90 likes | 193 Views
A népszámlálás regiszteralapú végrehajtásával kapcsolatos korábbi elképzelések, nemzetközi tapasztalatok, a jövőben hasznosítható ajánlások. Dr. Lakatos Miklós Központi Statisztikai Hivatal. Főbb kritériumok a nép- és lakásszámlálásokra vonatkozóan.
E N D
A népszámlálás regiszteralapú végrehajtásával kapcsolatos korábbi elképzelések, nemzetközi tapasztalatok, a jövőben hasznosítható ajánlások Dr. Lakatos MiklósKözponti Statisztikai Hivatal
Főbb kritériumok a nép- és lakásszámlálásokra vonatkozóan
Az 1949. évi népszámláláshoz kapcsolódó – nem statisztikai természetű – igazgatási, népesség-nyilvántartási célú összeírások Anyakönyvi összeírólap Az összeírás célja a megrongálódott, illetve megsemmisült anyakönyvek pótlása volt; így ki kellett tölteni minden személyről korra és nemre való tekintet nélkül. Népszámlálási nyilvántartólap Az öszeírás célja a honvédségi nyilvántartások kiegészítése, illetve egyeztetése volt; így ki kellett tölteni minden 1888-1930 között született (18-60 éves) férfiról. Iskolakötelesek név- és lakjegyzéke Célja a 6-14 éves iskolakötelesek személyenkénti címjegyzékének az összeállítása volt; így egy-egy sort kellett kitölteni minden 1934-1942 között született iskolaköteles személyről. Írni-olvasni nem tudók (analfabéták) és csak olvasni tudók név- és lakjegyzéke Célja a 15-60 éves analfabéták személyenkénti címjegyzékének összeállítása volt; így egy-egy sort kellett kitölteni minden 1888-1933 között született írni-olvasni nem tudó, vagy csak olvasni tudó személyről. Vakok név- és lakjegyzéke Célja a mindkét szemére vak személyek címjegyzékének az összeállítása volt; így ki kellett tölteni minden mindkét szemére vak személyről és ezeknek lakáscímét kellett a címjegyzékre felvezetni. Az iparosok és ipari üzemek név- és címjegyzéke Célja az iparosok és ipari üzemek név- és címjegyzékének az összeállítása volt. ezen a jegyzéken azonban a cég pontos megnevezésén felül fel kellett tüntetni az üzem, illetve ipartelep helyét és címét, az iparág pontos megnevezését, valamint az iparigazolvány számát és dátumát is.
Osztrák példa A népszámláláskor használt nyilvántartások
Osztrák példa Az adatbázis felépítése
Svéd példa A svéd alapnyilvántartások közötti kapcsolódások Népesség-nyilvántartás Foglalkozás és más tevékenységek regisztere Személyi azonosító (PIN-kód) Ingatlan-nyilvántartás Ingatlansorszám, ingatlan rendeltetés Vállalati azonosító, telepi azonosító Gazdasági szervezetek regisztere Földrajzi azonosító (cím) Térinformatikai adatbázis
Ajánlások 1. A regiszteren alapuló népszámlálások jogi feltételeinek kidolgozása, címtörvény megalkotása 2. A felhasználható regiszterek népszámlálási tematikájú adattartalmának megvizsgálása, kiegészítése 3. A 2011. évi népszámlálás eredményeinek, tapasztalatainak felhasználása 4. A regiszteren alapuló népszámlálás szervezeti kereteinek kialakítása 5. A regiszteren alapuló népszámlálás kommunikációs stratégiájának kidolgozása 6. Próbaszámlálások végzése, az informatikai megoldások tesztelése, fejlesztése, kapcsolati kódrendszer kialakítása