220 likes | 389 Views
Lengyel menekültek Magyarország területén. A magyarok és a lengyelek kapcsolata igen erős volt a történelem folyamán, egészen az Árpád-kortól napjainkig. A szoros kapcsolatokat egy mondás is megerősíti: Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.
E N D
A magyarok és a lengyelek kapcsolata igen erős volt a történelem folyamán, egészen az Árpád-kortól napjainkig. A szoros kapcsolatokat egy mondás is megerősíti: Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.
A magyar-lengyel barátságot mélyen átérző Teleki-kormány - a maga szerény és korlátozott eszközeivel - megpróbálta a német-lengyel ellentéteket elsimítani 1939 áprilisától, illetve határozottan kiállt amellett, hogy nem akar a németek oldalán egy lengyelellenes háborúba keveredni: „Magyarország részéről nemzeti becsület kérdése az, hogy ne vegyen részt semmiféle agresszióban Lengyelország ellen (...), ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatok magyarországi vasútvonalakon történő átszállítását Lengyelországba.” [3] . Ezt Teleki meg is írta Hitlernek, annak ellenére, hogy erőteljes német nyomás nehezedett a magyar kormányra, főleg azért, mert 1939 márciusától a két ország határos lett egymással, továbbá a Harmadik Birodalom aktívan támogatta a magyar revíziós törekvéseket.
1939. szeptember elsején reggel 5 óra 40 perckor a német hadsereg a német-lengyel határ teljes hosszában támadásba lendült, megszegve az 1934-ben kötött lengyel-német megnemtámadási szerződést. A német hadsereg kihasználva számbeli, technikai és felvonulási előnyét, a lengyel főváros felé tört előre. A lengyel hadsereg a német túlerővel szemben az ország belső területei felé hátrált, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek. A németek azonban így is hamarosan elérték a Visztulát, a lengyel kormány és a köztársasági elnök szeptember 17-én Romániába menekült. 1939. szeptember 17-én a német-szovjet titkos szerződés értelmében a szovjet hadsereg átlépte a lengyel-szovjet határvonalat, s megkezdte Kelet-Lengyelország birtokbavételét.
1939 tavaszától, a lengyel-német államközi kapcsolatok romlásának idején, a magyar kormány tudatosan nem kívánt bekapcsolódni egy háborús konfliktusba, sőt a maga szerény eszközeivel közvetíteni akart a két állam között. Sőt a háború kirobbanása után is elutasították a német javaslatokat: bizonyos vasútvonalak átengedése „fejében” a Felvidék (A mai Szlovákia) egy részét visszacsatolták volna Magyarországhoz. A háborús eseményeket látva a Teleki-kormány felkészült a lengyelek fogadására, bár még nem tudta megbecsülni létszámukat. A kormány kinyilvánította, hogy a nemzetközi szerződésekben foglalt jogszabályoknak megfelelően jár el a katonai és polgári menekültekkel szemben, s nem adja ki őket Németországnak.
A második világháború ideje alatt magyar földön közel 100-140 ezer lengyel fordult meg, 1939 őszén mintegy 70-90 ezer lengyel katona és polgári személy lépett magyar területre. Többségük 1940 tavaszáig távozott, a világháború végéig mintegy 30 ezer katonai és polgári személy maradt Magyarországon. A lengyelek ugyanis hivatalosan a vereség után sem tették le a fegyvert. A lengyel kormány és katonai főparancsnokság és hadsereg francia földön újjáalakult, s a lengyel politikai élet számos kiválósága és a katonai vezetés több parancsnoka – különböző utakon, főleg Magyarországon keresztül – Franciaországba menekült.
Hazánkban a menekülteknek érkező segítség elosztását a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság, koordinálta amely végső soron a magyar, a külföldi, a Vöröskeresztes, az amerikai, angol és más nemzetközi anyagi és pénzügyi segítség szétosztásáról döntött, egyetértve a Belügy- és Hadügyminisztérium szándékaival. A lengyel menekültügy intézésébe bekapcsolódtak a legálisan működő lengyel emigrációs szervezetek, amelyek közül a legfontosabb szerepet a Lengyel Polgári Bizottság játszott. Ez a szervezet intézte a lengyel emigráció belső ügyeit, a katonai és polgári menekültek körében a szociális, a kulturális, az oktatási, az egészségügyi, a sajtó és a könyvkiadási ügyeket, egyben összekötő szerepet töltött be az emigráció és a magyar hatóságok között. Vezetője Henryk Slawik, lengyel szocialista képviselő, katowicei újságíró és lapszerkesztő volt. Slawik 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után illegalitásba vonult, de a Gestapo csellel elfogta és 1944 augusztusában Mauthausenbe kivégezték.
A legálisan működő lengyel szervezetek között szerepelt a Lengyel Lelkészi Hivatal, amelynek szervezetéhez vagy száz lengyel pap és szerzetes tartozott. Vezetőjük Wilk-Witoslawski ferences szerzetes, akinek irányítása alatt a magyar földön tartózkodó lengyel papság bekapcsolódott – a lelki gondozás mellett – az oktatásügybe, a szegénygondozásba, az ifjúsági munkába, valamint a titkos katonai ellenállásba. Részt vettek a futárszolgálatba, sokukat a németek később – Magyarország német megszállása után - Mauthausenbe hurcolták.
A lengyel polgári menekültek jelentős részét a gyermekek és iskolaköteles fiatalok alkották, akik részére már 1939 októberétől – a polgári és katonai táborokban – oktatást szerveztek.
A lengyel menekültek ingyenes orvosi ellátásban, súlyosabb betegség esetén kórházi ápolásban részesültek. Az első felmérés szerint magyar földön, 1939 őszén közel félezer lengyel orvos tartózkodott, végül a Lengyel Orvosok Csoportjába száz orvos lépett be. 1940 nyarán az összes lengyel menekült orvosi ellátását a Lengyel Orvosok Csoportjára bízták, minden táborban rendelő és betegszoba, Győrben 140 ágyas lengyel kórház működött. Az orvoscsoport vezetőjét, Jan Kołłątaj-Srzednicki orvostábornokot a megszálló német katonák 1944 március 19-én meggyilkolták.
Lengyel menekült gyerekek karácsonyi ünnepsége Keszthelyen
Március 15.: a lengyel-magyar barátság napja • Csupán néhány, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött fekete-fehér felvétel őrizte meg azt, hogy a Magyarországra menekült lengyel katonák részt vettek a nagycenki március 15-i ünnepségen, 1940-ben. A szabadságra és függetlenségre való együttes megemlékezés így demonstratív jelleget öltött.
Szent Borbála templom, Brennbergbányán • Lengyel menekültek a Bodrogközben
Fekete márványtábla közepén bronz képkeretben kezet fogó kézpár. Felirata balról magyarul, jobbról lengyelül: "E házban működött/a lengyel Polgári Bizottság/1939 és 1944 között/megannyi magyar ember/segítőkész bátorságának/köszönhetően lengyel/menekültek, polgárok/és katonák ezreinek/nyújtott támogatást, és/mentette meg életét/köztük számos lengyel/zsidóét. A bizottság munkáját/irányító Henrik Slawikot/(1894-1944) a mauthauseni német/koncentrációs táborban/gyilkolták meg. 2004 ."
Kapronczay Károly : Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945