120 likes | 223 Views
8. Ellenzéki mozgalmak (Charta ’77 stb.). Csehszlovákia története 1948–1992. Korai ellenzéki akciók. A 10 pontos kiáltvány (1969. aug. 21.) két funkcionárius, négy újságíró, két író (Vaculík, Havel) és két tudós írta alá
E N D
8. Ellenzéki mozgalmak (Charta ’77 stb.) Csehszlovákia története 1948–1992
Korai ellenzéki akciók • A 10 pontos kiáltvány (1969. aug. 21.) • két funkcionárius, négy újságíró, két író (Vaculík, Havel) és két tudós írta alá • e petíciót több párt- és állami szervnek elküldték, az alkotmány 29. §-a alapján • elvetette a VSZ intervencióját, a cenzúrát, aggódott az emberi jogok helyzete miatt; kifejezte, hogy a CSKP nem állhat a választott szervek felett. • demokratikus választójogot követelt és tiltakozott a vál.-ok elhalasztása miatt • a föderalizációt támogatta, de az nem lehet formális • három aláírót őrizetbe vettek, de perük végül elmaradt (ill. később más váddal) • Az Új Baloldal nevű szervezet működése • vezetője Petr Uhl, nézetei radikálisabbak az írókénál (támadta is a 10 pontot) • addig feszítették a húrt, míg a csoport minden tagját őrizetbe vették • A Csehszlovák Polgárok Szocialista Mozgalma (SHČO) • 1970. okt. 28-án adták ki első nyilatkozatukat (elvetette az erőszakot, kiállt a szabadságjogok mellett, a hatalom intézményes garanciáinak létrehozását köv.) • dec.-ben szolidaritást vállalt a lengyel tüntetőkkel • 1971 elején rövid akcióprogramot is kidolgozott, a prágai tavasz céljait megerősítve, de az azóta eltelt idő változásait is figyelembe véve • vezetőit hamarosan őrizetbe vették, a nyomozás nem valós tetteiket akarta felderíteni (=koncepciós jellegű volt)
Az SHČO és az 1971-es választások • Az SHČO „választási ellenkampánya” • sok tízezer röplapon a várható választási csalásokról beszélt • arra buzdított, hogy a választók maradjanak távol a szavazástól vagy húzzák át a jelöltlistát a lapon, esetleg cseréljék ki egy üres lapra • A választás (1971. nov.) és eredményei • a hivatalos eredmények ennek ellenére (vagy épp ezért) 99,45% részvételt és 99,77–99,94% támogatást jeleztek, választás-típustól függően • ez ellentmondásban volt a sajtóban szereplő „nagyszámú veszélyes ellen-séggel” (a Rudé právo szerint az ellenség is a NF-ra szavazott, félve, hogy kirekesztik magukat a közösségből) • az ellenzék ígéretet tett a voksolási adatok alternatív megszámolására • kb. 10% nem szavazott és 10-25% húzta át a jelöltek nevét a nagyvárosokban • A retorzió: letartóztatás és perek • 1971 végétől 200 aktivistát vettek őrizetbe • 1972 nyarán 10 (5 prágai, 4 brnoi és 1 pozsonyi) perben 47 vádlott állt bíróság elé és kapott 118 év összbüntetést; a legsúlyosabb ítéletet Milan Hübl (egykori KB-tag, történész, a Pártakadémia rektora) kapta 6,5 évi börtönnel • Husák aug.-i beszéde nyilvánosan is szólt a perről: a felforgatókat sikerült elszigetelni, letartóztatásuk előtt többször figyelmeztették őket, de hiába • 1972. dec.: cseh írók petícióban kérték Svobodát, adjon amnesztiát, de az aktivistákat letartóztatták, sok aláírót rákényszerítettek a visszavonásra is
