360 likes | 480 Views
Szülői fórum Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók szülei részére 2013. január 15. Az érettségi vizsga tárgyai. Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően választott tantárgy
E N D
Szülői fórumTájékoztatóa 10. évfolyamos tanulók szülei részére2013. január 15.
Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: • négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv • egy kötelezően választott tantárgy • tetszőleges számú szabadon választott tantárgy (helyi tanterv szerint)
Az érettségi vizsga fajtái • rendes • előrehozott • szintemelő • kiegészítő • ismétlő • pótló • javító
Előrehozott érettségi vizsga 2014. májustól Vizsgaszabályzat(100/1997. Korm. rendelet): 9. § (3) Előrehozott érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelmények teljesítését követően a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév május–júniusi vizsgaidő-szakában letett érettségi vizsga, amelyre a 12. § (1) bekezdésében meghatározott idegen nyelvekből, továbbá informatikából kerülhet sor. A 2014. májusi vizsgaidőszaktól.
Értékelés, minősítés 1. Az érettségi vizsga egyes vizsgatantárgyaiból a vizsgázó teljesítményét, ha a vizsga • írásbeli és szóbeli vizsgarészekből áll 1–150, • csak írásbeli vizsgából áll 1–100, pontskálán kell értékelni.
Értékelés, minősítés 2.Pontszámok az egyes tantárgyakból
Értékelés, minősítés 3. Középszintű érettségi vizsga esetén az elérhető pontszámok százalékos teljesítésének osztályzatban történő kifejezése a következő: 80–100 % elérése esetén jeles (5), 60 – 79 % elérése esetén jó (4), 40 – 59 % elérése esetén közepes (3), 25 – 39 % elérése esetén elégséges (2), 0 – 24 % elérése esetén elégtelen (1). Ha a vizsgatantárgy több vizsgarészből áll (szóbeli és írásbeli, vagy gyakorlati), a vizsgázónak minden vizsgarészből legalább 12 %-ot kell teljesíteni ahhoz, hogy a tantárgyból legalább elégséges osztályzatot kaphasson.
Értékelés, minősítés 4. Emelt szintű érettségi vizsga esetén az elérhető pontszámok százalékos teljesítésének osztályzatban történő kifejezése a következő: 60–100 % elérése esetén jeles (5), 47 – 59 % elérése esetén jó (4), 33 – 46 % elérése esetén közepes (3), 25 – 32 % elérése esetén elégséges (2), 0 – 24 % elérése esetén elégtelen (1). Ha a vizsgatantárgy több vizsgarészből áll (szóbeli és írásbeli, vagy gyakorlati), a vizsgázónak minden vizsgarészből legalább 12 %-ot kell teljesíteni ahhoz, hogy a tantárgyból legalább elégséges osztályzatot kaphasson. (Ez az idegen nyelv esetén mind az öt vizsgarészre vonatkozik!)
Értékelés, minősítés 5. A vizsgázó érettségi bizonyítványa, ha idegen nyelvből emelt szintű érettségi vizsgát tett, és • legalább 60%-ot ért el, középfokú (B2) komplex típusú, • 40-59% elérése esetén, alapfokú (B1) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül. Az informatika 5-ös érettségi esetén csupán a regisztrációs díj befizetése mellett kiváltható az ECDL bizonyítvány. (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság)
LINEÁRIS (ÚJ, BOLOGNAI) KÉPZÉSI SZERKEZET Doktori képzés 6 félév MUNKAERŐPIAC szak szak szak szak 2 - 4 (- 5) FÉLÉV MESTERKÉPZÉS OSZTATLAN KÉPZÉS 10-12 FÉLÉV szak szak szak szak Felsőoktatási szakképzés (felsőfokú végzettségi szintet nem taanusít) 4 félév 2013. szeptembertől 6 -8 FÉLÉV ALAPKÉPZÉS EGY-EGY KÉPZÉSI ÁGA Pl.: orvos fogorvos gyógyszerész állatorvos jogász építészmérnök 2013-tól osztatlan TANÁRKÉPZÉS
Felvételi pontszámítás 500 pontos felvételi rendszer • 200 tanulmányi pont • 200 érettségi pont • 100 többletpont Megjegyzés: • Ha több lehetséges pontszámítás van, akkor automatikusan a legkedvezőbbet veszik alapul.
