590 likes | 1.14k Views
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság. A legális migrációt érintő szakterület bemutatása. Készítette: dr. Tóth Krisztina (2009. június 16) és dr. Sipos Anikó (2009. november 22.). EU.
E N D
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság A legális migrációt érintő szakterület bemutatása Készítette: dr. Tóth Krisztina (2009. június 16) és dr. Sipos Anikó (2009. november 22.)
Tartózkodási jogcímek a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény alapján
HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁR(személyi hatály) • Ellenkező bizonyításig az a személy, aki állampolgársága igazolására harmadik ország által kiállított érvényes úti okmányt használ fel, vagy • Az a személy, aki nem valószínűsíti, hogy külön törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik.
HAT HÓNAPON BELÜL HÁROM HÓNAPOT MEG NEM HALADÓ TARTÓZKODÁS a Schengeni határ-ellenőrzési kódexben foglalt feltételeknek (5. cikk) meg kell felelni!!! • Érvényes úti okmány, • Érvényes vízum (érvényes tartózkodási engedély), • Igazolt tartózkodási cél, • Megfelelő anyagi fedezet, • Nem áll SIS-figyelmeztető jelzés hatálya alatt, • Nem jelent veszélyt közrendre, belső biztonságra, közegészségügyre, nemzetközi kapcsolatokra.
HAT HÓNAPON BELÜL HÁROM HÓNAPOT MEG NEM HALADÓ TARTÓZKODÁS • Repülőtéri tranzitvízum „A” • Átutazóvízum „B” • Rövid időtartamú tartózkodásra jogosító vízum „C” • Vízumhosszabbítás (humanitárius/keresőtevékenységgel összefüggő/személyes vagy elháríthatatlan ok) • Vízummentes beutazás és tartózkodás
VÍZUMMENTES BEUTAZÁS ÉS TARTÓZKODÁS • 539/2001/EK rendelet II. mellékletében felsorolt országok állampolgárai, • az EU tagállamok által kiállított menekült vagy hontalan útlevéllel rendelkezők, • 539/2001/EK rendelet II. mellékletében felsorolt országok által a menekültként vagy hontalanként elismert személyek részére kiállított útlevéllel rendelkezők, • katasztrófa vagy baleset esetén a segély vagy mentő légi járatok személyzete, a segítségnyújtásban közreműködő harmadik országbeli állampolgár, • ENSZ, ET, vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiállított úti okmánnyal rendelkező harmadik országbeli állampolgár, • a tranzitegyezmény ( 895/2006/EK és a 896/2006/EK határozat)hatálya alá tartozók.
HÁROM HÓNAPOT MEGHALADÓ TARTÓZKODÁSRA JOGOSÍTÓ VÍZUMOK ÉS ENGEDÉLYEK • Szezonális munkavállalási vízum • Nemzeti vízum • Tartózkodási engedély kapcsolódik: tartózkodási engedély felvételére jogosító vízum • Bevándorlási engedély • Letelepedési engedély • Ideiglenes letelepedési engedély • Nemzeti letelepedési engedély • EK letelepedési engedély
A HÁROM HÓNAPOT MEGAHALDÓ TARTÓZKODÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI Három hónapot meghaladó tartózkodás céljából az a harmadik országbeli állampolgár utazhat be, illetve tartózkodhat, aki • Rendelkezik érvényes úti okmánnyal, • Rendelkezik három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító vízummal, tartózkodási/ bevándorlási/letelepedési, ideiglenes letelepedési/nemzeti letelepedési/EK letelepedési engedéllyel, • Rendelkezik a vissza-, vagy továbbutazáshoz szükséges engedéllyel, • Igazolja beutazása és tartózkodása célját, • Rendelkezik szálláshellyel vagy lakóhellyel, • Tartózkodása teljes időtartamára rendelkezik a lakhatását és megélhetését, valamint a kiutazás költségeit is biztosító anyagi fedezettel, • Az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy egészségügyi ellátásának költségeit biztosítani tudja, • Nem áll kiutasítás vagy BTT hatálya alatt, illetve beutazása és tartózkodása nem veszélyezteti a Magyar Köztársaság közbiztonságát, nemzetbiztonságát, vagy közegészségügyi érdekeit, • Nem áll beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt.
