Gagyi József -- Sapientia EMTE

1. ,,Szomszédéknak is…”Társadalmi viszonyulások, településkép, szimbolikus térfoglalás1989 után Gagyi József -- Sapientia EMTE

2. 1. Előzmények • 2. 1989 után: az újítás, örökségépítés külső kényszere • 3. Az újítás, örökségépítés létező valósága • 3.1. Ház, lakás, életvitel • 3.2. 1989 után épített közösségi (szimbolikus) terek • 3.3. Szimbolikus térfoglalás, identitásépítés, autentikusság • 4. Konklúzió • Jóslat

3. Társadalmi viszonyulások 1. Strukturálisként, rejtettként értelmezett és kezelt társadalmi viszonyok látható, reprezentált formái: az interakciók sokaságában, a mindennapokban megvalósuló társadalmi kommunikáció és ennek üzenetei. 2. Azoknak az egymásrafigyelése, egymáshoz viszonyulása, akik egy lokalitás tagjai, ezen belül is vérségi meg lokális kapcsolatok hálójában, rokonként és/vagy szomszédként építik mindennapi jelentésvilágukat és mindennapi tárgyi valóságukat.

4. A lokalitás: ,,szomszédék" sokasága. A lokális társadalom – a szomszédságok társadalma -- pedig primér módon a szomszédékhoz való viszonyulások sokaságából építi mindennapjait. Az így felépülő lokalitások szempontjából külsőnek számítanak a szabályozó államhatalmat képviselő – távoli vagy helyi – intézmények. A lokalitások önreflexiója az alapvető kötelékek (rokonság, szomszédság) behatárolta társadalmi térben valósul meg. Ezt külső (jogi, törvénykezési) kényszerek befolyásolhatják, és a hatalmi intézmények szocializációs hatásai hosszabb távon elkerülhetetlenül érvényesülnek (oktatás, képzés hatásai).

5. A lokalitásokban kiépített és működtetett kisméretű szociokulturális környezetek alapjaiban meghatározzák az egyéni és csoportos identitás- és reprezentáció-konstrukciókat. • Egyének, csoportok és a lokalitás önképei szervesen összefonódnak. • Azért is fontos az, amit képviselnek és mutatnak, mert ők a többség, az a társadalomrész ,,melynek energiáit a mindennapi lét harca úgy köti le, hogy jószerint még azok felett a dolgok felett sincs áttekintésük, amelyet saját maguk csinálnak. Egyszerűen: élnek, és a legfőbb gondjuk az, hogy valahogy fenntartsák magukat.” (Losonczi 1997:742) • Vagyis ha ezt értelmezzük: távolról sem az a legfőbb gondjuk, hogy milyen a falukép, a falu reprezentációja, a település PR-je. Ez egyaránt vonatkozik az 1989 előtti és utáni időszakra.

6. A hatvanas évek elején-közepén zajló villamosítás, a modernizált úthálózat építése, majd az 1967 októberi adminisztratív-területi újrafelosztásra és településrendezésre vonatkozó, meg az 1972-es településrendezési törvény nyomán elindult a falvak • tervszerű és • külső elképzelések szerint tervezett, • külső forrásokból támogatott urbanizálódása. Ez ha nem is módosította gyökeresen, de alakította, ,,rendezte" a vidéki települések képét. Elsősorban azzal, hogy a községközpontokban új, közösségi, adminisztratív meg lakóépületeket emeltek: kultúrház, iskola, polgármesteri hivatal, rendőrség épülete, üzletek, tömbházak. Járdákatépítettek, az úttestet a kerítésektől, házfalaktól elválasztó sövényeket telepítettek.

9. Legfontosabb azonban a településkép átalakulása szempontjából a keresti lehetőségek bővülése nyomán kialakult lakásépítési hullám volt: megjelentek, tömegessé váltak falvakon az új életmódnak keretet adó, azt mutató kockaházak, majd emeletes házak. Úgy ítélem meg, hogy a mai faluképet nem a kollektivizálás előtti, és nem az 1989 utáni építkezések, hanem ezek jellemzik – vagyis a ,,szocialista korszak faluképe“ jellemzi mind a mai napig. Azok a kistelepülések, amelyek a nagyméretű elvándorlás, vagy a periféria-helyzet miatt kimaradtak ebből a folyamatból (például a Székelyudvarhely környéki aprófalvak), ma úgy ismertek, mint a ,,hagyományos faluképet mutató" települések

21. A ház társadalmi szempontból az együttélés és a társadalmi integráltság (esetenként: az ezzel járó mély konfliktusok, drámák) helyszíne. Az 1945 utáni korszak legjelentősebb mikrotársadalmi változása törénik akkor, amikor lehetőség nyílik a családot alkotó generációk számára külön házak építésére és belakására. Ekkor már • tárgyaiban-belakásában is elkülönülhetnek egymástól a generációk, 2. kialakulhat és kialakul egy új, a hagyományostól gyökeresen eltérő lakásforma, az együttélés és integráció kevésbé szoros formái. • A falusi társadalom ezt generációk szerint tagolva éli meg: a fiatalok felszabadulásként és az individualizáció megvalósulásaként, az idősek hatalomvesztésként és az integráltság gyengüléseként, elmagányosodásként.

