480 likes | 671 Views
A Bélapátfalvi Ipari Park elhelyezkedése. A Bélapátfalvi Ipari Park Budapestről az M3-as autópályán közelíthető meg . Eger felől egyrészt az Eger - Putnok vasútvonalon, valamint a 25 sz. út elágazásától Szilvásvárad felé található. A Bélapátfalvai Ipari Park létrejöttének el ő zményei.
E N D
A Bélapátfalvi Ipari Park elhelyezkedése • A Bélapátfalvi Ipari Park Budapestről az M3-as autópályán közelíthető meg. • Eger felől egyrészt az Eger - Putnok vasútvonalon, valamint a 25 sz. út elágazásától Szilvásvárad felé található.
A Bélapátfalvai Ipari Park létrejöttének előzményei • A Bélapátfalvi Önkormányzat 2001-ben a település, illetve a környék nagy részének munkát adó cementgyár bezárása után a keletkezett munkanélküliséget enyhíteni szándékozó célzattal pályázott az ipari park címre, majd el is nyerte azt. • A létrejött ipari park egyrészt zöldmezős beruházásoknak adhat otthont, másrészt a volt cementgyári területen a gyár meglévő infrastruktúrájára épített barna mezős rehabilitációs ipari parkként működik.
Az ipari park fontosabb adatai* 2005-ben Összterülete: 75 ha Ebből: • 8 ha Bélapátfalva Város Önkormányzatának, • 49 ha a BÉLKŐ Kht. tulajdona, • 18 ha magánkézben lévő tulajdon.
Az ipari park által nyújtott szolgáltatások • Biztonságos környezet, professzionális őrzés-védelem • Nagy területek zöld és barnamezős beruházásokhoz • Csarnokok és raktárépületek vásárlása vagy bérlése • Bankfiók • Tárgyalótermek biztosítása • Kiépített infrastruktúra • Meglévő belső úthálózat • Irodabérlési lehetőség • Iparvágány
A Bélapátfalva város által biztosított támogatási lehetőségek Bélapátfalva városban a helyi adókról szóló l990 évi C. törvény alapján kizárólag egy adóforma, az iparűzési adó van bevezetve. 2. A városban letelepedni szándékozó vállalkozás konkrét kérésére az önkormányzat hajlandó az igényelt területnagyság és a létesítendő új munkahelyek számának arányát figyelembe véve térítésmentesen beruházási területet biztosítani.
A Bélkő Kht. által biztosított támogatási lehetőségek 1. A közhasznú társaság vállalja az ipari parkon belüli teljes körű infrastruktúra biztosítását, a közművek kiépítését, a bérelt vagy megvásárolt terület, illetve egyéb ingatlan leágazásáig. 2. A tulajdon vásárlás alapja az ingatlanok hivatalos értékbecslése. Az így megállapított árból megegyezés szerinti kedvezményt biztosíthat a kht. Lehetőség van arra, hogy a vételárat 5 év alatt egyenlő részletekben kamatmentesen lehessen törleszteni. A Bélkő Kht. az értékesítéssel szemben minden esetben a bérleti konstrukciót preferálja. • Az ipari parkban letelepülni szándékozó vállalkozás kérésére – amennyiben a tervezett beruházás jelentős nagyságrendű, - a kht. hajlandó az igényelt területnagyság és a létesítendő új munkahelyek számának arányát figyelembe véve térítésmentesen beruházási területet biztosítani. • A közhasznú társaság alkalmazottai közreműködnek az engedélyek beszerzésében és az egyéb hivatali ügyintézésben.
