesen a vízi életmódhoz kötöttek, áttelelő szerveik a vízfenéken vagy az iszapban találhatók. Átmeneti típust képviselnek a valódi vízinövényektől különválasztható úgynevezett mocsári növények (Helophyta).

10. Hemitherophyta – Kétévesek (TH) Kétéves lágyszárúak, az első vegetációs időszak végén fedetlen rügy, a második végén mag alakban vészelnek át. Átmenetet képeznek a hemikriptofiton és a terofiton életforma között. (közönséges bojtorján, terjőke kígyószisz, útszéli bogáncs, szöszös ökörfarkkóró, vadmurok) Az első évben levélrózsát és raktározógyökeret fejlesztenek, ezzel áttelelnek, majd a második évben virágzás és termésérlelés után elpusztulnak.

12. Egyévesek (Therophyta)– Th Egyéves lágyszárúak, a kedvezőtlen időszakot (nyári meleg, téli hideg + szárazság) mag formájában vészelik át.

13. Ujvárosi-féle életformarendszer Egyévesek (Therophyta) – Th Egyéves lágyszárúak, életciklusuk nem haladja meg a 13 hónapot. A kedvezőtlen időszakot (nyári meleg, téli hideg + szárazság) mag formájában vészelik át. T1 – ősszel csírázó, tavasszal magot érlelő Nyár végén, ősszel csíráznak, a téli hideget csíranövény vagy tőlevélrózsa alakjában vészelik át, életciklusuk a tavasz végéig véget ér, a nyári szárazság idején már mag alakban vannak (tyúkhúr, borostyánlevelű veronika, egyes árvacsalán fajok, pásztortáska).

14. T2 – ősszel csírázó, nyár elején magot érlelő A T1-hez hasonlóan kettős alkalmazkodású, de hosszabb életű fajok, ősszel csíráznak, aratásig magot érlelnek(meddő rozsnok, ragadós galaj, pipacs, kék búzavirág, bürök gémorr, nyári hérics).

15. T3 – tavasszal csírázó, nyár elején magot érlelő Tavasszal csíráznak, nyár elején magot érlelnek, így mindkét kedvezőtlen időszakot mag alakjában vészelik át (vadrepce, repcsényretek, büdös zsázsa), elsősorban tavaszi gabonák gyomnövényei.

16. T4 – nyár elején csírázó, ősszel magot érlelő Tavasz végén (nyár elején) csíráznak, életciklusuk késő őszig tart. A kedvezőtlen időszakot (téli hideg) mag alakban vészelik át, melegigényesek, a nyári szárazságot jól bírják, erőteljes és mély gyökérzetűek(fehér libatop, fekete csucsor, parlagfű, szőrös disznóparéj).

18. Kétévesek (Hemitherophyta) – HT Kétéves lágyszárúak, az első vegetációs időszak végén tőlevélrózsa, a második végén mag alakban vészelnek át. Átmenetet képeznek a hemikriptofiton és a terofiton életforma között.Az első évben felhalmozott tápanyagok segítségével a második évben korán virágoznak.(közönséges bojtorján, terjőkekigyószisz, útszéli bogáncs, szöszös ökörfarkkóró, vadmurok)

20. Talajszintben telelő évelők (Hemikryptophyta) – H Évelő lágyszárúak, föld feletti hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük talajfelszín közelben található fedetlen rügy, melyet a talaj legfelső rétege, az avar és a növény elszáradt levelei védenek. Főleg a mérsékelt és hideg övi területekre, gyepekre, és kultúrterületekre jellemzők. H1 – bojtos gyökérzetűek Sem földfeletti, sem földalatti vegetatív szaporodásra nem képesek, elsősorban gyepes területek gyomjai (pelyhes selyemperje, békaszittyó, fenyérfű, gyepes sédbúza).

21. H2 – indás évelők Földfeletti indáikkal vegetatív szaporodásra képesek, főleg rétek, legelők, ruderális területek növényei (szürke madársóska, kerek repkény)

22. Föld feletti módosult szárak ill. hajtások inda

23. H3 – vegetatív szaporodásra képes karógyökerűek Karógyökereiken járulékos rügyek vannak, feldarabolódás vagy a földfeletti rész elpusztulása esetén regenerálódni tudnak. A rendszeres talajművelést nem bírják, főleg rétek, legelők növényei (pongyola pitypang, erdei turbolya, réti lórom, komló).