22. Ma már elemi létfeltételnek számít a civilizációs infrastruktúra megléte: folyóvíz, fürdőszoba, központi fűtés. • Egy 2004-ben végzett kérdőíves kutatás adatai szerint a Székelyföldön önálló lakása van a lakosság 71,9%-nak. Vezetékes víz van a lakások 74,5%-ban, fürdőszoba 70,6%-ban, vezetékes gáz 44,9%-ban. • Az ellátottság megteremtése közösségi szinten (pl. gázvezetés) meg egyéni formában (fürdőszoba) leginkább az utóbbi 15 év erőfeszítéseinek eredménye.

23. Az emlékműállítás, emléktáblaavatás, emlékpark-létesítés tömegessé válása az elmúlt 17 év eredménye – a településképet egyénítő és szimbolikus jelentéseket hordozó térépítés történelmi léptékben még nem értelmezhető, hiszen nemrég kezdődött el. A szimbolikus térfoglalás ötletei, szándékai értelmiségiektől vagy intézmények vezetőitől származnak.

26. A múlt eseményei nem történelmi értelemben, hanem az emlékezés által felidézett valóságukban élnek ezekben a közösségben. Márpedig ,,…az emlékezésnek semmi köze a történelemtudományhoz." (Assmann ). Ahhoz, hogy saját identitást építsenek, a lokális közösségek ki kell alakítsák saját emlékezési gyakorlatukat. Egyértelmű, hogy ezt a huszadik század folyamán és huszonegyedik század elején is a falusi közösségben a nemzeti sztereotípiák szabályozzák. Ezekhez járul a ,,természetesség mítosza", amelynek feladata, hogy megteremse az autentikusság képzetét.

27. Az identitásépítési gyakorlat szorosan összefonódik az emlékeztetési gyakorlattal, és azt eredményezi, hogy kialakulnak az időtlenség (a történelmi időből kiemeltség) képzetei. A technika korszakában a tradíció időtlen felfogásának, kezelésének köszönhetően, ,,a történelem könnyen időtlenségbe fordul át: ami a valóságban történelmileg és társadalmilag alakult ki, az itt állandó érvényességgel felruházva, természetként jelenik meg." ( Hermann Bausinger 1995:102) Egy szintre kerülnek a ,,szép mezei virágok", a ,,dalos kedvű, mezőn-réten szorgoskodó ősök" és a ,,távoli harctereken a nemzetért életüket áldozó apák, fiúk". A végső, a lokális identitás mélyrétegét jellemző mítikus elem tehát a tudományosan konstruált történelemből való kilépés, és a természetben élés. Paradox identitásalakító elem ez: a kulturális identitás alapeleme a természetben lét, vagyis a történelemből való kihátrálás és a mitikus, változatlan időben való élés képzete.

28. Konklúzióként azt mondhatom, hogy 1. Nem látok nagyobb törést az 1989 előtti és 1989 utáni társadalmi viszonyulásokban. A ,,szomszédok" ma is meghatározzák egymás környezethez (és így az örökségnek minősíthető, épített vagy kulturális környezeti elemekhez) való viszonyulását. Az intézmények befolyása igen korlátozott. 2. Ami különbség: az individualizáltabb egyének közösségi térbe kihelyezett, hangsúlyosabb rituális önmegfogalmazása, közösséghez és szomszédokhoz viszonyulása. 3. Ami gyökeresen más: • az intézményi környezet, • az értelmiségi, gazdasági-beruházói szándékok, • a média figyelme és reprezentáló ereje és • a társadalmi kommunikációban a reprezentációra (önmutatásra) való kényszer.

30. ,,A csúcsos tetők, a feltűnő kis tornyok, a kétszintes manzárdszobás házak négyszögletes magas tetejükkel hol a régi kúriákat, hol a kertvárosi villákat, hol a peremvárosi tisztviselőnegyed építkezési ,,tehetségét” idézik. Lényegük, hogy már az alaprajzban is eltérjenek az egy síkra épült, gazdasági udvar hosszában elnyúló épülettől, amelynek kis ablakszeme szűk gyanakvással néz az utcára. Sirathatja a faluképet, a hagyományos házakat a városból, akit gyerekkori nosztalgia köt a faluhoz, vagy az, aki oly messzire sodródott, hogy elkülönült szépségként tudja élvezni a népi építkezés letisztult nemességét, egyöntetűségét, ritmikusságát. De aki a hajdani paraszti sorból a faluban marad, annak az ilyen már nem jelent előrejutást. A hagyományt őrzik majd a múzeummá vált házak ,,skanzenjei" vagy a nyaralóvidékeken a paraszti házakat külső formájában is megmentő, azokat felvásárló városiak."

31. Ezeket a megállapításokat 1977-ben írta a társadalom mindennapi viselkedését vizsgáló és kitűnően ismerő szociológus (Losonczi 1977:425). Igaza lett, igaza lesz?