Download
1 / 40
E N D
Az Internet kezdetei az Egyesült Államok katonai kutatóintézete, az Advanced Research Project Agency (ARPA) egy kutatási projektéig nyúlnak vissza. Az országos méretű adatátvitel (adatkommunikáció) lehetőségeinek vizsgálatához 1969-ben egy négy – különböző városban telepített – számítógépből álló hálózat, az ARPANET szolgált alapul. A kutatási projekt célja többek között a csomagkapcsolási technika alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata volt. Ennek segítségével az ARPA egy olyan hálózatot akart létrehozni, amelyben az egyes számítógépek, vagy vonalak kiesése esetén az üzenetforgalom automatikusan átirányítható, így a hálózat túlélőképessége atomtámadás esetén is fenntartható.
1973-ban az ARPA egy "hálózatközi" (Internetworking) kutatási programot indított egy olyan nyílt architektúrájú hálózat kialakítására, amelyben különböző jellemzőkkel rendelkező hálózatok képesek egymással rugalmasan együttműködni. Ennek a programnak a keretében került kialakításra az Internet Protokoll (Internet Protocol, IP) és az Átvitelvezérlő Protokoll (Transmission Control Protocol, TCP), amelyek mára a hálózati forgalom alapvető, szinte kizárólagos eszközeivé váltak. Maga az Internet megnevezés is az internetworking kifejezés rövidítéséből származik.
A világméretű hálózat elsőként az oktatási és kutatási szférában terjedt el, amelyet a kormányzati (állam- és közigazgatási) szféra és a gazdasági szféra követett, végül az Internet alkalmazása meghódította a kultúrát és szórakoztatást, kiterjedt a mindennapi élet szinte minden területére. Az Internet napjainkban egymással adatátviteli kapcsolatban álló és azonos szabvány alapján kommunikáló számítógépek összessége, hálózatok világméretű hálózata. A meghatározás és egyben a hálózat alapját a TCP/IP protokoll alkalmazása képezi, vagyis más megfogalmazásban az Internet a TCP/IP protokollt "ismerő", egymással összekapcsolt számítógépek rendszere. Az adatátvitel eredményes megvalósításához az Internet részét alkotó valamennyi aktív elemnek (számítógép, adatátviteli berendezés, stb.) egyedi azonosítóval kell rendelkeznie. Ez biztosítja, hogy az IP protokoll csomagjai eljutnak a megfelelő címzetthez. Ezeket a TCP/IP terminológia csomópontnak (node), illetve gazdagépnek (host) nevezi.
Az IP-cím(Internet Protocoll-cím) tehát egy egyedi hálózati azonosító, amelyet az Internet Protocoll segítségével kommunikáló számítógépek egymás azonosítására használnak. Minden, az internetre kapcsolt számítógépnek van IP-címe, de egy-egy konkrét cím nem kötődik feltétlenül egy-egy géphez: egyes gépeknek több címük is lehet (ilyenkor a különböző címek rendszerint a számítógép különböző hálózati eszközeit azonosítják), vagy több gép osztozhat egy címen vagy a gép IP-címe rendszeresen változhat (ez különösen a lakossági internetszolgáltatón keresztül kapcsolódó otthoni számítógépekre jellemző).
Az IP cím egy 32 bites egész szám, amelyet a könnyebb olvashatóság kedvéért négy – egymástól pontokkal elválasztott – 8 bites (0-255 közötti értéket felvevő) egész szám formájában jelenítenek meg. Egy számítógép IP címe például lehet a következő: 193.224.76.3. Az IP címek kiosztása olyan rendszerben történik, amely biztosítja a globális, világméretű egyértelműséget. A 32 bites címekkel "mindössze" 37 milliárd csomópont azonosítható, ami rövidesen kevésnek bizonyulhat, így már kidolgozásra került a 128 bites IP cím-formátum (IPv6). Ez a könnyebb olvashatóság kedvéért nyolc – egymástól kettőspontokkal elválasztott – négyjegyű hexadecimális szám formájában kerül ábrázolásra. Az IP címek kiosztása az InterNIC (InterNetwork Information Center) felügyeletével, hierarchikus rendben, az alárendelt régióközpontoknak kiosztott, majd azok által kezelt címtartományok felhasználásával történik.