HOGYAN SZÁMOL AZ OFIK AFELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN? • Tanulmányi pont (maximum 200) + Érettségi pont (maximum 200) = maximum 400 pont. vagy • Érettségi pont (maximum 200) x 2 = maximum 400 pont. (A két számítási mód közül automatikusan azt számolják, amelyik kedvezőbb.) • Többletpontok (maximum 100)
TANULMÁNYIPONT – 200 pont 1. 5 tantárgy, két utolsó tanult évében kapott év végi tantárgyi érdemjegyek összegének kétszerese (maximum 100 pont). 1. Kötelező négy tárgy: magyar nyelv és irodalom (átlag), matematika, történelem, idegen nyelv 2. Egy választott legalább két évig tanult, vagy két legalább egy évig tanult természettudományos tantárgy (biológia, fizika, kémia, földrajz)
TANULMÁNYIPONT – 200 pont 3. • Az érettségi bizonyítványban szereplő négy kötelező és egy választott tantárgy százalékos eredményének átlaga, egész számra kerekítve (maximum: 100 pont). Ha ötnél több tárgyból van érettségi eredménye, akkor az ötödiknek automatikusan a legjobbat számolják! • Tanulmányipont összesen: 100 + 100 = 200
ÉRETTSÉGIPONT – 200 pont 1. Az adott képzési területen előírt érettségi tárgyak közül a jelentkező számára leginkább kedvező két érettségi (felvételi) tárgy százalékos eredményének összege (maximum 200 pont). Nincs különbség az emelt szintű és a középszintű százalékos eredmény átszámítása között. Ha több felvételi tárgyból (kettőnél több!) van érettségi eredménye, akkor automatikusan a legjobbakat számolják.
TÖBBLETPONTOK 1. (Minden szakon kötelező többletpontok) • Emelt szintű érettségiért • Csak azért az emelt szintű vizsgáért jár többletpont, amelyből a pályázó érettségi pontjait számítják és legalább 30%-os teljesítményt ért el. • Az emelt szintű vizsgáért tantárgyanként 50-50 pont jár. • Az „előírt” emelt szintű érettségi vizsgáért is jár a többletpont. • Nyelvvizsgáért maximum 40 többletpont kapható • középfokú (B2) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga 28 pont • felsőfokú (C1) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga 40 pont • Egy nyelvből csak egy jogcímen jár többletpont, kivéve az OKTV eredmény és a nyelvvizsga egyidejűsédét. • Előnyben részesítés alapján • HH 20 pont • HHH 40 pont • Fogyatékossággal élő 40 pont
TÖBBLETPONTOK 2.(Képzési területek szerint adtató többletpontok) • Tanulmányi és művészeti versenyeredmények alapján • OKTV 1-10. helyezés 80 pont • OKTV 11-20. helyezés 40 pont • OKTV 21-30. helyezés 20 pont • Szakképesítés alapján • Sporteredmény alapján • NOB, FIDE, Paralimpia sportágak világ- vagy Európa-bajnokság 1-3. helyezés 16 pont • NOB, FIDE, Paralimpia sportágak országos bajnokság 1-3. helyezés 8 pont Maximum 100 többletpont kapható.
Alkalmassági vizsga (bizonyos szakokon) Minősítése: megfelelt – nem felelt meg Aki az alkalmassági vizsgán nem jelenik meg, vagy „nem felelt meg” minősítést kap, annak a felvételi összpontszáma 0, nem sorolható be az adott képzésre! Például: • építészmérnök • gépészmérnök • tájrendező és kertépítő mérnök • tanító és óvodapedagógus • művészeti szakok (………… . oldal)
Az 500 pontos felvételi rendszer Iskolai eredmények Érettségi eredmények Magyar átlag Történelem Matematika x2 Idegen nyelv 1 v. 2 természettud. t. (2-2 jegy összege) Átlageredmény (5 tárgy) A két „felvételi” tárgy %-os érettségi eredményének összege %-ok átlaga 200 pont 100 pont 100 pont Tanulmányi pontok Érettségi pontok Többletpontok: emelt szint 50 p (Összesen max. 100 p) nyelv 28 vagy 40 p (Összesen max. 40 p) + … Maximum 100 Felvételi pontszám 400+többletpontok
Felvételhez szükséges minimum ponthatár: 2009-ben 160 pont 2011-ben 200 pont 2012-ben 240 pont 2013-ban 240 pont A minimális pontszámba a többletpontok közül csak az emelt szintű érettségi vizsgáért kapott többletpont számítható be.
Felsőoktatási felvételi 2013 A hivatalos források www.felvi.hu
Felsőoktatási felvételi 2013 A Tájékoztató hivatalos kiegészítése január végén jelenik meg. Ez a kiegészítés tartalmazza majd az osztatlan tanárképzéseket és a felsőoktatási szakképzéseket, valamint a hozzájuk kapcsolódó tudnivalókat.
