350 likes | 478 Views
Fogyatékosok foglalkoztatását segítő alapítványok és közhasznú társaságok. hazánkban.
E N D
Fogyatékosok foglalkoztatását segítő alapítványok és közhasznú társaságok hazánkban.
Az Amszterdami Szerződés egyik fontos pillére volt az, hogy esélyegyenlőséget biztosítsanak a fogyatékkal élőknek a munkavállalás terén. Hazánk e téren messze lemarad az Európai Uniós átlagtól. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási aránya hazánkban 9-15%, míg az Unióban 41-42%.
Segítség nélkül nagyon kevesen találnak maguknak munkahelyet. • Beszűkülő munkaerőpiac, romló elhelyezkedési esélyek. • A fogyatékosok kevés figyelmet és segítséget kapnak társadalmunktól, a védelmükre hozott törvények ellenére
Magyarországon 1996-ban tették meg az első lépéseket az ügyben, hogy a megváltozott munkaképességűeknek segítsenek elhelyezkedni a foglalkoztatottak világában. • A Salva Vita Alapítvány volt az első, aki megtette ez irányban a kezdeményezést és azóta már országos hálózatot alakítottak ki, amelynek a tagjai az ország nagy városaiban próbálnak minél több megváltozott munkaképességű embert visszavezetni a munka világába.
Salva Vita AlapítványBudapest • A Salva Vita Alapítvány 1993-ban jött létre azzal a küldetéssel, hogy hozzájáruljon az értelmi sérült emberek társadalmi esélyegyenlőségének megvalósulásához és egy sokszínű, befogadó társadalom felépítéséhez. Cél, hogy segítsék az értelmi sérült emberek önálló életvitelét, társadalmi beilleszkedését.
Salva Vita Alapítvány • Ügyfeleiket személyre szabott szolgáltatás keretében készítik fel a munkavállalásra. • A munkáltatókkal együttműködnek az ügyfeleik által is betölthető munkakörök felderítésében, tájékoztatást adnak a sérült munkavállaló képességeiről, vállalják a betanítását, naprakész információval szolgálnak a sérült emberek foglalkoztatásához igénybe vehető támogatásokról, valamint segítséget nyújtanak a foglalkoztatás során esetlegesen felmerülő problémák megoldásában.
Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért alapítványMiskolc Célcsoportja: • Munkavállalók: aktív korú, megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő és/vagy tartósan egészségkárosodott álláskeresők. • Munkáltatók: befogadó munkahelyek, akik nyitottak a megváltozott munkaképességű/fogyatékkal élő személyek foglalkoztatására.
Mit kínálnak a munkáltatóknak? • egyénre szóló és részletes tájékoztatást a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási lehetőségéről • tájékoztatást a sérült munkavállalók képességeiről és az általuk betölthető munkakörökről • naprakész információkat az ügyfeleink foglalkoztatásához igénybe vehető támogatásokról • megfelelően felkészített és motivált munkavállaló közvetítését • segítséget a munkavállaló munkahelyi beilleszkedésének megkönnyítésében • támogatást a foglalkoztatás során esetlegesen felmerülő problémák megoldásában
Mit nyer a munkáltató a foglalkoztatással? • mentesülhet a rehabilitációs hozzájárulás alól • lelkes, kitartó, munkahelyéhez lojális, megfelelően felkészített munkaerőt kap • követendő példává válik az esélyegyenlőség felé tartó nehéz és rögös úton • esélye van elnyerni az „Év Esélyteremtő Munkahelye” vándordíjat
Az Alapítvány által elhelyezett ügyfelek az alábbi munkakörökben dolgoznak: • takarító • konyhai kisegítő • hajtogató • vasalónő, mosónő • könnyűipari gépkezelő • gyártósori összeszerelő • segédmunkás • betanított munkás • portás • adminisztrátor • gondozó • eladó
„Fogd a kezem” Alapítvány Pécs • Az Alapítvány 2004 óta működteti a Támogatott Foglalkoztatás Szolgáltatást. • A Támogatott Foglalkoztatás személyre szabott és átfogó szolgáltatás, melynek célja, hogy az akadályozott emberek alapvető emberi méltóságuk megtartása mellett, normál munkahelyen, az elvégzett munkáért járó normál munkabérért dolgozhassanak. • A segítségnyújtás személyes, időben nem korlátozott. Kiterjed az egyéni erősségek és gyengeségek feltárására, az alkalmas munkahely kiválasztására, valamint a tartós munkavállalás támogatására is.