A HÁROM HÓNAPOT MEGHALADÓ TARTÓZKODÁSRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK • Családi együttélés • Keresőtevékenység folytatása • Tanulmányi • Kutatás • Hivatalos • Gyógykezelés • Látogatás (e célból nem hosszabbítható) hatósági záradékkal ellátott meghívólevéllel • Önkéntes tevékenység (közérdekű; nem hosszabbítható) • Nemzeti • Egyéb
IDEIGLENES TARTÓZKODÁSRA JOGOSÍTÓ IGAZOLÁS Azt a harmadik országbeli állampolgárt kell ellátni ezzel az okmánnyal: • Akinek tartózkodási engedély/ideiglenes letelepedési engedély iránti kérelme van folyamatban és korábbi engedélyének érvényességi ideje lejárt. Érvényessége: 3 hó, alkalmaként legfeljebb 3 hónappal meghosszabbítható • Akivel szemben jogellenes beutazás, illetve tartózkodás miatt idegenrendészeti eljárás van folyamatban. Érvényessége: 3 hó, alkalmaként legfeljebb 3 hónappal meghosszabbítható
A Tv. 30. § által meghatározott további esetekben, pl. • hontalansági eljárás időtartamára Érvényessége:, 6 hó, alkalmaként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható • emberkereskedelem áldozata részére Érvényessége: 1 hó, nem hosszabbítható • akit kijelölt helyen való tartózkodásra köteleztek Érvényessége: 6 hó, alkalmaként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható
LETELEPEDÉSI ENGEDÉLY Az engedélyezés általános feltételei: • Megélhetés és lakhatás biztosított, • Az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy ellátásának költségeit biztosítani tudja, • Törvényben meghatározott kizáró ok ne álljon fenn. Kizáró ok: • Büntetett előélet (joghátrányok alól még nem mentesült), • Letelepedése veszélyezteti a nemzetbiztonságot, • Kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom, illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll.
LETELEPEDÉSI ENGEDÉLY Típusai: • Ideiglenes letelepedési engedély az kaphat, aki az Európai Unió valamely tagállamában huzamos tartózkodói jogállást szerzett és keresőtevékenység, tanulmányok folytatása, vagy egyéb célból kíván az országban tartózkodni • Nemzeti letelepedési engedély feltétele a három éves jogszerű és megszakítás nélküli magyarországi tartózkodás • EK letelepedési engedély feltétele az öt éves jogszerű és megszakítás nélküli magyarországi tartózkodás
SZÁLLÁSHELY-BEJELNTÉSI KÖTELEZETTSÉG • Magánszálláshelyen -beutazástól számított 3 napon belül, ha tartózkodása a beutazásától számított 30 napot meghaladja, - igazoló szelvényt az útlevéllel együtt kell őrizni. • Kereskedelmi szálláshelyen -vendégkönyv -a harmadik országbeli állampolgárok adatait külön kell vezetni, - tárgyévet követő március 31-ig le kell adni (szálláshely üzemeltetőjének kötelezettsége).
HUMANITÁRIUS TARTÓZKODÁSI ENGEDÉLY • Humanitárius tartózkodási engedély
BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG • Szálláshely bejelentési kötelezettség • Szálláshely-változás bejelentési kötelezettség • Gyermek születésének bejelentése • Személyi okmányokkal kapcsolatos bejelentések: elvesztés, eltulajdonítás, megsemmisülés
ADATSZOLGÁLTATÁS • Adat szolgáltatható • Adat igényelhető
Adat szolgáltatható • Adat szolgáltatható a következő szervek részére • Igazságszolgáltatási szervek • Nyomozó hatóságok • Nemzetbiztonsági szolgálatok • Adóhatóság • Az idegenrendészeti eljárásban közreműködő szakhatóságok, • Vámhatóság • Állampolgársági ügyekben eljáró hatóság • Menekültügyi hatóság • Munkaügyi hatóság • A személyi adat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos ügyekben eljáró hatóság • Munkavédelmi hatóság • Közegészségügyi hatóság
Adat igényelhető • Adat igényelhető • Személyi adat- és lakcímnyilvántartásból • Bűntettesek, a kényszerintézkedés, illetve a büntetőeljárás alatt állók nyilvántartásából • Körözési nyilvántartásból • Munkavállalási engedéllyel rendelkezők nyilvántartásából • Cégnyilvántartásból • Egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkezők nyilvántartásából • Közegészségügyi hatóságtól
Tartózkodási jogcímek a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény alapján
