A magyar regény története a romantika korában és a századutón

1. A magyar regény történetea romantika korábanés a századutón A regény a romantika korának európai irodalmában

2. Az eposz orális eredetű; költői – a nem költői műfa-joktól elzárt térben mozog; műfaji konvenciói rögzítettek; hőse a befogadó fölött áll; a hős állandó; egyféle nyelvet használ, elbeszélői nézőpont nincs; tárgya az abszolút múlt:a jelent ez határozza meg; transzcendens erők nyílt beavatkozása; A regény az írásbeliség terméke; nem költői – érintkezik más műfajokkal; műfaji konvenciói képlékenyek; hőse bármilyen pozícióban lehet; a hős változik; a nyelvi regiszterek sokfélesége és kölcsönhatása; tárgya a jelen – múlt és jövő között; transzcendens erők nyíltan nem mutatkoznak; Az eposz és a regény

3. eposzi távolságtartás; kezdet és vég rögzített; közege az emlékezés → szinekdochés szerkesztés (a cselekmény része elegendő az egész helyett) a megjelenítés közvetlen-sége; kezdet és vég rögzítetlen – a lényeg a történés folyamata; közege a megismerés →a szüzsé felértékelődik a fabulával szemben A regény előretörése nyománminden műfaj regényesedik

4. Az európai regény a romantika korában • A romantikus regény kialakulása • Friedrich Schlegel: a regény mint vallomás →„új mitológia” (→ Lucinde, 1799) • A regény romantikus kibontakozásának háttere – az interiorizációs folyamat • a „self made man” regénye – Daniel Defoe: Robinson Crusoe (1719); • az érzékeny regény (Samuel Richardson: Pamela, 1740; Jean-Jacques Rousseau: Új Héloïse, 1756; Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Werther szenvedései, 1774) • a fejlődésregény (Henry Fielding: Tom Jones, 1749;J. W. Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei, 1795/96 → Gottfried Keller: Zöld Henrik, 1855)

5. Az egyén mint a romantikus regény témája(a humán expanzív modell érvényesülése) • metafizikai távlatban: Novalis: Heinrich von Ofterdingen (1802), E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép (1814); • történelmi távlatban (történelmi regény): Walter Scott: Waverley (1814), Ivanhoe (1819), Victor Hugo:A párizsi Notre Dame (1831); • társadalmi távlatban (→ realizmus): Charles Dickens: Twist Olivér (1837), Martin Chuzzlewit (1843), Honoré de Balzac: Goriot apó (1834), Elveszett illúziók (1839), Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt lelkek (1842), Victor Hugo: Nyomorultak (1840-es évek/1862)

6. A romantikus elemek popularizálódása az elbeszélő irodalomban • a tárcaregény (Eugène Sue: Párizs rejtelmei, 1843); • a kalandirodalom elterjedése (Alexandre Dumas père: A három testőr, 1844, Monte Christo grófja, 1745); • az orientalizmus divatja (Victor Hugo: Keleti énekek 1829; Alekszandr Szergejevics Puskin: Bahcsiszeráji szökőkút, 1823)

7. A realizmus kialakulása • későromantika: • a liberalizmus hatása (↑); • irónia: az igazságok viszonylagosságának tudata • biedermeier: „a romantika megszelídítése” • a tapasztalaton túli iránti érdeklődés → a tapasztalati világkorlátainak tiszteletben tartása; • az én ismeretlen szférái → lelki élet; • az én lázadása a konvenciók ellen → az egyéniség,a női szerep intézményesülése; szociális érzékenység, szolidaritás; • a saját kultúra felfedezése → nemzeti identitás; • történetiség → a jelenszemlélet historizálása (analitikus jelleg); • elvágyódás → bensőség, „ellenőrzött kaland”

8. A realista regény mint a romantikus regény átalakulása • romantikus hős hétköznapi körülmények közt (Jane Austen, Walter Scott); • a valóság mint az egyén kibontakozásának korlátja (Stendhal: Vörös és fekete, 1830, Honoré de Balzac: Goriot apó, 1834); • a romantika mint a kibontakozás lehetőségének illúziója (Gustave Flaubert: Bovaryné, 1857)

9. A realista prózaelbeszélés fő sajátosságai • háttérben: a realitás új fogalma (~ pozitivizmus) • a valóság mint az expanzió korlátja; • a valóság mint ellenőrzött konszenzus • a valószerűség illúziójának megteremtése; • a világkép immanenciája – a mitikus szerkezetek alkalmazása áttételes („displacement”); • kauzális motiváció, metonimikus cselekmény-szerkezet; • a jellemek nem állnak a befogadó fölött; • elbeszélői hang: détonalisation, impassibilité; • elbeszélő és befogadó hallgatólagos konszenzusa (→ fatikus elemek)

10. A regény térnyerésea magyar irodalomban • Előzmények • a későbarokk heroikus regény (Mészáros Ignác: Kártigám, 1772); • az érzékeny regény (Kazinczy Ferenc: Bácsmegyey öszveszedett levelei, 1789; Kármán József: Fanny hagyományai, 1795)

11. A regényműfaj megjelenése a 19. században • romantikus regénytípusok vegyülése: Fáy András: A Bélteky-ház (1832); • a történelmi regény: Jósika Miklós: Abafi (1836), Csehek Magyarországban (1839); Kemény Zsigmond: Izabella királyné és a remete (1838), Gyulai Pál (1847);‏ • Eötvös József fellépése (A karthausi – 1839,A falu jegyzője – 1845, Magyarország 1514-ben – 1847) → az irányköltészet-vita

12. A regényműfaj kanonizációja • A regény mint korszerű műfaj elismerése • Bajza József: A románköltésről(1833); • Szontagh Gusztáv: Regények (1837) • az irányköltészet-vita (1845); háttérben: a regény mint esztétikailag alacsonyabb rendű műfaj • a vita kiváltója: Eötvös regénye, A falu jegyzője • álláspontok: • költészet és politika összeférhetetlen, a költészet önmaga célja (Henszlmann Imre, Pulszky Ferenc); • az irodalomnak embernevelő és társadalomjavító feladata van (Eötvös); „korunkban a politica túlnyomó a művészet fölött” (Sükei Károly)

13. Kemény Zsigmond és Gyulai Pál vitája a regény időszerűségéről • Kemény(Eszmék a regény és dráma körül, 1853): • a modern társadalomlélektani állapotok („vizsgálódunk és kételkedünk”) a regénynek kedveznek; • a regény eszmei gazdagságával kárpótol csekélyebb költőiségéért; • egyedül a regény képes lelki motivációkat és hosszú távú folyamatokat ábrázolni • Gyulai (Szépirodalmi szemle, 1855): a regény nálunk még korai; van fogadókészség a (modernizált) verses epika iránt