220 likes | 467 Views
A VASAS-TIMSÓS VÍZ HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA KRÓNIKUS NŐGYÓGYÁSZATI GYULLADÁSOKBAN” Parádfürdői Állami Kórház dr. Zámbó László, dr. Dékány Mária, dr. Bender Tamás 2004. november 12-13. Történelmi áttekintés.
E N D
AVASAS-TIMSÓS VÍZHATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA KRÓNIKUSNŐGYÓGYÁSZATI GYULLADÁSOKBAN”Parádfürdői Állami Kórházdr. Zámbó László, dr. Dékány Mária, dr. Bender Tamás2004. november 12-13.
Történelmi áttekintés • A komoly történelmi múltra visszatekintő intézmény már a XVII. században is kedvelt klimatikus gyógyhely volt. • 1730-ban a parádfürdői gyógyvizekről először tesz említést Bél Mátyás, aki „sós víznek” nevezi az akkor már gyógyvízként használt vizet.
Történelmi áttekintés • 1763-ban Mária Terézia rendelete szerint Magyarország gyógyfürdőit vármegyénként fel kellett mérni • Heves megyében Dr. Markhot Ferenc fedezte fel, hogy Parádon a helybeliek által sós víznek nevezett víz magas timsó tartalommal bír. • 1795-ben Kitaiber Pál végezte el a gyógyvizek pontos természeti analízisét.
Történelmi áttekintés • 1853-ben Dr. Erdei Pál „Parádi gyógyvizek”
Történelmi áttekintés • 1953-ban Przemysl’l Lengyel Dániel „Fürdői zsebkönyv”
Történelmi áttekintés • 1936-37-ben Parádfürdő szinte egészében elnyerte mai képét. 252 489/1934. BM. rendelet Parádfürdői Gyógyfürdő
Mit várunk a vizsgálattól? • Befolyásolja-e a timsós fürdő a krónikus gyulladásokat? • Befolyásolja-e a timsós fürdő a női hormonális paramétereket? • Befolyásolja-e a timsós fürdő a serotonin, prolactin és CRP értékeket? • Timsós fürdő hatására javul-e a kismedencei keringés? (PI érték) • Megfigyelhető-e változás a kezelés hatására az endorfin szintben?
Beválasztási kritériumok • Nőgyógyászati és laboratóriumi vizsgálatok alapján • A beteg beleegyező nyilatkozata, ami alapján a további vizsgálatokba beleegyezik • Életkor 30-60 év • A vasas-timsós vizű fürdőnek kontraindikációja nincs
Kizárási kritériumok • Akut gyulladásos és lázas állapotok • Tbc, az aktív szak gyógyulását követő két évig • Dekompenzált szívbetegek • Súlyos anémia • Endometriózis súlyos esetei • Hepatitis után egy évig • Három hónapon túli graviditás • Súlyos elmebetegség és epilepsia
LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATOK • Vérkép • We • Vizelet • Serotonin • CRP • FSH • LH • Prolactin • Endorfin
UH VIZSGÁLATOK (TVS) • Uterus méret • J.o. ovarium méret • B.o. ovarium méret • Kóros echo Duplex UH (Flow) a. uterina PI a. ovarica RI PI
A vizsgálat menete A kritériumok alapján beválasztott betegeknél az alábbiakban részletezett vizsgálatokat végezzük el, a kezelés megkezdésekor, a 10. napon és 20. napon.
Parádfürdői Állami Kórház3244 Parádfürdő, Kossuth L. u. 221.Tel.: 06-36 544-800, Fax: 06-36 364-072korhaz@paradfurdo.huwww.paradfurdo.huKöszönöm figyelmüket!