780 likes | 908 Views
Az építésügyi jogszabályok változása az e -építési napló bevezetése 2013. október 1. Jogszabályi háttér. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
E N D
Az építésügyi jogszabályok változása az e-építési napló bevezetése 2013. október 1.
Jogszabályi háttér 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről Étv.1§ (2) E törvényt a sajátos építményfajták, valamint a műemlékvédelem alatt álló építmények és területek tekintetében a rájuk vonatkozó külön törvényekkel, kormányrendeletekkel, miniszteri rendeletekkel és önálló szabályozó szerv vezetője által kiadott rendeletekkel és miniszteri rendeletekkel együtt, a bennük foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel kell alkalmazni. 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 1.§(2)E törvényt a jogszabályban meghatározott közfeladatok ellátásához szükséges olyan elektronikus hírközlő hálózat esetén, amely nyilvános elektronikus hírközlő hálózattól fizikailag vagy logikailag elkülönített (a továbbiakban: kormányzati célú hálózat), valamint az ilyen hálózatokkal kapcsolatos elektronikus hírközlési tevékenység tekintetében a rájuk vonatkozó külön jogszabályokban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni
Jogszabályi háttér 312/2012. (XI.8.) Kormány rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 1§(3) Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában e rendelet rendelkezéseit a)a sajátos építményfajtákkal, valamint b) ha annak létesítéséhez építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység szükséges, a felvonóval, mozgólépcsővel és mozgójárdával kapcsolatos építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokra és ellenőrzésekre is alkalmazni kell. 313/2012. (XI.8.) Kormány rendelet az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról
Jogszabályi háttér 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról 1.§(2)E rendelet rendelkezéseit a sajátos építményfajtákra eltérő szabályozás hiányában kell alkalmazni. 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről 245/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól. 1. § E rendelet rendelkezéseit - a sajátos építményfajtákra vonatkozó külön szabályozás hiányában - az építményekkel kapcsolatos építésügyi bírság megállapítására és megfizetésére kell alkalmazni.
Jogszabályi háttér 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Hírközlési Hatóság eljárásában közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, valamint egyes szakhatósági közreműködések megszüntetéséről és módosításáról 7/2002. (XII. 20.) IHM rendelet a távközlési építmények építésfelügyeleti ellenőrzési eljárásáról
Jogszabályi háttér 8/2012. (I. 26.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési építmények egyéb nyomvonalas építményfajtákkal való keresztezéséről, megközelítéséről és védelméről. 14/2013. (IX. 25.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről és az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos hatósági eljárásokról
Jogszabályi háttér 191/2009. (IX. 15.) Kormány rendelet [Épkiv] az építőipari kivitelezési tevékenységről 1§(2) E rendeletnek a kivitelezési dokumentációra vonatkozó előírásait – az antennák, antennatartó szerkezetek és csatlakozó műtárgyak kivételével – a sajátos építményfajtákra és a műemlékekre akkor kell alkalmazni, ha külön jogszabály másként nem rendelkezik. 24.§(4)A sajátos építményfajták vonatkozásában az építőipari kivitelezési folyamat résztvevői az előírt építési naplóvezetési, ellenőrzési és bejegyzési kötelezettségüket – az építési napló vezetési kötelezettség teljesítésének formájára vagy kezdő időpontjára vonatkozó eltérő rendelkezés hiányában – a miniszter által rendelkezésre bocsátott és a sajátos építményfajtáért felelős miniszter, az elektronikus hírközlési építmények tekintetében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke (a továbbiakban: NMHH elnöke) által fenntartott, működtetett és szükség szerint továbbfejlesztett elektronikus építési napló alkalmazással kötelesek teljesíteni.
