180 likes | 433 Views
Osztályfőnöki praktikák. Szolnok, 2010. március 3. Csillag Ferenc közoktatási szakértő. Egy idézet Ancsel Évától:. „Nézz hosszan egy gyerekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik.”. A téma aktualitása 1. A nevelés meghatározása:
E N D
Osztályfőnöki praktikák Szolnok, 2010. március 3. Csillag Ferenc közoktatási szakértő
Egy idézet Ancsel Évától: „Nézz hosszan egy gyerekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik.”
A téma aktualitása 1. • A nevelés meghatározása: Olyan szándékos és célirányos akciók összessége, amelyek az egyén fizikai, erkölcsi és értelmi erőinek fejlesztésére irányulnak. A nevelés alapvetően értékközvetítő folyamat.
A téma aktualitása 2. • Érték:Az érték általában olyan produktum, amely kettős funkciót tölt be: • Hozzájárul a szűkebb és tágabb emberi közösségek fejlődéséhez, tehát rendelkezik egy határozott közösségfejlesztő funkcióval. • Az egyén fejlődését is elősegíti, azaz individuális (önfejlesztő) funkciót is betölt.
A nevelés célja 1. • A nevelés egyik célja a konstruktív életvezetés kialakítása. Tehát olyan életvitel, amely szociálisan értékes, ugyanakkor egyénileg is eredményes. Így megfelel az érték kettős kritériumának, vagyis egyfelől közösségfejlesztő jellegű, másrészt az egyén fejlődését is elősegíti.
A nevelés célja 2. • A konstruktív tevékenységformákat megerősítjük (jutalom, dicséret); a destruktív magatartás- és tevékenységformákat megpróbáljuk visszaszorítani, leépíteni (büntetés, szidás).
A nevelés célja 3. • A nevelés végső célja az autonóm erkölcsiség (autonóm moralitás) kialakítása. • Autonóm erkölcsiség: A társadalom által elvárt magatartási formákat, tevékenységeket az egyén nem külső hatásra, hanem hivatástudatból, belső késztetés alapján végzi.
A nevelés színterei: I. Mikrotársadalom (család) II. Mezotársadalom (óvoda, iskola, sportkör, kultúrális csoport…) III. Exotársadalom (község, városrész, nagyobb intézmény) IV. Makrotársadalom (ország)
Mezotársadalom jellemzői 1. • Vannak személyes kapcsolatok, de már nem olyan közeliek, mint a mikrotársadalomban. Az iskolai nevelés funkciói: • a személyiség formálásában betöltendő fejlesztés funkció, • oktató, ismeretátadó funkció, • problémafelismerő, diagnosztizáló funkció, • a családi szocializáció mulasztásaiból következő korrekciós vagy terápiás funkció, • a gyermek személyiségfejlődési, magatartási zavaraira irányuló kompenzációs, korrekciós funkció, • családgondozó funkció.
Mezotársadalom jellemzői 2. Az iskolai nevelés célja: 1. Affektív célok (érzelmi viszonyulás) – együttérzés, összetartozás 2. Kognitív cél (megismerés) – tudás, aktivitás (önfejlesztő, alkotó tevékenység) 3. Morális célok – önálló felelősségvállaló ember nevelése; értékrend (értékkövető magatartás) 4. Életmód-életstílus – egészséges életmód, rugalmasság 5. Állampolgárságra és hivatásra nevelés – állampolgári nevelés (előítélet mentes, nyitott gondolkodás), hivatásra nevelés (vállalkozó kedv, ötletesség)
Mindez az ideális iskola A valóság azonban más!
Miért borul föl Józsika? az elsajátítandó ismeret mennyisége nem tisztázott a társadalmi elvárás a szülői elvárások meghatározatlansága az érték általános változása / válsága a hatékony tanulás módszerének hiánya évek óta több oktatási kísérlet a tanulók értékelési rendszerének problémái motiválatlanság az egyéni képességekben való különbözőség, eltérő adottságok korábbi tanulási kudarcok infantilizálódó társadalom meghosszabbított gyermekkor kortársi minta
Mikor érzi majd jól magát Józsika? Ha • az elvárási rendszer személyre szabott, • az értékelési rendszer folyamatos és kiszámítható, • a normarendszer érthető, stabil és követhető, • közösségi hálózat alakul ki (mikro és makro), • a pedagógus, a felnőtt mintaként szolgál, tehát követhető!
Mikor érzi majd jól magát Józsika? Ormai Vera szerint: „Az iskolai légkört leginkább a személyes viszonyok és a tárgyi körülmények befolyásolják. (…) ez az elégedettségben és a produktivitásban mérhető.”
„Nézz hosszan egy gyerekarcra” A nyílt tekintet titka: a bizalom.
Csoportmunka következik: • 4 csoport alakítandó