600 likes | 690 Views
Magyarország 2012. évi költségvetési törvény tervezete (2011. évi CLXXXVIII. törvény) (Prezentáció). Összeállította: Dr. Horváth Péter igazgató-titkár. I. Bevezető megjegyzések.
E N D
Magyarország 2012. évi költségvetési törvény tervezete(2011. évi CLXXXVIII. törvény)(Prezentáció) Összeállította: Dr. Horváth Péter igazgató-titkár
I. Bevezető megjegyzések • Hazánk az Európai Unió részeként még további éveken keresztül elhúzódó pénzügyi-gazdasági válsággal küzdő övezet, az állami, lakossági és vállalati túlköltekezés magas szintje miatt. Az ebből fakadó terheket növeli a konvergenciaprogram megvalósítása, több mint ezer milliárd kivonása a költségvetésből csak adó, járulék, ár stb. emelésével, új megszorításokkal érhető el. • A magyar kormány szabadságharcos politikája miatt a forint állandósulni tűnő mélyrepülésben van, ezért a 2012. évi költségvetési tervezetet elfogadása előtti héten átdolgozták, a hiánycél tartása, az euróárfolyam növekvő szintje miatt változtak a bevételek és a kiadások számai.
Az oktatásra is 8,6 milliárd forinttal kevesebb jut. Egyik változat se került érdekegyeztetésre. A folyamatos kapkodás miatt nincs a költségvetés egésze végiggondolva, hatásszámításokkal alátámasztva, ezért sok gazdaságkutató prognosztizálja a költségvetés év közbeni kiigazítását. 3. A büdzsé bevételeit nagymértékben befolyásolja a kormány adópolitikája. 2012-ben is egykulcsos, 16% az szja mértéke, de mert az adójóváírást is teljesen megszüntetni kívánta, ezért nagy hiány keletkezett a dolgozói nettó bérek tavalyi szintjéhez képest.
A tavaly már megismert bérkompenzáció idén már nemcsak a közszférában [371/2011. (XII. 31.) Korm. Rendelet], de a vállalati szférában is szükségessé vált [299/2011. (XII. 22. Korm. rendelet)]. Ennek fedezetére a 202 ezer bruttó kereset felettieknél a szuperbruttó nem kerül kivezetésre, így itt az szja 20,32% lesz. • A közszférában, az önkormányzati és egyházi fenntartású (alapítványi fenntartásúak nem – H. P.) közoktatási intézményekben bonyolult nyilatkozatok kitöltése után – melynek határideje 2012. március 15. – az áprilisban kapott munkabérekkel együtt a januári és februári kompenzáció is kifizetésre kerül.
A kompenzációt fedezete a költségvetési törvény 4. §-ba leírt céltartalékokban megvan, de a Rendelet bonyolultsága arra enged következtetni, hogy nehezen sikerült „beosztani”. A kompenzáció lebonyolításáról 2 héten belül a honlapunkon (www.pedagogusok.hu) adunk tájékoztatást. 5. A kormány a 298/2011. (XII. 22.) Kormány rendeletben a minimálbért 93 000 Ft-ra, a legalább középfokú iskolai, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált bérminimumát 108 000 Ft-ra emelte. Ez az emelés a közszférában katasztrofális helyzetet eredményez, a bértábla teljes összecsúszását.
Az A–E fizetési osztályok 70 fizetési fokozatában 61 tarifa lesz minimálbér vagy garantált bérminimum, 3 fizetési osztályban (A, B, C) a pályakezdők és a nyugdíj előtt állók azonos illetményt kapnak, de a D fizetési osztályban a pályakezdő és a 36 éve dolgozó, az E fizetési osztályban pedig a pályakezdő és a 21 éve dolgozó illetménye egyforma. Ugyanakkor a bértáblaemelés elmaradása miatt a pályakezdő főiskolát végzettek csak 14 ezer forinttal keresnek többet a középfokú végzettekhez képest. Az eredeti közalkalmazotti bértáblában 33–45 ezer Ft különbség volt. Ekkora feszültség utoljára 2002-ben volt.
