140 likes | 291 Views
TÁJÉKOZTATÓ. Az ambrózfalvi teleházban működő foglalkoztatási információs pont működéséről. 2005. október 12-én került ünnepélyes keretek között átadásra a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ támogatásával az információs pont.
E N D
TÁJÉKOZTATÓ Az ambrózfalvi teleházban működő foglalkoztatási információs pont működéséről
2005. október 12-én került ünnepélyes keretek között átadásra a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ támogatásával az információs pont. • A kísérleti, tapasztalatszerző jelleggel létrehozott végpont 50-ik volt az országban, a megyében pedig a harmadik.
A teleházunkban már korábban is foglalkoztunk hasonló tevékenységgel, a Munkáért Alapítvány támogatásával indítottunk be állásinformációs szolgáltatást. Talán ez adta az alapot arra, hogy a megyei munkaügyi központ a mi teleházunkat szemelte ki a megtisztelő feladatra. A választás ezen túl, azért is esett Ambrózfalvára, mert különösen súlyos a munkaügyi helyzet, a falu lakosságának több mint 25%-a munkanélküli. Egyetlen nagyobb munkáltató az önkormányzat, és intézménye az Általános Humán Központ.
A F.I.P. pontban működő számítógépet a munkaügyi központ bocsátotta rendelkezésünkre. Jómagam, az Általános Humán Központ közhasznú munkása, mint foglalkoztatási asszisztens segítem az elhelyezkedni szándékozókat a munkaügyi központ adatbázisának böngészésében, de egyéb álláskereső oldalakat is népszerűsítettem. A feladathoz a munkaügyi központ felkészítő képzéseket is szervezett.
Nagy előnye ennek az álláskeresési formának, hogy a munkát kereső a központ által nyújtott információkat helyben, bizalmas nyugodt légkörben kaphatja meg. Az ügymenet egyébként illeszkedik a munkaügyi központok által meghirdetett „Közelebb az ügyfelekhez” program célkitűzéseihez, amely a személyes kapcsolatok erejében bízik.
A rendszer arra is alkalmas hogy az álláskereső számára az elérhető jogszabályokat nyomtatásban is rendelkezésükre tudjuk bocsátani.
A használt számítógépen kívül a munkaügyi központ számos, és igen hasznos az álláshoz jutáshoz elősegítő kiadványt, ismertető füzetet a Teleház ill. az érdeklődő ambrózfalviak számára is hozzáférhetővé tesz. Ezeket folyamatosan feltöltik, és bővítik. A pont elindítását követően további használt, de jó állapotú számítógépet és nyomtatót is kaptunk a munkaügyi központ program összekötője, Balázs Gábor segítségével.
A F.I.P. pont a Teleház nyitvaratási idejében hétfőtől – péntekig 11-l9 óráig áll az álláskeresők rendelkezésére.
Mivel magam is voltam már munkanélküli, át tudom érezni a munkakeresők nehéz helyzetét. • Ezért is igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy az álláskeresés minél hatékonyabban sikeres legyen. Volt néhány olyan visszatérő munkakereső, aki szinte hetente 3-4-szer is bejött, hogy átnézzük az adatbázisokat. Sajnos az Ambrózfalván – de ez szerintem más térségi lakosra is igaz –
a családos, családi házzal is rendelkező idősebb álláskereső nem mobilis, nem vállalja, hogy az ország messzebb lévő régiójába költözzön. Az ingázást még vállalnák 30-40 km-re, azonban a munkáltatók azt részesítik előnyben, akinek nem kell útiköltséget fizetni. A munkavállalónak pedig nem éri meg dolgozni, ha az utazási költségeit teljes egészében maga állja. Több jóhiszemű, dolgozni nagyon akaró álláskereső vette igénybe a szolgáltatást.
Sikerült segítenünk új típusú önéletrajz írásában, külföldi munkavállalással kapcsolatos információkban. • A makói munkaügyi kirendeltség folyamatosan frissített állásajánlatait rendszeresen kinyomtatjuk, és a Községháza előtti hirdetőtáblára is kihelyezzük. Itt a Teleházban működő családsegítő szolgáltatást igénybe vevők is értesülhetnek az aktuális állásajánlatokról.
Kapcsolatot tartunk a munkaügyi központtal, a makói kirendeltség összekötőjével, a felmerült kérdéseinkre készségesen válaszolnak, segítik a tájékoztató munkát. • Sajnos olyan is akad, aki csak azért jött be a teleházba, mert Makón mondták neki, hogy a FIP pontban is nézelődhet munka után, de igazán nem is tudta milyen munka érdekelné. • Gondot jelent az is hogy az álláskeresők nagy részének nincs semmilyen szakmája, képesítése.
Mi annak örülnénk, ha minél több munkanélkülinek tudnánk állást találni, de ehhez sokkal több Ambrózfalvához viszonylag közel lévő, jól megfizetett állásajánlatra lenne szükség. magunk számára úgy összegezzük hogy a gyors és pontos információáramoltatás mellett a pontok működésének egyik kulcsa: a folyamatos és igen intenzív kapcsolatépítés.
KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! Zatykó Krisztián foglalkoztatási asszisztens