180 likes | 430 Views
Dr. FERENCZY MIHÁLY:. DEMENCIÁVAL, PSZICHIÁTRIAI BETEGSÉGEKKEL, AGYVÉRZÉS UTÁNI ÁLLAPOTOKKAL OTTHONUKBAN ÉLŐK TÁMOGATÁSA, AZ OTTHON IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK 2014. DEMENTIA/de-mencia. SZELLEMI HANYATLÁS, SZELLEMI LEÉPÜLÉS, ELBUTULÁS, EMLÉKEZET-BETEGSÉG,
E N D
Dr. FERENCZY MIHÁLY: • DEMENCIÁVAL, • PSZICHIÁTRIAI BETEGSÉGEKKEL, • AGYVÉRZÉS UTÁNI ÁLLAPOTOKKAL OTTHONUKBAN ÉLŐK TÁMOGATÁSA, AZ OTTHON IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK 2014
DEMENTIA/de-mencia SZELLEMI HANYATLÁS, SZELLEMI LEÉPÜLÉS, ELBUTULÁS, EMLÉKEZET-BETEGSÉG, LEGGYAKRABBAN ALZHEIMER KÓR
ELKÜLÖNÍTÉS • A KEDVETLEN EMBEREK „NEM TUDOM” VÁLASZAITÓL • A GONDOKKAL KÜZDŐ EMBEREK FIGYELEMZAVAROS EMLÉKEZETNEHÉZSÉGÉTŐL • AZ EMLÉKEZETHIÁNYOS BETEG HIBÁS VÁLASZT AD
FOKOZATAI: • ENYHE AZ EMLÉKEZETNEHÉZSÉG ÉS NEHEZÜLT A KORÁBBI FELADATOK ELLÁTÁSA, HIBÁK JELENNEK MEG • KÖZÉPSÚLYOS ESETBEN MÁR KÉPTELEN ELLÁTNI KORÁBBI FELADATAIT, SEGÍTSÉGRE SZORUL • SÚLYOS ESETBEN A BESZÉD, SZOBATISZTASÁG ÉS MOZGÁS IS ROMLIK, MÁR CSALÁDTAGJAIT SEM ISMERI FEL. ÁPOLÁSRA SZORUL
KEZELNI KELL • KEZDETBEN A SZORONGÁST ÉS DEPRESSZIÓT, MAJD A TÉVEDÉSEKET KÍSÉRŐ INGERLÉKENYSÉGET • KÉSŐBB A CÉLSZERŰTLEN TEVÉKENYSÉGET, „HAZAMENÉSI” KÉSZTETÉST, ALVÁSZAVART, ÉJSZAKAI PAKOLÁST, VETKŐZÉST („NYUGTALANSÁGOT”)
FELADATUNK • BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE • FELADATOK CSÖKKENTÉSE • TÉVEDÉSEK VITATÁSÁNAK KERÜLÉSE • A RENDELKEZÉSÉRE ÁLLÓ EMLÉKEK FRISSEN TARTÁSA • GONDOZÓK TÁMOGATÁSA • GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉS?