6. A Kjt. bértábla változatlanul hagyásának az is következménye, hogy mivel nincs 15–16. fokozat, így a régi nyugdíjkorhatárhoz készített 14. fokozatot elérteknek immár 5 éve nincs kötelező soros előlépés, ami a nyugdíjalapra is negatív hatással van. A 15–16. fokozatot majd a 2013. szeptember 1-jétől életbe lépő új előmeneteli rendszer vezeti be a pedagógusoknál (2011. évi a nemzeti köznevelésről szóló CXC. Törvény 64. § 8. sz. melléklete). Nemcsak hatályban maradt, de változatlan az illetménypótlék számítási alapja, 2012-ben is 20 000 Ft [57. § (1) bek. b) pont], és a kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés számítási alapja is 5250 Ft/fő/hónap (60. §).
7. Az oktatásfinanszírozás jelenlegi módjának az a legnagyobb baja, hogy – a 2007-től bevezetett teljesítménymutató, közoktatásialap-hozzájárulás mutatója (3. sz. mell. 15. pont) idén is 200 000 Ft-tal kevesebb, mint bevezetésekor volt. A gyereklétszám-csökkenés, a nagyobb átlaglétszám miatt folytatódik a tőkekivonás, és a később látható táblázatokból kitűnik, hogy a 2005. évi finanszírozás 32–95% jut az önkormányzatoknak, majd 2013. január 1-jétől a „gondoskodó” államnak. A nagy kérdés: honnan lesz a pótlás, hisz idén is 230 000 Ft kiegészítést kapnak tanulónként az egyházi fenntartók!
8. A törvény szövege, mellékletei nem mutatják a közoktatás-köznevelés finanszírozásának változását, amit pedig a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2013. január 1-jei határidővel előír. A mostani költségvetésben előírt normatívák, támogatások, juttatások a köznevelés területén 2012. szeptember 1-jétől 2013. augusztus 31-ig érvényesek. Mivel a tavalyi évhez képest csak kissé változtak, így a valós fenntartási költség kb. 50%-ára nyújtanak fedezetet. 9. A közoktatást (köznevelést) érintő változások a 2012. évi költségvetési törvényben az októberben megismert költségvetési tervezethez képest – csökkent az önkormányzatok európai uniós pályázatai hazai részének fedezete 2,5 milliárddal (5. sz. mell. 9. pont);
– csökkent az önkormányzatok feladatellátás-segítésének támogatása (társulásokra) 5 milliárddal (5. sz. mell. 13. pont); – csökkent a pedagógus-továbbképzés támogatása 6 millió forinttal (8. sz. mell. 2. pont); – csökkent az osztályfőnökipótlék-emelés támogatása 21,7 millióval (8. sz. mell. 3. a. pont); – csökkent a kedvezményes étkeztetés támogatása 70,5 millióval (8. sz. mell. 4. pont); – csökkent az informatikai fejlesztés támogatása 66,3 millió forinttal (8. sz. mell. 5. pont); – csökkent a szociális területen dolgozók továbbképzési támogatása 3,3 millióval (8. sz. mell. 11/2. pont);
– csökkent a többcélú kistérségi társulások támo-gatása 373,5 millióval; – nőtt a pedagógiai szakszolgálat támogatása 367,2 millióval (8. sz. mell. 1. pont); – nőtt a gyógypedagógiai pótlék támogatása 74,7 millióval (8. sz. melléklet 3. b. pont); – nőtt az étkeztetés támogatása 12 millióval. A csökkenés 8,0413 milliárd, a növekedés 0,4539 milliárd, az egyenleg 8,5874 milliárd forint.
11. § „(1) A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 129. §-ának (3) bekezdése szerint 2012. január 1-jétől az egy főre megállapított hallgatói normatíva 119 000 Ft/év, a doktori képzésben részt vevők egy főre megállapított támogatási normatívája 1 116 000 Ft/év, a köztársasági ösztöndíjban részesülők normatívája 340 000 Ft/év, a kollégiumi-diákotthoni elhelyezés normatívája 116 500 Ft/év, a lakhatási támogatás normatívája 60 000 Ft/év, a tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint a sport- és kulturális tevékenység normatívája 11 900 Ft/év. 11. § (3) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.). 79/E. §-a alapján az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye 2012. január 1-jétõl 437 300 forint.
