9. A szovjet tábor „szétfejlődése” II. rész (Független országok és „álbehódolók”)

1. 9. A szovjet tábor „szétfejlődése” II. rész (Független országok és „álbehódolók”) A kelet-közép-európai kommunista rendszerek összehasonlító politika­története

2. Jugoszlávia 1. • 1948-ban kizárták, ezért sztálinizmusa fellazult • 1950-ig még terror-rendszer, 17e főt internáltak (Goli otok) • külső támogató nélkül nem építhetett sem radikális komm.-t, sem demokráciát • Titoizmus: reform-marxizmus, önigazgatási modell 1950/53-tól • valójában Edvard Kardelj és Milovan Đilas dolgozta ki az elméletét • a kommunista állam célja nem a nemzetközi osztályharc, csak az önvédelem • a párt és az állam elhalása egy államon belül is megkezdődhet (a JKP nevét is JKSZ-re módosították, párt helyett szövetség) • vegyes tulajdoni rendszer, az állami tulajdon „társadalmasítása” (elvileg a munkástanácsok irányítása alatt); a mezőgazdaságban 10 ha-os birtokok • vegyes piaci rendszer (szabad vállalkozás, haszonelv, de állami ellenőrzés) • erős önkormányzatok, autonóm nemzetiségek (évtizedenként bővülő jogok) • Nyugati segélyek és gazdasági kapcsolat, szabad utazás, információ, kultúra stb. • 1965/66-tól végleg győznek a gazdasági reform hívei; ekkor túl hirtelen szabadítják a világpiacot az országra; eladósodás, munkanélküliség, vendégmunkások Ny-on; később (1971 után) recentralizálás/„normalizáció” • De: látszat-demokrácia: párt, rendőrség irányít, álparlamentarizmus • formális a munkástanácsok irányító–ellenőrző szerepe is • állami- és pártfunkciók szétválasztása, rotációs elv bevezetése (kivéve: Tito) • kettős jelölés 1963-tól, folyamatos parlamenti reformok

3. Jugoszlávia 2. • Óriási regionális eltérések • (sikertelen) erőfeszítések ezek csökkentésére (Szlovénia és Koszovó közti különbség 1955–88 közt 4×-ről 9×-re nőtt). 1974: szinte konföderálódás • fejlesztési állammá alakul át, de emiatt: etnikai feszültségek • a GNP 3%-t fordítja fejlettség-kiegyenlítésre, 1965-től önálló kormányhivatal • az országos átlag elmaradott, de hátránya nem nőtt a Nyugathoz képest • 1973 után súlyosan eladósodik (1989: 22 md $ hitel) • Külpolitika: a semlegesség rögös útján • kapcsolat az NSZK-val, Balkán-paktum (1954, Gro. és Tro. részvételével) • a trieszti vita rendezése Olaszországgal (1954) • 1955 kibékül a SzU-val, de 1957–61 közt újra feszültség, később rendeződik • az tömbönkívüliség kezdeményezője (1955 Bandung, 1956 Brioni), 1961 után az „el nem kötelezett” országok első csúcstalálkozója Belgrádban • aktív enyhülési és antikolonialista politika • erőteljes szerepvállalás a helsinki folyamatban (belgrádi utótalálkozó 1978) • 1980: Tito halála: megszűnik a tagállamok közti összekötő kapocs • kormányzati káosz, éves rotációs vezetés • a koszovói feszültség éleződése (albán, muzulmán népességrobbanás) –» nagy-szerb törekvések (szerbek csak 60%-a élt Szerbiában, ottani arányuk csökken) – a szerbek célja az újracentralizálás, minden szerb Szerbiában éljen

