Nevelés- és művelődéstörténet, Pedagógiai problématörténet 2. előadás

1. Nevelés- és művelődéstörténet, Pedagógiai problématörténet 2. előadás

2. 1. A nevelés eredete és alapformáinak fejlődése;2. Az iskolahálózat horizontális és vertikális kiépülése;3. A három modern iskolaforma elkülönülése;4. Nevelés az őskorban

3. A nevelés eredete és alapformáinak fejlődése • I. Természetes nevelődés • II. A céltevékenységbe való irányított beletanulás • III. Felkészítés az avatási próbákra

4. I. Természetes nevelődés • A mindenkori mindennapi élet követelményeinek tapasztalati elsajátítása a családi, területi, rokonsági csoport tagjai között kialakult mindennapi interakciókban. • A családi élet természetesen magában foglalta a termelőmunkát is, amire a munkában való korai részvétel útján készülnek fel a gyermekek.

5. Természetes nevelődés a múltban és a jelenben • A parasztgazdaságok eleve feltételezték a családtagok – köztük a gyermekek – rendszeres kétkezi munkáját. • Ma a Földön több százmillió gyermek végez kenyérkereső munkát családon belül és kívül.

6. II. A céltevékenységbe való irányított beletanulás • „Inaskodás” hozzáértő mesterek felügyelete alatt. • A természetes vagy technikai munkamegosztás meghatározott ágához (egy-egy kézműves tevékenységhez) kapcsolódik. • A gyermek otthonán kívül valósul meg. • Egy hozzáértő mester közvetlen irányításával folyik.

7. A céltevékenységbe való irányított beletanulás múltja és jelene • Középkori lovagi felkészítés. • Céhes képzés. • A XX. századig a szakmatanulás általános formája volt a tanonckodás. • A középfokú és a felsőfokú szakképzés szerves része a kiadós szakmai gyakorlat, majd a tanulmányok befejezése után a gyakornoki rendszer.

8. III. Felkészítés az avatási próbákra • A társadalomnak szükséges egyéni képességek rendszeres, szervezett, intenzív fejlesztése, ősi intézményes keretek között, „beavató emberek” irányításával.

9. Felkészítés az avatási próbákra a múltban és a jelenben • Beavatás, INICIÁCIÓ • Az intézményes nevelés csírája, hiszen intézményes felkészítésre volt szükség. • Közvetítők kellenek: • „beavató ember” • a közvetett tapasztalatok átadására alkalmas nyelv • társak.

10. Felkészítés az avatási próbákra a múltban és a jelenben • A közvetítés: a „titkok” és a gyakorlati fogások átadása az elkülönített helyen, a meghatározott időben, felnőtt irányításával folytatott „kioktatás”, „bemutatás” és „gyakorlás” segítségével folyik.

11. Felkészítés az avatási próbákra a múltban és a jelenben • A beavatás a természeti népeknél általánosan alkalmazott eljárás volt. • A felnőtt életébe, a társadalomba való bevezetés kvázi-intézményes formája sok mindent megelőlegez a későbbi intézményes nevelésből:

12. Felkészítés az avatási próbákra a múltban és a jelenben • A felkészítés tudatos, célirányos, • Felnőttek közreműködését igényli, • A foglalkozás intenzív, • A felkészültséget nyilvános próbának (társadalmi ellenőrzésnek) vetik alá,

13. Felkészítés az avatási próbákra a múltban és a jelenben • A próba követelményei többé-kevésbé összhangban vannak az élet várható megpróbáltatásaival, • A sikeres próba megváltoztatja a fiatal szociális státuszát, a gyermek társadalmilag elismert felnőtt lesz.

14. A nevelés ősformáinak kifejlődése

15. INTÉZMÉNYES NEVELÉS • A társadalomnak szükséges egyéni képességek rendszeres, szervezett, intenzív fejlesztése, intézményes keretek között, felkészült pedagógusok irányításával.

16. Az első iskolák • Az első iskola, az írnokok iskolája mintegy 5000 évvel ezelőtt alakult ki Mezopotámia városállamaiban.

17. Az iskolázottság kiterjedése

18. Tömegoktatási intézménnyé válás története a modern társadalmakban

19. Tömegoktatási intézménnyé válás története a modern társadalmakban • COOMBS-szabály: • Minden kielégített iskolázottsági igény még nagyobb iskolázottsági igényeket szül.

20. Az iskolahálózat horizontális és vertikális kiépülése • Az iskolahálózat horizontális és vertikális kiépülése hosszú folyamat volt, mintegy 5000 évet vett igénybe

21. Az iskolahálózat horizontális kiépülése • A horizontális irányú növekedés azt jelentette, hogy egyre több képzési irányra terjedt ki. Az azonos szintű képzési ágak rohamos differenciálódása.

22. Az iskolahálózat vertikális kiépülése • A vertikális irányú növekedés azt jelentette, hogy az egymásra épülő képzési szintek, iskolafokok száma is szakadatlanul emelkedett. A képzési szintek (az óvodától a tudósképzésig) rohamos differenciálódása.