Esélyegyenlőség AlapítványSzékesfehérvár • Cél, hogy fogyatékos fiatalok valós munkahelyeken ismereteket szerezzenek, a munka világáról, elsajátítsák az ott kívánatos viselkedésformákat, megismerhessenek munkafolyamatokat, kipróbálhassák önmaguk képességeit.
Milyen előnyei vannak a foglalkoztatásnak a fogyatékos emberek számára? • Integráció - A fogyatékos emberek normál munkahelyen, nem fogyatékos kollégákkal dolgoznak. • Fizetett rendszeres munka - Az "igazi munka" - korrekt fizetéssel és munkafeltételekkel, a társadalom életében való részvétel egyik alapfeltétele.
Milyen segítséget kaphat a fogyatékkal élő munkavállaló? • Személyre szabott támogatás - Ez minden olyan segítséget magában foglal, amely az adott esetben szükséges az eredményes munkavégzéshez. • Támogatás időkorlát nélkül - Addig kell segítséget biztosítani a munkáltatónak és a munkavállalónak, amíg szükség van rá. • Felkészítés, elhelyezés, munkahelyi betanítás - Szemben a hagyományos rehabilitációs programokkal a betanítást és a képzést a munkavállaló a munkahelyen is folytatja.
Milyen segítséget kaphat a fogyatékkal élő munkavállaló? • Támogatás minden sérült embernek - A célcsoport minden olyan értelmi sérült ember, akiknek személyes segítségre van szüksége, hogy eredményesen keressenek és lássanak el munkát. • Választási lehetőségek kidolgozása és az önrendelkezés segítése - A fogyatékkal élők beszűkült választási lehetőségeinek kibővítése, különféle munkalehetőségek feltárásával, az önrendelkezés segítése és erősítése.
Életet Segítő AlapítványVeszprém • 1993-ban négy értelmileg akadályozott gyermeket nevelő szülő alapította az alapítványt, akkor még elsősorban a speciális általános iskolából kikerülő fiatalok lakhatásának megoldása érdekében. • Az Alapítvány célcsoportja a társadalom hátrányos helyzetű rétegeiből kerül ki, így elsősorban megváltozott munkaképességű, és fogyatékossággal élő embereknek nyújtanak különböző foglalkoztatási, és szociális alapszolgáltatást. Tevékenységeikkel a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő emberek társadalmi beilleszkedését, foglalkoztatásuk elősegítését segítik elő.
Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében támaszkodik az önkormányzatok együttműködésére, kapcsolatot tart az országos és helyi hasonló célú alapítványokkal, illetve hasonló feladatokat ellátó intézményekkel, külföldi szervezetekkel.
A szervezet 2003-tól speciális munkaerő-piaci szolgáltatást biztosít a tanulásban- és értelmileg akadályozott emberek számára. Rendszeres közösségi foglalkozásaik az álláskereső klub, szabadidős és kézműves foglalkozás.
Down Alapítvány Budapest • A Down Alapítvány komplex szolgáltatás-rendszerének egyik fő célkitűzése a felnőtt, értelmi sérült emberek önálló életvitelének segítése, szakmai támogatása. Az önálló életre felkészítés már az iskolában elkezdődik, és életfogytig folytatódik. Az önálló élet feltételei a sérült részéről az önellátás és bizonyos fokú önállóság megtanulása és gyakorlása, az önálló döntések meghozatalához szükséges gyakorlat megszerzése, szakmatanulás és jövőkép kialakítása.
