340 likes | 476 Views
Az Ashcan School. A mozgalom 1891-1918 között létezett New Yorkban. Alapítója Robert Henri volt.
E N D
Az Ashcan School A mozgalom 1891-1918 között létezett New Yorkban. Alapítója Robert Henri volt. Iskolának, irányzatnak kevéssé lehet nevezni, mivel a lazán szervezett csoport tagjai nem egy „tanítás”, „technika” vagy „módszer”, hanem egy jó szervezőkészséggel megáldott ember mellett kötelezték el magukat – egy időre. Tagjai: Robert Henri, William Glackens, Everett Shinn, John Sloan és George Luks. Inkább témaválasztásában, mint stílusában forradalmasította a festészetet – alkotói a „való élet” felé fordulnak, az amerikai városi környezetet ábrázolják: a szegényeket, jogfosztottakat, a periferiális helyzetbe került embereket. Az „ash can”, azaz „hamutartó” kifejezést a képeken látható a szenny és nyomor hívta életre.
Richard Schiff szerint a századelőn bekövetkezett gazdasági fellendülés és népességnövekedés okozta változások fogták meg az Ashcan School alkotóit: a hirtelen hatalmassá vált New York változatossága, pezsgése, ugyanakkor komorsága és (elsősorban társadalmi értelemben vett) aránytalansága. A festmények stílusa nagyban különbözik az amerikai akadémiákon tanított kifinomult, csiszolt technikától: ● gyors ecsetkezelés ● markáns, „egyéni” ecsetvonások ● a festéket vastagon viszik fel a vászonra ● sötét színeket, árnyalatokat használtak Robert Henri európai utazásakor megismerkedett Goya, Velazquez, Hals és Manet képeivel, ennek hatása érvényesül.
A Nyolcak Az Ashcan Grouphoz három, hasonló stílusú művekkel és gondolkodással bíró művész társult: ● Arthur B. Davies ●Ernest Lawson ●Maurice Prendergast Az uralkodó korlátozó akadémiai kiállítási eljárás ellen tiltakozva 1908-ban a Nyolcak történelmi jelentőségű kiállítást szerveztek, amely a lázadás jelképévé vált az amerikai modern művészetben. Ez volt az első kiállítás, amelyet egy független alkotói csoport szervezett zsűri és díjazás mellőzésével. A csoport a kiállítás után nem sokkal – az alkotók eltérő nézetei miatt – felbomlott.
Robert Henri (1865 – 1929) Robert Henry Cozad néven született Cincinnatiben, az impresszionsita festőnő, Mary Cassatt unokatestvéreként. Miután édesapja gyilkossággal végződő szóváltásba keveredett egy farmerrel, a család elköltözött, és nevet változtatott, így lett Robert Henry Cozadból Robert Earl Henri. 1886-ban a philadelphiai Pennsylvania Academy of Fine Arts hallgatója lett, ahol Thomas Anshutz tanította. 1888-ban Párizsba utazott, ahol először az Académie Julian-en, majd az École des Beaux Arts-on tanult. Itt ismerkedett meg az impresszionizmussal. 1892-ben, visszatérte után a Philadelphia School of Design for Women, majd 1898-ban a New York School of Art tanára lett. 1906-ban a National Academy of Design tagjai sorába választotta, de miután az ő és diákjai munkáját visszautasították az Akadémia egy kiállításán, 1908-ban megszervezte a Nyolcak egyetlen, ám korszakalkotó tárlatát a Macbeth Gallery-ben.
Munkája hatott az 1913-as Armory Show szervezőire. 1911 és 1918 között a Ferrer Center-ben, 1915 és 1928 között az Arts Students League-ben tanított. The Art Spirit című, 1923-as írása Amerika- és Európa-szerte nagy hatással volt a fiatal művészekre. 1929-ben halt meg rákban.