A Bélapátfalvai Ipari Park felosztása I. terület II. terület III. terület I. terület: Az ipari park déli része, melynek nagysága 15,9 ha.Zöld mezős terület, mely a már betelepült vállalkozásoknak nyújt terjeszkedési, bővítési lehetőséget II. terület: Nagysága 14,8 ha.Az ún. régi cementgyár 8,3 ha-os területéből, valamint a már betelepült vállalkozások egy részénektelephelyeiből áll. III. terület: A legnagyobb egybefüggő, bekerített, őrző-védő céggel őrzött terület 44,3 ha, amely a község északi részén helyezkedik el. III. Terület I. Terület II. Terület
Bélapátfalvi Ipari Park, I/a. terület Betelepült vállalkozások: Fish & Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft., Tometh Fémtechnikai Kft., SZIKRA Fa- és Fémipari Kft., Bárd-Fa Fafeldolgozó Bt., Közszolg 2002 Kft., Majnár Ernő, árufuvarozás Párlat Bt., szeszfőzde
Bélapátfalvi Ipari Park, I/c. terület:üres, szabad terület (telekazonosító: 310, 313) Műszaki paraméterek: 3 ha-os zöldmezős terület Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: A terület a Bélkő Kht. tulajdona.
A BIP I. területének infrastrukturális ellátottsága • A területen működő üzemek a tevékenységükhöz szükséges infrastrukturális hálózattal rendelkeznek. • A zöldmezős területek infrastrukturális hálózata nincs kiépítve.
Betelepült vállalkozások: Bélkőhegy Étterem Bélkő-Fu Kft. Kalcit Motel Agria Humán Kft. ÉRV Rt. ALGO-Textil Kft. NYP Kft. VITO Kft. Üres, szabad terület: A Régi Cementgyár elbontása után megmaradt terület Bélapátfalvai Ipari Park, II. terület
Üres, szabad terület Műszaki paraméterek: 3 ha-os zöldmezős terület Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: A terület a Bélkő Kht. tulajdona.
A BIP II. területének infrastrukturális ellátottsága • Az ivóvíz ellátása egy DN 100-as vezetéken biztosított, amely a jelenlegi igény többszörösének kielégítésére is alkalmas. • A szennyvízelvezetés egy 267 fm hosszban kiépített Ø 30 tokos betoncső gerincvezetékén történik a városi szennyvíztelep felé. • Az elektromos energiaellátás a cementgyár 6 kV-os transzformátorházából, 6 kV-os kábel lefektetésével 0,4 kV-ra történő transzformálással lett megoldva. • A gázellátását egy 3 bar túlnyomású Ø 63 KPE elosztóvezetékről, Ø32 leágazó vezeték kiépítésével oldják meg. • Bélapátfalva vasútállomása és az érintett telephely között az 1950-es években az Eger – Putnoki vasútvonal bélapátfalvi szakaszával párhuzamosan, attól függetlenül iparvágány lett kiépítve.A vasúti hidak megmaradtak, a továbbfejlesztés lehetősége fennáll. Vissza
Bélapátfalvai Ipari Park, III. terület • 101 – „Trafóház” • 102 – „Kompresszorház” • 103 – „Vízmű” épülete • 106 – „Csomagoló” • 107 – „Nyersanyagtároló” • 108 – Teherporta • 109 – Hung-Or Rt. • 110 – Hung-Or Rt. • 111 – Üres, szabad terület • 112 – „Vezérlő” épülete • 113 – Üres, szabad terület • 114 – Üres, szabad terület • 115 – Üres, szabad terület • 202 – Iparvágány • 203 – Primervill Kft. • 204 – „Mozdonyszín” • 205 – „Kazánház” • 206 – D – P Konzorcium • 207 – Irodaház • 208 – „Téglatároló” • 209 – Üres, szabad terület • 211– „Étterem” • 212 – Üres, szabad terület • 213 – Üres, szabad terület • 214 – Szilvás 2001 Bt. • 215 – „VIV és GFV csarnok • 301 – Üres, szabad terület • 302 – „Gázfogadó” • 304 – Iparvágány • 305 – „Vasútforgalmi” • 306 – „31-es ÁÉV” A Bélapátfalvai Ipari Park csarnokainak elnevezésénél a könnyebb tájékozódás érdekében megtartottuk az eredeti cementgyári funkció-megjelöléseket.