Jogszabályi háttér Épkiv. Módosítások: • az építésüggyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet • az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet • a Kormány 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelete a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet, valamint az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet módosításáról
Jogszabályi háttér 4. 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet az egyes építésügyi és örökségvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról Módosította: • Az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI.8.) Kormány rendeletet • Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kormány rendeletet
Jogszabályi háttér Az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI.8.) Kormány rendelet módosítása 2014. Július 1-től bevezeti a rendszerhasználati díjat. A díj csak általános építményekre terjed ki,önköltség alapú. A díjat ez e-építési napló igénylésekor az építtető (vagy meghatalmazottja) fizeti be a rendszerüzemeltető felé. A díjat az Üzemeltetési és Adatkezelési Szabályzatban meghatározott módon és számlaszámra, készpénz átutalási megbízással, átutalással vagy - ha erre lehetőség van - elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül vagy az Üzemeltető házipénztárában készpénzzel lehet kiegyenlíteni
313/2012. (XI.8) Korm. Rendelet 1. melléklete e-építési napló rendszerhasználati díj mértéke (2014. július 1-től)
Alegfontosabb változások • az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai • kivitelezési tevékenységvégzés feltételei • a munkaterület átadás-átvétele és a használatbavételi engedélyezés kapcsolata • az elektronikus építési napló bevezetése
Alegfontosabb változások • az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai • kivitelezési tevékenységvégzés feltételei • a munkaterület átadás-átvétele és a használatbavételi engedélyezés kapcsolata • az elektronikus építési napló bevezetése
Az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai • Az építési napló elektronikus vezetéséből származó eltérések: • a naplóvezetési kötelezettség teljesítése az e-építési naplóban, ( online vagy offline) • a különböző nyilatkozatok, igazolások, dokumentumok csatolása elektronikus formában, • teljesítésigazolás rögzítése az e-főnaplóban, és e-alnaplóban.
Az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai Az építtető feladata többek között: • az építési napló ellenőrzése, • a fővállalkozó kivitelező építési naplóban történő azonnali értesítése, ha még el nem kezdett kivitelezési szakasz ellenértéke nem áll rendelkezésre, • felel azért, hogy az építési napló a hatósági ellenőrzések és eljárások során az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság rendelkezésére álljon,
Az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai Az építtető feladata többek között: • az elektronikus építési napló készenlétbe helyezése • a fővállalkozó kivitelező elektronikus építési főnaplójának készenlétbe helyezése • a fővállalkozó kivitelező számára egyszer használatos jelszó átadásával a hozzáférés biztosítása ( szerepkör kiosztás) • munkaterület átadása
Az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai A vállalkozó kivitelező feladata többek között: • Ha az építtetőnek vagy a megbízott képviselőjének utasítása jogszabályt, hatósági határozatot sért, vagy az élet- és vagyonbiztonságot veszélyezteti, a vállalkozó kivitelező az utasítást és az azt megtagadó jognyilatkozatot köteles a naplóba bejegyezni. • A kivitelező felelős az építési napló vezetéséért. • Az építési napló vezetésére kötelezett - az építőipari kivitelezési tevékenység végzésének ideje alatt, az építési munkaterületen - kérésre hozzáférést biztosít a bejegyzésre vagy betekintésre jogosultak részére a fő- és alnaplóhozés ezek mellékleteihez.