Robert Henri munkái Henri azt tanította diákjainak és követőinek, hogy amennyire csak lehet, kerüljék az idealizmust, témájukat a valóságból merítsék, akármilyen banális vagy durva is az. Gyakran idézett mondata: „Fesd, amit érzel. Fesd, amit látsz. Fesd, ami számodra valóság.” A kép minden részlete, nyugodtságával, függőleges komponáltságával a hóesés érzését kelti fel a nézőben. Még a középen álló villanyoszlop lekonyuló lámpája is a lefelé esésre reflektál. Az utat borító hónál vastag, míg a figuráknál vékonyabb ecsetet használt, a képen a hó uralkodik, minden „róla” szól, és arról a folyamatról, ahogy lassan és csendesen ellepi a várost. Snow in New York, 1902 olaj vásznon
Henri nagyon gyakran festett természetes, egyszerű, egyszínű hátteret, mert – elmondása szerint – így könnyebben megörökíthető a portréalany személyiségének kisugárzása. A mosónő blúza és szoknyája egyszerű, kissé jellegtelen, ezzel szemben az arca, főleg a tekintete alaposan kidolgozott. A lány a szemlélőre néz, a képből kifelé. A haja köré tekert élénk színű kendő szemünket azonnal az ő tekintetére irányítja. Nem egyszerűen megjelenítődik, hanem teles valójával jelen van a képen. A piros főkötő és a színes ruhák halma remekül ellensúlyozza a kép pasztellségét.
Az East River New York 58. utcájából nézve. Meglehetősen hétköznapi téma, melynek kiválasztásával Henri saját álláspontját festi meg: „ott találd meg a szépet, ahol a legkevésbé számítasz rá”. A rózsaszín és a bézs, a barna és a rézvörös különböző árnyalatainak játékával ismételten egy érzés, a hajnalban ébredező város hangulatának megteremtését célozta meg – sikeresen. A hajnal, fényével bevonva megszépíti, szinte már égi szférákba emeli a szürke nagyvárost. Mint oly sok munkájában, Henri itt is a hétköznapokban rejlő csodát örökíti meg. Cumulus Clouds, East River, 1901-1902olaj vásznon
William James Glackens (1870 - 1938) Philadelphiában született, a Pennsylvania Academy of Fine Arts-on tanult, ugyanakkor illusztrátorként dolgozott a Philadelphia Record, a Public Ledger, és a The Philadelphia Press újságoknál. 1896-ban New Yorkba költözött, ahol szintén illusztrátori állásban dologozott párhuzamosan a The New York Herald-nél és a New York World-nél. 1898-ban Kubába ment, hogy a spanyol-amerikai háborúról tudósítson. Az illusztrációk mellett olajfestmények készítésével kezfett foglalkozni, az első híres munkája a Hammerstein's Roof Garden című kép volt. A Nyolcakhoz való csatlakozása, majd a társaság felbomlása után egyre inkább nyitott az impresszionizmus felé, nagy hatással voltak rá Renior festményei. Élete utolsó két évtizedében bejárta szinte egész Európát, rengeteg ismeretet összegyűjtve az európai művészeti irányzatokról és alkotókról, amelyet Arthur C. Barnes műgyűjtő tanácsadójaként hasznosított.
Glackens munkái Glackens első híressé vált olajfestménye, amelyet a Victoria Theatre tetején megnyílt, a francia cafés chantant-ok mintájára készített Paradise Roof Gardenről készített. (A roof gardenek – tetőteraszok a szórakozás és a találkák népszerű helyei voltak a New York-i felső középosztály számára.) Az ábrázolás három síkra osztható. Az alsó, a nézők síkja kidolgozott, a középső, amelynek kvázi-középpontjában a pincér áll, már kevésbé, s a legfelső, az attrakció síkja a legkevésbé – holott éppen fordítva érdemelnének figyelmet az események. (S az alakok társadalmi rangja is fordítva hierarchikus.)Az alsó sík jellemzően szürke és fehér színeit „megzavarja” a felső szint élénk kékje és pirosa – érzékeltetve a társadalmi, illetve életmódbeli különbséget a nézők és az előadók között. Rendkívül figyelemre méltó a kép mélységbeli komponálása. Hammerstein's Roof Garden, 1901Olaj vásznon