23. A három modern iskolaforma elkülönülése • A nevelés intézménytörténetében 3 modern iskolaforma jelent meg: • 1. OKTATÓISKOLA: (rendszeres ismeretelsajátítás) • 2. NEVELŐISKOLA: (társas-közösségi élet) • 3. MUNKAISKOLA: (társadalmi-közösségi haszonnal járó munkatevékenység)

24. A történelmi színrelépés ideje

25. Fő képviselői

26. Társadalmi rétegbázisa

27. Vezetőérték

28. Az iskola pedagógiai középpontja

29. Jellegzetes kiegészítő tevékenység

30. A nevelő státusza

31. A nevelt státusza

32. Diákönkormányzat

33. A fő közvetített pedagógiai tartalom

34. A pedagógiai tartalom elsajátítása

35. A pedagógiai tevékenység szervezése

36. A fő pedagógiai eredmény

37. Nevelés az őskorban

38. AZ ŐSKORI NEVELÉS KULTÚRÁJA • Összehasonlító etnográfiai kutatások • A tanulás módszere: utánzás

39. A gyerekek a mindennapi élet folyamatában sajátították el mindazt, ami az ősi társadalom kultúráját alkotta. • A tanítást a közösség felnőtt tagjai végezték, nem téve különbséget saját és mások gyermekei között.

40. Az élet fenntartásához szükséges gyakorlati ismereteken és készségeken túl a gyermekek erkölcsi erényeket is elsajátítottak nevelődésük során.

41. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy az idő végtelen messzeségében, már körülbelül hárommillió évvel ezelőtt eszközkészítő előemberek éltek a földön. A nevelés, a tapasztalatátadás, a tudatos tanítás csíráit is itt kereshetjük. A mindennapi élettől elkülönült, szervezett oktatás kezdetben nem létezett, a kőeszközök készítésének fortélyai apáról fiúra hagyományozódtak át.

42. Az australopithecus, majd a kb. félmillió esztendővel ezelőtt megjelenő homo erectus igyekezett úgy újraalkotni szerszámait, ahogyan azt elődeitől "tanulta". Nem változtatott rajtuk. A véletlen eltérések okozták azt, hogy a jobban sikerült szerszámok maradtak fenn: ezeket igyekeztek másolni. Ebben a korban a nevelés hagyományőrző, asszimilációs funkciója dominált.

43. A tapasztalatok átadása-átvétele tehát már az előember számára is lényeges volt. Ekkoriban alakult ki ennek nélkülözhetetlen eszköze, az ún. "előnyelv". A kezdetben tagolatlan, majd egyre differenciálódó beszéd tette lehetővé, hogy az ember akkor is felidézze magában a látott dolog képét, amikor az már nem volt jelen. Ettől fogva nemcsak a konkrét élethelyzetekhez tapadva cselekedhetett, hanem bizonyos fokú előrelátásra szert téve túlléphetett az adott szituáción. A szavak, a fogalmak segítségével tervezhette cselekvését, és elképzelhette annak várható eredményét is.

44. Mintegy százezer évvel ezelőtt jelent meg a biológiai értelemben vett mai ember, a "homo sapiens". Élete az ősi társadalom keretei között folyt. Közösen vadásztak, s ez nagyfokú összehangoltságot követelt. A neandervölgyi emberek életét már cselekvési szabályok, normák irányították. Így például gondoskodtak halott társaikról: barlangban, tűz közelében temették el őket, ételt és szerszámokat helyezve melléjük.

45. Az a nevelés, a tapasztalatok átadása, az életszabályok közvetítése fokról fokra szervezettebbé vált. Arra a kérdésre, hogy milyen sajátosságokkal rendelkezett ez a nevelés, elsősorban az összehasonlító etnográfiai kutatások segítségével adhatunk választ.

46. A XX. század elején még sokfelé éltek olyan népcsoportok, amelyek szinte érintetlenül megőrizték ezt az egykori életformát. Nevelési gyakorlatukat vizsgálva következtethetünk az ősi társadalomban alkalmazott nevelési módszerekre.

47. Dél-ausztráliai bennszülötteknél figyelték meg, hogy az egészen kis fiúk már elkísérték apjukat zsákmányszerző útjára. Az Orinoco partján élő indiánok két-három éves fiúknak apró íjakat készítettek a hozzávaló nyilakkal. A gyerekek ezekkel az ártalmatlan, de élethű játékszerekkel először a ház körül élő állatokra: kutyákra, tyúkokra "vadásztak". Az Indiai-óceánon levő Andman szigetek lakói öt-hat éves gyerekeknek játékíjat és nyilakat adtak, sőt néha játékkenut is. Így segítették elő a felnőtt kori foglalatosságok játékszerű gyakorlását.

48. Játékos keretek között folyt tehát az életre való felkészülés: a gyerekek már egészen kis koruktól kezdve a felnőttek szerszámainak és harci eszközeinek élethű, de kicsinyített változatával játszottak, gyakoroltak.

49. A tanulás módszere az volt, hogy a gyerekek anyjuk vagy apjuk munkáját figyelve és utánozva sajátították el a gyakorlati készségeket. (Például a kötélfonást különféle indákból, csapda készítését apróbb vadak elejtéséhez.) A felnőttek, a szülők úgy segítették a gyerekek mintakövetését, hogy az adott munkafolyamatot lassabban, "szemléletesebben" végezték el, a nehezebb részeket esetleg többször ismételve. Az utánzáshoz itt már a bemutatás, a "szemléltetés" módszere társult.

50. Nemcsak a legkülönfélébb eszközök készítésének fortélyait leshették el így a gyerekek, hanem a közben felhangzó munkadalokat is megtanulhatták. A zene, melynek megjelenése megelőzte a beszéd kialakulását, rendkívül fontos szerepet játszott az ősi közösségek életében. Az emberi létet ezer szállal átszövő rítus szerves részét alkotta: a legkülönbözőbb szertartásokon mindig felcsendült a dal, megszólaltak az ősi zeneszerszámok.