Az Interneten elérhető számítógépek különböző szolgáltatásokat biztosíthatnak más számítógépek és azok felhasználói számára. Az internetes szolgáltatások köre az idők során folyamatosan bővült és ez a folyamat napjainkban is tart. Az egyes – a későbbiekben ismertetendő – szolgáltatások igénybevételének formai, tartalmi és eljárási szabályait az adott szolgáltatásnak megfelelő protokollok rögzítik, amelyeket az Internet esetében az úgynevezett RFC (lényegében szabványként működő) dokumentumok definiálnak. Az RFC dokumentumok a protokollok mellett az Internettel kapcsolatos számos más kérdést is szabályoznak. A szabványos protokollok definiálása és alkalmazása biztosítja, hogy az Internet eredendően heterogén környezetében bármely, a szabályokat "ismerő" és "betartó" eszköz képes legyen eredményesen és hatékonyan igénybe venni a rendelkezésre álló szolgáltatásokat.
Az internetes szolgáltatások közé többek között a következők tartoznak: - hipertext dokumentumok böngészése (World Wide Web); - elektronikus levelezés (E-mail); - fájl-letöltés, fájl-átvitel (FTP); - levelezési listák használata (ListServ); - hírcsoportok használata (News); - on-line társalgás (IRC); - távoli számítógép-használat (Telnet); - szöveges dokumentumok böngészése (Gopher); - fájl keresése (Archie); - felhasználó keresése (Whois).
Az internetes szolgáltatások igénybevételének egyik feltétele a különböző erőforrások egyértelmű azonosítása. Ennek megoldását szolgálja az Egységes Erőforrás Helymeghatározás (Uniform Resource Locator, URL) az Interneten elérhető erőforrások világméretekben egyértelmű azonosító-rendszere, amelynek általános formátuma és néhány konkrét példája látható a következőkben: protokoll://számítógép:port/könyvtár/könyvtár/fájl?paraméter(ek) http://www.zmne.hu http://www.zmne.hu/tanszekek/informatikai/tanfolyamok.htm ftp://www.zmne.hu/tanszekek/informatikai/jelentkezesilap.doc
A protokoll az adott állomány, szolgáltatás elérésének módját, az alkalmazott üzenetformátumot határozza meg, amely a World Wide Web esetében a későbbiekben részletesebben ismertetendő hipertext átviteli protokoll (http). Emellett különböző protokollok léteznek a számítógépes állományok letöltésére (ftp); menürendszerbe szervezett karakteres dokumentumok lekérdezésére (gopher); hírcsoportok, elektronikus vitafórumok elérésére (news); elektronikus levelezési szolgáltatásra (mailto); valamint a saját számítógép háttértárolóján megtalálható állományok elérésére is (file).
A számítógép (gazdagép, host) annak az eszköznek az azonosítására szolgál, amelyen a keresett dokumentum, szolgáltatás megtalálható. Az azonosítás lehetséges egy a felhasználó számára szemléletes névvel, vagy az adott számítógép egyértelmű azonosítójával, az IP címmel. Az IP cím alkalmas az egyes számítógépek egyértelmű azonosítására, de nem igazán alkalmas arra, hogy a felhasználók könnyen megjegyezzék. Ezért került bevezetésre a "felhasználóbarát" megnevezés (úgynevezett domain név), amelynek formátumát az Internet tartománynév-rendszer szabályozza.
Az úgynevezett tartományok hierarchikus rendszert alkotnak, amelyben egy számítógép azonosítását az egymástól pontokkal elválasztott tartományrész-nevek és eszköznév biztosítja. A domain tehát a számítógépek (kiszolgálók) azonosítására szolgáló névtartomány. Az internetre csatlakozó összes számítógépnek egyedi azonosítója, ún. IP-címe van, ami hasonló a személyi igazolvány számunkhoz. A számítógépek közötti kommunikáció (adatátvitel) ezen címek között zajlik és a Világháló az információközvetítő szupersztráda szerepét tölti be. A domain-nevek valójában ezen nehezen megjegyez-hető IP-címeket teszik könnyen megjegyezhetővé, egyben egyedivé. A domain-nevek– végződésük alapján – alapvetően két nagy csoportba oszthatók: nemzetközi fődomain-ek és nemzeti domain-ek.