Az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai A vállalkozó kivitelező a saját elektronikus építési naplójának a vezetésével megbízhatja a felelős műszaki vezetőjét. Ezt a megállapodást a naplóban kell rögzíteni. Kivitelező vagy felelős műszaki vezető nyilatkozata: • tartalma nem változott, • helye módosult: minden e-főnapló és e-alnapló része • minden kivitelezőnek vagy felelős műszaki vezetőjének nyilatkozatot kell tennie az e-építési naplóban, • a fővállalkozó kivitelező vagy felelős műszaki vezetőjének a nyilatkozata az összesítő lap része
Az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai • Ha a fedezetkezelő arról értesül, hogy olyan kivitelező vesz részt az építési tevékenység folytatásában, akivel kapcsolatban az elektronikus építési napló nem került készenlétbe helyezésre vagy megnyitásra, értesíti az építésfelügyeleti hatóságot. • megrendelő vállalkozó kivitelező: ( új fogalom) • Az alvállalkozóval építési szerződést kötő, ellenszolgáltatásra kötelezett vállalkozó kivitelező
Az építőipari kivitelezési tevékenység egyéb szereplői • a tervellenőrzés • A tervellenőri jogosultságra valamint a tervellenőri tevékenységre vonatkozó szabályozás hatályát vesztette • a beruházáslebonyolító • 2013 év végével megszűnt jogosultság
Alegfontosabb változások • az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai • kivitelezési tevékenységvégzés feltételei • a munkaterület átadás-átvétele és a használatbavételi engedélyezés kapcsolata • az elektronikus építési napló bevezetése
A kivitelezési tevékenység végzésének feltételei A vállalkozó kivitelezői tevékenység az Étv. 39. § (2) bekezdésének módosítása szerint : „(2) Építőipari kivitelezési tevékenységet az folytathat, a) akinek az építőipari kivitelezési tevékenység a tevékenységi körében szerepel, továbbá a kivitelezési tevékenység végzéséhez alkalmas telephellyel rendelkezik, b) aki rendelkezik a megjelölt építőipari kivitelezési tevékenységi körének megfelelő szakképesítéssel vagy legalább egy – vele tagsági, alkalmazotti jogviszonyban álló – ilyen szakképesítésű szakmunkással, és c) aki – a csak a 39/A. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenységet végzők kivételével – vele munkaviszonyban vagy tagsági jogviszonyban álló olyan személyt alkalmaz, aki az a) pont szerinti tevékenységi körbe tartozó, csak felelős műszaki vezető irányításával végezhető kivitelezési tevékenységek tekintetében a felelős műszaki vezetői feladatok ellátására jogosult. „
A kivitelezési tevékenység végzésének feltételei • A vállalkozó kivitelező az általa vállalt tevékenységből olyan építőipari kivitelezési tevékenységet végezhet • a) amelyhez • aa) rendelkezik a kivitelezési tevékenység jellegének megfelelő – vele tagsági, munkavállalói vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló – felelős műszaki vezetővel, • ab) rendelkezik megfelelő szakképesítéssel, vagy megfelelő szakképesítésű – vele tagsági, munkavállalói vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló – szakmunkással, • ac) a kivitelezési dokumentáció az építési munkaterületen rendelkezésre áll, és • ad) az építési naplót megnyitották és vezetik, • b) rendelkezésre áll hatósági engedély, vagy tudomásul vétel. • c) amelynek végzésére írásban szerződést kötöttek, és • d) amelynek végzését az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság nem tiltotta meg.
A kivitelezési tevékenység végzésének feltételei • Építőipari kivitelezési tevékenységet a vállalkozó kivitelező akkor vállalhat, ha • a) a kivitelezői nyilvántartás tartalmazza a vállalt tevékenységet, és • b) a vállalkozó kivitelező a vállalt kivitelezői tevékenység végzésében közvetlenül részt vesz.
A kivitelezési tevékenység végzésének feltételei A vállalkozó kivitelezőre vonatkozó bejelentésnek tartalmaznia kell • a)a vállalkozó kivitelező • aa) cégjegyzékszámát, egyéni vállalkozói nyilvántartási számát, adószámát, • ab) az építőipari kivitelezési tevékenység (tevékenységi kör) megnevezését, • ac) telephelye (telephelyei) címét, • ad)által megjelölt tevékenységek legalább egyikének megfelelő szakképesítéssel rendelkező – vele tagsági, munkavállalói vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló – szakmunkásainak számát, a szakképesítéssel rendelkező egyéni vállalkozó kivételével, • ae) nyilatkozatát arról, hogy az általa megjelölt tevékenységek legalább egyikének megfelelő jogosultsággal rendelkező - vele tagsági, munkavállalói vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló - felelős műszaki vezetővel rendelkezik.
