250 likes | 525 Views
Filozófia 2010-2011-es tanév V. előadás. René Descartes. René Descartes (1596-1650) volt az egyik legismertebb és legnagyobb hatású újkori filozófus. Közel kétszáz évre meghatározta az újkori filozófia tematikáját, sok vonatkozásban pedig a szemléletmódját is.
E N D
Filozófia 2010-2011-es tanév V. előadás René Descartes
René Descartes (1596-1650) volt az egyik legismertebb és legnagyobb hatású újkori filozófus. Közel kétszáz évre meghatározta az újkori filozófia tematikáját, sok vonatkozásban pedig a szemléletmódját is. Gyakorló természettudós volt (matematikus és fizikus) Meggyőződése volt, hogy a tudomány nem haladhat előre anélkül, hogy a megfelelő természetfilozófia támogatná, a megfelelő természetfilozófiához viszont csak a metafizika ‘rendbetétele’ útján juthatunk el. Fő törekvése egy olyan metafizika kidolgozása volt, amely számot tud adni a tudományos megismerés lehetőségéről. Descartes filozófiai programja
A filozófia fája Gyökérzet: metafizika (‘első filozófia’) Törzs: természetfilozófia. Három főág: mechanika (élettelen természet), fiziológia (élő szervezet), pszichológia,(szellem). Ágak: technika, orvoslás, alkalmazott pszichológia(etika). Descartes filozófiai programja
Figyelemre méltó az etika sajátos pozíciója Descartes rendszerében. Az etika - alkalmazott pszichológia. Az etika tárgyát bizonyos pszichikai jelenségek, az úgynevezett affekciók képezik (‘öröm’, ‘harag’, a ‘részvét’ érzése, stb.). Az etika sajátos feladata abban áll, hogy megtanítson bennünket az affekciók uralására. Ez az etikai problematika egyik legszűkebb felfogása. Az etika problematikáját a természetfilozófia, illetve a technika mintájára képzeli el. Úgy gondolta, Bacon-höz hasonlóan, hogy a tudás értékét a hasznossága adja: az, hogy képessé tesz bennünket a természet uralására. Nagyon izgatták azok a lehetőségek, amelyeket a tudomány nyit meg a technikai fejlődés előtt. „A fát az ágairól szüreteljük.” Descartes filozófiai programja
Descartes a tudomány megismerési módszerének kérdésében viszont szembefordult Baconnel. Descartes szerint a tudományos okoskodás deduktív (vagyis az általánosról az egyedire való következtetés sémáját követi). A tudósnak először fel kell állítania egy gondolati modellt, és azután kell megnéznie, hogy az egyedi tapasztalatok megfelelnek-e a modellnek. Ez a modellezés Descartes-nál matematikai modellezés. A természetről tudományos igazságokat fedezhetünk fel elvont matematikai okoskodások útján is. A tapasztalásra csak azért van szükség, mert az emberi értelem kevés dolgot képes felfogni a tapasztalattól függetlenül (a priori). Descartes filozófiai programja
Központi jelentősége van a szkepticizmus elleni küzdelemnek. Elsősorban az ismeretelméleti szkepszis problematikája izgatta, Vajon a matematizált természettudomány képes-e biztos ismereteket garantálni? A kétely nem minden vonatkozásban romboló hatású. A kétely megszabadít az oktalan előítéletektől. Descartes a kétely gyakorlása útján igyekezett eljutni a bizonyossághoz. Ez a kétely azonban nem eltúlzott és nem szertelen: módszeres kétely. Descartes szerint a módszeresen alkalmazott kétely egy ponton átcsap bizonyosságba: minden ideát elvetünk, amelyben egyáltalánlehet kételkedni, csak a biztos ismeretek maradnak meg. A módszeres kétely
Terminológiai keret Descartes egyrészt azt vizsgálta, hogy melyek azok az ideák, amelyekben biztosak lehetünk. Az idea az, amiből az ismeretek felépülnek: a tudattartalom elemi egysége; azok a képzetek, amelyekre a tudati folyamat felbontható. Descartes másik alapvető kérdése: az ideáink megfelelően ábrázolják-e a valóságot. A módszeres kétely az ideákat veszi célba. A módszeres kétely
