Bretagne-i fantáziák

1. Bretagne-i fantáziák Turcsány Péter verse „A vers a vágynak maradt vágy megvalósult szerelme.” René Char/ Parancs János

2. 1.     A falu melódiája Rend, csend és béke. Másfél évezred háborús barázdáit simítja el Bretagne homlokán a megművelt táj. A felhők hol fodrozódnak, hol zsákba varrják az eget. A liget kifeszült hárfasor húrjai: Bretagne megbékélt melódiája. Csak a lét belső robbanásai szabályozhatatlanok (itt is).

3. 2. Ünnep 2. Ünnep Ez már nem is egy falu, Isten ujjai között csokorra szánt nyugalom.

4. 3. Le Pouldu, hotelszoba, a la Gaugen Sziklákat csipkéz a nyugati part, Bretagne-i felhők, hatalmas ég, sirályként kering fölénk e kép:

5. felhőhab hullámok taraja ring, Gaugen s a festők kékje visszaint, keskeny az út és éjbe visz, az öblöt festi még kék írisz!

6. A dal, a vers, a kép föltámad itt, fénybe lopják életünk árnyait, áhítat rózsái nyílnak az arcokon, szív, szobor s a táj egymással rokon; a tenger ma csöndes, nyújtózkodik, akár gazella léptű kedves, ha hotelszobába lép, s Paul az ecsetet sarokba dobta rég – – –

7. 4. A vár úrnője függöny mögött Látlak egy lehorgonyzott függöny mögött, hol tudom, nem lehetsz ott, mégis a lelkem, mint láthatatlant, odarajzolt. Látlak: ultramarinba hajló gyöngysor a tested: látom rejtélyét kagyló-zár mögötti toknak.

8. Úrnőm – most vált a kép! –, úszom smaragd-mélybe, ó, színek, színek, ti mit akartok, menthetlek-e téged a fényre? Látlak ablak mögötti ragyogásban, vas és mágnes egyszerre vagy a képzelt vágyban, szivárványos felhő a selyeminged, hívásod útjelzői felém intnek.

9. Fény mámora, kinyílt ablak, az égre tör, Menny és Föld szentsége tündököl, felhőkből forr ki sellő alakod, mit a tenger, a tenger rám hagyott, rajzollak föl az égre, pedig nem több a vágy, hogy ablakod kilincsét elérje – – –

10. 5. A megállított idő Marcel Proust emlékének Fougéresből 1. A mozdulatlan függöny ha lebbenne át az utcán emeletek fölött – s te az ablakodban állnál, nem hinném el, hogy a Nap leszédülhetne ormáról valaha, s te az ablakodban élő emberré változhatnál – – –

11. 2. Mindenütt az ember teszi széppé az időt, a tegnapot, a múltat – és a megállít- hatót, följegyzi a lélek az el nem veszejt- hetőt, mely magként hullt belé, és lombosodva teljesíti ki.

12. 3. Már a megállapodásnak jött el az ideje, miért ámítod magad a változás démoni vágtáival, ha a pillanatban nem gyökerezel a mélybe, az elmúlás úgy csap végig még emlékeden is, hogy nyomod sem marad még szeretteid körében sem! Már a megállapodás bontaná föléd sátrát, emelne pajzsot folytonos harcaidhoz, venne körül a megnyugvás bástyáival, hogy szeretteidnek (s elleneidnek is) menedéke légy, s nyomodban a fű – az élet – virágos gyeppé legyen!

13. 4. A látomás fénye bizonyosabb a való árnyainál. Átlátások – a lét hasadékain.

14. 6. Rennes – 12 sorban A. Jarry városában az eső zuhog a látószög egy lefolyóra nyílik a cseppekben bugyborékoló özönvíz zsebkendőt röpít rózsaszín csónak landol a rácson nemcsak a macskakövet az arcokat is átmossa a nyári zápor és a mondatok kubista rendje ma egy 600 éves ház kávézójában a Párizsban járt Kassákra emlékezik.