A kivitelezési tevékenység végzésének feltételei • A felelős műszaki vezető • az építőipari kivitelezési tevékenység – Korm. rendeletben meghatározott kivétellel - csak olyan felelős műszaki vezető irányításával folytatható, aki a kivitelezési tevékenység szakirányának megfelelő jogosultsággal és egyéb feltételekkel, továbbá az építési tevékenységet végzők vonatkozásában közvetlen utasítási joggal rendelkezik. • az építőipari kivitelezési munka jellegének megfelelő szakképesítéssel rendelkező szakmunkás felelős műszaki vezető irányítása nélkül is végezhet olyan – építési engedélyhez nem kötött építményt, építményrészt érintő - építőipari kivitelezési tevékenységet, melynek teljesítéséhez nem vesz igénybe alvállalkozót.
Alegfontosabb változások • az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai • kivitelezési tevékenységvégzés feltételei • a munkaterület átadás-átvétele és a használatbavételi engedélyezés kapcsolata • az elektronikus építési napló bevezetése
A munkaterület átadás-átvétele és a használatbavételi engedélyezés összekapcsolása az építésügyi hatóság a használatbavételi engedély iránti kérelem elbírálása során meggyőződik arról, hogy a fővállalkozó kivitelező az építési munkaterületet az elektronikus építési naplóban felvett jegyzőkönyv szerint átadta az építtetőnek ha az építési munkaterület átvételéről szóló jegyzőkönyv az építési naplóban nem áll rendelkezésre, az építésügyi hatóság 60 napos határidő megjelölésével ennek pótlására hívja fel az építtetőt. az építésügyi hatóság – ha az építtető a hiányt nem pótolja – a használatbavételt a 60. nap leteltét követő 5 napon belül engedélyezi.
Alegfontosabb változások • az építőipari kivitelezési tevékenység szereplőinek feladatai • kivitelezési tevékenység feltételei • az építésfelügyeleti bírság • a munkaterület átadás-átvétele és a használatbavételi engedélyezés kapcsolata • az elektronikus építési napló vezetése
Az építési napló az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható dokumentáció, amely • időrendben tartalmazza a szerződés tárgya szerinti építőipari kivitelezési tevékenység, illetve az építési-szerelési munkák adatait, továbbá • a munka menetére, megfelelőségére és dokumentumaira (pl. tervrajzi kiegészítések) vonatkozó vagy az elszámoláshoz szükséges jelentős tényeket.
e-építési napló vezetési kötelezettség A kivitelezés résztvevői az előírt építésinapló-vezetési, ellenőrzési és bejegyzési kötelezettségüket az építési beruházáshoz rendelt, • az építésügyért felelős miniszter (általános építmények), • a sajátos építmények vonatkozásában a sajátos építményfajtáért felelős miniszter által működtetett internetes alapú elektronikus építési napló alkalmazás segítségével kötelesek teljesíteni. • A sajátos építményfajták vonatkozásában eltérő rendelkezés hiányában az Épkiv. rendelkezései szerint kell teljesíteni az építésinapló-vezetési kötelezettséget.