A kép témája a New York-i középosztály életének egy jellemző részlete: jólöltözött nők ruhát vásárolnak egy előkelő boltban. A középen álló nő Edith Glackens, tőle jobbra Florence Shinn, Everett Shinn felesége látható, a baloldali hölgy pedig egy családi jóbarát, Lillian G. Travis, aki híres volt gyönyörű aranybarna hajáról (ami a képen is maradéktalnul érvényesül, hisz a hölgy a nézőnek háttal áll, hajkoronáját mutatva felé). A kép a jómódú nők életében egyre inkább eluralkodó divathóbortra és vásárlásra reflektál. The Shoppers, 1907 olaj vásznon
Az impresszionizmus egyértelmű hatása érződik Glackens Washington Square-ről festett (pillanat)képén. A lila és narancs bátor találkoztatása miatt az előtér és a háttér szinte egyformán hangsúlyossá válik, a néző szeme elidőzhet az élénk házakon és a siető embereken. A kép jobb oldalán egy bevándorló nő sárga kendőjével markánsan elkülönül a divatosan, sötét színekbe öltözött kalapos hölgytől és a többi, ellenkező irányba tartó gyalogostól. Maggie Stenz szerint ezzel Glackens a kizárólag nyilvános tereken érintkező, eltérő kulturális háttérrel rendelkező emberek különbözőségét hangsúlyozza. March Day - Washington Square, 1912 olaj vásznon
Everett Shinn (1876 – 1953) A New Yersey állambeli Woodstone-ban született, Glackenshez hasonlóan a Pennsylvania Academy of Fine Arts-on tanult, s mellette a Philadelphia Press-nél volt illusztrátor. Párizsba tett utazása során Shinn a színház bűvkörébe került, forgatókönyvírással és színjátszással kezdett foglalkozni. Ezzel egyidőben képei is leginkább a színház témaköréből merítkeztek. Az 1890-es években költözött New Yorkba, ahol a várost és a városi élet mozzanatait kezdte festeni – a a Henritől megismert folyamatos ecsetkezelési technikával. A Macbeth Gallery-ben megrendezett kiállítás után a színház egyre fontosabb szerepet töltött be életében, haláláig forgatókönyvíróként dolgozott – csak egy-két alkalommal vállalt képzőművészettel kapcsolatos munkát, például amikor kellékeket készített a Belasco Theaternek.
Shinn munkái Az eredetileg Down Near the Eastern End of the Street címet viselő alkotás a Collier's magazine egy cikkét illusztrálta, amely képzeletbeli sétára invitálta ovasóit New Yorkban. A kép rímel a cikk témájára: kissé víziószerű az emberek fölött összenövő, szinte egymásba folyó házaival. A függőleges és vízszintes ecsetvonások kombinálása hihetetlen mozgalmasságot kölcsönöz a festménynek. Cross Streets of New York, 1899 faszén, vízfesték, fehér kréta, pasztell kréta papíron
Shinn tanúja volt egy idős zenész kilakoltatásának a Lower East Side-on, ez ihlette Eviction (Kilakoltatás) című képét. A nyomor drámai ábrázolásához vázlatszerű, elnagyolt vonalvezetést választott, a kusza vonalak, a fény és árnyék kontrasztjának tudatos használata erősítik a káosz-érzetet. A fehér festék pókháló-hatást kelt; az elmúlás, a lassú fonnyadás érzete tölti be a képet. Shinn brilliánsan képes ábrázolni a kitaszított, arctalan tömeget. Eviction, 1904 vízfesték
Shinn színházhoz fűződő alkotásainak legnagyobb (88.90 x 99.06 cm-es) darabja, amely több szempontból eltér a festő korábbi darabjaitól: kedvelt anyagai, a pasztell, a kréta vagy a vízfesték helyett ezúttal olajjal dolgozott, a figurák modell alapján készültek, a középpontban az előadás áll a tömeg-ábrázolás helyett, s egyfajta – Shinntől szokatlan –intimitás árad a képről. Dancer in White Before the Footlights, 1910 olaj vásznon
John French Sloan (1871 - 1951) A pennsylvaniai Lock Havenben született, tanulmányait a Pennsylvania Academy of Fine Arts-on végezte. 20 évesen került a The Philadelphia Inquirer-hez illusztrátornak. Ashcan School-beli társaihoz hasonlóan New Yorkba költözött, és őt sem hagyta érintetlenül a nagyváros különös hangulata. Sloan stílusát jellemzi az emberi karakterek megkapó ábrázolása. Figurái szinte élnek a vásznon.