A BIP III. területének infrastrukturális ellátottsága • A területen az ivóvíz-vezetékhálózat kiépített hossza kb. 3400 m, keresztmetszete 1”-Ø 150 mm • A szennyvízvezeték kiépített hossza kb. 2000 m, keresztmetszete Ø 20 - Ø 30 tokos betoncső. • A csapadékvíz elvezetése a 2600 m hosszban kiépített Ø 30- Ø 80 tokos betoncső vezetéken történik. • A gázfogadó és mérő állomáson 1999-ben lett új hitelesített mérőrendszer telepítve. • A tűzivízet az ivóvíz hálózatra telepített tűzcsapok biztosítják. • Az elektromos kábelhálózat részben kábelalagútban, részben földben fektetve található. • A jó állapotú iparvágány hossza meghaladja a 9 km-t.
III. terület panorámaképe (1/8) • 101 – „Trafóház” • 102 – „Kompresszorház” • 103 – „Vízmű épülete” • 104 – Védőerdő-sáv • 105 – Védőerdő-sáv • 106 – „Csomagoló csarnok” • 108 – Teherporta • 109 – Megvásárolt terület • 110 – Megvásárolt terület • 111 – Üres, szabad terület • 112 – „Vezérlő épülete” • 116 – Védőerdő-sáv
III. terület panorámaképe (2/8) • 106 – „Csomagoló csarnok”
III. terület panorámaképe (3/8) 107 – „Nyersanyagtároló”Gabona BIP Kft.:Intervenciós gabonatároló
III. Terület panorámaképe (4/8) • 107 – „Nyersanyagtároló” • 113 – Üres, szabad terület • 114 – Üres, szabad terület • 115 – Üres, szabad terület • 206 – D & P Konzorcium Kft. épülete • 207 – Irodaház és a személyporta épületei
III. terület panorámaképe (5/8) • 206 – D & P Konzorcium Kft. épülete • 207 – Az irodaház és a személyporta épületei
III. terület panorámaképe (6/8) • 204 – „Mozdonyszín” • 205 – „Kazánház” • 208 – „Téglatároló” • 209 – Üres, szabad terület • 211 – „Étterem”
III. terület panorámaképe (7/8) • 204 – „Mozdonyszín” • 205 – „Kazánház” • 211 – „Étterem” • 212 – Üres, szabad terület • 213– Üres, szabad terület • 214 – Szilvás 2001 Bt. épület • 215 – „VIV és GFV épületek” • 305 – „Vasútforgalmi” épület
III. terület panorámaképe (8/8) • 213 – Üres, szabad terület • 214 – Szilvás 2001 Bt. épület • 215 – „VIV és GFV épületek ” • 216 – Védőerdő-sáv
„Trafóház” (telekazonosító: 101) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 604 m2 A terület nagysága: 5623 m2 Jelenlegi használat: Korlátozottan felhasználható Egyéb megjegyzés: A trafó újraindításával az esetlegesen megnövekedett energiaigény is kiszolgálható
„Kompresszorház” (telekazonosító: 102) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 1162 m2 A terület nagysága: 2362 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható, Jelenleg 100m2 bérelt Egyéb megjegyzés: Vissza
„Vízmű épülete” (telekazonosító: 103) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 977 m2 A terület nagysága: 8423 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető Egyéb megjegyzés: Vissza
„Csomagoló csarnok” és „vasúti mérlegház”(telekazonosító: 106) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 2770 m2 A terület nagysága: 19368 m2 Jelenlegi használat: Magántulajdon Egyéb megjegyzés: Hung-Or Rt. Vissza
„Nyersanyagtároló” épülete (telekazonosító: 107) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 11773 m2 A terület nagysága: 19368 m2 Jelenlegi használat: Bérelt: Gabona BIP Kft. Egyéb megjegyzés: Hozzátartozik a terület északi végén a „Pirit-tároló”: Bérelhető, megvásárolható Épület alapterülete: 162 m2 2. Valamint a déli végén a „Fogadótorony”: Korlátozottan felhasználható Épület alapterülete: 191m2
„Teherporta” (telekazonosító: 108) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 55 m2 A terület nagysága: 203 m2 Jelenlegi használat: Használaton kívül
„Vezérlő épülete” (telekazonosító: 112) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 5* 473 m2 A terület nagysága: 1098 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: Pinceszint + 4 emelet, teljesen kiépített infrastruktúrával
Üres, szabad területek (telekazonosítók: 109,110,111,113,114,115) Műszaki paraméterek: Összterület: 43285 m2 A 109 terület : 7149 m2 A 110 terület : 7507 m2 A 111 terület : 7137 m2 A 113 terület : 6782 m2 A 114 terület : 7507 m2 A 115 terület : 7203 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: A 109-es és 110-es terület magántulajdon.