A SZABAD MOZGÁS ÉS TARTÓZKODÁS JOGA MEGILLETI (a törvény személyi hatálya): • Az EGT-állampolgárt (EU polgár, korábbi EFTA –Európai Szabadkereskedelmi Társulás – országok (Norvégia, Liechtenstein, Izland) és Svájc Államszövetség – külön megállapodás alapján –állampolgárai) • Az EGT-állampolgár harmadik országbeli (az EGT-állampolgárt kísérő, vagy hozzá csatlakozó) családtagját, • A magyar állampolgár harmadik országbeli (a magyar állampolgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó) családtagját. • Ha a hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi (2007. évi I. tv. 8.§)
Harmadik ország állampolgárságával rendelkező személy: Minden olyan nem magyar állampolgár, aki nem EGT állampolgár, ideértve a hontalant is (2007. évi I. tv. 8.§) • Családtag • EGT állampolgár házastársa • Magyar állampolgár házastársa • EGT állampolgár vagy házastársa 21. életévét be nem töltött vagy eltartott leszármazója • Magyar állampolgár vagy házastársa 21. életévét be nem töltött vagy eltartott leszármazója • EGT állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője akkor, ha az Szmtv. másként nem rendelkezik • Magyar állampolgár vagy házastársa felmenője • A kkorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személy • Akinek az eljáró hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi
Speciális szabály (személyi hatály) • Diplomáciai vagy egyéb személyes mentességet élvező, illetve nemzetközi szerződés alapján beutazó EGT állampolgárra akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik
Személyi hatály nem terjed ki • A külön törvény (2007. évi LXXX. tv., és 301/2007. (XI.9.) Korm.r.) alapján a magyar menekültügyi hatóság által menekültként elismert, illetve ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített személyekre • Magyar állampolgárokra (akkor sem, ha kettős állampolgár)
TARTÓZKODÁSI JOGOSULTSÁGOK • A beutazás és a három hónapot meg nem haladó tartózkodás joga • A három hónapot meghaladó tartózkodás joga (EGT állampolgár / családtag) • Az állandó tartózkodás joga
A beutazás és a három hónapot meg nem haladó tartózkodás joga • A beutazás és a három hónapot meg nem haladó tartózkodás joga megilleti érvényes úti okmány (harmadik országbeli, vízumkötelezett állampolgár esetében vízum is kell) vagy személyazonosító igazolvány birtokában, mindaddig, amíg tartózkodása nem jelent indokolatlan terhet a Magyar Köztársaság szociális ellátó rendszerére • Vízum Mire jogosít az érvényes vízum? – Arra, hogy a kiállításától számított három hónap alatti többszöri – vagy egyszeri – beutazásra. Ki kaphat beutazásra jogosító vízumot? – Aki eleget tesz a Schengeni határ-ellenőrzési kódex (562/2006/EK rendelet) 5. cikk (1) bekezdés a), c) és e) pontjában foglalt feltételeknek Hol lehet benyújtani a vízum iránti kérelmet? – Bármely magyar konzuli tisztviselőnél vagy a MK nevében a kérelem átvételére feljogosított más állam külképviseletén, kivételes esetben a határátkelőhelyen.
Mely esetekben utazhat be vízum nélkül a családtag a MK területére? • Rendelkezik tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával, illetve egy EGT tagállam által – harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtag részére - kiállított tartózkodási kártyával, vagy ha • Olyan ország polgára, akik részére a vízummentes beutazás lehetősége biztosított. (539/2001/EK tanácsi rendelet – külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról)
A három hónapot meghaladó tartózkodás joga -EGT állampolgár • A három hónapot meghaladó tartózkodás joga megilleti az EGT állampolgárt, aki keresőtevékenységet folytat elegendő forrással rendelkezik (egyéb cél) tanulmányokat folytat Családtag Kérelem benyújtása: legkésőbb a beutazástól számított 93. napon Eljárás díja: 1.000.-Ft Be kell mutatni: érvényes úti okmányt vagy személyi igazolványt Kiállított okmány: regisztrációs igazolás, kártya formátumú, határozatlan ideig érvényes
A három hónapot meghaladó tartózkodás joga - családtag • EGT állampolgár családtagja Ha az EGT állampolgár keresőtevékenységet folytat vagy egyéb célból tartózkodik a MK területén, akkor bármely családtagja jogosult tartózkodásra, DE! ha tanuló, akkor csak házastársa és eltartott gyermeke. Kérelem benyújtása: legkésőbb a beutazástól számított 93. napon, a hosszabbítás iránti kérelmet a lejárat előtti 30. napon kell benyújtani. Igazolás. Eljárás díja: 1.500.-Ft (hosszabbítás, pótlás, csere is) Be kell mutatni: érvényes úti okmányt és vízumkötelezettség esetén a vízumot Kiállított okmány: tartózkodási kártya, ID-2-es kártya hosszabbítható, érvényességi ideje igazodik az EGT állampolgár családtaghoz
