Bevezetés a nevelés történetébe

1. Bevezetés a nevelés történetébe PTE, BTK Pukánszky Béla egyetemi tanár

2. 4.A korai kereszténység embereszménye és gyermekképe –Gyermekszemlélet a középkorban, nevelési szokások, gyermekkor-történeti kutatások

3. Az Ótestamentum gyermekképe • Az ótestamentumi teokratikus zsidó agrártársadalom az eszmény szintjén (gyermekkép) nagyra értékelte a gyereket – utódként, a közösség fennmaradásának zálogaként. • A gyermeket nem önmagáért becsülték, hanem úgy mint Jahve kegyes ajándékát, jóindulatának bizonyítékáét. • Születése ezért áldás volt, a gyermektelenség pedig sorscsapás. • A fogamzásgátlás módszereit és a gyerekek kitevését – a görögökkel és rómaiakkal ellentétben – ezért a zsidók nem alkalmazták.

4. Mivel minden gyermek áldásnak számított (még a fogyatékos is), ezért a patriarchális háromgenerációs család elemi kötelessége volt a gyermekek felnevelése (beleértve a leánygyermekeket is). A fiúkat hétéves koruktól iskolába küldték. • A gyermeki egyéniség mindazonáltal még kevésbé érdekelte őket, mint a görögöket vagy a rómaiakat. • A kötelező engedelmesség alapján a gyerekek dolga az alkalmazkodás és a szorgalmas tanulás volt, „fejlődéslélektani” szempontok vagy tanulás-módszertani megfontolások nem jöttek számításba.

5. Az volt az elterjedt nézet, hogy az apa fenyítő szigora (a testi fenyítés is) gyermeke iránti szeretetének ékes bizonyítéka. • A családban az apa kultikus-szakrális funkciót, papi szerepet is betöltött, szélsőséges engedetlenség esetén akár meg is ölhette gyermekét (ld. patria potestas). • A gyakorlati élet gyermekfelfogása ezért a gyermeket értetlen, fejletlen lénynek tekintette, aki hibái és fogyatékosságai miatt állandó isteni és emberi nevelésre szorul.

6. A zsidók sokkal gyanakvóbban tekintettek gyermekeikre, mint a görögök vagy rómaiak. Ártatlanságról szó sem volt, sőt az átöröklött eredendő bűn tana miatt úgy gondolták, hogy már a magzat is vétkezik anyja méhében. • A megszülető gyermeket különösen fogékonynak tartották az bűnökre (akár az érzéki bűnökre is). • A születésétől bűnös, gonoszságra hajlamos gyermek lelkét csak az Isten (a szülők és nevelők) iránti tisztelet és feltétlen engedelmesség mentheti meg.

7. Názáreti Jézus tanításaiban gyökeresen eltért a saját népének köztudatában élő gyermekképtől. Elutasította az ótestamentumi rigorózus felfogást („gyermek nevelésre szoruló hiánylény”), és a későhellén kor mentalitásához kapcsolódott („a gyermek tiszteletre, követésre méltó lény”). Jézus Krisztus Albrecht Dürer: Jézus levétele a keresztről

8. Jézus Krisztus szavaiból egy olyan új gyermekkép bontakozott ki, amely még az őskeresztény közösségeken belül is ellenállásba ütközött. • A krisztusi felfogásban a gyermek a társadalmi kiskorúság, a peremre taszítottság szimbólumként jelenik meg. • A gyermek a szegények, a betegek, a fogyatékosok kiszolgáltatottságának megtestesítője. • A Jézus gyermekekkel kapcsolatos újtestamentumi szavait tartalmazó szöveghelyeken, az ún. gyermek-perikópákban a gyermek egyszerűsége, tudatlan, de áhítatos hite felmagasztosul.

9. A felnőttek elé állítja követendő például a gyermeki lelki nyitottságra és önátadásra való képességet. Az igazi keresztény ember hitélete a gyermekéhez hasonlatos: kész a krisztusi tanítás lelki befogadására és a vallási közösségben való lelki föltárulkozásra. • Isten birodalmában Jézus a gyermekeknek és a gyermeki lelkű felnőtteknek központi szerepet szán. • Figyelemre méltó, hogy nem beszél a gyermek ártatlanságáról, hanem kiemeli jóhiszemű jámborságát, lelki alázatát, naivitását, egyszerűségét.

