130 likes | 308 Views
TAKARÉKOSKODÁS - ÖNGONDOSKODÁS. Párnacihától a betétkönyvig. Danks Emese ERSTE BANK Kommunikációs igazgató. Erste - 191 év a takarékosság jegyében. A szegények helyzetén csak a templomok és kolostorok igyekeztek javítani. → egy pap volt az első közép-európai takarékpénztár egyik alapítója!
E N D
TAKARÉKOSKODÁS - ÖNGONDOSKODÁS Párnacihától a betétkönyvig Danks Emese ERSTE BANK Kommunikációs igazgató
Erste - 191 év a takarékosság jegyében A szegények helyzetén csak a templomok és kolostorok igyekeztek javítani. → egy pap volt az első közép-európai takarékpénztár egyik alapítója! 1819 Bécs St. Leopold nevű külváros → tízezer gulden kezdőtőkével – ami ma mintegy 140 ezer eurónak felel meg –az Erste Oesterreichischen Spar-Casse, azaz Első Osztrák Takarékpénztár nevű pénzintézet megalapítása Johann Baptist Weber – a „kisemberek bankja” Az Erste Oesterreichische Spar-Casse-t azért hozták létre, hogy a hétköznapi emberek szerény megtakarításaikból tőkét tudjanak kovácsolni, hogy majd „életük későbbi szakaszában legyen némi biztonságuk, segítségük a betegség, öregség idején, avagy nemes célok mellé állhassanak”, miként azt a takarékbank alapszabálya is kiköti. Az Erste az első betétkönyveket 12-15 éves, szegénysorsú gyerekeknek adta át 1819-ben. Takarékoskodás - öngondoskodás
Tanulmány a lakossági megtakarításokról Erste Sparkasse és IMAS International - 2009. augusztus Ausztria – Magyarország – Csehország – Szerbia – Románia - Ukrajna -3 500 ember megkérdezése MEGÁLLAPÍTÁSOK Általános • A havi átlagos megtakarítás összege Romániában a legalacsonyabb • Ausztriában a legmagasabb a betéti termékekben elhelyezők aránya a kérdezett országok közül (Mo. a második) • Ausztriában a konzervatívabb megtakarítási formák népszerűbbek, Romániában a kockázatosabb termékek is kedveltek Magyarország • A megkérdezettek 60%-a nagyon fontosnak tartja a takarékoskodást • A megkérdezettek több, mint 50%-a havi 10 000 Ft-nál többet takarít meg • A megkérdezettek közel 70%-a ugyanannyit vagy többet tervez megtakarítani a következő 5 évben • A megtakarítási termékek közül bankbetétben tartják a legtöbb pénzt • A 30-49 évesek körében a legmagasabb a befektetési termékeket pozitívan megítélők aránya • Leginkább a váratlan eseményekre tartalékolnak az emberek Takarékoskodást nagyon fontosnak tartók aránya Takarékoskodás - öngondoskodás
A megtakarítási termékek hazai használata Takarékoskodás - öngondoskodás
Good practices Takarékossági Világnap Pénzügyi oktatás Social Business Tour Takarékoskodás - öngondoskodás
1925. október 31. – az első Takarékossági Világnap → 1989 – ENSZ által hivatalossá vált Ausztria 1956 - az osztrák takarékpénztárak kabalafigurát mutattak be – Sparefroh Ausztriában a lakosság 96 százaléka hallott már róla. Jelképe annak a gondolatnak, hogy vidáman is lehet megtakarítani. A hasán sárga pénzérmét viselő, piros sipkás kisember neve olyannyira egybeforrt ezzel a fogalommal, hogy a német nyelvben még ma is így hívják azt, aki a fogához veri a garast. A Sparefroh két évvel ezelőtt zajos siker közepette tért vissza az osztrák porondra. - új külsőt és új munkát kapott az 50. születésnapjára: az a feladata, hogy emlékeztesse az embereket a takarékoskodás és a jövőbeli pénzügyi biztonság elérésének fontosságára. Takarékossági Világnap és az Erste Bank Austria Takarékoskodás - öngondoskodás
Takarékossági Világnap Erste - Ausztria és Magyarország Fő hangsúly a gyermekeken!!! Ausztria • ‘Nyitott fiók’ nap az 1 053 fiókban– különféle szórakoztató gyermekprogramok a fiókokban és a fiókok előtt • Versenyek a Takarékossági Világnap témájához kapcsolódóan: - megtakarítási verseny – tartományonkénti megtakarítási verseny nyeremény: családi wellness hétvége - totó - grafikai verseny - fogadás a kiemelt fiókokban gazdasági-közéleti személyiségekkel (osztrák pénzügyminiszter, tartományi vezetők) Magyarország – kis lépésekkel Takarékossági Világnapot megelőzően - rajzverseny Takarékossági Világnapon - Nagy Családi Pénzügyi Nap egyes nagyobb megyei fiókok bevonásával– vetélkedők, fellépők, előadások pénzügyi szakemberekkel, stb. - Nyílt nap a fiókokban – egész nap programok a kiemelt fiókokban Termék - promóció - 1 napra extra kamat, azaz az aznapra eső kamatrész megduplázódik - aznapra szóló betételhelyezési akció és totó → fődíj: családi wellness hétvége Takarékoskodás - öngondoskodás