Magyar állampolgár családtagja Ha a magyar állampolgár kereső tevékenységet folytat vagy elegendő forrással rendelkezik ahhoz, hogy a tartózkodás ne jelentsen indokolatlan terhet a MK szociális ellátórendszerére ÉS biztosítási jogviszonyban jogosult az egészségügyi ellátásra, vagy annak fedezetésről maga gondoskodik. KIVÉTEL: 7.§ (3) bekezdés Kérelem benyújtása: legkésőbb a beutazástól számított 93. napon. Igazolás. Eljárás díja: 1.500.-Ft (hosszabbítás, pótlás, csere is) Be kell mutatni: érvényes úti okmányt és vízumkötelezettség esetén a vízumot Kiállított okmány: tartózkodási kártya, matrica formátumú, érvényességi ideje 5 év
Az állandó tartózkodás joga • Az állandó tartózkodás joga Főszabály szerint megilleti azt, aki öt éven át megszakítás nélkül, jogszerűen a Magyar Köztársaság területén tartózkodott • EGT állampolgár • EGT állampolgár családtagja • Magyar állampolgár családtagja • Akinek családtagként való beutazását és tartózkodását az eljáró hatóság engedélyezte Kérelem benyújtása: a tartózkodási kártya lejárta előtt Eljárás díja: 1.500.-Ft Be kell mutatni: érvényes úti okmányt vagy személyi igazolványt Kiállított okmány: kártya formátumú, ID-2, a hatóság 10 évente megújítja vizsgálat nélkül
TARTÓZKODÁSI JOGOT IGAZOLÓ OKMÁNYOK • Harmadik országbeli családtag vízuma egységes vízummatrica, megjegyzéssel • EGT állampolgár regisztrációs igazolása kártya formátumú, a bejelentéskori címet is tartalmazza, csak személyi igazolvánnyal, vagy útlevéllel érvényes • EGT állampolgár harmadik országbeli családtagjának tartózkodási kártyája ID-2 kártya, lakcímet nem tartalmaz • Magyar állampolgár harmadik országbeli családtagja részére kiállított tartózkodási engedély tartózkodási engedély matrica • Állandó tartózkodási kártya ID-2 kártya
IGAZOLÁS ÁLLANDÓ TARTÓZKODÁSI KÁRTYA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁRÓL
TARTÓZKODÁSI KÁRTYA MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR HARMADIK ORSZÁGBELI CSALÁDTAGJA RÉSZÉRE
TARTÓZKODÁSI KÁRTYA EGT-ÁLLAMPOLGÁR HARMADIK ORSZÁGBELI CSALÁDTAGJA RÉSZÉRE
BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG • Első lakóhely bejelentése • Okmány elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése (körözés elrendelése) • Családtag halálának bejelentése, ha a MK területén ívül következett be • Névváltozás bejelentése, ha a MK területén ívül következett be • A tartózkodási jog gyakorlásával való felhagyás bejelentése • A tartózkodás jogcímében bekövetkezett változás bejelentése
A TARTÓZKODÁSI JOGOT IGAZOLÓ OKMÁNY ÉRVÉNYTELENSÉGE • A tartózkodás jogának gyakorlásával felhagyott , továbbá, ha a tartózkodási jog, illetve az állandó tartózkodási jog megszűnt • Az okmányban foglalt adatok megváltoztak (kivétel: lakcím) • Az okmány érvényességi ideje lejárt • Az okmány megrongálódott, és a benne foglalat adatok igazolására alkalmatlanná vált • Hamis adatokat tartalmaz, vagy meghamisították • Tulajdonosa meghalt • Tulajdonosa magyar állampolgárságot szerzett • Érvénytelen a regisztrációs igazolás és a tartózkodási kártya, ha jogosultja részére állandó tartózkodási jogot igazoló okmány került kiállításra
ADATSZOLGÁLTATÁS • Adat szolgáltatható • Adatszolgáltatás feltételei • Adat igényelhető
Adat szolgáltatható • Adat szolgáltatható a következő szervek részére • Igazságszolgáltatási és bűnüldöző szervek • Nemzetbiztonsági szolgálatok • Adóhatóság • Állampolgársági feladatokat ellátó hatóság • Menekültügyi hatóság • Munkaügyi hatóság • A személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi hatóságának az EGT állampolgárok és a családtagok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos feladatai ellátásához
Adatszolgáltatás feltételei • Adatszolgáltatás feltételei • Törvény alapján • Törvényben meghatározott adatkörben és szervek részére • Az adatszolgáltatás céljának és • Az adatszolgáltatás jogalapjának megjelölése a fenti szervek részéről.