25. H4 – vegetatív szaporodásra nem képes karógyökerűek Karógyökereiken nincsenek járulékos rügyek, regenerálódásra nem képesek (nadragulya, alkörmös fajok, közönséges orbáncfű, mezei iringó)

26. H5 – ferde gyöktörzses évelők Sekélyen gyökerezők, vegetatív szaporodásra nem képesek. A ferdén növő gyöktörzs feldarabolódása esetén vegetatív szervé alakul. Elsősorban gyepes területek növényei (pl. fekete peszterce, sédkender, falgyom, vérehulló fecskefű).

27. Talajfelszín alatt évelők (Geophyta) – G Évelő lágyszárúak, föld felett hajtástengelyük a kedvezőtlen időszakban elpusztul, átvészelő szervük különböző földbeli szerveken található fedetlen rügy, melyet a talaj véd. G1 – tarackosok, rizómások Módosult, földalatti hajtásaik vannak, tarack: vékony, elágazó, hosszú szártagú (tarackbúza, siskanádtippan, mezei zsurló, nagy csalán), gyöktörzs (rizóma): vastag, rövid szártagú (keserűfű fajok, nád)

29. Földbeli módosult szárak ill. hajtások gyöktörzs vagy rizóma

30. G2 – gumósok A földalatti szár helyenként megvastagszik, gumóvá alakul. A közbülső, meg nem vastagodott részek évente elpusztulnak, így a következő évben minden gumóból új növény fejlődik (mogyorós lednek, vízi menta, csicsóka)

31. szárgumó

32. ággumó

33. G3 – szaporítógyökeresek Az átvészelő szaporítógyökerek (gyökértarackok) többé-kevésbé vízszintesen futnak, rajtuk a járulékos rügyek szabálytalanul helyezkednek el, csomókkal nem tagoltak. A szaporítógyökérből eredő gyökerek függőlegesen, mélyen (1-2 m) hatolnak a talajba (apró szulák, mezei aszat, selyemkóró).

34. G4 – hagymások és hagymagumósok Átvészelő szervük hagyma vagy hagymagumó, sarjhagymáik lehetnek (ernyős madártej, kígyóhagyma, üstökös gyöngyike, kónya madártej)

35. hagyma

36. hagymagumó

37. Az évelő gyomnövények szaporodása • Szaporodási stratégiák • Maggal való szaporodás jelentősebb: nagy maghozam, hatékony terjesztés, az ivartalan szaporodás alárendelt jelentőségű fodros lórom, kúszó boglárka, közönséges cickafark

38. Maggal és vegetatív úton való szaporodás egyforma jelentőségű: veszélyes, nehezen irtható szántóföldi gyomnövények is tartoznak ebbe a csoportba. selyemkóró, sövényszulák, fenyércirok

39. Vegetatív úton való szaporodás jelentősebb: a megtelepedés évében kizárólag a szaporodás vegetatív formája figyelhető meg. tarackbúza, csillagpázsit, mezei aszat

40. A vegetatív szaporodási módok jelentősége • Előny: • több tápanyag az utódok számára • jobb kompetíciós képesség • jobb herbicid tolerancia • Hátrány: • azonos génkészlet • kisebb terjedési távolság • alacsonyabb utódszám

41. Az évelők regenerálódását befolyásoló tényezők Vegetatív szervek aktivitásának periodicitása • május - június: endogén rügynyugalom a tarackbúzánál, a selyemkórónál: szeptember • tél: a tarackok nincsenek mélynyugalmi állapotban, a hőmérséklet határozza meg a fejlődést • fajonként, elterjedési területenként változó

42. Korrelatív gátlás • apikális dominancia intakt növényekben: az axilláris rügyek kihajtását a hajtáscsúcs gátolja. Ha a hajtáscsúcsot eltávolítjuk az axilláris rügyek fejlődésnek indulnak • minden tarackos, rizómás növényre jellemző • a rügyek kb. 95 %-a nyugalomban van, 5%-ból fejlődnek hajtások • talajművelés után három héttel az eredeti állapot visszaáll • A tarackbúza 15 cm-es tarackból egy év alatt 33 mellékhajtást és 9,9 m hosszúságú tarackot fejlesztett

44. Környezeti hatások • a mélység szerepe a regenerálódásban • - 15 cm alatt rohamosan csökkent • - 30 cm alatt megszűnt • - 2,5-5 cm az optimális mélység • hőmérséklet • - 5-40 °C az optimális tartomány • - 20-25 °C a legkedvezőbb • fény • - fitokrómrendszer irányítja • nitrogén • - magas N-szint: 74 %-os, alacsony N-szint: 33 %-os a rizómák kihajtásának mértéke • szaporító szerv mérete: a tarack hossza és a kihajtó rügyek száma között negatív összefüggés van