A represszió növekedése • A büntetőjogszabályok újabb szigorítása, 1973. ápr. • (febr. 25.: politikai amnesztia, de a felforgatásért elítéltekre nem vonatkozott) • tovább könnyítették a rendőrség levélellenőrző tevékenységét • bevezették a korábbi elítéltek rendőri „védőfelügyeletét” • súlyosabb büntetéseket vezettek be egyes cselekményekre • Dubček megtöri a csendet, 1974 • levelet írt Smrkovský özvegyének, mivel a hatóságok manipulációja miatt már csak házelnöki hivatali elődje temetése után kapta meg annak halálhírét • okt. 28-án pedig levelet írt a Szöv. Gyűlésnek, felsorolta az őt ért folyamatos, tv.-ellenes zaklatásokat (holott tartózkodott a pol.-tól). Bírálta a normalizációt is, amely ellentétes a marxizmussal. Követelte az emberi jogok védelmét • mindkét 1974-es levele szamizdatban is terjedt, ill. a nyugati sajtóban • a vezetés előbb nem reagált, majd a dühös Husák emigrációt javasolt neki (a Nemzeti Front előtt pedig kijelenti: hiba volt ilyen enyhe megtorlást alkalm.) • A rendőrség („Gustapo”) ismételt megerősítése • a szövetségi belügym. ellenforradalmi veszélyt emlegetett rendőrtisztek előtt • jelentős fizetésemelést kaptak, cserébe a szoc. megvédését várják tőlük • civil ruhás rendőrök figyelik meg az ellenzékieket, elérik azok elbocsátását • sokakat megfigyeltek, bevonták útlevelüket, sőt gyakran jogosítványukat is • az érintettek gyerekeit nem engedték továbbtanulni, százezreket zaklattak rendőri kihallgatásokkal
A hetvenes évek közepe • A helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, 1975 • a nemzetközi enyhülés nehéz helyzetbe hozta a Husák-rezsimet: akkor kellett emberi jogi engedményeket tennie, amikor szüksége volt a kemény kézre • elődei példája is mutatta: az enyhülés bukáshoz vezet; de követni kell a SzU-t • Csehszlovákia tehát némi meglepetésre részt vett az értekezleten • majd 1975. nov. 11-én a Szöv. Gyűlés ratifikált két ENSZ egyezményt, a Polgári és Politikai Jogokról, ill. a Gazd., Szoc. és Kult. Jogokról szólót • amelyek 1976. márc.-ban hatályba léptek, okt.-ben a Törvénytárban kihirdették • A CSKP XV. kongresszusa és az ellene való tiltakozások • 1976. ápr.-ban meglepetések nélkül zajlott le a kongresszus, ahol Svobodát kivéve az egész Elnökséget újraválasztották • Brezsnyev most személyesen nem jelent meg, de támogatta a vezetést • szó sem volt már „kis amnesztiáról”, a pártba csak azokat veszik vissza, akik nem voltak aktív opportunisták, jól dolgoznak és aktívan támogatják a pártot • csak Prágában 2000 fiatalt vettek őrizetbe azért, mert személyi igazolványa-ikból kitépték a 15. oldalt (némelyek az SZKP „tiszteletére” a 25.-et is) • Dubček levelet ír az európai KP-ok K-Berlini konferenciájára is (de hiába) • Választások, 1976. okt. • 99,7% részvétellel és 99%-kal a NF listája mellett bonyolódott le
„Abszurdisztán” – írók, zenészek ügyei • Az irodalmi élet elnyomása • a normalizáció idején az Írószövetség tagjainak 2/3-t zárták ki • 1969–71 között egyetlen irodalmi–kulturális lap sem jelent meg (!) • az emigrációban Milan Kundera és Josef Skvorecký alkotott • a hazai írók, pl. Ivan Klima, Václav Havel fizikai munkások lettek, vád alá is helyezték őket, bár perük elmaradt; műveik feketelistára kerültek • az eltiltott írók a „fióknak írtak”, ill. szamizdatozni kezdtek • Havel nyílt levele 1975-ben: „Tisztelt Doktor Úr!” (Husáknak) • elítélte a normalizáció folyamatát és intézkedéseit • a