Pénzügyi oktatás Erste Bank Hungary – Erste Befektetési Zrt. • Pénzügyi oktatás fiataloknak • Tőzsdejáték fiataloknak: „Tanulj meg játszva tőzsdézni!” • Tőzsdelabor Takarékoskodás - öngondoskodás
Pénzügyi oktatás fiataloknak Világszerte sürgetik a pénzügyi kultúra fejlesztését Az Erste Bank – „gondoskodó bank” jó példát mutatva országos oktatási program elindítása 2009 őszétől a bank munkatársai egy, a 10-18 éves korosztály számára összeállított interaktív előadás keretében beszélnek a gyerekeknek az alapvető pénzügyi ismeretekről. Jelenleg már 21 vidéki város – az iskolák száma napról napra növekszik website www.penzugyikisokos.hu * Blikk Pénzsarok Takarékoskodás - öngondoskodás
Az Erste Befektetési Zrt. tavaly ősszel egy izgalmas játékkal kívánt hozzájárulni az egyetemi, főiskolai hallgatók pénzpiaci ismereteinek bővítéséhez. A játék keretében a hallgatók testközelből ismerkedhettek meg a tőzsde alapvető szabályaival, törvényszerűségeivel és működésével is. Tőzsdei Hírbróker a befektetési és pénzügyi döntésekhez szükséges ismeretek és információk értékelése és alkalmazása Erste Netbróker HozamLáz valós pénzzel, valós kereskedési környezetben vetélkedés A sikeresség feltétele a hozam volt, és itt nem számított, hogy mennyi pénzt fektet be a diák. Díjak: vándorkupa, Raftingtúra Ausztriában, Ipod, notebook, házibuli,nyelvtanfolyam, gazdasági lap előfizetés Erste Netbróker Diákszámla Tőzsde Klub az Erste Tőzsdelaborban A tapasztalható nagy érdeklődés miatt indította az Erste - interaktív oktatások kisebb csoportoknak, szemináriumi jelleggel bővebb információk: www.erstebroker.hu Tőzsdejáték fiataloknak / Tőzsdelabor Takarékoskodás - öngondoskodás
Az ERSTE GROUP és a social business Koncepció a 21. században 2010 a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve (2008: Európai Parlament és Európai Tanács) ↓↓↓ Muhammad Yunus, a Social Business Koncepció és a Socal Business Tour ↓ Az ERSTE Alapítvány, az Erste Csoport, a good.bee, az osztrák munkaügyi, szociális és fogyasztóvédelmi tárca, valamint a Grameen Creative Lab kezdeményezése Muhammad Yunus békeNobel-díjas professzor “I am proposing to create another kind of business, based on selflessness that is in all of us. I am calling it Social Business.” Professor Muhammad Yunus, a Grameen Bank alapítója A social business koncepció prototípusa a bangladesi Grameen Bank, amely a szegényeknek nyújt mikrohiteleket, és világszerte már számos projektnek adott ösztönzést a legkülönbözőbb gazdasági területeken. Turné 2010 májustól októberig, hat közép- és kelet-európai ország fővárosában kerül megrendezésre. Budapest 2010. július 7. A www.socialbusinesstour.comweboldalon részletes információkat találunk a Social Business Turné 2010-ről és az egyes városokban rendezendő Social Business Napokról. Takarékoskodás - öngondoskodás
Mit tanultunk a válságból? • A lakosság meglehetősen tájékozatlan a pénzügyeit illetően és nehezen igazodik el a banki fogalmak között – segítség • Tartalékok szerepe / Önerő jelentősége, öngondoskodás • Banki szakemberek nyitottabbá válása, személyesebb, közvetlenebb kommunikáció • Banki termékek közérthetőbbé tétele → akár egyszerűsítése • A takarékoskodás alapelve azóta sem változott. Ma is éppen annyira követendő alapelv, mint 191 évvel ezelőtt, hogy a bő esztendőkben félre kell tenni a szűk esztendőkre. • A pénzügyi válság ismét ráirányította a figyelmet a takarékoskodás, az öngondoskodás fontosságára. Takarékoskodás - öngondoskodás
Köszönöm a figyelmet! Takarékoskodás - öngondoskodás