10. Jézus parancsa a felnőttekhez szól: legyetek olyan jámborak, egyszerűek és nyitottak, mint a gyerekek! • „Ekkor kis gyermekeket hozának hozzá, hogy kezeit vesse azokra, és imádkozzék; a tanítványok pedig dorgálják vala azokat. Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa. És kezeit reájuk vetvén, eltávozék onnan.” (Máté, 19, 13-15.) A közismertebb szöveghely szerint Márk evangéliumából: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa.” (Márk, 10, 14.)

11. Ha jól belegondolunk, Krisztus a „feje tetejére állítja” a tradicionális patriarchális társadalom hierarchiáját, amikor a gyermeket, a gyermekies magatartást állítja a középpontba követendő példaként. • Mint korábban láttuk, AleidaAssmann a krisztusi gyermekképet a relatív gyermekkép kategóriájába sorolta.

12. A krisztusi gondolatokban manifesztálódó relatívgyermekképben az apafigurához való kötődés fejeződik ki. (Pszichológiai kifejezéssel: a dependencia-igény kifejeződése.) • A „gyermekiség” itt metaforaként jelenik meg: a keresztény embernek a mindenható Atya iránti kötődését és alázatát fejezi ki érzékletes módon. • Assmann rávilágít, hogy ez új eszmei impulzust jelentett a kereszténység számára, mivel a gyermeki jámborságot emelte az ideál szintjére. • A relatív gyermekkép tehát a célt tűzi ki a keresztény ember számára: „amilyenné válnunk kell”.

13. Keresztény egyházatyák • A keresztény egyházatyák Jézus Krisztus nyomdokain járnak, amikor a gyermeki egyszerűséget, a lelki nyitottságot, a jámbor, áhítatos hitéletet magasztalják. • A görög-hellén hagyományokhoz kapcsolódva kultikus magaslatokra emelik a gyermeki ártatlanságot, tisztaságot.

14. Alexandriai Kelemen (kb. 150-215) számára az Isten számára tetsző gyermekiség nem tudatlanságot, oktalanságot, balgaságot jelent, hanem a képezhetőséget és a tanulás iránti vágyat. • A „Logos Paidagogos” szerzője számára a „gyermek” szimbólum: a atyja (Isten) felé bizalommal forduló és anyjába (Egyház) lelki segítségért kapaszkodó keresztény ember szimbóluma.

15. A 2-3. századból származó görög és latin szövegek füzére, amely Corpus Hermeticum címen vált ismertté érdekes gyermekkép-elemzésekre ad alkalmat. • E szövegekben az újplatonikus-gnosztikus filozófia alapjain nyugvó abszolút gyermekkép elemei mutathatók ki: • „Tekints fiam a gyermek lelkére, amely még nem tapasztalta meg a saját lényegétől való elszakadást. Nézd a gyermek kicsiny és tökéletes testét, amelyet még nem kerítettek hatalmukba a szenvedélyek, s amely még a világlélekhez kötődik. A gyermek lelki-testi fejlődésével ez az ősi szépséges harmónia elenyészik. Az ősi szép és jó felejtése a szenvedélyek bűnéhez vezet.”

16. A „hermetikus” iratok szerzői szerint a gyermeki lélek közvetlenül kötődik a világlélekhez, és így az őseredeti kozmikusharmónia letéteményese. • A materiális világ bűneivel még nem szennyezett gyermeki lélek a felnőttek számára példaképpé válik. • A gyermekre a Corpus Hermeticum szerzői úgy tekintenek, mint egy kultikus személyre, akinek példájátkövetve a világi bűnöktől terhes felnőtt lelkek ismét eljuthatnak majd az ősi harmóniához. • A gyermek ebben a kultuszban itt nem kötődik az isteni apafigurához, hanem magaválikistenséggé. (Abszolút gyermekkép)

17. A pelagianizmusnak az eredendően harmóniával teljes emberi természetről szóló tanítása konfliktusba került a keresztény ortodoxia képviselőinek felfogásával. • Pelagius tanítását a 432-ben tartott efezoszi zsinat eretnekségnek bélyegezte. • Ebben nagy szerepe volt Ágostonnak és az általa képviselt gyermekképnek.

18. Szent Ágoston (Aurelius Augustinus) (Tagaste, Souk Ahras, 354 – Hippo, 430)

19. Antropológiai felfogása, emberképe • Két ember él bennünk: a lelki(szellemi) és a testi (természetes) ember. • A lelki ember a bölcsesség (sapientia) révén képes az örök igazságok szemlélésére; a testi ember ismerete, tudása (scientia) kizárólag a földi dolgokra vonatkozik. • A tanulás, a tudás végső célja csak a bölcsesség elsajátítása lehet. • Augustinus szerint tehát a tudományos ismeret csak abból a szempontból értékelendő, hogy mennyire segíti a Biblia szent könyveinek a megértését.

20. Keresztelés, traducianizmus • Ágoston előtt a keresztelés – egészen Keresztelő Szent János óta – a felnőttek keresztelését jelentette. • A Bibliában nem találunk egyértelmű utalást a csecsemők és kisgyermekek megkeresztelésének szükségességére. Nem kötelező, de megengedett. • Az Apostol Cselekedeteinek könyvében például a következőket olvassuk: „Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.” (Csel, 22, 16.) Itt tehát egyértelműen felnőttek keresztelésére történik utalás. • A keresztelést megelőzte a tanítás, a keresztény tanok elsajátítása az ún. kathekéta-iskolákban.

21. Körülbelül 400-ig a keresztelés felnőttek és a keresztény tanításban részesített gyermekek keresztelését jelentette. • Az első csecsemő-keresztelésre 200 körül került sor, de csak az 5-6. században vált általánossá. • A 418-ban tartott karthágói zsinat szerint a megkereszteletlen gyerekek elkárhoznak. • A nyugati egyházatyák közül Ágoston volt az, akinek az eredendő bűnről szóló tanítása döntő mértékben járult hozzá a csecsemő-keresztelés általánossá válásához. • Ágoston az emberiség „kollektív bűnösségéről” beszél, ez alól kell feloldozni az újszülöttet.

22. Ha megkereszteletlenül hal meg, lelke a „pokol tornácára” kerül, s ott fog szenvedi az örökkévalóságig. • Ágoston szerint a világ minden szenvedésének oka Ádám bűnére vezethető vissza. • Minden gyermeket ez az átok sújtja születésekor, ezért jön sírva és nem nevetve a világra. • A gyermek különösen esendő és kiszolgáltatott a „hús vétkének”, mivel az értelem még gyenge ahhoz, hogy az isteni parancsokat kövesse.

23. Az eredendő bűn csapdájából az ember csak a lelki újjászületés, a keresztség felvétele révén szabadulhat meg. • Figyelemre méltó, hogyan szorul háttérbe az antik görögök eszméje az ember nevelés révén történő kiteljesedéséről, s hogyan lesz általánossá a vízió a „Gonosz karjaiba ájuló”, vétkező emberről. • Ágoston azt követeli a keresztény embertől, hogy „tekintsen befelé”, ismerje meg saját ingatag természetét, majd az értelem erejével legyen úrrá saját magán.

24. Ágoston a kereszténység legsötétebb misztériumát teremtette meg: az eredendő bűnről szóló tanítást. • A tétel, mely szerint minden egyes ember örökli Ádám bűnét, „traducianizmus”-nak hívjuk. • Tanainak alátámasztására Ágoston kijózanítóan szigorú analízis alá vonja a gyermekkort, elsősorban saját gyermekkorát.

25. Arra a kérdésre, hogy milyen bűnöket követhet el egy újszülött, Ágoston válasza: • A gyermek sírása, akár az éhség okozza, akár más, az alantas ösztönök kifejeződése: • „Ezen a földön senki sem tiszta a színed előtt a bűntől, még az egynapos csecsemő sem… Talán bűn volt, hogy sírva kívántam az emlőt? Most, ha ilyet cselekednék, nem ugyan anyamellel, hanem koromhoz illő ételre kapkodással, nevetnének rajtam és méltán gáncsolnának… Ártatlan ugyan a gyönge csecsemőtest, de a lélek immár nem ártatlan benne.” (Augustinus: Vallomások. Bp., 1987. 32.)

26. Ágoston traducianizmusra alapozott negatív gyermekképe félresöpörte az antik-hellén és az újtestamentumi-korai keresztény-pelagiánus tanokat a gyermek, a gyermekkor nagyszerűségéről. • Ágoston évszázadokra befolyásolta a középkor gyermekeszményét és gyermekfelfogását. Kialakult a meggyőződés, hogy a gyermekkor a szenvedések kora. • A domináns ágostoni dogma árnyékában azonban tovább élt a gyermekkort dicsérő újtestamentumi gondolat is, és érdekes teológiai-pedagógiai vitákat eredményezett a reformáció korában és az újkor évszázadaiban.

27. Az eredendő bűnről • Szent Ágostonnak az ember eredendő bűnére vonatkozó gondolatai nagy hatást gyakoroltak a középkor emberfelfogása, gyermekképére. • Az ember azzal, hogy embernek született, elvesztette szabad akaratát. Krisztus áldozatának révén a keresztség felvételével megváltást nyerhet az előtte járó nemzedékek bűneitől, de lelke még mindig terhes a “bűn robbanóanyagával”, a bűnre való hajlammal. • Még csak természeti ember (homo naturalis), de megvan a lehetősége arra, hogy Isten kegyelme által újjáteremtődve szellemi emberré (homo spiritualis) váljék.

28. Az ember veleszületett ösztönei hordozzák a „bűn alapanyagát”, de ez igazi bűnné csak az ember beleegyezésével (consensus) válik. • Az ember esendő, de mégsem elveszett: Isten felkínálja a lehetőséget számára, hogy ne azonosuljon saját ösztöneivel. • Még ha vétkezik is, a könyörület megbocsátása elérhető számára. Megmutatja az ingatag akaratú, tévelygő embernek az erkölcsi tökéletesedés útját.

29. Pedagógiai következtetések • Ebből a gondolatmenetből konkrét pedagógiai következmények vonhatók le: • A szülő és a nevelő szeretettel tudja a gyermek az esendő, bűnre hajlamos akaratát megacélozni, a magasrendű lelki célok felé irányítani. • A legfontosabb pedagógiai feladat tehát az akarat nevelése. • A szeretet viszont nem zárja ki, sőt, e felfogás szerint egyenesen megköveteli – a gyakori testi fenyítést.

30. Hatása a középkori gyermekképre • Szent Ágoston tanítása az eredeti bűnről hozzájárult annak a középkori keresztény nevelési felfogásnak a kialakulásához, miszerint a gyermek eredendően rosszra törekvő hajlamait a nevelőnek kell jó irányba fordítania. • A nevelés voltaképpen folyamatos küzdelem a gyermek bűnös természete ellen. Mivel a gyermek lelkileg még fejletlen, képtelen a jó felismerésére. • A fejlődés feltétele, ha magát feltétel nélkül aláveti a felnőttek akaratának, ha ellenkezés nélkül azt teszi, amit parancsolnak neki. Engedelmes, alázatos, tekintélyt tisztelő emberek kialakítására törekedtek.

31. Augustinus gyermekképe mindezekkel együtt sem könyvelhető el egyszerűen úgy mint egy „pesszimista” szemléletmód. • Hitt a nevelhetőségben, érdeklődött a gyermekek fejlődése iránt, élénken foglalkoztatta az anya-gyermek kapcsolat. • A 130. zsoltárhoz fűzött magyarázatában például a korai elválasztás veszélyeire hívja fel a figyelmet: „Ha a kicsiny gyermeket valami szerencsétlenség folytán megfosztják édesanyja tejétől, belehal [...] Ügyeljetek arra, hogy idő előtt el ne válasszák a csecsemőt.”

32. Életkori szakaszok a Vallomások-ban Életkor Jellemző vonások – gondozási, nevelési feladatok 0–3 „Csak a szopáshoz értettem, szenderegtem gyönyörűségemben.” Mosollyal, kapálózva, gügyögve, próbál kapcsolatot teremteni a felnőttekkel. Sír, ha nem figyelnek rá, ha kívánságát nem teljesítik. 3 –7 Otthon kell nevelni. Megköveteli, hogy „sürögjenek–forogjanak” körülötte. Beszélni tanul. Nem tanítják, magától, szavanként tanulja a nyelvet. “Arcmozdítással, szemhunyorgatással, egyéb testrészek integetésével” teremt kapcsolatot a felnőttekkel. (Szavak nélküli kommunikáció, testbeszéd.) “Szüleim tekintélye óvott, felnőtt emberek póráza vezetett.”

33. 7 – serdülés Iskolába jár. Időnként lanyhul a tudás iránti vágya. „Csalogatott a játék gyönyörűsége és megbüntettek érte...” Könyörög, hogy ne verjék. Nem szeret tanulni. „Nem rajongtam a tudományokért...” Rákényszeríttették a tanulásra, s ez javára szolgált. Később megszereti a tanulást. „Többet ér a tudás kötetlen vágya”, mint a „szükség félelmes szabálya.”

34. A „műveltség rostája” • A Szentírás szövegeinek olvasásához görög és héber nyelvismeretre van szükség. • A szent könyvekben előforduló allegóriák, „képes beszéd”, az utalások megértését segíti, ha a művelt hívő ismeri a természetet, eligazodik a számok világában, de a történelem, az asztronómia és a zeneelmélet sem idegen számára. • A Biblia tanításának megvédéséhez jártasnak kell lennie a retorikában, s gondolatait logikusan, a dialektika szabályai szerint kell kifejtenie.

35. Augustinus az ókori klasszikus műveltség valamennyi ágát be tudta illeszteni a keresztény ember számára fontos tudományok rendjébe, úgy, hogy ezek a Szentírás megértésére előkészítő (propedeutikus) szerepre tettek szert. • Ez az antik műveltség azonban csak megfelelő szelekció után kerülhet a keresztény ember elé. Így például elutasítja az asztrológiát, a csillagjóslást, hiszen „a csillagok jelképeiből előre megmondani az újszülöttek erkölcseit, cselekedeteit, sorsát, nagy tévedés és nagy balgaság”. • Ágoston igen szigorú a antik művészetek dolgában is, a keresztény embert ezektől is eltiltja.

36. A tanításról • Figyelemreméltó gondolatokat a katekhumenátusokrészére írt műve: „A kezdők tanításáról”. • Kathekumenátus = áttérő pogányok „iskolája” • Kathekumen = keresztény tanító • A keresztény vallásra áttérő felnőttek oktatásában ügyelni kell arra, hogy a tanítás alkalmazkodjék a jelöltek értelmi és érzelmi fejlettségéhez, egyéniségéhez. Nagyon fontos, hogy a rendszeres oktatást előzze meg az érzelmek, mindenekelőtt az Isten iránti szeretet felkeltése. Ebben is a tanítónak kell példát mutatnia. Csak akkor lesz eredményes, ha lelkesedéssel, szeretettel végzi munkáját.

37. A pelagianizmus • Pelagius (350 körül-5. sz. eleje) brit szerzetes sok követőt gyűjtött maga köré az emberi természet erejéről, jóra való törekvéséről szóló tanaival. • Eszerint az egyes ember Ádám bűnét nem örökli, szabadon dönthet, hogy vétkezik-e vagy sem, tehát felelős tetteiért. A bűn feltételezi a tudatos személyes döntést, tehát az újszülött gyermekeknek nem lehet bűnük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lenne szükségük a keresztség felvételére, a Krisztus által való megváltásra. Sőt, ez nélkülözhetetlen, mivel a bűnös szokások kialakulásának veszélye állandóan leselkedik a gyermekre. Ha nem követi az Isten által kijelölt utat, akkor napról napra herdálja azt a mérhetetlen kincset, amelyet születésekor lelkében hordoz.

38. Minden újszülött ártatlan, mint Ádám a bűnbeesés előtt. • Az ember képes Isten parancsának követésére. • A bűn útjára való lépés tudatos döntés eredménye. • Szükségtelen a makulátlanul tiszta lelkű gyermeket a keresztség szentségével feloldozni olyan bűnök alól, amelyeket el sem követett. • A pelagianizmus tanait több zsinaton is elítélték, a mozgalom az 5. sz. harmincas éveiben meggyengült.

39. Gyermekkép, gyermekkor a középkorban • E hosszú, közel ezer esztendős korszak gyermekképe, gyermek-imázsa korántsem volt egyértelműen negatív (mint pl. SzentÁgostoné vagy Eustache Dechamps későközépkori költőé, aki szerint „boldog az, akinek nincs gyereke, mert csak fáradság és gond van velük”). • Éppilyen sok érv szól amellett, hogy a gyerekkor megítélése pozitív volt, hiszen a keresztény tanítás értelmében a gyermeket Isten a szülők gondjaira bízta: rájuk hárul gondozásuk, keresztény szellemű nevelésük, oktatásuk. • A krisztusi tanítás nyomán több szerző írta, hogy a kisgyermekkor a tisztaság, az ártatlanság kora. • A gyermekek imájának nagyobb erőt tulajdonítottak a felnőtténél, vallási körmenetek élén helyet kaptak a gyermekek is.

40. A gyerekek helyzete, kitevés, nevelési szokások • Shulamith Shahar véleménye szerint a középkori „nevelési elméletek” több rokonságot mutatnak a modern pszichológia és pedagógia teóriáihoz, mint a 18. században közkeletű nevelési koncepciók. • A középkori szerzők többségének felfogása szerint ugyanis a gyermekkel hétéves koráig gyöngéden kell bánni, és nem szabad vele szemben túlzott fegyelmi és önmérsékleti követelményeket támasztani. • Shahar differenciáltabban közelíti meg a gyermekek kitevésének (expositio) középkorban is ismert gyakorlatát is. A csecsemők magára hagyását az egyházi jog és a zsinati határozatok tiltották. A plébánosok számára írt útmutató kézikönyvek arra szólítják fel a papokat, hogy közösítsék ki azokat, akik ilyen bűnt követnek el.

41. Befogadás, menhelyek • A talált gyermeket „feltételesen megkeresztelték”, mivel nem tudhatták, részesült-e a keresztség szentségében. Kórházakat, gyermekmenhelyeket hoztak létre az elesettek befogadására. • Az első árvaházat Dateo (latinosan: Dateus), Milánó püspöke alapította 787-ben, ezt több hasonló intézmény követte (Bergamo 982, Padua 1000, Montpellier 1070, Firenze 1161). III. Ince pápa 1198-ban alapította Rómában a Szentlélekről elnevezett lelencházat, a hagyomány szerint azért, mert látott egy halászt, akinek a hálójában a Tiberis vizéből kifogott csecsemő holtteste akadt fenn. (Sok anya dobta a folyóba újszülött gyermekét.)

42. Gyermekgyilkosság • Egyre jobban megszilárdult az az erkölcsi norma, amelynek alapján a közvélemény elítéli a csecsemőgyilkosságot. Boccaccio elszörnyedéssel ír azokról az anyákról, akik megölték a gyermeküket, vagy az erdőben hagyták őket vadállatok és madarak prédájául. • A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint Franciaországban, Németországban, Itáliában és (helyenként) Angliában is bíróság elé állítottak asszonyokat gyermekük megölése miatt. • Némelyik gyilkosság kegyetlen és döbbenetes volt, átmeneti elmezavar és félelem következménye, máskor pedig a gyermeket kitették egy félreeső helyen a mezőre, és ez rövid idő alatt a halálához vezetett.

43. Fatalizmus • A középkorban rendkívül gyakori gyermekbalesetek okát Shahar abban keresi, hogy az emberek gondolkodása más volt, mint a mai: nem voltak képesek előre látni azokat a körülményeket, amelyek balesetet okozhattak és nem tanultak a tapasztalatból. Sokszor ösztönösen cselekedtek, gondolkodásmódjuk fatalisztikus volt: úgy vélték, az Úr a szentjei segítségével megvédi őket és gyermekeiket minden bajtól. • A fatalizmus egyik válfaja volt az a remény, mely szerint az Úr, szentjein keresztül megvédi őket és gyermekeiket. Egy asszony, akinek a városba kellett mennie, „senkit sem talált, akire a gyermekét bízhatná, kivéve az Urat és az áldott Domonkost”. Amikor visszatérve látta, hogy a háza lángokban áll, kiáltozni kezdett: „áldott Domonkos, add vissza a fiamat!” Mindezzel együtt világos: semmi sem bizonyítja, hogy azok a szülők, akik nem vigyáztak a gyermekeikre, nem is szerették őket. (Shahar, 2000, 131.)

44. A gyermeki ártatlanság • A középkori szerzők közül többen úgy tüntetik fel a gyermekkort, mint a tisztaság, ártatlanság és hit korát. Bartholomaeus Anglicus – Sevillai Izidor nyomán – azt állítja, hogy a „puer” (fiú) a „puritas” szóból származik, a lány – „puella” – pedig a „pupilla”, szembogár szóból, mert a fiúk és leányok olyan tiszták, mint a szem pupillája. • A gyermekkor tisztasága és szépsége később elenyészik; a felnőttkor így egyfajta veszteség: az ártatlanság és a vele járó önfeledt derű elveszítése. (idézi Shahar, 2000, 16.) • A dolgokra való rácsodálkozás képessége és ártatlansága révén a gyermek időnként olyan jelentős igazságra döbben rá, amely a felnőttek előtt is rejtve marad. Ezen a ponton a középkori szerzők a 19. századi romantika felfogását előlegezik meg.

45. Jézus-kultusz • A 12. században virágkorát élte a gyermek Jézus kultusza. Krisztust gyakran kicsiny gyermekként ábrázolták, akit anyja karjaiban tart, és egy almát majszol. (Az alma közkedvelt motívum ebben a korban: a világ szimbóluma.) Ilyen meghitt, bensőséges jelenetnek vagyunk tanúi Altdorfer következő festményén:

46. Altdorfer: Madonna gyermekkel 1520-22

47. Anya-gyermek kötődés • A középkori szülők és gyermekeik közötti kötődésre más szerzőknél is találunk bizonyítékokat. Egyedülálló példával bizonyítja ennek a bensőséges érzelmi kapcsolatnak a meglétét EmmanuelLe Roy Ladurie művében, amelyben egy dél francia falu viselkedési formáit, szokásait elemzi a történeti szociológia eszközeivel. (Le Roy Ladurie, 1997) • Montaillou település lakóinak életét 1294-1324 között kíséri figyelemmel, s a kutatásaihoz megbízható forrásul szolgáltak az eretnekséggel gyanúsított parasztok vallomásait tartalmazó inkvizíciós jegyzőkönyvek. (Az egyházmegye püspöke rendkívül alapos vizsgálódást folytatott a faluban kathar eretnekek felbukkanásának gyanúja miatt.) • A hétköznapi élet minden részletére kiterjedő beszámolókban szó esik a gyermekek gondozásáról, neveléséről is. Megtudjuk belőlük, hogy az édesanyák nem adták dajkához gyermeküket, maguk szoptatták őket.

48. Ez a táplálás hosszú ideig tartott, olykor kétéves koron túl is. A kisgyermek ezalatt mindenhová követte édesanyját, szinte állandó fizikai kontaktusban volt vele. („Montaillou terén álltam, kicsi lányommal a karomon...” – emlékezett egy édesanya.) • A kisgyermekek iránti gyengédség kifejezése gyakori volt. A haldokló gyermeket édesanyja egész nap karjaiban tartotta, sírással, jajveszékeléssel fejezte ki fájdalmát, mikor a gyermek meghalt. • Vigasztalást az kathar eretnek tanításban lelt, amely szerint a halott gyermek lelke egy másik ember testében újjászülethet – talán éppen egy jövendő újszülött teste adhat otthont neki. („Megholt lelked Isten a következő fiúgyermeknek vagy lánynak adja, akit majd fogansz” – hangzott el gyakran a vigasz.) (Le Roy Ladurie, 298, 305)

49. A kisgyermekek életkörülményei, pólyázás, dajkaság Simone Martini: Madonna Lucignano d'Arbia (1321)

50. Mantegna: Jézus a pólyában (15. század)