12. § „(1) A központiköltségvetésiszervkéntműködőfelsőoktatásiintézményeketazáltalukellátottközoktatásifeladatokra a 3. számúmelléklet 15., 16. a)- e)pontjában, az 5. számúmelléklet 5., 11. pont a)-d) alpontjában, továbbá a 8. számúmelléklet I. részének 1-5. pontjábanmeghatározott, a településiönkormányzatoknormatívhozzájárulásaivaléstámogatásaivalazonosjogcímekenésfeltételekmellettnormatívhozzájáruláséstámogatásilleti meg.
(2)A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények gyakorló intézményei esetén a 3. számú melléklet 15., 16. a)-d) pontja és a 16. pont a)-d) alpontjai és a 16. pont ae) alpontja szerinti jogcímek tekintetében a normatív hozzájárulások kétszerese jár.” (3) ... legalább 70%-ba gyakorlati felkészítés, 25% időkeret a gyakorló feladatokra.
31. § (1) Az Országgyûlés a települési önkormányzatok, valamint a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások normatív hozzájárulásának jogcímeit és fajlagos összegeit a 3. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. (2) Az Országgyûlés felhasználási kötöttséggel járó normatív állami támogatást állapít meg a települési önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások részére a 8. mellékletben meghatározott feltételek szerint. (3) Az Országgyûlés a helyi önkormányzatok kiegészítõ támogatásait a 6. melléklet szerint állapítja meg.
32. § (1) Az Országgyûlés – a 31. § (2) bekezdésében foglaltakon felül – további, felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást állapít meg a) központosított elõirányzatként az 5. mellékletben meghatározott, a helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások által ellátandó feladatokra, b) az elõadó-mûvészeti szervezetet fenntartó, illetve támogató települési önkormányzatok részére a 7. mellékletben foglalt részletezés szerint, c) a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatására, a 2012. évi új induló beruházások 200,0 millió forintos támogatási elõirányzatára, d) vis maior támogatásra, e) a megyei önkormányzatok mûködésének támogatására a 12. mellékletben foglalt részletezés szerint.
12. melléklet a 2011. évi CLXXXVIII. törvényhez A megyei önkormányzatok működésének támogatása ELŐIRÁNYZAT: 4 891,3 millió forint millió forint Megyei önkormányzatok Működési támogatás Baranya Megyei Önkormányzat 247,0 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 279,4 Békés Megyei Önkormányzat 239,9 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Önkormányzat 318,1 Csongrád Megyei Önkormányzat 254,4 Fejér Megyei Önkormányzat 255,4 Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 261,2 Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 283,0 Heves Megyei Önkormányzat 226,8
millió forint Megyei önkormányzatok Működési támogatás Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 227,6 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 245,9 Nógrád Megyei Önkormányzat 201,2 Pest Megyei Önkormányzat 452,1 Somogy Megyei Önkormányzat 229,2 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 286,8 Tolna Megyei Önkormányzat 208,3 Vas Megyei Önkormányzat 214,6 Veszprém Megyei Önkormányzat 238,6 Zala Megyei Önkormányzat 221,8 Összesen 4 891,3
34. § (1) A helyi önkormányzatokat együttesen az állandó lakóhely szerint az adózók által 2010. évre bevallott – a NAV által településenként kimutatott – személyi jövedelemadó 8%-a illeti meg. (2)A gépjárműadóról szóló törvény alapján a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzat által beszedett adó 100%-a az önkormányzatot illeti meg. (3)A termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni – a települési önkormányzatok által beszedett – személyi jövedelemadó 100%-a a földterület fekvése szerinti települési önkormányzatot illeti meg.
38. § „(2) A közoktatási közfeladatot ellátó egyház a normatív hozzájáruláson és támogatáson túl az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: az egyházak támogatásáról szóló törvény) 6. §-ában meghatározottak szerint kiegészítő támogatásra jogosult. A támogatási összeg – függetlenül az igénybe vett közoktatási szolgáltatás számától – 230 000 forint/év minden valós – a Közokt. tv. 1. számú mellékletében meghatározottak szerint számított – gyermek, illetve tanuló létszám után.” 39. § A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendel-kezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján kijelölt elõirányzat-felhasználási célja a 2012. évi személyi jövedelemadó-rendelkezéseknél a Nemzeti Tehetség Program. Felhasználása a 2013. évi költségvetési törvényben kerül megtervezésre.