4. Albánia • Jug.-val való szakítása után újabb függő viszonyokat létesít: • szovjet 1960–61-ig, ekkor kilépett, mert keményen sztálinista akart maradni (1953/56-tól is csak formálisan ítélte el a személyi kultuszt) (a VSZ-ből csak a csehszlovák intervenció után lépett ki; egyedül Romániával ápolt kapcsolatokat; nem vett részt a Helsinki értekezleten sem) • kínai 1976–78-ig; ekkor szakít és a világ „egyetlen igazi kommunista” állama (Mao-t követve jelentős társadalmi–kulturális forradalmi kampányok) • Enver Hodzsa radikális terrorja • folyamatos tisztogatási kampány, az aktuális külpol. iránynak megfelelően; utolsóként Mehmet Shehu állítólagos öngyilkossága említhető (1981): ő a külpolitikai nyitást, az elszigeteltség oldását javasolta • hagyomány-ellenesség, rombolás, éles vallásellenesség (deklarált ateizmus) • nem volt nacionalista jellegű, Koszovóval sem törődött • nem szűnt meg a társadalom megosztottsága (klánok) • fejlődő, de igen elmaradott gazdaság; egyenlősítő bér- és szociálpolitika • hatalmas hadikiadások • Hodzsa halála (1985) után Ramiz Alia alig enyhít az elzárkózáson

5. Románia és a nemzeti út • A nemzeti kommunizmus útja • Gheorghiu-Dej érzékeli, hogy a kommunizmus népszerűtlenségének oka az, hogy Oroszországgal kapcsolatos, ezért lép nemzeti útra • Sztálin halála után Gheorghiu-Dej átmenetileg meggyengült, átadta a vezető szerepet Gheorghe Apostolnak (1954–55), majd visszatért • rávette Hruscsovot a szovjet csapatok kivonására (1958) • kimarad a KGST specializálódásából (ez Ro.-t agrárállammá degradálná) • utóda Ceauşescu (1965): kiszélesíti a nemzeti utat: a párt román karaktert kap • megszünteti a székelyek autonómiáját (1968) • felszámolják az orosz könyvkiadót, kiiktatják a SzU-ra való hivatkozást az alkotmányból és a himnuszból, az ország nevét (vissza)románosítják • a 60-as évektől Kínával szövetkezik, 1972-től mini kulturális forradalom • Nemzeti politikájával Ceauşescu jó pontokat szerez a Nyugat előtt • szovjet engedély nélkül jó kapcsolatokat ápol a Nyugattal, még az NSZK-val is • nem szakít 1967-ben Izraellel, nem vonul be Csehszlovákiába 1968-ban • de részt vesz az 1984-es olimpián (Los Angeles) • Nixon amerikai (1969) és Heinemann német elnök (1971) látogatása • időnként az ENSZ-ben a Szovjetunió ellen szavaz, felveti Besszarábia kérdését • feltűnő védelmi előkészületeket tett egy szovjet támadás kivédése érdekében • bár nem szakít teljesen a Szovjetunióval, de egyre inkább a függetlenség felé tart • 1984-től elveszti nyugati támogatottságát, de Gorbacsov reformjait is elutasítja

6. Románia Ceauşescu idején (1965–89) • Hatalmi küzdelmek, a román diktatúra sajátosságai • fő riválisai a reformszocialisták (Ion Gheorghe Maurer), szintén nemzeti iránnyal, de ők gazdasági reformokat, életszínvonal-emelést is akartak • 1965. júl. IX. kongr.: a párt neve ismét RKP, az országé RSzK (új alkotmány) • 1967-től a főtitkár az Államtanács elnöke lett, 1968-ra győzi le vetélytársait (Dej emberét, Chivu Stoicát, Ion Draghici Securitate-vezetőt). 1972-re egyeduralkodó • 1974: köztársasági elnök is, eü.-i okokból leváltja Maurert; fontos posztokon 300 rokonát helyezte el. Felesége „akadémikus” és első min.eln.-helyettes is. • vezérkultusz: az önfeláldozó vezérnek hódolnak az emberek, született lángelme • rendőrállam, terror, Securitate-rémuralom • Exportfejlesztő, de egyre túlcentralizáltabb gazdaság • 1972: „fejlődő szoc. ország” koncepció szerint ugrásszerű fejlődést hirdettek • hadiipar helyett más nehézipari ágak (petrolkémia, bányászat, gépgyártás) • cél az exportfejlesztés és a fogyasztás-növelés is, de sztálinista módon • a húszéves program elején valóban 10–13% növekedés volt (hitelből is) • később: túlmunka, fogyasztás drasztikus visszafogása, hitelek visszafizetése (jegyrendszer; eü-i ellátás, közművek, közlekedés összeomlása) • Nemzetállam-terv, kisebbségek kiárusítása, ill. elnyomása • a „szocialista nemzet” kiformálódása, a románok ősisége, felsőbbrendűsége • Maros–Magyar Autonóm Tartomány felszámolása, falurombolási terv • zsidó, szász, sváb lakosság emigrálása izraeli és nyugatnémet valutáért cserébe • a románok aránya 88–89%-ra emelkedett

