Egy szegény verébről szól, aki megmenti a "Szent Családot"

1. Egy szegény verébről szól, aki megmenti a "Szent Családot"

2. Élt Betlehemben egy Csirip nevű szürke kisveréb. A verebek köztudottan élénk madarak, de Csirip még köztük is élénknek számított.

3. Mondták is gyakran a társai: Csirip, Csirip, oly kotnyeles vagy, mint az emberek asszonyai! E szürke veréb életében a kis Jézus születése jelentette a legnagyobb eseményt.

4. Élt Betlehemben egy Csirip nevű szürke kisveréb. A verebek köztudottan élénk madarak, de Csirip még köztük is élénknek számított.

5. Amaz angyaldalos, fényességes éjszaka óta minden reggel elrepült a szegényes istállóba, s örömmel tapasztalta, hogy a gyermek egyre erősödik és növekszik. Hajnalról-hajnalra elmesélte neki az előző napokon történteket, hadd viduljon fel a kisgyermek.

6. Egyszerre egy páva szállt le mellé. - Megpihenhetnék egy kicsit nagyon messziről jöttem? - Csak tessék! Aztán miért vagy ilyen fáradt? - Egyvégtében repültem idáig Jeruzsálemből. - A Jeruzsálem szót erőteljesen megnyomta. Hadd lássa ez a vidéki veréb, hogy egy fővárosi ereszkedett le hozzá. - Aztán történt-e valami mostanság nálatok?

7. - Ó nagyon nagy a felfordulás a városban! - Röviddel ezelőtt három idegen király érkezett a városba. Heródes nagy lakomát rendezett tiszteletükre.

8. Én magam is hivatalos voltam rá. Egészen a trónszék lába mellől szedegettem a morzsákat! Csirip unottan lehunyta a szemét, nem szerette, ha alaki nagyobbnak akart látszani nála. A páva azt hitte a meglepetés okozta aléltság miatt csukta be a szemét, ezért még jobban felfújta magát, csőrével lepöccintett egy porszemet a begyéről és folytatta:

9. - Tudod, vidéki barátom, a királyok egy uralkodót kerestek. Nem, nem Heródest, valaki mást. Kiderült, hogy a Messiásról van szó, aki állítólag itt született. Úgy tudom, a három király útnak is indult felétek. - Jól tudod. – bólintott Csirip. –Itt jártak, de már elmentek. - Nocsak. Találkoztál velük?

10. Csirip hanyagul biccentett, mintha valami jelentéktelen eseményről lenne szó. - És mondd, csak jártak a Messiás Királynál? - Ó igen, értékes ajándékokkal örvendeztették meg. - Honnan tudod? - Kedves fővárosi barátom, én mindennapos vendég vagyok a Messiásnál. Úgyis mondhatjuk – a barátja vagyok.

11. A páva tekintetét boldogságfelhő árnyékolta be. - Még nincs vége a történetemnek Miután a három király eltávozott, Heródes nagy haragra gerjedt. Két álló napon át fel – alá járkált a palotájában, s minduntalan ezt kiabálta: Egy országban nem lehet két király! Végül megparancsolta katonáinak, siessenek Betlehembe és öljék meg az újszülöttet.

12. Csirip épp azon volt, hogy ismét unottan behunyja a szemét, de az utolsó szavakra • felkapta a fejét. • - Hogyan? Mit mondtál? • Nos, igen. Ez a Heródes kegyetlen uralkodó. Hiába király, azért ő is csak az emberek közül való.

13. - Arról beszélj, mikor indultak el a katonák? - Fülsértő a hangod barátom, fülsértő... a palotában nem szoktam hozzá a kiabáláshoz. Egyébként a katonák ma reggel keltek útra. Ha jól haladnak, hajnal előtt ideérnek. - Akkor még tehetek valamit.... Ne haragudj, mennem kell, pihenj jól! A páva értetlenül szárnyat vont, majd vállára hajtotta fejét és mély álomba merült.

14. Csirip felszárnyalt a magasba, villámként repült a városszéli barlang istállóhoz. Ott leszállt az egyik kiálló tetőgerendára, hogy a fölötte sötétlő lyukon bedugja magát. Körülnézett. Azaz, nézett volna, mert az istálló belsejét az éj áthatolhatatlan sötétje uralta. Megköszörülte a torkát és bátortalanul csiripelt egyet. Azt hitte mennydörgésként robajlik a hangja, és mindenkit felébreszt, de még a széna között mocorgó egerek sem figyeltek fel rá.

15. - Mi tévő legyek? –kérdezte tanácstalanul. Akkor eszébe ötlött, hogy néhány napja egy felhőszakadás elől betért a helyi imaházba. Ott csodálkozva látta, hogy férfiak kezüket összekulcsolva, szemüket az égre emelve beszéltek. Csirip hallomásból tudta, hogy ezt a beszédet az emberek imádságnak nevezik. Megpróbálta magában felidézni az akkor hallottakat. Mintha ezt mondták volna: Izrael Istene segíts! Igen, igen így mondták.