55. § „(1) A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 24. § (2) bekezdése szerinti járulékfizetési felső határ egy naptári napra jutó összege 2012. évben 21 700 forint. (2)A 2012 januárjában esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti 4,2%-os fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.”
57. § „(1) A Kjt. a)66. §-ának (1) bekezdése szerinti, a közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozatához tartozó illetmény garantált összegét, valamint a növekvő számú fizetési fokozatokhoz tartozó – az első fizetési fokozat garantált illetményére épülő – legkisebb szorzószámokat a 2012. évre a 11. számú melléklet tartalmazza; b)69. §-ában foglalt illetménypótlék számítási alapja a 2012. évben 20 000 forint. 60. § „ A Közokt. tv. 118. §-ának (13) bekezdésében meghatározott, kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés számítási alapja 2012. évben 5250 forint/fő/hónap.”
3. sz. mellékletA költségvetési törvény mellékletében az oktatást érintő részek 14. Gyermekek napközbeni ellátása a) Bölcsődei ellátás FAJLAGOS ÖSSZEG: 494 100 forint/fő b) Családi napközi ellátás és- gyermekfelügyelet FAJLAGOS ÖSSZEG: 268 200 forint/fő 15. Közoktatásialap-hozzájárulás FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 350 000 forint / teljesítmény-mutató / év a 2012/2013 nevelési évre, tanévre
A számítás átlaglétszámnyi csoportra készült, kevesebb tanulónál ez kisebb, átlaglétszám feletti tanulólétszám esetén nagyobb összeg. Pontos számítását a 3. sz. melléklet kiegészítő szabályok 10/f,g. pontja szerint kell elvégezni.
Fontosak a 3. sz. melléklet kiegészítő szabályai. Különösen fontos: 10. pont b), c), d), e) b) E jogcímek tartalmazzák a Közokt. tv.-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott közoktatási, kötelezően ellátandó szakmai feladatokhoz, a pedagógus juttatásokhoz – beleértve az iskolai- és diáksporthoz, a szabadidős programok szervezéséhez, kulturális neveléshez - kapcsolódó hozzájárulást. A 4. számú melléklet tartalmazza a települési önkormány-zatok jövedelem-differenciálódásának mérséklését. Az 5. számú melléklet a 2010. évi CLXIX. törvényhez olyan központosított előírányzatokat tartalmaz, melyeket általában igényelni szükséges az önkormányzatoknak.
5. számúmelléklet 5. Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz Előirányzat: 900,0 millió forint/év (903,0 millió forint volt) 7. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása Előirányzat: 6800,0 millió forint (5 400,0 millió forint volt) 9. Önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása Előirányzat: 12 650,0 millió forint (10 600,0 millió forint volt) A tervezetben 12 650 millió Ft volt.
11. Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támo-gatások a) Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása Előirányzat: 3 584,0 millió forint/év (3 750,0 millió forint volt) b) Az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatása Előirányzat: 3 253,0 millió forint/év (3 420,0 millió forint volt) c) Arany János Programok támogatása Előirányzat: 2 700,0 millió forint/év (1 200,0 millió forint volt) d) Egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása Előirányzat: 770,0 millió forint/év (800,0 millió forint volt) e) Biztos Kezdet Gyermekházak támogatása Előirányzat: 293,0 millió forint/év
12. Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása Előirányzat: 2 400,0 millió forint (2750,0 millió forint volt) 13. Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések Előirányzat: 5 500,0 millió forint (800 millió Ft volt) 19. A 2011. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása Előirányzat: 1 250,0 millió forint