Iparvágány és vagonbuktató (telekazonosító: 202,304) Műszaki paraméterek: Az iparvágány hossza kb. 9000 m A vagonbuktató alapterülete: 162 m2 Jelenlegi használat: Az iparvágány üzemkész, a vagonbuktató kihasználatlan
Primervill Kft. (telekazonosító: 203) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: Földszint: 4778 m2 Földszint: 4778 m2 A terület nagysága: 203 m2 Jelenlegi használat: Magántulajdon Egyéb megjegyzés: A Primevill Kft. tulajdona
„Mozdonyszín” (telekazonosító: 204) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 545 m2 A terület nagysága: 823 m2 Jelenlegi használat: A Bélkő Kht. gépraktára Egyéb megjegyzés:
„Kazánház” (telekazonosító: 205) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 536 m2 A terület nagysága: 879 m2 Jelenlegi használat: Jelenleg bérelt: Multech Kft.
„Gépműhely” (telekazonosító: 206) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: Földszint: 4778 m2 I. emelet: 865 m2 II.emelet: 1497 m2 A terület nagysága: 13339 m2 Jelenlegi használat: D – P Konzorcium Kft tulajdonában Egyéb megjegyzés: Magántulajdon Vissza
Irodaház és személyporta(telekazonosító: 207) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: Irodaház: 2756 m2 Személyporta: 41 m2 A terület nagysága: 6141 m2 Jelenlegi használat: Részben bérelt Egyéb megjegyzés: Bérelt, a forgalom ki- és beléptetésére szolgál.
„Téglatároló épülete” (telekazonosító: 208) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 536 m2 A terület nagysága: 879 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:
Üres, szabad terület (telekazonosító: 209) Műszaki paraméterek: A terület nagysága: 4440 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés: Vissza
„Étterem épülete” (telekazonosító: 211, 210) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 2*650 m2 A terület nagysága: 1507 m2 Jelenlegi használat: A földszintet bérli Bélapátfalva Város Tűzoltósága. Az emelet bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:
Üres, szabad terület (telekazonosító: 212, 213) Műszaki paraméterek: A terület nagysága: 4611 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:
Szilvás 2001 Bt. (telekazonosító: 214) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 2050 m2 A terület nagysága: 4800 m2 Jelenlegi használat: Szilvás 2001 Bt. tulajdona Egyéb megjegyzés: Magántulajdon
„VIV épület és GFV épülete” (telekazonosító: 215) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: VIV: 800 m2 GFV: 550 m2 A terület nagysága: VIV: 4563 m2 GFV: 4560 m2 Jelenlegi használat: VIV: Bérelhető, megvásárolható GFV: Jelenleg bérelt
Üres, szabad terület (telekazonosító: 301) Műszaki paraméterek: A terület nagysága: 48704 m2 Jelenlegi használat: Bérelhető, megvásárolható Egyéb megjegyzés:
„Vasútforgalmi épület” (telekazonosító: 305) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 213m2 A terület nagysága: 6004 m2 Jelenlegi használat: Korlátozottan felhasználható.Irodáknak, kis cégek központjának alkalmas. Egyéb megjegyzés: Csak egy funkcióra használható, az alsó szint vasútirányító-rendszer miatt Az emelet bérelhető.
„31-es AÉV csarnoképülete” (telekazonosító: 306) Műszaki paraméterek: Épület alapterülete: 213m2 A terület nagysága: 6004 m2 Jelenlegi használat: Magántulajdon Egyéb megjegyzés: Tulajdonos: Fish & Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.
Köszönjük megtisztelő figyelmüket! ELÉRHETŐSÉGEINK: Bélkő Területfejlesztési Kht.3346 BélapátfalvaIV. Béla u. 36.Tel: 06 36 554 320Fax: 06 36 554 321E-mail: belko.kht@belko.huWeb: www.belko.hu