A módszeres kétely három fázisa 1. ‘Érzékcsalódás-argumentum’ El kell vetnünk minden olyan ismeretet, amely a tapasztalati úton megismert dolgok tulajdonságaira vonatkozik. 2. ‘Álom-argumentum’ El kell vetnem a tapasztalati tárgyak létezésére vonatkozó ideákat. (Az első két lépés az érzékszervi tapasztalatból származó, empirikus ismereteket rendíti meg – tényigazság, idea adventitia.) 3. ‘Gonosz démon argumentum’ El kell vetnem az észigazságokat kifejező ideákat is. A módszeres kétely
A három érv elvezet bennünket a kétely végpontjára. Kiiktattuk a tényigazságokat és az észigazságokat is. Van-e olyan ideánk, amely a kételynek ezen a szintjén is érintetlen maradt? Igen: az az idea, amelynek az a tartalma, hogy én magam (aki kételkedem) létezem. Az ideáimmal kapcsolatban lehetek tévedésben. Csak az tévedhet, aki gondolkodik. Gondolkodni csak az tud, aki létezik. Cogito ergo sum (gondolkodom, tehát vagyok). A tézis előzménye Ágostonnál: si enim fallor, sum (mivel tévedek, vagyok). A módszeres kétely
A bizonyosság alapja az önbizonyosság. Hogyan lehet az önbizonyosságból kiindulva megalapozni a tudomány eredményeit? Descartes-nak hidat kellett vernie az önbizonyosság és a tudomány bizonyossága között. Ezt a ‘hídverést’ Descartes két lépésben végezte el. 1. Ha én létezem, akkor Istennek is muszáj léteznie. ( istenbizonyítékok) 2. Isten létezése garantálja, hogy ne tévedjek sem az észigazságok, sem a tényigazságok tekintetében. Isten jó és igazságos, így hát nem téveszt meg bennünket. A módszeres kétely
Istenbizonyíték I. Rendelkezem Isten ideájával. Ez az idea egy tökéletes és végtelen lénytjelöl, ám én tökéletlen és véges lény vagyok. Hogyan jutottam ennek az ideának a birtokába? Az ideák három fajtája: idea adventitia, idea fictitia, idea innata. Isten ideája nem lehet sem idea adventitia, sem idea fictitia. Az okozat nem lehet tökéletesebb az oknál. Isten ideáját csak egy végtelen és tökéletes lény alkothatta meg. Magának Istennek kellett elhelyeznie bennem ezt az ideát. Isten ideája minden emberrel vele születik, azaz innát idea (idea innata). A módszeres kétely
Istenérv II. (ontológiai istenérv) Isten egyik fogalmi jellemzője, hogy tökéletes - minden vonatkozásban tökéletes. Mit jelent tökéletesnek lenni? A tökéletesség abban áll, hogy az adott létező rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyek valamit tökéletessé tesznek. Az ilyen tulajdonság a perfectio. Isten rendelkezik az összes perfectio-val. A létezés is az egyik perfectio. Isten fogalma magában foglalja a létezést. Az érvet 1100 körül fejtette ki először Canterbury Anzelm. A módszeres kétely
Isten létezése garantálja a megismerés bizonyosságát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ember tévedhetetlen. Isten ezt a garanciát csak annak a megismerésnek nyújtja, amely megfelel bizonyos módszertani feltételeknek. Ideáink lehetnek zavarosak (konfúzak). A zavaros ideákból fakadnak a tévedések. Az igazsághoz az olyan képzetek vezetnek el, amelyeket tisztán és elkülönítetten(clare et distincte) ragadtunk meg. Az idea akkor tiszta, ha az a tudat számára közvetlenül van jelen Az idea akkor elkülönített, ha sikerült minden más ideától egyértelműen elhatárolni. A zavaros ideákból a rezolutív-rekompozitív módszer alkalmazása révén nyerünk ‘tiszta és elkülönített’ ideákat. A ‘tiszta és elkülönített’ idea ábrázolja megfelelően a valóságot, tehát az ilyen ideán alapuló ítélet igaz (evidenciák). A módszeres kétely