8. sz. mellékletI. KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS EGYES KÖZOKTATÁSI FELADATOKHOZ 1. Pedagógiaiszakszolgálat ELŐIRÁNYZAT: 4368,0millió forint (4 868 millió forint volt) FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 200 000 forint 2. Pedagógus továbbképzés ELŐIRÁNYZAT: 775,0 millió forint/fő/év (2011-ben 1 461,1 millió forint volt, eredeti előirányzat tervezetben: 781,0 millió forint volt) FAJLAGOS ÖSSZEG: 6300 forint/fő/év (10 500 forint volt) 3. Támogatás egyes pedagóguspótlékok kiegészítéséhez a) Osztályfőnöki pótlék kiegészítése ELŐIRÁNYZAT: 1165,7 millió forint (2011- ben 1 334,7 millió forint volt, eredeti előirányzat: 1187,0 millió forint volt) FAJLAGOS ÖSSZEG: 26 000 forint/fő/év b) Gyógypedagógiai pótlék kiegészítése ELŐIRÁNYZAT: 465,8 millió forint (663,9 millió forint volt) FAJLAGOS ÖSSZEG: 65 000 forint/fő/év
4. Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások a) ÖSSZEG: 1 750 forint/fő/év Kedvezményes óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetés ELŐIRÁNYZAT: 29 509,9 millió forint (eredeti előirányzat: 29 580,4 millió forint) FAJLAGOS ÖSSZEG: 68 000 forint/fő/év b) Tanulók ingyenes tankönyvellátásának támogatása ELŐIRÁNYZAT: 5 649,9 millió forint (eredeti előirányzat: 5 771,8 forint; elvonás: 121,9 millió forint) FAJLAGOS ÖSSZEG: 12 000 forint/fő/év 5. Szakmai, tanügyigazgatási informatikai feladatok támogatása ELŐIRÁNYZAT: 1 589,6 millió forint (eredeti előirányzat: 1 655,9 millió forint; elvonás: 66,3 millió forint) FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 750 forint/fő/év
II. EGYES SZOCIÁLIS FELADATOK TÁMOGATÁSA 2. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása ELŐIRÁNYZAT: 41,5 millió forint (363,3 millió forint volt; 3,3 millió forint elvonás) FAJLAGOS ÖSSZEG: 1640 forint/fő (9400 forint/fő volt) 3. Ingyenes és kedvezményes intézményi étkeztetés ELŐIRÁNYZAT: 254,5 millió forint (12 millió forint többlet) FAJLAGOS ÖSSZEG: 68 000 forint/fő
III. A TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSOK TÁMOGATÁSA ELŐIRÁNYZAT: 34 431 millió forint (2011-ben 31 048,8 millió forint volt; eredeti előirányzat: 31 805,0 millió forint, elvonás: 373,5 millió forint) 2.2.1. Közoktatási intézményi feladat a) Bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény FAJLAGOS ÖSSZEG: 98 000 forint/fő/év (100 000 forint/fő/év volt) Intézményi társulás által fenntartott intézmény óvodás és 1–4. évfolyamos tanulói után FAJLAGOS ÖSSZEG: 70 000 forint/fő/év Intézményi társulás által fenntartott intézmény 5-8. évfolyamos tanulói után FAJLAGOS ÖSSZEG: 78 000 forint/fő/év (90 000 forint/fő/év volt)
b) Autóbusszalutaztatottgyermekek, tanulókalapjánjárótámogatás FAJLAGOS ÖSSZEG: 70 000 forint/fő/év (80 000 forint/fő/év volt) c) A többcélúkistérségitársulásáltalfenntartottegységesiskola 9–13. évfolyamárabejárótanulókalapjánjárótámogatás Többcélúkistérségitársulásáltalfenntartottintézmény FAJLAGOS ÖSSZEG: 100 000 forint/fő/év
d) Tagintézményitámogatás FAJLAGOS ÖSSZEG: 70 000 forint/fő/év (90 000 forint/fő/év volt) e) Kistelepülésitagintézményitámogatás FAJLAGOS ÖSSZEG: 16 710 forint/fő/év (21 000 forint/fő/év volt) 2.2.2 Közoktatási szakszolgálati feladat Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 000 forint/fő/év a 2012/2013. nevelési évre, tanévre, a 2012. költségvetési évben időarányosan 4 hónapra
Nevelési tanácsadás; gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás; fejlesztő felkészítés; logopédiai ellátás; gyógytestnevelés. FAJLAGOS ÖSSZEG: 11 000 forint/fő/év a 2012/2013. nevelési évre, tanévre, a 2012. költségvetési évben időarányosan 4 hónapra A többcélú kistérségi társulás alaptámogatást a Közokt. tv. 34. § a)-b), d)-f) és h) pontjai szerinti pedagógiai szakszolgálati feladatok közül legalább kettő ellátásának megszervezése esetén azon ellátottak után veheti igénybe, akiket a társulás – az e célra vezetett nyilvántartás szerint – a nevelési évek/tanévek során legalább az alábbi gyakorisággal részesít ellátásban: