3. Tárló Időszak: 1848. augusztus 27. – 1848. december 31.

1. 3. TárlóIdőszak: 1848. augusztus 27. – 1848. december 31. A tárlóval elérkezünk ahhoz az időponthoz – 1848. szeptember 11. – amelytől ténylegesen szabadságharcról beszélhetünk. A fenyegető horvát betörés életre hívta a mozgó nemzetőri zászlóaljakat, így köztük az Első Dunántúlit, a („Veszprémi”) zászlóaljat, a későbbi 70. honvédzászlóalj elődjét. • A horvátok betörése Magyarországra, 1848. szeptember 11. után Vincenz Katzler litográfiája, 1850, 21x28 cm. • Jellačić és István nádor elmaradt találkozója Szemesnél, 1848. szeptember 21-én. (Jellačić és tisztjei a parton) Vincenz Katzler litográfiája, 1850, 21x28 cm. • Demeter Zsófia: A Pákozdi Győzelem (Neotipp Nyomdaipari és Kereskedelmi Bt., 1998.) • A schwechati csata 1848. október 30-án. Vincenz Katzler litográfiája, 1850, 21x28 cm. • Urbán Aladár: A Nemzetőrség és Honvédség Szervezése 1848 Nyarán (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973) • Görgey István: 1848 júniusától novemberéig Okmánytár (Magyar Helikon, 1980) • Urbán Aladár: Pákozd 1848 (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1984) • Hermann Róbert: A Drávától a Lajtáig (Balassy kiadó, 2008)

3. A horvátok betörése Magyarországra, 1848. szeptember 11. után Vincenz Katzler litográfiája, 1850, 21x28 cm. Ha valaki ma szeptember 11-re gondol, azonnal az égő ikertornyok és repülőgépeket eltérítő terroristák képe villan be emlékezetébe. A 2001.09.11. ilyen módon felülírta a kollektív emlékezetben még fellelhető, 160 évvel ez előtt történteket. Pedig 1848. szeptember 11-e eseményei a kor Magyarországát ugyan úgy sokkolták, mint a bevezetőben említett történések az Egyesült Államokat. Csány László királyi biztos többször és nyomatékosan figyelmeztetett a veszélyre, most annak megtörténtéről tájékoztatja Batthyány miniszterelnököt és Kossuth Lajos pénzügyminisztert. „Életemnek legiszonyatosabb óráját élem, Kasszandrája voltam a horvátországi eseményekre nézve a honnak, - s ím betellesedett sejtelmeimnek legborzasztóbb része”

4. 2. Jellačić és István nádor elmaradt találkozója Szemesnél, 1848. szeptember 21-én. (Jellačić és tisztjei a parton) Vincenz Katzler litográfiája, 1850, 21x28 cm. Veszprém vármegye Bizottmánya augusztus 28-i ülésén határozatot hoz, egy felállítandó nemzetőri zászlóaljról. Ennek létszámát 1000 főre tervezi, hiszen a megye minden nemzetőrét figyelembe véve (ekkor ez 12096 fő), 12 főként egy nemzetőrt kell kiállítani az önkéntes alakulathoz. Szeptember 13. Batthyány szeptember sürgősen intézkedett, hogy a váci, szolnoki és a pápai tábor nyomban vonuljon Veszprém tájára. Kosztolányi a kapott parancs szerint az akkor még csekély számú csapatával elindult Veszprémbe, ahol átvette a további csatlakozó önkénteseket. Szeptember 20. Kosztolányi őrnagy jelentése szerint serege 1636 főből áll. Veszprém megyei 965 személy, Győr vármegyei 227, mosoni 165 és Sopron megyei 104 önkéntes. Továbbá Komárom város 66, Győr városa 105 személyt küldött. Szeptember 21. István nádor tesz egy utolsó békítési kísérletet amit Jellačić vezérkara megakadályoz. István nádor ezután nem tér vissza a magyar csapatokhoz, Bécsbe távozik.

5. 3. Demeter Zsófia: A Pákozdi Győzelem (Neotipp Nyomdaipari és Kereskedelmi Bt., 1998). 1848. szeptember 29. A Velencei tó körüli lankákon két sereg néz farkas szemet. Az egyik a magyar király - V. Ferdinánd - lelkesedéstől fűtött, a haza védelme érdekében halni kész kisebb létszámú, de elszánt csapata. A kis sereg gyalogságát néhány, a magyar ügynek hűséget fogadott sorezredi zászlóalj, három honvédzászlóalj, népfelkelők és a mozgó nemzetőrség alakulatai, alkotják. Utóbbiak közt találjuk a Dunán-túli Mozgó Nemzetőrség Első zászlóaljának 965, tűzkeresztségre készülő katonáját. A másik sereg I. Ferdinánd osztrák császár nagyobb, de magabiztosságából ekkorra már sokat vesztett inváziós hada. Akárcsak a magyar sereg, ez is vegyes képet mutat. Mindkét had tisztjei azonban látszólag mégis magabiztosak. Csapataik kétes harcértéke ellenére készek arra, hogy alakulataik élén összemérjék fegyvereiket és bizonyítsák maguk és uralkodójuk igazát. Néhányan ugyanakkor a szembenálló oldalakon mégis kissé bizonytalanok. Zavarja őket az a csekélység, hogy V. Ferdinánd magyar király és I. Ferdinánd osztrák császár egy és ugyanaz a személy. Szegény császárt és királyt sokan gyengeelméjűnek tartották, pedig csak a végletekig határozatlan volt. Ha kellően határozott egyéniségekkel találkozott -„vezethetősége miatt”- rövid időn belül hajlamos volt beszélgető partnere nézetét átvenni. Történetünkben pedig bőségesen akad határozott jellem, a magyar oldalon gróf Batthyány Lajos, a másik oldalon Jellačič - aki bármennyire is ellenszenves nekünk, katonái úgy emlékeznek rá, mint karizmatikus vezetőre – és természetesen segítőinek hosszú sora. Mindkét oldal igyekezett a könnyen befolyásolható uralkodót a maga oldalának megnyerni, tőle erről írásbeli jóváhagyást szerezni. Ez azonban csak rövid időre sikerült, már tudniillik addig, amíg az uralkodó közelében tartózkodott. Az azonban tagadhatatlan, hogy Jellačič lényegesen kedvezőbb helyzetben volt.

6. 4. A schwechati csata 1848. október 30-án. Vincenz Katzler litográfiája, 1850. 21x28 cm. Az első komoly megmérettetés az alakulat részére a schwechati csatakor következett. A Bárczay-dandár egy része Schwechat ellen nyomult. Az Üchtritz Emil vezette 12. (Nádor-) huszárezredi század elfoglalta a Schwechat előtti utolsó ellenséges állást, amelyet az a magyar tüzérség kartácslövései miatt elhagyni kényszerült. Itt állt a dunán-inneni önkéntes mozgó nemzetőrség ütege is, amely délután két óráig kiválóan működött. A Bárczay-dandártól balra a Kosztolányi Móric alezredes vezette dandár állt fel, amely a dunántúli önkéntes mozgó nemzetőrség négy zászlóaljából és fél ütegéből állott, valamint erősítésként megkapta az 1. honvéd hatfontos félüteget. Kosztolányi 1. (Veszprémi) zászlóalját a Bárczay-dandár támogatására küldte, a rendelkezésére álló nyolc löveggel pedig elkezdte lövetni a dandárjától balra lévő dombot megközelítő ellenséges üteget. Az összecsapás során a zászlóalj a támogató feladatot kiválóan ellátta, és a visszavonulás során is együtt maradt, fedezve a dandár menekülését. A Kosztolányi alezredes vezette dandár többi részéről ugyanis a visszavonulás során sok pozitívum nem mondható el.

7. 5. Urbán Aladár: A Nemzetőrség és Honvédség Szervezése 1848 nyarán (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973). A szerző levéltári okmányok, a korabeli sajtó és emlékiratok alapján dolgozza fel a nemzetőrség és honvédség 1848. évi szervezésének történetét. A munka első része a nemzetőrséggel foglalkozik. Ez a spontán létrejött, majd törvényben is szentesített intézmény alapja lehetett volna a magyar nemzeti hadseregnek. Kiképzetlen és fegyver nélküli tömegeivel azonban legfeljebb helyi rendfenntartó feladatokra volt alkalmas. A monográfia második része azt vizsgálja, hogy az első honvédzászlóaljak miként válhattak – önkéntes jellegük és az értelmiség nagyarányú részvétele következtében – a szabadságharc tömeghadseregének előfutárává. A munka részletesen foglalkozik Batthyány Lajosnak, a nemzetőrség és honvédség szervezését intéző első magyar miniszterelnöknek kevéssé ismert tevékenységével is. Nemzetőri létszámkimutatások, nemzetőri és honvédtiszti névsorok, a fontosabb események kronológiája egészíti ki a monográfiát. (részlet a könyv ajánlójából)

8. 6. Görgey István: 1848 júniusától novemberéig Okmánytár (Magyar Helikon, 1980).