társadalmi alkalmazkodás csak félelemből származik és nem őszinte • szamizdatban terjedt, ill. híre ment Nyugaton is –» Havel „a nép ellensége” • A Plastic People of the Universe ügye • Ivan M. Jirous underground zenekara 1968-ban alakult, 1970-ben megvonták működési engedélyét s öt éven át féllegálisan játszott; 1976-ban tagjait letartóztatták a nyugalom megzavarása és huliganizmus vádjával • 8-18 hónapi börtönt kaptak, a banda volt kanadai tagját kiutasították • bebörtönzésük még Čs.-ban is megütközést keltett; hét író, köztük Havel nyílt levélben fordult Heinrich Böll német íróhoz, h. nemzetközi szolid.-t érjen el (egy másik cikke pedig katalizálta a Charta ’77 megalakulását) • a PPU tagjai nem voltak politikai aktivisták, csak zenélni akartak…
A Charta ’77 • Az 1977. jan. 1-jén keletkezett proklamáció tartalma • az EBEÉ zárónyilatkozatban és az 1976-ban hatályba lépett nemzetközi emberi jogi egyezményekben szereplő jogok betartása az állam kötelessége • „számos polgári alapjog […] csak papíron érvényesül”, köztük a szabad vélemény-nyilvánítás, a tanulás joga • a sajtót és kulturális intézményeket központi igazgatás nyomja el • nem biztosítják a tisztesség és jó hírnév elleni támadásokkal szembeni védekezés lehetőségét, sem a vallásszabadságot • az uralkodó párt minden szervezetet irányít, a politikai rendőrség egész sor területen sérti meg az emberi jogokat • švejki álnaivitással közli, hogy minden állampolgárnak segítenie kell a törvények betartását, s most ők ezt szeretnék • nem vádolja a szoc.-t, a pártot, szigorúan a törvényes keretek közt marad • A Charta aláírói, szóvivői, céljai • 239 cseh és 3 szlovák aktivista, köztük Mlynář, Drtina, Pavel Kohout; később az aláírók száma 1200-ra nőtt, így széleskörű „tagsággal” bírt: katolikusok (pl. Václav Benda), szocdemek, reformkomm.-k, liberálisok stb. • szóvivői: Jan Patočka filozófus, Václav Havel és Jiří Hájek • a politikai foglyok nemzetközi évének elején lépnek fel nyomásgyakorló csoportként; nem kívántak politikai párttá válni • kapcsolatba kerültek a lengyel és magyar ellenzékkel, sőt Ny.-i körökkel • legális ellenzék, csak a rendszer saját törvényeinek betartását követelte
A Charta rövid távú következményei • A petíció átadásának kísérlete • Havel, Vaculík és Pavel Landovský jan. 6-án megpróbálta a Charta szövegét személyesen eljuttatni a Szöv.Gyűléshez, kormányhoz, a čs. hírügynökséghez • őrizetbe veszik, de egy nap után elengedik őket • miután a szöveg kijutott Ny-ra, jan. 14-én már a szóvivőket vették őrizetbe, s máj.-ban felforgatással vádolták meg Havelt • a többieket is zaklatták, kihallgatták, egy időre őrizetbe véve őket • Mlynář emigrált, alantas sajtótámadások indultak ellene, de a lapok a Charta többi vezetőjét és a tartalmát is keményen bírálták, jan. végén egy anti-chartát is aláírattak a Nemzeti Színház művészeivel, de elhatárolódott a prágai érsek is • A hatalom bosszúja, a retorziók • márc. 13-án az idős Patočka meghalt a rendőri őrizetben (agyvérzésben) • okt.-ben Havel és társainak pere; Havel 14 hónapot kap (3 évre felfüggesztve) • dec.-ben ennek ellenére újabb nyílt levél aláírója lett, ezúttal a EBEÉ belgrádi utóértekezletnek címezve szabad véleménycserét kér, a betiltott művek publ.-t • 1978 jan.-ban letartóztatták, két hónapra őrizetben tartották. • A mozgalommá szerveződés kezdetei • 1978. ápr. 27-én az Igazságtalanul Üldözötteket Védő Bizottság (VONS) néven önálló szervezetet hoztak létre 18 fővel • jogi tanácsokat adtak a megvádoltaknak, de 15 tagjukat letartóztatták (1979.) • a chartások találkoztak a lengyel Munkásvédelmi Bizottság (KOR) vezetőivel (Jacek Kuroń, Adam Michnik) 1978. aug.–szept. folyamán, persze titkosan