Jelentkezés a 2013 szeptemberében induló képzésekre(Tájékoztató jelleggel) Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzések c. kiadvány az alapképzési szakokat (A) és az osztatlan mesterképzési szakokat (O) tartalmazza! (2012. december 31.) Ezt követően az EMMI és az OH az esetleges módosításokat, kiegészítéseket hivatalos kiegészítésben megjelenteti. Erre legkésőbb a jelentkezési határidő előtt 15 nappal kerülhet sor az országos napisajtóban, illetve a www.felvi.hu honlapon. A képzésekre kétféleképpen lehet jelentkezni: a www.felvi.hu honlapon elérhető e-felvételi keretében, illetve a felsőoktatási felvételi jelentkezési lap határidőig történő benyújtásával. Ebben a felsőoktatási felvételi eljárásban a felvételi kérelem benyújtási határideje alapképzési szakra, osztatlan mesterképzési szakra és felsőoktatási szakképzésre 2013. március 1. Ebben az eljárásban legfeljebb öt jelentkezési helyre lehet pályázni. Az alapdíj 9000 Ft, ami három jelentkezést tesz lehetővé. Minden további jelentkezés 2000 Ft. (Öt jelentkezési hely = 10 jelentkezés)
Szakok és érettségi vizsgatárgyak 2014 Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzések c. kiadvány 2. számú táblázat Ez a táblázat tartalmazza, hogy az egyes szakokon melyek azok az érettségi tárgyak, amelyekből a felvételi pontokat számolják, s milyen szintű vizsgát várnak el. Itt nézhető meg, hogy az adható többletpontokból melyik számolható az adott szakon.
A ponthatár-megállapítás,a besorolási és a felvételi döntés 1. (Tájékoztató jelleggel) Az, hogy a jelentkezőt felveszik-e az általa megjelölt jelentkezési helyre, az ott meghatározott ponthatártól, illetve az általa elért felvételi összpontszámtól függ. A 2013. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során az általános minimális ponthatártól magasabb ponthatár ott alakulhat ki, ahol az adott szakra a felsőoktatási intézmény által az adott képzésre megállapított felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek, így a jelentkezők között rangsorolni kell. Ahol a jelentkezők száma az intézmény által megadott kapacitásszámot nem éri el, ott a ponthatár a minimális pontszám és minden jelentkező felvehető. Az Oktatási Hivatal minden jelentkezőre vonatkozóan ún. besorolási döntést hoz, és erről – a jelentkező által az egyes jelentkezési helyein elért pontszámokkal együtt –értesíti a jelentkezőt. Ebben döntés születik arról, hogy a jelentkező felvehető-e bármely, általa a 2013. évi általános felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelmében megjelölt képzésre, és ha igen, melyikre. Egyazon felsőoktatási felvételi eljárásban a jelentkező csak egy helyre sorolható be. Ponthatár alatti felvételi összpontszámmal senki nem vehető fel, viszont a ponthatárt elért jelentkezőt fel kell venni, kivéve, ha a jelentkezési sorrendjében előrébb megjelölt helyre már felvételt nyert, vagy a felsőoktatási intézmény – miután az adott képzésen az előírt felvételi feltételeket teljesítő jelentkezők száma nem éri el az Egyetemek, főiskolák menüpontban megadott minimális létszámot – a meghirdetett szakot nem indítja el. Amennyiben a jelentkező valamely jelentkezési helyére besorolást nyert, az illetékes felsőoktatási intézmény erről külön ún. felvételi határozatot küld a jelentkezőnek. A felvételi döntéssel együtt tájékoztatja a felvett jelentkezőt a hallgatói jogviszony létesítésének feltételeként meghatározott beiratkozás helyéről, idejéről, az ezzel összefüggő teendőkről is.
A ponthatár-megállapítás,a besorolási és a felvételi döntés 2. (Tájékoztató jelleggel) A 2013. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során az egyes jelentkezési helyeken – a jelentkezők által elért felvételi összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint egyéb, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével – várhatóan 2013. július 24-én határozzák meg a felvételi ponthatárokat, ami alapján minden jelentkező esetében megállapításra kerül, hogy melyik jelentkezési helyre nyert besorolást, illetve, hogy nem nyert besorolást egyik általa megjelölt jelentkezési helyre sem. Előfordulhat, hogy megfelelően felkészült jelentkezők hiányában vagy egyéb okok (például az oktatáshoz szükséges, a felvétel feltételeit teljesítő minimális létszámnál kevesebb jelentkező) miatt egyes jelentkezési helyeken a meghirdetés ellenére sem indul új évfolyam. Az egyes képzésekre vonatkozó felvételi ponthatárokról, azok megállapítását követően a sajtó útján, illetve a honlapunkon keresztül tájékoztatják a nyilvánosságot. A besorolási döntést tartalmazó határozatot az Oktatási Hivatal küldi meg minden jelentkező számára, ebben tájékoztatást kapnak a jogorvoslat lehetőségéről, módjáról és határidejéről is. Sikeres felvételi esetén a felvételi döntésről az érintetteket az illetékes felsőoktatási intézmény írásban értesíti, amely tartalmazza az esetleges további teendőket (pl. beiratkozás, gólyatábor stb.).
Hogyan érhető el mindez? Mit kínál az Árpád Gimnázium? Mire alapozzunk? Iskolánk a „100 legjobb magyar középiskola” közül a 82. lett 2012-ben.
Felkészülésaz Árpádban Kitartó, szorgalmas tanulás – minden tantárgyból Továbbtanulási irány eldöntése, kiválasztása Az elképzelésnek megfelelő emelt szintű képzés választása, majd abban aktív, eredményes részvétel Előkészítők, felkészítések
Az emelt szintű felkészítésben választható tantárgyak iskolánkban