9. Görgey István: 1848 júniusától novemberéig Okmánytár (Magyar Helikon, 1980). A könyvben található kép szerint, vagy alkotója szerint ilyen volt a Pákozd - Sukorói csatában a honvédsereg ruházata. Elképzelését megerősíti a gróf Batthyány Lajos által a mozgó nemzetőrség részére előzetesen kiadott rendelet: „A ruházat, amennyire a törvényhatóságok nem készítettek volna külön ruhát, csak olyan legyen, amint azt a tájak földnépe viseli, de minden ember el legyen látva: egy föveggel, melynek elejére nemzeti színű rózsa és egy fehér toll le­gyen alkalmazva, 2 pár fehér ruhával, s nyakravalóval, 1 dolmán, attila, ujjas mellény (Spenzer), vagy másnemű felső ruhával, egy posztónadrággal, egy pár csizmával, és egy rövid, a mozgásban, járásban nem gátló szűrrel, köpennyel, kankóval, csuhával, vagy más e nemű ruhadarabbal. „ Némileg árnyalja a képet, hogy tudomásunk van arról, hogy Veszprém vármegye egységesíteni kívánta zászlóalja ruházatát. Ezért részükre csákót, köpenyt, nadrágot és csizmát csináltatott. Tudjuk azt is, mégpedig a Második Dunántúli Mozgó Nemzetőr zászlóalj parancsolatkönyvéből (parancskönyv), hogy a gróf Batthyány Lajos által előírt fehértollat is felesleges cicomának tartották: „…2. Egyformaság lehetőleg leendő fenntartása tekintetétéből rendeltetik, hogy a kalapokon semminemű bokrétának, tollnak, pántlikának vagy bármilyen pipitérnek hordása tilalmas, azok azon egyszerű modorban, és tisztán fönntartandók, miképp kiosztattak…”

10. 7. Urbán Aladár: Pákozd 1848 (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1984).

11. A pákozdi csata nem tartozik a világtörténelem nagy és véres csatái közé, amelyekben tízezreket öltek vagy nyomorítottak meg. Nem semmisített meg birodalmakat, nem is vezetett újak születéséhez. Nem igázott le népeket, és nem szabadított meg elnyomottakat zsarnokaitól. A pákozdi csata nem döntötte el egy háború sorsát, sőt még egy hadjárat végére sem tett pontot. Nem vezetett az ellenség üldözéséhez, szétszórásához, megsemmisítéséhez. Mégis sok függött ettől a csatától. Nemcsak egy nép, hanem egy forradalom sorsa is. Pákozdnál egy forradalom eredményeit, a feudalizmus béklyójából felszabadult nép emberi és polgári jogait, egy új történelmi korszak zálogát: a polgári átalakulás vívmányait kellett megvédeni. A pákozdi csata nem véres polgárháború gyümölcse volt. Ebben a csatában a nemzeti önállóságért kellett a fegyverhez nyúlni egy idegen érdekeket szolgáló, külföldi haderővel szemben. Ez a csata győzelmet hozott, mert megállította az elbizakodottan közeledő ellenséget, amelynek "nemzeti" célja a magyar alkotmányosság letéteményesének, a népképviseleti országgyűlésnek a feloszlatása volt. Pákozd a nemzeti haderő győzelme volt, amely sok nehézség közepette szerveződött, de amely a tizenkettedik órában megjelent a harcmezőn, és ott bátran megállotta a helyét. A pákozdi győzelem a diadalmas honvédhadsereg első próbája volt, azé a hadseregé, amelyet 1849 tavaszán egész Európa csodált, amelyet csak két nagyhatalom együttes ereje tudott térdre kényszeríteni. Pákozd ezért fogalom, ezért tartozik a magyar történelem emlékezetes csatái közé. (részlet a könyv ajánlójából)

12. 8. Hermann Róbert: A Drávától a Lajtáig (Balassy kiadó, 2008). A kötet tanulmányai arról a folyamatról adnak képet, amelynek során a Batthyány-kormány által átvett, illetve megszervezett fegyveres erő képessé vált az ország védelmére, s a magyar önállósági törekvéseket létében fenyegető, Jellacic horvát bán hadserege által végrehajtott támadás elhárítására. Az első tanulmány a drávai védelmi vonal megteremtését, a második az 1848. szeptemberi horvát invázió elhárítását tárgyalja, a harmadik a pákozdi csatával kapcsolatos vitás kérdésekről ad tájékoztatást. Külön tanulmány foglalkozik Nagykanizsa és a Dél-Dunántúl felszabadításával, Jellacic mellékoszlopának Moson, Sopron és Vas megyei üldözésével, Perczel Mór 1848. októberi fegyverszüneti tárgyalásaival, valamint a bécsi forradalom felmentésére indított, a schwechati csatával végződő magyar támadási kísérlettel. A korábbi összefoglalókhoz képest újdonságot jelent a bécsi Hadilevéltár anyagának felhasználása, illetve az 1998 óta megjelent szakirodalom és forráskiadványok hasznosítása. Az egyes tanulmányokat létszámkimutatások, illetve okmányok közlése egészíti ki. (részlet a könyv ajánlójából)