16. Izrael Istene segíts! Felnézett az égre, és csiripelni kezdett: - Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts!

17. Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Izrael Istene segíts! Halványan sejtette ugyan, hogy az imaházban nem csak ennyit mondtak, de mit tegyen, ha mindössze ezt sikerült megjegyeznie. Elvégre egy verébtől ez is egészen szép teljesítmény. „Izrael Istene segíts!” –ismételte kétszer is, háromszor is, százszor és száztizennégyszer is, úgy hogy már egészen belefájdult a torka! De nem hagyta abba: Izrael Istene segíts! S a hangja szárnyalt. Szárnyalt egészen az ég felé, a holdig, a csillagokig, sőt azon is tűl, egészen az Úr Istenig.

18. És József aznap éjjel álmot látott: Megjelent előtte az Úr angyala, és így szólt hozzá. Kelj fel, fogd a gyermeket, és anyját, meneküljetek Egyiptomba., Heródes meg akarja öletni Jézust.

19. József azonnal felriadt álmából, fölébresztette Máriát, és fölszerszámozták az álmosan pislogó szamarat, aki megérezve a veszélyt nem dobta le a málhát, mint máskor, nem rúgta bokán Józsefet, hanem engedelmesen tűrte, hogy kivezessék vackából a hideg éjszakába. Amint kiléptek az ajtón, egy szürke veréb szállt le a kis Jézus mellé a szamár hátára.

20. Ejnye, gondolta József, miért nem alszik ez a kismadár! De a kis Jézus értette, kinyújtotta kezét a veréb felé, és alig észrevehetően megsimogatta a hátát. Csirip boldogan magasba röppent, hogy az ég felé szárnyalva világgá kiáltsa örömét. Ám amint visszapillantott a földre, a holdfényes úton vágtató lovasokat vett észre. Nagyot dobbant a szíve az ijedtségtől. Heródes katonái!

21. Szinte zuhanást szállt vissza a földre. És izgatott csiripeléssel József vállára telepedett. Hiába volt azonban szent ember József, a madár beszédet ő sem értette. Így egyetlen kézlegyintéssel elhessentette köpenyéről a verebet. Csirip belátta, hogy semmiképpen nem tudja megértetni magát Jézus Atyjával, ezért ismét az Úr Isten segítségét akarta kérni. Ám mielőtt belefoghatott volna egymondatos imájába, eszébe jutott valami: Felröppent a magasba, s mint a nyíl átsuhant a városon. Szállt, repült az imaház melletti térre, ahol a földig hajló pálmafák árnyékában veréb rokonai fészkeltek:

22. - Veszélyben a Messiás! Ébredjetek! Meg kell mentenünk őt! A szürke madarak álmosan pislogtak. Amikor azonban megértették, mi készül a kis Jézus ellen, tettre késszé váltak.

23. Csirip vezetésével először felkeresték a mező széli rigókat. Aztán izgatott lármájuk előcsalta az erdőszéli rigókat, aztán a hegyoldalon sötétlő sziklabarlangból a denevéreket. Utána felverték álmukból a sasokat, aztán a búzaföldön szunnyadó pacsirtákat, s végül a háztetők alatt nyugvó fecskéket!

24. - Gyertek, gyertek, veszélyben a messiás! Egy fertály óra sem telt belé, zúgó madárraj sötétítette el Betlehem egét. A Hold csodálkozva fordította orcáját az élő felhő felé. De csodálkozva néztek Heródes katonái is, akik éppen akkor értek oda a barlangistállóhoz. Ejnye, mi lehet ez? - kérdezte összehúzott szemmel a vezetőjük

25. A fecskék, villámként cikáztak körülöttük. A denevérek sivítva ruhájukba kapaszkodtak. A pacsirták és a verebek hegyes csőrükkel a lábszárukat csipkedték. S még a büszke jeruzsálemi páva is előkerült valahonnan, hogy szétterjesztett farktollával zavarja látásukat. Amikor a komor sasok belekapaszkodtak lovaik sörényébe, végképp elvesztették fejüket. A csatákban nevelt hátasok megvadultak a különös ellenfél támadásától. Őrült száguldásba kezdtek. Hányták, vetették magukat. Ágaskodtak, rúgkapáltak. Aztán váratlanul, mintha vezényszóra tennék, megfordultak, és szélsebesen elvágtattak, nyomukban Betlehem minden madarával.

26. Rövidesen újra csend honolt az istálló környékén. A hold ezüstje békés fénybe vonta a tájat. A szent család pedig zavartalanul folytathatja útját Egyiptom felé. Magasan a fejük fölött egy szürke veréb csiripelt boldogan, s hangja köszönetként szállt fel, egyre feljebb az Ég felé, ahonnan mosolyogva figyelték a kismadár hálaénekét.

27. Vége