e-építési napló ütemezett bevezetése • Általános építmények • 2013. október 1-jét, követően megkezdett kivitelezések esetén kell elektronikusan vezetni. • kivéve: • az európai uniós beruházásból megvalósuló általános építmények • 2014. január 1-től • A papír alapon elkezdett építési naplót papír formátumban be lehet fejezni
e-építési napló ütemezett bevezetése • Sajátos építményfajták : • 2014. július 1-től a közlekedési, a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendeletben megjelölt sajátos építményfajták • 2014. október 1-tőla honvédelmi és katonai, továbbá a nemzetbiztonsági célú valamint elektronikus hírközlési építmények • 2015. január 1-tőla közlekedési sajátos építményfajták • 2016. október 1-től az atomenergia alkalmazására szolgáló és a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 53/2012. (III. 28.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó építmények
e-építési napló alkalmazás • az általános építmények vonatkozásában az e-építési napló alkalmazás működtetéséről, fenntartásáról és fejlesztéséről az építésügyért felelős miniszter a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. (LLTK) útján gondoskodik, • az e-építési napló az Országos Építésügyi Nyilvántartás része,
Országos Építésügyi Nyilvántartás belső adatállomány külső adatállomány • Kamarai nyilvántartások: • MÉK névjegyzék • MMK névjegyzék • MKIK kivitelezői nyilvántartás településrendezési eszköz tervtanácsi vélemény OÉNYközponti kezelőfelület szakértői vélemény engedélyezési dokumentáció kiviteli terv • Állami alapadatok • közhiteles nyilvántartásai • Ingatlan-nyilvántartás • lakcímnyilvántartás • cégnyilvántartás engedély ÉTDR adat, dokumentum Elektronikus alkalmazások e-építési napló+mellékletei energetikai tanúsítvány e-építési napló Egyéb közhiteles nyilvántartások Táj- és természetvédelem szankció,bírság adat e-tanúsítás változási vázrajz e-szankció, e-bírság statisztikai adat ÉTDR ellenőrzési jegyzőkönyv • LLTK által kezelt egyéb adatállományok • Dokumentációs Központ • TeIR Építésügyi Monitoring helyszíni fotó e-statisztika Dokumentációs Központ digitalizált adatállománya e-közmű e-örökség
Belépés az e-építési napló alkalmazásba Az alkalmazás elérhető: www.e-epites.hu/oeny/ • az OÉNY nyilvános felületén • az e-építés portál nyilvános felületén keresztül A belépés, a belépő természetes személy azonosítása ügyfélkapun keresztül, az ügyfélkapus felhasználónév, és jelszó megadásával történik. A hatóságok az OÉNY hatósági felületén keresztül: • ügyfélkapunk keresztül vagy • egyedi hozzáférési kóddal léphetnek be Előzetes regisztráció szükséges.
e-építési napló alkalmazás Változások 2014. július 1-től
e-építési napló alkalmazás Éles alkalmazások: • Általános építmények • Sajátosépítmények • Víziközmű és vízgazdálkodási • MKEH által engedélyezett DEMO alkalmazás
e-építési napló alkalmazás • központi internetes felületen elérhető, komplex alkalmazás, • a papír alapon naponta vezetett több építési napló helyett az e-építési napló alkalmazás az „egy beruházás – egy napló” elvén működik. • a felhasználók a nap bármely szakában, egyszerűen és egyidejűleg többen is elérhetik és megtekinthetik, lehetséges a távoli kontroll és bejegyzés, • üzenetek tájékoztatások és figyelemfelhívások egyszerűen, részben automatikusan megküldhetőek, az alkalmazás naplóz minden eseményt, • segíti az építési napló szabályos vezetését, • szabályozott jogosultságokkal lehet hozzáférni,
e-építési napló alkalmazás • lehetővé teszi az építésügyi hatósági engedélyezés egyszerűsítését • kivitelezés kezdés tudomásulvételi eljárás, és adatszolgáltatás mellőzhetővé válik • a hatósági ellenőrzések hatékonyságának fokozása • a lezárt elektronikus e-naplók archiválást követően az Országos Építésügyi Nyilvántartásba kerülnek, • statisztikai adatokat szolgáltat az építési beruházásokról, folyamatban lévő kivitelezésekről.
e-építési napló alkalmazás A naplóvezetési kötelezettség változott ! • Építési naplót kell vezetni minden • építésügyi hatósági engedélyhez, • tudomásulvételi eljáráshoz kötött, valamint • a Kbt. hatálya alá tartozó építőipari kivitelezési tevékenység végzéséről. • A LLTKhelyezi készenlétbe az építési tevékenység egyetlen elektronikus építési naplóját,.
Az építési napló vezetés szabályai Nem változtak a napló vezetés szabályai ! • Az építőipari kivitelezési tevékenység résztvevői egymást a naplóba történő bejegyzéssel értesítik egymást • a veszélyhelyzetekről, • a tényekről, • a körülményekről, amelyek az építési szerződésen alapuló kötelezettségeik szerződésszerű teljesítését befolyásolják vagy veszélyeztetik.
