10 likes | 162 Views
Citogenetikai markervizsgálatok gyermekkori aplasticus anaemiában Farkas Gyöngyi, Székely Gábor, Vass Nagyezsda, Kiss Krisztina, Gundy Sarolta Országos On ko l ó g iai Intézet, Budapest. Háttér és vizsgálataink célja
E N D
Citogenetikai markervizsgálatok gyermekkori aplasticus anaemiában Farkas Gyöngyi, Székely Gábor, Vass Nagyezsda, Kiss Krisztina, Gundy Sarolta Országos Onkológiai Intézet, Budapest Háttér és vizsgálataink célja Az aplasticus anaemia (AA) a csontvelő vérsejtképzési elégtelensége, amely nagyfokú vérszegénységben nyilvánul meg, és amelynek recesszíven öröklődő és malignitásra különösen hajlamosító formája a nagyrészt gyermekkorban kialakuló Fanconi anaemia (FA). A szerzett és öröklött variációk gyógyítása (mind FA-ban, mind AA-ban) csontvelő transzplantációval biztosítható. A FA-s betegek kondicionáló kezelése során a csontvelő kiölése azonban nagy körültekintést igényel, hiszen a veleszületett repair-deficiencia miatt a Fanconi anaemiában kevesebb mennyiségű az ATG (anti-thymocytaglobulin) és cyclophosphamid kezelésben kell részesíteni a betegeket, hiszen a nagyobb dózisú kondicionáló kezelés egy bizonytalan diagnózis miatt a beteg halálához vezethet. Differenciáló diagnózishoz in vitro mitomycin-C expozíciót alkalmazunk, aminek hatására a limfociták DNS-ében a keresztkötések rendkívül sok kromatidtörés kialakulásával párosulnak. FA-ban a tíznél több kromatid törés/sejt (b/c) gyakoriság a sejtek >80%-ára, mozaicizmusban kb. 40 %-ára jellemző (Joenje and Patel,2001. Nat. Rev.Genet. 2:446-457) . Amennyiben a sejtek kisebb arányában fordulnak elő törések, nagy valószínűséggel aplasticus anaemiával állunk szemben. A differenciál diagnózis felállítása mellett azt kívántuk megállapítani, hogy az AA-s betegek postreplikációs (G2 fázisú) reparációja zavart szenved-e és ez korrelál-e a spontán kromoszóma törékenységgel. A G2 repair-deficiencia vizsgálatához in vitro körülmények között bleomycin kezelést alkalmaztunk. Anyag és módszer Csontvelő transzplantációra előjegyzett 14 FA gyanús esetben (Szt. László Kórház és OGYK betegei) és 8 kontroll személynél a perifériás vér limfociták spontán kromoszómatörékenysége mellett MMC-vel és bleomycinnel indukált kromoszóma törékenységet analizáltunk. MMC-vel két teljes sejtcikluson keresztül 72 óráig, bleomycinnel a sejtek 2. osztódásának csak az utolsó 5 órájában kezeltük a sejteket, in vitro. A gyermek betegek életkora 1-9 év, a felnőtteké 21-51 volt. A limfociták tenyésztése a szokásos módszerekkel történt amit sejtfeltárás, majd konvencionális festés követett (ICPEMC,1988). Valamennyi módszerrel személyenként 100 sejtet értékeltünk. Spontán fragilitási vizsgálatainkban számbeli és szerkezeti aberrációkat különítettünk el. A bleomycin (BLM)-teszthez a második osztódási ciklus lejárta előtt 5 órával 30 µg/ml végkoncentrációban BLM-nel in vitro kezeltük a sejtkultúrákat, amit colcemides blokkolás és a szokásos sejtfeltárás, illetve festés követett. Az egyes személyek mutagénnel szembeni érzékenységét az egy sejtre jutó kromatidtörések átlagával (b/c) jellemeztük. (Szekely et al., 2003, Mutagenesis). Az MMC -tesztnél a sejtkultúrákhoz 50 ng/ml (300 