A nemzetközi fődomain-ek (Top Level Domain – legfelső szintű tartomány) közé tartozik például a .com (kereskedelmi tevékenységet jelöl), a .net (hálózatot – network-öt jelöl) vagy épp a .org (szervezet) kiterjesztésű domain-végződések. A nemzeti domain-ek végződései egy-egy ország nevéből képzett rövidítések, Pl.: .hu – Magyarország, .at– Ausztria, .de – Németország, .fr – Franciaország vagy távolabbra tekintve: .jp – Japán. A tartománynevekben csak az ASCII karakterkészletből származó betűk, számjegyek és aláhúzásjel szerepelhet. A tartományrész-nevek felsorolása jobbról balra történik, vagyis a legfelső szintű tartomány a név végén található, ettől balfelé haladva szerepelnek az alacsonyabb szintű tartományok-részek, amelyeket a név elején található eszköz azonosítója zár le.
A domain nevek és az IP címek egymáshoz rendelését speciálisan e célt szolgáló, egymással kapcsolatban álló névkiszolgálók (domain name server) végzik. Minden tartományban kell lennie egy névkiszolgálónak, amely tartalmazza a tartomány összes eszközének azonosítóját és IP címét, amelyet igény esetén a többi névkiszolgáló számára is rendelkezésre bocsát. Egyes névkiszolgálók kiesése esetén a név-cím átalakítás kudarcot vallhat, ami az adott web-kiszolgálók és web-lapjaik elérését is meghiúsítja. Egy domain névhez értelemszerűen csak egyetlen IP cím tartozhat, de ugyanahhoz az IP címhez több név is társítható.
A port (kapu) az adott számítógép egy meghatározott logikai kapcsolódási pontja, amelyet egy egész szám azonosít. Minden szolgáltatáshoz tartozik egy alapértelmezés szerinti port-szám, amelyen a szolgáltatást megvalósító alkalmazás várja a beérkező kéréseket, így ezt általában csak akkor kell megadni, ha az információcsere során nem az alapértelmezett portot akarjuk használni, vagy ugyanaz a szolgáltatás több port-számon is elérhető és ezek közül akarunk választani.
Az URL következő része azt a könyvtárat (mappát) azonosítja, amelyben a keresett dokumentum megtalálható. Ez a számítógépes fájlrendszerekből már ismert formában, a hierarchikus könyvtárszerkezet megfelelő könyvtárainak, alkönyvtárainak nevét tartalmazza egymástól per-jelekkel elválasztva. Végül a (többnyire) utolsó elemet az adott dokumentum, fájl megnevezése alkotja. Amennyiben a fájlnév hiányzik, általában az adott könyvtárban található speciális dokumentum (pld. default.htm) kerül visszaküldésre. A web-kiszolgáló gyökérkönyvtárának alapértelmezés szerinti dokumentuma általában a honlap, vagyis kizárólag a számítógépnév megadása (pld. www.startlap.hu) általában a honlap megjelenítését eredményezi.
Az URL végén található, kérdőjellel kezdődő rész nem a keresett dokumentum azonosítását szolgálja, hanem különböző információknak a web-kiszolgáló számára történő továbbítását és ezek alapján dinamikusan változó tartalmú dokumentumok rendelkezésre bocsátását teszi lehetővé. Ez a lehetőség kerül felhasználásra például a későbbiekben ismertetett keresőprogramokban, ahol a paraméterek segítségével továbbítható a keresőkérdés, amelyet a web-kiszolgáló átvesz, feldolgoz és válaszként ennek megfelelő tartalmú web-dokumentumot (találati listát) küld vissza a felhasználónak.
Az Internet fogalmából következően ahhoz, hogy egy felhasználó az Interneten hozzáférhető szolgáltatásokat igénybe tudja venni, számítógépének képesnek kell lennie TCP/IP-alapú kommunikációra, csatlakoznia kell az Internethez és rendelkeznie kell IP-címmel. (1) Az Internetre történő csatlakozáshoz önmagában nem elegendő, hiszen az adott vonal túlsó végén egy, az Internet hálózathoz kapcsolódó kapcsoló-berendezésre van szükség. Ezt egy úgynevezett Internet-szolgáltató (Internet Service Provider, ISP) biztosítja megfelelő szerződés keretében, vagy ingyenes szolgáltatásként. Az Internet-szolgáltató a csatlakoztatás mellett általában további szolgáltatásokat is nyújt, például elektronikus levelezési lehetőséget (egy, vagy több postafiókot), vagy tárolási lehetőséget a szolgáltató számítógépén. Az Internet-hozzáférés időtartama lehet korlátozott vagy lehet korlátlan. Hasonlóképpen lehet korlátozott, vagy korlátlan az adott időszak alatt letölthető információk mennyisége.