DEPRESSZIÓ BÚSKOMORSÁG, LETARGIA, TARTÓSAN ROSSZ HANGULAT
OKAI • HAJLAM, GYERMEKKORI VESZTESÉGEK • TARTÓS TERHELÉS UTÁNI KIMERÜLTSÉG (PL. TÖBB ÉVI ÁPOLÁS) • VESZTESÉGEK:
VESZTESÉGEK • KAPCSOLATOK: ÖZVEGYSÉG, GYERMEK HALÁLA, MAGÁNY, INTÉZETBE KERÜLÉS • SZEREPEK: NYUGDÍJBA VONULÁS, „ÜRES FÉSZEK” (GYERMEK KIREPÜLÉSE) • EGÉSZSÉG : SÚLYOS BETEGSÉG, (AMPUTÁCIÓ, ROKKANTSÁG, AGYVÉRZÉS-BÉNULÁS, MEGVAKULÁS)
TÜNETEK 1 • NYOMOTT HANGULAT, SÍRÓSSÁG • ERŐTLENSÉG, CSÖKKENŐ MUNKAKÉPESSÉG, • FOKOZOTT FEKVÉSI IGÉNY VAGY SZORONGÁS-TELI JÁRKÁLÁS, PANASZKODÁS, HETEKIG TARTÓ JAJGATÁS • KEDVETLENSÉG, AZ ÉRDEKLŐDÉS CSÖKKENÉSE • INDOKOLATLAN BŰNTUDAT, ÖNVÁDLÁSOK
TÜNETEK 2 • ÁTALVÁSI ZAVAR, GYAKRAN EVÉSZAVAR • ÉLETKEDV CSÖKKENÉSE, HALÁLVÁGY, ÖNGYILKOSSÁGI KÉSZTETÉS • TESTI TÜNETEK, ÁLLANDÓ FÁJDALOM, INDOKOLATLAN BETEGSÉGI FÉLELMEK, • TÜRELMETLENSÉG, INGERÜLTSÉG
FELADATUNK 1 • KEZELÉSRE IRÁNYÍTÁS (HÁZIORVOS, PSZICHIÁTRIAI GONDOZÓ) • A „SZEDD ÖSSZE MAGAD” JELLEGŰ HOZZÁÁLLÁS KERÜLÉSE • A VIDÍTÁS, SZÓRAKOZNI VIVÉS, KIKAPCSOLÓDÁSRA IRÁNYÍTÁS KERÜLÉSE • CSAK ANNYI FELADAT, AMENNYIT KÖNNYEN ÉS MAGÁTÓL MEGTESZ
FELADATUNK 2 • NE IJEDJÜNK MEG AZ ÖNGYILKOSSÁGI GONDOLAT MEGBESZÉLÉSÉTŐL, MÉRLEGELJÜK ENNEK VESZÉLYÉT ÉS ERRŐL IS TÁJÉKOZTASSUK A KEZELŐ ORVOST, ÖNGYILKOSSÁGI VESZÉLY ESETÉN VIGYÁZZUNK RÁ • SE NAGY TÁRSASÁGGAL NE TERHELJÜK, SE A MAGÁNNYAL, HA Ő NEM IGÉNYLI
GYÓGYSZERES KEZELÉSRŐL • KEZDETBEN GYAKRAN KELL SZORONGÁSOLDÓ IS • A HANGULATJAVÍTÓ SZEREK (ANTI- DEPRESSZÁNSOK) GYAKRAN TÖBB HÉT UTÁN KEZDENEK HATNI • JAVULÁS UTÁN, 50 ÉV FELETT FOKOZOTT VISSZAESÉSI VESZÉLY MIATT A HANGULAT- JAVÍTÓ SZER RITKÁN HAGYHATÓ EL
SZÉLHŰDÉS (=STROKE) HIRTELEN MEGJELENŐ, TÖBBNYIRE FÉLOLDALI BÉNULÁS • AGYVÉRZÉS (MAGAS VÉRNYOMÁS MIATT MEG- REPEDŐ VERŐEREKBŐL AZ AGYBA KERÜLŐ VÉR), • AGYLÁGYULÁS, AGYI INFARKTUS, AGYI EMBÓLIA/ /TROMBÓZIS, AGYI ÉRELZÁRÓDÁS ( AZ AGY EGY TERÜLETÉNEK VÉRELLÁTÁS MEGROMLÁSA MIATTI ELHALÁSA) GYAKRAN HASONLÓ TÜNETEKKEL JÁRÓ, ÉREREDETŰ SÚLYOS BETEGSÉGEK, A FENTI FOGALMAK GYAKRAN KEVEREDNEK IS A KÖZBESZÉDBEN.
A BÉNULÁS LEHET: • ENYHE ÉS ÁTMENETI, • JÁRÁST NEHEZÍTŐ, DE NEM AKADÁLYOZÓ, • FEKVŐBETEGSÉGRE KÉNYSZERÍTŐ