nM) koncentrációban adtunk Mitomycin-C-t, majd a 72 órás tenyésztés következett. Az indukált kromatid törések meghatározása a következők szerint történt: Gap: Bleomycin tesztnél nem számoljuk, törés 1, exchange 2 törésnek felel meg, az MMC tesztnél a keletkező tri-és quadriradiálisokat két törésnek számítjuk. Az értékelésnél szintén az egy sejtre jutó kromatidtöréseket határoztuk meg, ill. meghatároztuk a normál ill. a 10-nél több törést mutató sejtek arányát. A statisztikai elemzéshez Wilcoxon- és 2-tesztet használtunk. Fanconi- és aplasticus anaemia differenciál diagnózisa 1. Táblázat .Spontán kromoszómaaberrációk egyéni értékei betegekben és kontrollokban Eredmények AA-ban mind az aberráns sejtek (p=0,0393), mind az összes kromoszómaaberrációk száma (p=0,0393) szignifikánsan magasabb volt, mint a kontroll személyekben. Az aberrációk nagy részét a kromatidtörések képviselték (1.Táblázat) . AA-ban a spontán kromatidtörések négyszer gyakrabban fordultak elő, mint a nem beteg kontrollokban (0,016±0,003 vs.0,003±0,002) (3.Táblázat). Az MMC indukálta b/c hányados szignifikánsan nem különbözött az egészségesek értékeitől (1,03 ±0,60 vs. 0,75±0,32) (3.Táblázat) és több mint 10 b/c csak a sejtek 1-4%-ban volt található 4 betegnél, de ez az arány egy betegnél sem érte el a Fanconi anaemiára jellemző 80%-ot, vagy a mozaicizmusra jellemző 40%-ot. Tehát nagy valószínűséggel valamennyi esetben a szerzett aplasticus anaemia került diagnosztizálásra, amit egyértelműen a spontán kromatid törékenységben megnyilvánuló genetikai instabilitás jellemez. Annak megállapítására, hogy vajon a posztreplikációs repair-kapacitás csökkenése jellemző-e erre az AA-s betegcsoportra megállapítottuk, hogy bár az a betegek és a kontrollok között csoportszinten nincs (1,41 ±0,16 b/c vs. 1,44 ±0,40 b/c), de individuálisan meglehetősen nagy eltérések mutathatók ki (0,4-2,5 b/c AA vs 0,52-1,88 b/c Kontroll) (2.Táblázat). 2.Táblázat. In vitro indukált kromatid törések MMC és bleomycinkezelés után Egyéni értékek (beteg vs. Kontroll) 3.Táblázat.Spontán fragilitási és indukált kromatid törés/sejt (b/c) értékek. AA-s betegek és kontroll személyek csoportértékei Konklúziók 1.Empirikusan várható volt, hogy a FA diagnózisát elvethetjük, hiszen genetikailag egy nagyon ritka betegségről van szó (1/ 200 000-400 000; (Joenje and Patel, 2001. Nat Rev.Genet. 2:446-457) Az FA-AA differenciál diagnózisában a spontán kromoszómaaberráció- és az MMC teszt használata viszont indokolt. 2.AA-as betegek esetében az MMC- és a Bleomycin teszt eredményei - bár még kis esetszámmal rendelkezünk - úgy tűnik nincsenek összefüggésben egymással, vagyis a teljes sejtciklus esetleges repair-zavara nem hozható összefüggésbe a G2/M fázis kromoszóma-szintű repair deficienciájával. 3. Az AA-ban kimutatott nagy individuális eltérések mellett indokoltnak látszik a kromatid-típusú aberrációk matematikai eloszlásának vizsgálata is, hogy vajon azok nagy esetszám mellett mennyiben követhetnek normál-, vagy attól eltérő eloszlást. 4.Az AA és a FA heterozigóták kromoszóma instabilitása közötti különbségek megállapításához további genotoxicitási modelleket kell keresnünk. Szignifikancia:*p=0,036, °p=0,0393,ˇp=0,0393