Az elektronikus levelezés az Internet egyik leggyakrabban használt szolgáltatása, amely a hagyományos levelezéshez szinte teljes egészében hasonló módon működik, de annál sokkal kényelmesebben, gazdaságosabban és összehasonlíthatatlanul gyorsabban. Az elektronikus levél napok helyett perceken, sőt másodperceken belül eljut a címzett postaládájába, költségei lényegében függetlenek a címzett földrajzi elhelyezkedésétől és többpéldányos küldemény esetén a címzettek számától. Az elektronikus formátum önmagában is rendelkezik annak minden előnyével, a könnyű módosíthatósággal, az egyszerű és gazdaságos tárolási, archiválási lehetőséggel.
Az elektronikus levél (e-mail, electronic mail) felépítésében és a felhasználók számára történő megjelenésében jelentős mértékben hasonlít hagyományos elődjéhez. Alapvető összetevői közé a fejléc, maga az üzenet(szöveg), valamint a levéllel továbbított mellékletek tartoznak. A fejléc lényegében a hagyományos levelet hordozó borítékot helyettesíti, az üzenet(szöveg) a levélpapírok tartalmának megtestesítője, a mellékletek pedig a borítékba helyezett egyéb dolgok (fényképek, rajzok, mozijegyek, stb.) megfelelői.
Az elektronikus levél fejléce – a hagyományos levél borítékjához hasonlóan – a továbbításhoz szükséges alapvető információkat tartalmazza. A felhasználó számára közvetlenül elérhető összetevői (mezői) közé a következők tartoznak: feladó, címzett(ek), másolatot kapó(k), tárgy, illetve prioritás. A feladó, a címzett(ek) és a másolatot kapó(k) azonosítása elektronikus levélcímük (postafiók-címük) segítségével történik. Az elektronikus levélcím az RFC 822 szabvány szerint az adott személy postafiókjának nevéből, valamint a postafiókot kezelő levelező kiszolgáló címéből áll. Ez lényegében azt határozza meg, hogy az elektronikus levelet kinek kell továbbítani és hová. A levélcím két elemét egy "@" jel választja el egymástól a következők szerint: postafiók-név@kiszolgáló-cím
A postafiók tartozhat egyetlen felhasználóhoz, vagy felhasználók egy csoportjához (sőt akár egy programhoz is, amely levelezéssel kapcsolatos feladatokat lát el) és vannak speciális funkciójú postafiókok is. A postafiók névnek az adott levelező kiszolgálón belül egyedinek (egyértelműnek) kell lennie, mert különben egy beérkező elektronikus levélről nem lehetne eldönteni, hogy kinek szól. A postafiók névben az ASCII karakterkészlet betűi, számjegyei, néhány további karakter és a pont szerepelhetnek.
A másolatot kapó(k) mezőben további címzett, vagy címzettek elektronikus levélcíme adható meg. Ezek a másodlagos címzettek az elektronikus levelet az elsődleges címzettekhez hasonlóan kapják meg, az egyedüli különbség abban van, hogy mind a címzettek, mind a másolatot kapók tudomást szereznek arról, hogy ők – illetve a további érintettek – milyen minőségben kapták meg a levelet. Ehhez a "minőséghez" (címzett, másolatot kapó) a szervezeti gyakorlat különböző teendőket, felelősséget kapcsolhat. A titkos másolatot kapó(k) mezőben szintén olyan címzettek adhatók meg, akik megkapják az elektronikus levél másolatát, de erről sem az elsődleges címzettek, sem a másolatot kapók, sem a további titkos másolatot kapók nem szereznek tudomást, a titkos másolatot kapók listája ugyanis nem szerepel az elküldött levél fejlécében.
Az elektronikus levél tárgya a levél tartalmának rövid leírására szolgál. Ez a levél címzettjeinek a nagyszámú beérkező levél esetén megkönnyíti az eligazodást, a levelek feldolgozási sorrendjének megválasztását anélkül, hogy az egyes levelek tartalmát meg kellene nézni. A levelező programok a fejléc részét alkotó tárgyat már a levelek listáján szerepeltetik, egyes esetekben akár a levél egészének (tartalmának) letöltése nélkül is. A levél tárgyának megadása nem kötelező, de a legtöbb levelező program figyelmeztet a tárgy elmaradására. A tárgy mezőben tetszőleges – ékezetes és speciális karaktereket is tartalmazó – szöveg adható meg, amelynek elvileg a hossza sem korlátozott (bár egyes levelező programokban lehetnek erre vonatkozó korlátok).