7. Magyarország • Piaci szocializmus, liberalizáció: a legvidámabb barakk, gulyáskomm. • életszínvonal-alku: a társadalom lemond a politizálás, ellenállás jogáról • támogatott mezőgazdaság; 1968: új gazdasági mechanizmus • fridzsider-szocializmus, 1973-tól eladósodás, 1980 után újabb piaci reformok • Pragmatikus és paternalista vezetés • ideológiamentesítés; csak az 1956-os követelések tekinthetők tabunak • a centrista Kádár atyafigurává nemesült; a döntő szó az övé • vonakodó csatlós szerep: Kádár nemtetszését fejezte ki Hruscsov leváltásának módja miatt; sokáig ellenáll a Csehszlov. elleni intervenció tervének. Emiatt Brezsnyev fontolgatta, hogy megbuktatja Kádárt is, puccsistákat készített fel • 1966–78 között többfelvonásos frakcióharc reformerek és dogmatisták között: 1972-ig a reformerek erősebbek, akkortól a „munkásellenzék” (küzdelmük egyben az agrár- és az ipari lobbi harca is volt) • Szocialista fogyasztói társadalom és jóléti állam épül ki • sajátos polgárodás, gazdagodás, de erősödő morális válságjegyek • Politikai reformok és az ellenzéki mozgalom felerősödése • népi és urbánus ellenzéki csoportok a 70-es évektől • az állambiztonság nem sújt le rájuk a nyugati „adósságcsapda” miatt • kötelező kettős jelölés (1983), alapján félig ellenzéki képviselők is (1985) • Alkotmányjogi Tanács (1984), jogalkotásról szóló törvény (1987)

8. Lengyelország • A blokk legszovjetellenesebb állama, állandó lázongások • kiváltó okuk mindig a gazdasági válság, ezért a LEMP célja a technokrata gazdaságirányítás révén a válságok megelőzése, életszínvonal-emelés • A válságok megelőzésének kísérletei viszont állandóan sikertelenek • Gomułka visszatért a sztálini nehéziparosítás útjára • a mezőgazdaság kisparaszti jellege miatt alig fejlődik, lassú a foglalkozás-szerkezet modernizálódása, 1972-ig fennmarad a beszolgáltatás • a gyors népességnövekedés állandó munkahelyteremtést (extenzív fejl.-t) kíván • Gierek terve: jobb fizetést kell adni, mert kevés bérért nem hajlandók teljesíteni • mindezt csak óriási külföldi kölcsönökkel lehetett biztosítani • a munkások azonban a jobb fizetések ellenére sem növelték a termelékenységet • a kibontakozó olajválság (1973) tovább rontotta a feltételeket: adósságválság • A nyolcvanas évek újabb reformkísérletei • 1982-től igen óvatos piaci reformok, de 1985–86-ra kifulladtak • új „társadalmi szervezetek”, a szakszervezeti mozgalom átszervezése is • az 1988-as reform még bevezetése előtt megbukott egy népszavazáson • általános áruhiány, jegyrendszer, több millió lengyel „piacozik” Kö-Eu.-szerte • az illegális Szolidaritás célja a hatalom kompromisszumra kényszerítése (állami szervek és intézmények bojkottja, szamizdatok terjesztése)