A segített önálló élet legfontosabb eleme a munka és a munkával megszerezett jövedelem, amelyből az önálló élet finanszírozható. A jövedelemszerző munkához szakmai ismeretekre van szükség, a szakmatanulás a későbbi munkavégzés alapja. A megtanult szakma vagy betanított munka akkor válhat kenyérkereső, jövedelemszerző tevékenységgé, ha van munkahely, van munka és van eladható termék vagy szolgáltatás.
Gyógynövénytermesztőrész-szakképzés OKJ – szakvizsgával záruló képzési program2 éves képzés, esti tagozatonNincs végzettséghez kötve a beiratkozás
Konyhai kisegítőrész-szakképzés • OKJ – szakvizsgával záruló képzés 2 éves képzés, esti tagozatonNincs végzettséghez kötve a beiratkozás
Virágkötő rész-szakképzés OKJ – szakvizsgával záruló képzés2 éves képzés, esti tagozaton beiratkozáshoz 8 általános iskolai végzettség szükséges
Számítógépes adatrögzítőrész-szakképzés OKJ – szakvizsgával záruló képzés2 éves képzés, esti tagozaton beiratkozás 8 általános iskolai végzettséghez kötött
Takarítószakképzés OKJ – szakvizsgával záruló képzés2 éves képzés, esti tagozaton beiratkozáshoz 8 általános iskolai végzettség szükséges
Szent Cirill és Method AlapítványGyőr • A Szt. Cirill és Method Alapítvány 1992 óta működik • Kulturális, oktatási és szociális célokkal jött létre, két magánember kezdeményezésére • Évekig „alvó alapítványként” jegyezték, majd a székhelyét adó városrészben felmerült szociális igényekre reagálva hozta létre szolgáltatásait • 2001-től foglalkozik munkaerő-piaci szolgáltatásokkal a fogyatékkal élők segítése érdekében
Kék Madár Alapítvány Szekszárd • A szekszárdi Kék Madár Alapítvány speciális munkaerő-piaci szolgáltatásokkal segíti a fogyatékossággal élőket Tolna megyében – hogy azzá válhassanak, akivé szeretnének: a társadalom megbecsült, hasznos tagjává. Ennek érdekében működteti társadalmi vállalkozását, az Ízlelő családbarát éttermet
Kiknek segít az alapítvány? Azoknak segít, akik - egyedül nem tudnak munkát találni,- akik nem tudták befejezni az iskolát,- akik speciális iskolába jártak.
Miben tud segíteni? Segít- megtalálni miben ügyes valaki,- felkészülni a munkába állásra,- jó munkahelyet találni- a munkát megtanulni- beilleszkedni a munkatársak közé- munkahelyi gondokat megoldani (ha vannak)- ügyeket intézni.
Alapelveik: • Mindenkinek joga van arra, hogy emberi méltóságát tiszteletben tartsák. • A szabad választás joga mindenkit megillet. • Mindenkinek joga van az emberi kapcsolatok kiépítéséhez és a közösség életében való egyenrangú részvételhez. • Mindenkinek joga van a társadalmi életben való aktív részvételre. • Mindenkinek joga van a helyi közösségben való integrált élethez.
INTERNET FORRÁSOK • http://www.salvavita.hu/index.php?menu_id=1200&topmenu=1000&oldal_id=1200&oldal_tipus=menu (2012.03.12.) • http://www.szimbiozis.net/?item=31 (2012.03.12.) • http://www.fogdakezemalapitvany.hu/foglalkoztatas (2012.03.12.) • http://eletetsegito.hu/ (2012.03.12.) • http://www.downalapitvany.hu/ (2012.03.12) • http://www.eszi.sze.hu/smtanszek/onkentessegitogyak/.../gyaocsao.ppt (2012.03.12.) • http://www.kek-madar.hu/konnyen-ertheto-valtozat (2012.03.12.) • http://www.befogadas.hu/ (2012.03.12.)