Descartes óriási befolyásának titka, hogy az újkori filozófusok elfogadták azt a módot, ahogy a filozófiai problémákat megfogalmazta. Az újkori filozófusok akarva, akaratlanul átvették a kartéziánus filozófia néhány szemléleti sajátosságát. 1. A metafizika feladata alapvetően annak tisztázása, hogy biztosítható-e az ismereteink és a valóság megfelelése. 2. Az ember számára közvetlenül csak a tudattartalmak hozzáférhetőek. 3. Descartes-nak kulcsfontosságú szerepe volt az újkori filozófia terminológiájának kialakításában is. Az általa kidolgozott idea-fogalom irányadó maradt a következő mintegy kétszáz évben. A Descartes által hátrahagyott problémák
Descartes filozófiai törekvései hátrahagytak olyan nehézségeket, amelyek a későbbi filozófusok vitáit meghatározták: 1. a pszichofizikai probléma 2. a szubsztancia-probléma 3. az innát ideák problémája A Descartes által hátrahagyott problémák
A pszichofizikai probléma háttere Descartes metafizikája a világot úgy ábrázolja, mint amelyben alapvetően kétfajta szubsztancia van jelen. A szubsztancia az, ami a tulajdonságokat hordozza. A világban anyagi és szellemi szubsztanciát találunk. Kiterjedt dolog (res extensa) és gondolkodó dolog (res cogitans). A kétfajta szubsztanciát az különbözteti meg, hogy más az attribútumuk. Az attribútum a dolog ‘lényegmeghatározó tulajdonsága’. A világban két megváltoztathatatlan, ‘lényegadó’ tulajdonság található (kiterjedés, gondolkodás). 1. A pszichofizikai probléma
Szellemi szubsztancia A gondolkodás az a tulajdonság, amely együtt jár a tudat létezésével. Az ember, amikor gondolkodik, szellemi szubsztanciaként ébred magára, amelynek attribútuma a gondolkodás. Anyagi szubsztancia Az anyagi dolgokat egyetlen tulajdonságuktól nem lehet megfosztani: attól, hogy van kiterjedésük(elfoglalnak valamennyit a térből). Viasz-példa A pszichofizikai probléma
Ez a metafizikai konstrukció nehézséget vet fel Descartes filozófiai antropológiájában. Az embernek a szellemi mellett van anyagi létezése is. Az ember két szubsztancia egysége: res cogitans és res extensa egyszerre. Az ember egyrészt test, másrészt lélek: dualizmus. A test és a lélek között hogyan lehetséges a kölcsönhatás? A gond az, hogy Descartes azt gondolta, két dolog között csak akkor lehetséges a kölcsönhatás, ha van közös attribútumuk. A testnek és a léleknek azonban nincs közös attribútuma. A pszichofizikai probléma a ‘pszichikai’ és a ‘fizikai’ közötti áthatás problémája. A pszichofizikai probléma
Descartes saját megoldása: Az agyban (a tobozmirigyben) székel a lélek. Innen irányítja a testet az ‘életszellem’ (spiritus animalis) segítségével. Három későbbi megoldási javaslat: 1. Okkázionalizmus (Nicole Malebranche, Huygens) Isten kapcsolatot teremt a lélek és a test között. 2. Leibniz Isten előre (a teremtéskor) úgy rendezte el a világot, hogy a pszichikai és a fizikai folyamatok összhangban legyenek egymással (harmonia praestabilita). 3. Julien Offray de LaMettrie A dualizmus feláldozása: az ‘ember-gép’koncepciója. A pszichofizikai probléma
Descartes az említett két szubsztancia (res cogitans, res extensa) mellett beszél egy harmadik szubsztanciáról, Istenről is. Istent egészen más alapon tekinti szubsztanciának, mint a többi szubsztanciát. Isten azért szubsztancia, mert létezésében nem szorul semmi másra: magában hordja létezésének okát. Descartes szubsztanciafogalma kétértelmű. Ez adja Spinoza filozófiájának kiindulópontját: próbálta egyértelművé tenni a szubsztancia fogalmát. Ezzel egy egészen eredeti filozófia rendszerhez jutott el. 2. A szubsztancia-probléma
Az innát ideákkal kapcsolatos descartes-i tanítás vízválasztó lesz az újkori filozófiában. A Descartes utáni filozófia két rivális hagyományra bomlott. Racionalisták: akik elfogadták az innát ideák létezését – az ész önmagában is lehet új ismeretek forrása. Empiristák: akik elutasították az innát ideák létezését – minden ismeret tapasztalati alapú. (A 18. század végén majd Kant kísérli meg összhangba hozni a két hagyományt.) 3. Az innát ideák problémája