Sloan munkái A festmény Sloan főként művészekből álló baráti körét ábrázolja, akik a Petipas család penziójában gyűltek össze. A képen szerepel többek között az életrajz- és történelmi regény-író Van Wyck Brooks, valamint a költő John Butler Yeats is. A meleg fények és élénk színek vidám kompozíciót eredményeznek. Yeats at Petitpas, 1910olaj vásznon
Sloan gyakori témája volt a munkásosztály-beli nők és férfiak hétköznapjainak megörökítése. A hajukat szárító lányok ábrázolásában egyszerre van jelen a bújtatott erotika és a természetesség. A sötét kémények és házak hátteréből szinte kiugranak a fehér ruhába öltözött nőalakok. Sunday, Women Drying Their Hair, 1912olaj vásznon
Sloan figyelme egyre inkább a város és az ember(ek) kapcsolata felé fordul. Jellemzően pályaudvarokat, megállókat, közlekedési helyzeteket fest. Ezeken a képein többnyire nagy a tömeg, de sohasem az emberé a főszerep, csupán a városi „gépezet” részeként, (mi több, sokszor nem is a legfontosabb részeként) jelenik meg. Jelen esetben is a vonaté a néző figyelme, az emberek mintegy aláfestik a városi tájképet. Six O'Clock, Winter, 1912olaj vásznon
George Benjamin Luks (1867-1933) A pennsylvaniai Williamsportban született, festészetet a Pennsylvania Academy of Fine Arts-on hallgatott. 1885-től Düsseldorfban tanult, később Párizsba, majd Londonba utazott festeni. Csak tíz év múlva, 1895-ben tért vissza Pennsylvaniába, illusztrátor lett a Philadelphia Press-nél és az Evening Bulletin-nél, illetve ő rajzolta az ismert Yellow Kid című képregényt a New YorkWorld-nek (ezzel születik meg a „sárga újságírás” elnevezés), majd Pulizter hívására a New York Daily Journal-hez pártolt. Attól a pillanattól kezdve, hogy képeit el tudta adni, felhagyott az illusztrálással és kizárólag a festésre koncentrált. A Nyolcak kiállítása és az Armory Show után még számos jó hírnévvel rendelkező galériában volt önálló kiállítása. Tanított az Art Students League of New York-on, sőt saját iskolát is alapított. Luks leginkább szellemes, élénk portréiról nevezetes.
Luks munkái Luks szinte már optikai csalódást okoz azzal, hogy a kerítés és a száradó ruhák vonalait hanyag ecsetvonásokkal egybemossa. A festmény nézésekor olyan érzésünk támad, mintha a ruhák táncra kelnének a kerítés léceivel. A kompozíció egy impresszionistába hajló színkavalkád, amely él és mozog; ahol „érezhetően” fúj a szél. Wash Line, 1905 és 1915 közöttolaj vásznon
Luks előszeretettel festette a nagyvárosi forgatagot. A Hestrer Street-i zajos, nyitott piac éppen ezért kedvelt témája volt, több képet is készített itt. Az alkotás jól tükrözi Luks érzékét ahhoz, hogy jellemző pillanatokat, gesztusokat, mozzanatokat elcsípve a mindennapi élet koherens képét alkossa meg. Hester Street, 1905 körül olaj vásznon
Luks empátiával fordul a kenyerüket kétkezi munkával kereső emberek felé (édesapja orvos volt, aki főleg az alacsony társadalmi osztály tagjait gyógyította – talán innen fakadt az együttérzés), egész sorozatot fest bányászokról és családjaikról, szabadidejüket és munkájukat egyaránt megörökítve. Jelen esetben egy megfáradt bányászt láthatunk, talán ebédszünetben, vagy munka után. A sötét színek és a rendkívül vastag ecsetvonások a megfáradtságot, a mindennapi robot nehézségét érzékeltetik. The Miner, 1925 olaj vásznon
Arthur B. Davies (1862-1928) A New York állambeli Utica-ban született. 1879-től 1882-ig a Chicago Academy of Design-on tanult, majd Coloradóba és Mexico Citibe ment, ahol műszaki rajzolóként dolgozott. Nagy utazó volt, járt Hollandiában, Párizsban, Londonban, és tanulmányozta a dán festőket is. A szimbolizmus, a szecesszió, a kubizmus elemeit felhasználva különleges, egyedül rá jellemző stílust dolgozott ki.
