270 likes | 521 Views
Dr. Ternovszky Ferenc: Nemzetközi menedzsment európai szemmel BGF - Külkereskedelmi Főiskolai Kar Vállalkozások és Emberi Erőforrás Menedzsment Intézeti Tanszék. A hatalom. A hatalom.
E N D
Dr. Ternovszky Ferenc: Nemzetközi menedzsment európai szemmel BGF - Külkereskedelmi Főiskolai Kar Vállalkozások és Emberi Erőforrás Menedzsment Intézeti Tanszék A hatalom
A hatalom • „Amerika legszennyesebb szava. Könnyebb a pénzről, s még könnyebb a szexről beszélni, mint a hatalomról. Akik birtokolják, tagadják, akik megszerezni igyekeznek, még a látszatát is kerülik annak, hogy szomjúhozzák, akik pedig aktívan részt vesznek e mesterkedésben, titokban teszik azt.” • Kanter, 1979
A hatalom • „Ha egy társadalmi kapcsolaton belül van rá esély, hogy valaki saját akaratát az ellenszegülés ellenére is keresztülvigye, függetlenül attól, hogy min alapul ez az esély.” • Weber, 1987 A hatalom a szervezeti teljesítményhez való hozzájárulás képessége is.
A hatalom • Ha az embereknek szükségük van valamire, és az szűkös vagy bizonytalan, akkor függő helyzetbe kerülnek azzal szemben, aki rendelkezik e szűkös dolgokkal, illetve aki bizonyosságot kínál a bizonytalanság helyébe. • Minél szűkösebb és bizonytalanabb a vágyott dolog, annál erősebb a függés, és az erre alapozott HATALOM.
A hatalom • HATALOM: a közjó szolgálata • „A cél szentesíti az eszközt.” • Machiavelli • HATALOM – ERKÖLCS • ERKÖLCS: szeretet, egymás segítése, becsületesség, jellem
Személyiség Vonzerő (karizma) Szakértő (tudás) Pénz Munka(fizikai, szellemi) Tőke(ész, örökség, nyereség, hitel) Szervezet Felruházás Juttatás
A vezetővé válás módjai - kinevezés, - választás, - szervezetalapítás (tőke)
Szervezet által biztosított hatalomforrások - törvényes hatalom, - jutalmazó hatalom, - kényszerítő hatalom.
A szervezet külső függéséből következő hatalomforrás - kritikus erőforrások (anyag, energia, információ stb.)
Az érzékelés • Kulcsszó a hatalom megértéséhez. • Nem az a fontos, hogy mekkora hatalma van a vezetőnek, hanem az, hogy a beosztottak hogyan ÉRZÉKELIK, mennyire HAJLANDÓ és KÉPES azt használni. • Mutassuk ki hatalmunkat, ha nem használjuk, elveszítjük!
A vezetés 5 szintje • MIÉRT KÖVETNEK MÁSOKAT AZ EMBEREK? • (John Maxwell, 1993)
A vezetés 5 szintje • 1. POZÍCIÓ – „jogok” • Az emberek azért követnek bennünket, mert ez a kötelességük.
A vezetés 5 szintje • 2. JÓVÁHAGYÁS – „kapcsolatok” • A rögzített hatalmunkon túl is, önként követnek.
A vezetés 5 szintje • 3. TELJESÍTMÉNY – „eredmények” • Az emberek azért követnek minket, amit a szervezetért tettünk. Kedvelnek minket és azt, amit csinálunk. Érzékelik a sikert.
A vezetés 5 szintje • 4. AZ EMBEREK FEJLŐDÉSE – „megsokszorozás” • Az emberek azért követnek minket, amit személy szerint értük tettünk. • A szervezet növekedése, • az emberek tartós fejlődése.
A vezetés 5 szintje • 5. SZEMÉLY – „tisztelet” • Az emberek azért követnek minket, akik vagyunk, és amit képviselünk. • Ez a lépcsőfok olyan vezetőknek van fenntartva, akik éveken át munkálkodtak az emberek és a szervezet növekedésén.
Fegyelmezés • A hatalomgyakorlás különleges esete • A konstruktív fegyelmezés célja: • a problémamegoldást pozitív, fejlődést támogató lehetőséggé tegyük megtorló jellegű helyett.
Fegyelmezés • Szempontjai: • az embereket azon a szinten kezeljük, ahogyan jelenleg teljesítenek, • a beavatkozást időben tegyük meg, • az érzelmeket tartsuk megfelelő szinten, • a teljesítményre összpontosítsunk, ne pedig a személyiségre, • legyünk konkrétak, készüljünk fel a beszélgetésre, • a beavatkozást négyszemközt bonyolítsuk le.
Fegyelmezés • NE ELLENSÉGES, HANEM EGYÜTTMŰKÖDŐ FOLYAMAT LEGYEN!
Hatalom • Mennyi hatalmad van a saját fejlődésed befolyásolásában? • Fontold meg: • a saját hatalmad forrásait • (személyiség stb.) • a társadalmi környezet • (család, iskola, cég stb.)