Hogyan tovább? Filozófiai gondolatok • Václav Benda: Párhuzamos polisz (1978 máj.) • mivel a fennálló rendszert nem lehet megdönteni, arra van szükség, hogy a fekete/második gazdasághoz hasonló második kultúrát, sőt párhuzamos struktúrákat, saját rendszert, „árnyék-köztársaságot” építsünk ki • e párhuzamos struktúrák idővel kiszoríthatják a régieket! • Václav Havel: A kiszolgáltatottak hatalma (1978 okt.) • az 1968 utáni Csehszlovákia (és más diktatúrák) talán legjobb leírása • a „poszttotalitárius rendszer” alapvetően eltér a klasszikus diktatúráktól (térben és időben kiterjedt; alaposan kiépült hatalmi–ideol. rendje van stb.; valójában a dikt. és a fogyasztói társadalom legrosszabb találkozását jelenti) • a rendszer alapja a hazugság, az élet csak pszeudo-életnek tekinthető • mindenki azt teszi, amit elvárnak tőle: a szolgaságért cserébe békén hagyja őket a rezsim; a sok kisember sok kis megalkuvása teszi lehetővé a normalizáció sikerét; mindenki egyszerre a hatalom eszköze és áldozata is • ha a zöldséges kiteszi kirakatába a „világ proletárjai egyesüljetek” jelszót, miért teszi? mi történik, ha később leveszi azt onnan? egyéniség lesz (tehát veszélyes), elkezd valódi életet élni, ám így számolnia kell a retorziókkal • Václav Havel: Levelek Olgának (1979–82) • Havel börtönből hetente írott levelei feleségének, amit irodalmi–filozófiai alkotásra is kihasznált (összesen 144 levél, melyeket persze cenzúráztak)
További eljárások és perek • A VONS–Charta-vezetők pere, 1979 • 10 főt vádoltak felforgatással, köztük hat főt bíróság előtt is • Benda, Jiří Dientsbier, Havel és Uhl 4–5 évi börtönt kapott, a legsúlyosabb (fegyház)büntetést a forradalmi trockista Uhl kapta • 1980 jan.-ban Havel, Dienstbier és Benda egy Ostrava-környéki munkatábor-ba került. Havel később súlyosan megbetegedett, ekkor Plzeňbe helyezték • tüdőgyulladást kapott (1983), halálától félve kiengedték, szabadulásuk után valamennyien újra csak fizikai munkát kaptak (Dienstbier éjjeliőr, majd fűtő) • Az ügy nagy nemzetközi figyelmet kapott • a perről Nyugaton színházi előadás született, melyet TV-k is bemutattak • Havel darabjait is műsorra tűzték (még Varsóban is), • az Európai Parlament pedig a foglyok kiengedését követelte • Havelt 1982-ben egy nemzetközi szervezet Jan Palach Díjjal jutalmazta irod.-i és emberi jogi munkájáért, több nyugati egyetem díszdoktorrá választotta • Havelt és Bendát emigrációba akarják kényszeríteni, de ők inkább a börtönt választják; Kohout akarata ellenére emigrált (nem engedték vissza Čs.-ba) • Egyéb chartás vezetők ügyei (csak példaként) • Rudolf Battek szociológus (KAN, Charta, VONS) 1980-ban 5 évet kapott • Pavel Bratinka orvost csak kirúgták, a metróban dolgozott gondnokként • időnként a nem kiérdemelt üldözés miatt lett valaki ellenzéki!
