340 likes | 477 Views
TEtt program az áldozatokért és a tettesekért. A közösségi foglalkoztató és a közérdekű munka alprojektek valamint az Igazságügyi Szolgálat együttműködése Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében. Dr. Bogdán Zsolt igazgató Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata.
E N D
TEtt program az áldozatokért és a tettesekért A közösségi foglalkoztató és a közérdekű munka alprojektek valamint az Igazságügyi Szolgálat együttműködése Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében Dr. Bogdán Zsolt igazgató Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata
Közösségi FoglalkoztatóInnováció a pártfogó felügyelet végrehajtásában
Közösségi foglalkoztatók Magyarországon • KMSZ-ek végrehajtása • Pártfogó felügyelet egyénre szabhatósága • Komplex bűnmegelőzési feladatkör • „Kísérleti műhely” saját innovációk és jó gyakorlatok adaptációja • Pilot programok megvalósítása Dia alcím kenyérszöveg 2006/2010 2004
Tevékenységi köreink: (Re)integráció • Strukturált csoportok • Resztoratív programok • Egyéni fejlesztő programok (Pszichológiai és egyéb tanácsadások) • Beilleszkedést elősegítő programok (Képzés, oktatás, munkaerőpiac) Strukturált szabadidő • Könyvtár • Internet • Éjféli sport • Fesztiválmegjelenés
Működési keretek • Integrált működtetés (KIMISZ és B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata együttműködési megállapodás alapján) • Munkatársi létszám: • 5 fő KIMISZ munkatárs • 1 fő pszichológus, heti 6 órában (KIMISZ) • + Esetileg közreműködő pártfogó felügyelők, önkéntesek, együttműködő és civil partnerek, szolgáltatók
Célcsoport: • Külön magatartási szabályos pártfogoltak • Pártfogó felügyelet alatt állók • Közvetítői eljárás (mediáció) terheltjei • Büntetőeljárás alanyai (Kt/Pfv) • Közérdekű munka büntetés alatt állók • Utógondozottak /börtönpártfogoltak • Volt pártfogoltak • Kriminalizációval veszélyeztetettek • TÁMOP indikátor korhatár: >24 életév
Strukturált csoportok- ART tréning • Viselkedéskorrekciós (ART) tréning • Agresszió helyettesítés. • Kognitív készségekre építő csoportmódszer • 3 modulja: • Szociális készségek fejlesztése • Indulatkontroll • Erkölcsi érvelés
Strukturált csoportok- Szociális készségfejlesztés • Szociális készségfejlesztő csoport • Saját csoportélmény, csoportdinamikai folyamatok • Elemei: • Értéktisztázás • Konfliktuskezelés • Életúttervezés
Strukturált csoportok- Értékrend korrekció • Értékrendkorrekciós csoport • Resztoratív szemléletű csoportmódszer • Főbb elemei: • - Belátás, • - Megismerés, • - Elfogadás, • - Jóvátétel, • Alternatív közösségi helyszínek
Strukturált csoportok- Élménypedagógia • Élménypedagógia tréning • Elsősorban szeradikciókkal érintettek részére „Outdoor” tréning • Alacsony és magas kötéltechnikai elemek. • - Saját határok megismerése • - Nagyfokú együttműködés • - Bizalom • A feladatmegoldások során olyan sikerélményhez és ezáltal örömforráshoz juthatnak a résztvevők, melyeket esetleg korábban csak szerhasználattal értek el.
Strukturált csoportok- Munkaerőpiaci csoportok • Munkaerőpiaci tréning. • Személyes kompetenciák megismerésére, fejlesztésére, ezáltal a munkaerőpiaci esélyek növelésére irányuló csoport. • Álláskeresés • Pályaorientáció • Munkaerőpiaci reintegráció
Strukturált csoportok- Háztartási ismeretek • háztartás vezetése, • család fenntartása, • gyermeknevelés és a következő generáció helyes szocializációja
Tevékenységünk külső helyszínei: • Vidéki csoportok: • Outdoor tréningek • Miskolci Állatkert és Kultúrpark • Miskolc város bel és külterülete • - Ózd • - Sátoraljaújhely • - Kazincbarcika • - Tiszaújváros • - Tokaj • Bekecs • Edelény • Encs • Jóvátételi programok • Miskolci Állatkert és Kultúrpark • Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorsága • Miskolci Állatsegítő Alapítvány
Közösségi jóvátétel Helyszínei: • Szimbiózis • Vadaspark • Állatsegítő • A megsértett helyi közösség kiengesztelésére szervezett jóvátételi és szimbolikus jóvátételi programok. • Fontos , hogy a program célját, szellemiségét a résztvevők megismerjék és azzal azonosulni tudjanak. • Fontos, hogy a tevékenység érthető, értékteremtő legyen • - A helyszínek kliválasztásánál szempont, hogy az a helyi közösség számára nyilvánvaló közösségi értéket képviseljen.
Közösségi jóvátétel Helyszínei: • Szimbiózis • Vadaspark • Állatsegítő • A megsértett helyi közösség kiengesztelésére szervezett jóvátételi és szimbolikus jóvátételi programok. • Fontos , hogy a program célját, szellemiségét a résztvevők megismerjék és azzal azonosulni tudjanak. • Fontos, hogy a tevékenység érthető, értékteremtő legyen • - A helyszínek kliválasztásánál szempont, hogy az a helyi közösség számára nyilvánvaló közösségi értéket képviseljen.
Pszichológiai tanácsadás Korrepetálás, tanulássegítés Képzési és álláskeresési tanácsadás Iratpótlás, szociális ügyintézés Egyéni tanácsadások
pr Éjféli sport • Alacsonyküszöbű program • Regisztráció nélkül • Szermentesen • Alapvető viselkedési normák Primer és szekunder prevenció Közösségépítés Áldozattá / elkövetővé válás megelőzése
Minimálisan elvárt érték: 80 fö bevonás, legalább 60% (48 fő) eredményes vh. Elért érték 2012 május 31.-én: 360 (450%) fő bevonás ebből 262 eredményes (73%) 98 fő Folyamatban, vagy eredménytelen Bevont ügyfelek
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése I. Megvalósítás „A közérdekű munka büntetés végrehajtásának fejlesztése” alprojekt
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése II. Megvalósítók Megyénként 2-2 közérdekű munka felügyelő (B-A-Z, Heves, Nógrád megye) Régióban 1 közérdekű munka koordinátor (Miskolci székhellyel)
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése III. Hol valósul meg? Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye)
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése IV. Közérdekű munka felügyelők szerepe Kontroll (ellenőrzi a munkatevékenységet, motivál, folyamatosan „jelen van”) Dokumentáció (jelenléti ív vezetése, nyilvántartás vezetése) „Mindent látó szem” (pártfogó felügyelővel folyamatos kapcsolatot tart) „Segítő kéz” (ott van az elítéltekkel, tudja a problémáikat és reagál azokra)
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése V. A csoport letöltés általános menete Lehetséges letöltő helyek megkeresése Együttműködés feltételeinek tisztázása Csoport tagok kiválasztása Munkahely kijelölése Foglalkozás egészségügyi vizsgálat Munkavédelmi oktatás Munkavédelmi eszközök beszerzése Napi munka megszervezése
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése • Eredmények • 106 fő indikátor • 88 teljes letöltés • 20.220 óra
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése
Közérdekű munka büntetés csoportos letöltése Köszönöm megtisztelő figyelmüket! bogdanzs@kimisz.gov.hu