Az építési napló vezetés szabályai • A fővállalkozó a főnaplót, az alvállalkozó az alnaplót az építési munkaterület átvételével nyitja meg, és az építőipari kivitelezői tevékenység befejezését követően az építési munkaterületről levonulással zárja le. • Ha az építtető nem azonos a tulajdonossal, akkor az építési munkaterület átadását a tulajdonosnak • külön nyilatkozatban kell tudomásul vennie és azt elektronikus formában az építési naplóhoz csatolnia. • Az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdése az elektronikus építési főnapló megnyitásával és az előírt adatok felvitelével teljesül.
Az építési napló vezetés szabályai • Az építési naplót naprakész állapotban kell tartani úgy, hogy minden munkavégzési napon történjen bejegyzés. Ha munkavégzés nem történik, napi jelentés nem szükséges, viszont ezt a tényt - a várható munkafolytatási nap megjelölésével - az utolsó munkavégzési napon be kell jegyezni. • A naplóvezetésre kötelezettnek gondoskodnia kell arról, hogy az offline rögzített napi bejegyzés és egyéb dokumentumok legfeljebb a bejegyzési vagy dokumentálási kötelezettség napjától számított három napon belül az internetes alkalmazásban is rögzítésre kerüljenek.
Az építési napló vezetés szabályai • Az e-főnapló és e-alnaplónyilvántartási oldalait a napló megnyitásakor kell kitölteni. • A még nem ismert adatokat azok tudomásra jutásakor kell rögzíteni. • A napi bejegyzéseket az alkalmazás a bejegyzés napját követő napon automatikusan lezárja • Az e-főnapló és e-alnapló tartalmazza a teljesítésben részt vevő összes fő- és alvállalkozó kivitelező • adatait, • az általuk vállalt kivitelezési tevékenység meghatározását, • a kivitelezési tevékenység megkezdésének, szakaszolásának és befejezésének időpontjait,
Naplóvezetés átvállalása • A fő- vagy megrendelő vállalkozó kivitelező a vele szerződéses viszonyban álló alvállalkozók e-alnaplójának vezetését átvállalhatja. • A fő- vagy megrendelő vállalkozó kivitelező, az alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló további alvállalkozók e-alnaplójának a vezetését is átvállalhatja. • Az e-alnapló vezetésének átvállalását, átadását rögzíteni kell az e-alnaplóban. • A naplóvezetés átvállalása nem vonatkozhat azokra a naplórészekre és mellékletekre, amelyet kizárólag a naplóvezetésre kötelezett tölthet ki, így a teljesítésigazolási naplóra, az elektronikus alvállalkozói nyilvántartásra és a gyűjtőnaplóra.
Naplóvezetés átvállalása • a vállalkozó kivitelező az átadás időtartama alatt nem vállalhatja át az alvállalkozója építési naplójának vezetését. • az átvállalt e-alnapló vezetését a saját napló vezetésétől elkülönülten, külön-külön kell végeznie, • az átvállaló általi bejegyzésekkel kapcsolatosan az e-alnapló vezetésére eredetileg kötelezett alvállalkozó észrevételt tehet vagy az e-naplóban rögzített nyilatkozatával bármikor visszaveheti az e-napló vezetését.
e-építési napló felépítése: e-építési napló 1 beruházás tervnapló e-alnapló-1.1 e-főnapló-1 készenléti tárhely gyűjtőnapló teljesítés igazolási közös gyűjtőnapló gyűjtőnapló hatósági napló teljesítés igazolási Fedezetkezelői elektronikus alvállalkozói nyilvántartás e-alnapló-1.2 hatósági napló összesítő lap gyűjtőnapló e-főnapló-2 fő- és alvállalkozói összesítés teljesítés igazolási hatósági napló gyűjtőnapló teljesítés igazolási hatósági napló e-főnapló-3 e-alnapló-3.1.1 e-alnapló-3.1 gyűjtőnapló gyűjtőnapló gyűjtőnapló teljesítés igazolási teljesítés igazolási teljesítés igazolási hatósági napló hatósági napló hatósági napló