130 likes | 252 Views
Ezerarcú Balaton Tények és tervek. A Kormány gondoskodik nemzeti kincsünk jövőjéről. 2003. júliusában a Kormány elfogadta a Balatonra és térségére vonatkozó cselekvési programot. A Balaton nemzeti természeti kincsünk , melyet óvni és fejleszteni kell.
E N D
Ezerarcú Balaton Tények és tervek
A Kormány gondoskodik nemzeti kincsünk jövőjéről • 2003. júliusában a Kormány elfogadta a Balatonra és térségére vonatkozó cselekvési programot. A Balaton nemzeti természeti kincsünk, melyet óvniés fejleszteni kell. • A program célja a Balaton környezeti, természeti, kulturális és turisztikai vonzerejének növelése, a turisztikai szezon meghosszabbítása és a part menti településen lakók színvonalasabb életfeltételeinek biztosítása.
Új kormányzati magatartás: rendszeres, folyamatos és átfogó intézkedések a Balaton értékeinek védelmére • Tavaly augusztusban megkezdte munkáját a programot koordináló tárcaközi bizottság a környezetvédelmi és vízügyi miniszter vezetésével. • A kormány idén áprilisban is áttekintette a program megvalósítását, egyúttal új teendőket határozott meg. • A kabinet most a program teljesítéséről készült jelentést vitatta meg. A végrehajtás a terveknek megfelelően halad.
A Balaton vízszintje • 2000-2003: kevés csapadék esett a tó vízgyűjtőjén – jelentős vízszint-csökkenés. • 2004-ben a csapadékos időjárás hatására a vízállás 32 centiméterrel magasabb az egy évvel ezelőttinél. • Felkészülünk egy esetleges ökológiai-vízminőségi szükséghelyzetre: folytatjuk a vízpótlási lehetőségek vizsgálatát. • A Sió-csatorna mederrendezése előkészítés alatt áll, idén 50 millió Ft áll rendelkezésre
Új intézkedési terv készült a tó ökológiai állapotának, vízminőségének megőrzésére • A Balaton vízminősége a tavalyi évhez hasonlóan kiváló. • Elkészült a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer folytatásnak a terve. • Folytatjuk a szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programot • 2005 végéig megépülnek az állami szennyvíz főgyűjtők • A 43-ból 40 tó-parti település már a csatorna-hálózatba van kötve. Ábrahámhegyen és Balatonrendesen épül a hálózat; és több település ellátatlan részén folyik beruházás (Kőröshegy, B.boglár, B.fenyves, Fonyód) • Folyamatban van a szennyvíztisztítók fejlesztése: Balatonfüred (2004-ben 670 millió Ft). Befejeződött a keszthelyi tisztító korszerűsítése (320 millió Ft), elkészült a balatonfőkajári szennyvíztisztító (1.390 millió Ft) • Egységes nemzeti parki kezelés jött létre a tó körül 2004-ben • Gyapjas pille felszaporodása 50 ezer hektáron, 54 millió Ft állami védekezési költség
Települési környezet fejlesztése • Összeálltak és 2006-ig elkészülnek a komplex hulladék-gazdálkodási rendszerek (3 ISPA projekt: Észak-Balaton, Nyugat-Balaton és Zala-völgy, Dél-Balaton és Sió-völgy – összesen 110 millió euró költséggel) • Folytatódika közterületi partszakaszok tisztítása (ifjúsági tábor 300 fővel, tisztítóhajó), • Előkészítés alatt áll a kéttényezős vízdíj 2005-ös bevezetése • Június végén elindult a vízpart és a települések tisztaságát szolgáló egységes közmunka program (100 millió Ft) • Elkészültek a vizpart-rehabilitációs tanulmánytervek, megtörtént az egyeztetés • A szezont követően újabb engedély nélküli betöltéseket, bejárókat számolunk fel
Közlekedési infrastruktúra fejlesztések • A Pálköve – Balatonrendes (1,1 km) és Balatonrendes – Ábrahámhegy (1,5 km) közötti kerékpárút szakasz átadásával lesz teljes a körgyűrű, így körbe lehet biciklizni a Balatont • Halad az M7-es autópálya építése, megkezdődött az M8-as autóút előkészítése • 2005. június Balatonszárszó – Ordacsehi szakasz • 2006. április Ordacsehi – Balatonkeresztúr • 2006. november Zamárdi - Balatonszárszó • Minden déli parton lévő vasúti fénysorompót csapórúddal szereltek fel. • Állomáskorszerűsítés: Siófok, Balatonlelle, Fonyód, Balatonszentgyörgy, Révfülöp. • Jelentős források a sármelléki repülőtér fejlesztése (300 M Ft)
Balaton és térsége turisztikai és kulturális vonzerejének növelése • Programok készülnek a gyógyvíz- és a borturizmus fejlesztésére • Közbiztonság fejlesztése • Megerősítettük a rendőrkapitányságokat a szezon idejére, bűnmegelőzési központokat hoztunk létre 10 százalékkal kevesebb bűncselekmény az előző évekhez képest (355 M Ft) • Elkészült a 2005-ben bevezetendő Balaton-kártya koncepciója. • Kiemelt kulturális fejlesztések: Festetics Kastély, Baláca-puszta, Fenékpuszta • Temészetvédelmi bemutatóhelyek: elkészült a kápolnapusztai Bivalyrezervátum, készül Csopakon és Zalakomáron
Mit teszünk a fürdőzőkért? • Folyamatos a fürdőhelyek (75 %-os állami támogatással) és kikötők (25 %-os állami támogatással) kotrása a szezonban (503 millió Ft) • Megtörtént nyolc zagytér kijelölése, kialakítása (a kikotort iszap elhelyezésére) • Meghirdettük a Kékhullám Zászló pályázatot, az elismerést 19 minőségi strandnak adtunk át.
Mit teszünk a horgászokért ? • A Balatoni Halászati Rt. tulajdonosi jogait a KvVM gyakorolja. A céget a tó természetes halfaunájának védelmét és a horgászat feltételeinek fejlesztését szolgáló társasággá alakítjuk át. Az új üzleti stratégia céljai: • Horgászturizmus fejlesztése • Őshonos halfauna helyreállítása • Eredményesebb busa-lehalászat • Hagyományteremtő horgászturisztikai rendezvény: • Balatoni Halak Napja • Kijelöltük a horgászcsónakok jövőbeni rendezett kikötőhelyeit.
Önkormányzat tulajdonszerzési lehetőségek • ABalatoni Halászati Rt. átalakításához kapcsolódóan, a az önkormányzatok tulajdonszerzését elősegítő pénzügyi modellt kidolgoztuk • A kormány hamarosan dönt a Balatoni Hajózási Rt. 49 %-nyi részvényének önkormányzati tulajdonba adásáról
A fejlesztések forrásai • A fejlesztési források összesen mintegy 5 milliárd forintot tesznek ki 2004-ben • A Balatoni Fejlesztési Tanács: (a tavalyi 500 millió helyett) idén 1 milliárd Ft támogatást kap • Ehhez járul az autópálya-építés költsége: 44 milliárd forint 2004-ben
„A Balaton nemzeti természeti kincsünk. A tó és környéke tartós ökológiai egyensúlyára törekedve, az emberek javára, de a természet törvényeit tiszteletben tartva segítjük a térség sokoldalú fejlődését.” (Kormányhatározat)