Davies munkái Davies képeit általában a „dekoratív” jelzővel illetik. Jellemzően harmonikus, Botticellit idéző tájképeket festett, amelyekben fontos szerepet játszik a meztelen női test. A Szentjánosbogarak tánca esetében a lágy tónusok és a zöld árnyalatainak maximális kihasználása teszi érzékivé és sejtelmessé a képet. Dance of the Firefliesolajvásznon
A természet és a női test harmóniája Davies számos képén megjelenik. Nude in Landscapeolaj vásznon A River Floweth, 1910olaj vásznon
Ernest Lawson (1873 – 1939) A halifaxi születésű művész 1888-ban érkezett Amerikába, és 1891-től az Art Students League-en tanult New York Cityben. Rövid ideig a párizsiAcadémie Julian-re járt, ahol megismerkedett az impresszionsita Alfred Sisleyvel, aki a későbbiekben nagy hatást gyakorolt művészetére. Noha elsősorban tájképfestő volt, gyakran foglalkozott olyan prózai témák ábrázolásával is, amelyek az akkori nagyvárosi közegre voltak jellemzőek. Jellegzetesen durva, elnagyolt stílusa miatt invitálták a Nyolcak közé. 1908-ban a National Academy of Design tagjává választják.
Lawson munkái Tájképei egyértelműen impresszionisták. Harmonikusan bánik a színekkel, képei szinte pihentetően hatnak a néző szemére. Az ember el sem válik a természettől, szerves egységet alkot vele, szinte beleolvad a folyó és a rét színeibe. The Bathersolaj vásznon
Lawsonnál mindenhol a harmónia uralkodik: faluban és városban egyaránt. Nyolcak-beli társaitól eltérően nem a városi lét szürkeségét domborítja ki. Nála az ember egy folyóparton, de New Yorkban vagy Párizsban is otthonra és békességre lelhet. Paris Evening Just off the Seine, 1910olaj falemezen
Maurice Brazil Prendergast (1858 - 1924) Korán abbahagyta tanulmányait, és egy műtárgyakat gyártó cégnél kezdett el dolgozni. Bátyja elmondása szerint mindig művész szeretett volna lenni, és összes szabadidejét rajzolással töltötte. 1892-ben és 1907-ben Franciaországba ment, mindkét utazás nagy hatással volt rá: először a poszt-impresszionisták, különösen Pierre Bonnard és Edouard Vuillard, másodszor Cézanne és a fauvisták. Az új hatások érvényesültek művészetében is: képei erőteljesebbé váltak, ecsetkezelése „szaggatottá”, feltűnően élénk színeket kezdett használni. (A Nyolcak tagjaként elsősorban absztrakt, színes stílusa miatt bírálták.) 1913-ban ő is kiállított az Armory Show-n, majd New Yorkba költözött. Művei számtalan kiállítás után is vegyes fogadtatást váltottak ki a közönségből, de sikerült olyan emberek tetszését elnyernie, akik később támogatták munkásságát (akárcsak a híres műgyűjtő, Albert C. Barnes).
Prendergast munkái A vízfestmény Prendergast Velencei sorozatának egyik darabja. A különböző színek rímelnek egymásra: a napernyők narancs színei a házfalakra, a ruhák kékje a tengerre, fehér és bézs árnyalatai az égre és az utcákra. Minden mindennel „passzol”, s ez egységes hangulatot teremt. Ponte della Paglia, 1898-1899vízfesték papíron
Prendergrast önálló stílust alakított ki magának: éles kontrasztokat használt, szikrázó színeket, és ritmikusan ismétlődő, mintaszerű alakokat szerepeltetett képein (jelen esetben a nézelődőket). Figuráit radikálisan leegyszerűsítette. Képei olykor már tapéta-jelleget öltenek a kis mélységi komponálás miatt. Central Park, New York, 1901vízfesték és ceruza papíron
Prendergast láthatóan kitart saját stílusa mellett, életműve egységesnek tekinthető. A Liget című képét különösen bájossá teszi az impresszionista ecsetkezelési technikára történő tudatos rájátszás, a hölgyek pöttyös, tarka ruháinál. The Grove, 1915