Az elektronikus levél prioritása a küldő által meghatározott fontosság, sürgősség megjelölése, de ez nem biztos, hogy megegyezik a fogadó ezzel kapcsolatos véleményével, minősítésével. A levél küldője általában három különböző prioritás közül választhat, amelyeket a különböző levelező programok eltérő megnevezéssel jelölnek: sürgős, átlagos, nem sürgős; vagy magas, normál, alacsony.
Az elektronikus levelezést támogató alapvető funkciókat – levelek továbbítása, tárolása, rendelkezésre bocsátása – az úgynevezett levelező, vagy levelezési kiszolgálók (mail-server) valósítják meg, míg a felhasználói funkciókat – levelek készítése, fogadása, megtekintése – levelező (ügyfél-) programok, levelező kliensek biztosítják. Az elektronikus levelezés infrastruktúrális feltételeit biztosító levelező kiszolgálók olyan számítógépek, amelyeken egy levelező kiszolgáló alkalmazás fut. Egyes esetekben, hatékonysági okokból az adott számítógépen egyedül ez az alkalmazás fut, de lehetséges az is, hogy a levelező kiszolgáló alkalmazás más – általában kiszolgáló alkalmazásokkal – "osztozik" az adott számítógépen. A levelező kiszolgálók alapvető rendeltetése az elektronikus levelek átvétele, továbbítása a küldőtől a címzetthez (címzettekhez), a beérkezett levelek tárolása a címzett elektronikus postafiókjában, majd igény esetén azok átadása, rendelkezésre bocsátása.
A felhasználó tevékenységét közvetlenül támogató levelező programok a felhasználó számítógépén futó alkalmazások, amelyek alapvető rendeltetése az elektronikus levelek elkészítésének, elküldésének, a beérkező levelek fogadásának, megtekintésének, helyi tárolásának és rendezésének támogatása. Az ügyfél-kiszolgáló működésmódnak megfelelően az elküldendő leveleket a levelező programok átadják egy levelező kiszolgálónak, a beérkező leveleket pedig lekérik a megfelelő levelező kiszolgálótól, vagyis igénybe veszik a kiszolgálók által nyújtott szolgáltatásokat, a további funkciókat pedig önállóan valósítják meg.
Az elektronikus levelezéshez egy felhasználónak elektronikus postafiókkal kell rendelkeznie egy levelező kiszolgálón. A postafiók létrehozására többféle módon is sor kerülhet. Egy munkahelyi szervezeten belül a szervezet tagjai számára – amennyiben munkájukhoz az elektronikus levelezésre szükség van – a szervezet informatikai szakemberei, rendszer-adminisztrátorai hozzák létre a megfelelő postafiókot és adják meg az elérést biztosító jelszót. A postafiókhoz jutás másik változata a szolgáltatás megrendelése egy Internet-szolgáltatótól. Ennek megfelelően Márton János egy szolgáltatási szerződés keretében igényelhet postafiókot, kívánt megnevezéssel. Amennyiben ilyen postafiók az adott szolgáltatónál még nem létezik, ezt általában teljesítik is, ütközés esetén azonban másik postafiók nevet kell választania, egyeztetnie. Az elérést biztosító jelszót a szolgáltató adja meg.
A harmadik csoportba az ingyenes levelező szolgáltatások tartoznak, amelyek esetében a postafiók létrehozása interaktív módon, az Interneten keresztül történik. Új postafiók készítése során néhány adat megadása mellett elsősorban a postafiók kívánt megnevezését kell megadni, amelynek mindjárt meg is történik az egyediség-ellenőrzése. Ezt követően a felhasználó adja meg az eléréshez használni kívánt jelszót is és ezzel a postafiók lényegében létre is jött, használható. (1) Egy felhasználónak különböző szolgáltatóknál, vagy akár ugyanannál a szolgáltatónál több postafiókja is lehet (ez utóbbi esetben természetesen eltérő postafiók névvel). Így az előző példában szereplő Márton Jánosnak akár mind az öt postafiókja létezhet egy időben. A postafiókok méretét a szolgáltató korlátozhatja, így ha a beérkező levelek nem kerülnek letöltésre, az újabb levelek egy idő után már visszautasításra kerülnek.
(1) (2)
(2) (3) (3) (1)
(1) (2)