Pártállami intézkedések 1980 körül • Áremelések és pártkongresszus • 1979-ben a kormány kénytelen volt megemelni az olaj, benzin, postai díjak, gyerekruhák árát. A lengyel példák miatt Čs.-ban kétszeres erővel figyeltek az ellenzéki/független szervezetekre, pl. a Chartára is. • 1981-ben a lengyel Szolidaritást látva elhalasztották a további áremeléseket • propagandatámadás indult a Szolid. ellen, korlátozták a lengyel határforgalmat • a XVI. kongresszuson (1981. ápr. 6–11.) megjelent Brezsnyev. Husák a lengyel eseményeket párhuzamba állította ‘56-tal és ‘68-cal • Husák javasolja a fegyveres beavatkozást Lengyelo.-ban! • Brezsnyev halála után is ragaszkodik a keményvonalas úthoz • Az állambiztonság változatlan (növekvő?) szigora • megerősítették a besúgóhálózatot, kétszer megreformálták az StB-t (1980, 1982), a lehallgatások, titkos filmezés stb. lehetséges időtartamát újra megnövelték, egyre több levelet olvastak el stb. • az StB egyre többször razziázott a chartások lakásain, hogy földalatti egyetemi előadásokat számoljon fel (s a külföldi előadókat kiutasította) • 1981. máj. elején 40 aktivistát fedeztek fel, köztük Hájeket, s júl.-ban perbe fogták őket; szept.-ben pedig hat katolikus papot ítéltek el • egyre több nemzetközi tiltakozás született ezek miatt • az StB-ügynökök mindenütt jelen voltak, sokakat megfigyeltek • a Zenei Szövetség jazz szekciója ellen is perek indultak (1986)
Újszerű ellenzéki akciók a 80-as években • Vallási reneszánsz • Morvaország, 1985 júl.: Szt. Metód halálának 1100. évfordulója. František Tomášek prágai érsek és a vatikáni delegátus jelenlétében a felszólaló kommunista vezetőt kifütyülik, mert „békefesztiválról” beszélt • ugyanitt „Vallásszabadságot!” skandálnak, a művelődési min.-t is támadják • 1987 dec. August Návratil gazda petíciót hirdetett az egyház államtól való függetl.-e, a szabad katol. sajtó és az üres püspöki székek betöltése érdekében • Tomášek támogatta; összesen kb. 5-600ezer ember írta alá (300e szlovák) • Szlk.-ban Ján Chryzostom Korec püspök és Ján Čárnogurský állt a katol. ellenállás élén; a szlk.-ok zöme hívő és figyelt a lengyel eseményekre is • számos „vallási” megmozdulás tk. szlk. nemzeti és antikomm. jellegű volt • 1988-ban Prágában, Pozsonyban katolikus tüntetések, tömeges zarándoklatok • állandó volt a klérus (sőt a hívők) üldözése felforgatási vádakkal • Környezetvédelmimozgalmak • szocialista (nehéz)ipar: súlyos környezeti károk (urán- és barnaszénbányák, légszennyezés, savas eső) – Európa legszennyezettebb vidéke (Ostrava stb.) • súlyos aggodalmakat kelt Csernobil, felmerül Bős–Nagymaros ügye is • „Fennhangon Pozsonyról” – Mária Filková engedélyezett mérései után közzé-tett környezetvédelmi jelentés (1987. okt.), amely a katasztrofális helyzetért a vezetést teszi felelőssé (olyan hatást kelt Szlk.-ban, mint a Charta Cseho.-ban)