120 likes | 217 Views
3. szabály A játékosok száma. A játékosok száma. A játékban két csapat vesz részt, legfeljebb öt-öt játékossal, akik közül egy-egy a kapus. A mérkőzés nem kezdhető el csapatonként három játékosnál kevesebbel.
E N D
3. szabály A játékosok száma
A játékosok száma A játékban két csapat vesz részt, legfeljebb öt-öt játékossal, akik közül egy-egy a kapus. A mérkőzés nem kezdhető el csapatonként három játékosnál kevesebbel. Ha valamelyik csapatnak háromnál kevesebb játékosa marad a játéktéren, akkor a mérkőzést be kell szüntetni. Hivatalos versenyek A FIFA, a kontinentális szövetségek és a nemzeti szövetségek égisze alatt játszott hivatalos versenyeken legfeljebb kilenc cserejátékos szerepeltethető. A versenyszabályoknak tartalmazniuk kell a benevezhető cserejátékosok számát, amely nem haladhatja meg a kilencet. A mérkőzés alatt korlátlan számú cserét lehet végrehajtani.
A játékosok száma Egyéb mérkőzések A nemzeti „A” csapatok mérkőzésein legfeljebb tíz cserejátékos szerepeltethető. Az összes többi mérkőzésen ennél több cserejátékos szerepeltethető, feltéve, ha: a csapatok megállapodtak a cserejátékosok maximális számában e megállapodást a mérkőzés előtt közlik a játékvezetőkkel Ha a játékvezetőket nem tájékoztatják, vagy a csapatok nem tudtak megegyezni a mérkőzés előtt, akkor legfeljebb tíz cserejátékos szerepeltethető. Minden mérkőzésre vonatkozó rendelkezés A játékosok és cserejátékosok nevét, függetlenül attól, hogy jelen vannak-e vagy sem, minden mérkőzésen meg kell adni a játékvezetőknek még a mérkőzés kezdete előtt. Azok a cserejátékosok, akiknek a neveit nem adták le a játékvezetőknek, nem vehetnek részt a mérkőzésen.
A játékosok száma Játékos cserék végrehajtása A cserejátékosok nevét a mérkőzés előtt meg kell adni a játékvezetőnek. Azok a cserejátékosok, akiknek a nevét nem adták le a játékvezetőnek, nem vehetnek részt a mérkőzésen. Hogyan történik a csere? • a lecserélt játékos saját csapatának cserezónáján keresztül hagyja el a játékteret, kivéve a futsal játékszabályaiban meghatározott eseteket • cserejátékos csak azután lép a játéktérre, miután a lecserélt játékos elhagyta azt • a cserejátékos a cserezónán keresztül léphet a játéktérre • a csere akkor van végrehajtva, amikor a cserejátékos a cserezónán keresztül belép a játéktérre • attól a pillanattól a cserejátékos játékossá, míg a lecserélt játékos cserejátékossá válik • a lecserélt játékos a továbbiakban is részt vehet a játékban • minden cserejátékos a játékvezetők hatáskörébe és illetékessége alá tartozik, akár részt vesz a játékban, akár nem
Csere végrehajtása A csere egyaránt végrehajtható, akár játékban van a labda, akár játékon kívül. A következő feltételek betartása mellett helyettesíthető egy játékos egy cserejátékossal ha egy játékrész büntetőrúgás, második büntetőpontról végzett rúgás vagy sorfal nélküli szabadrúgás elvégzése miatt meghosszabbításra kerül, akkor csak a védőcsapat kapusát lehet cserélni
A játékosok száma Játékos cserék végrehajtása Minden cserejátékos a játékvezető döntési jogkörébe tartozik, akár részt vesz a játékban, akár nem. A csere visszautasítható…! …ha a cserejátékos nem kész arra, hogy játéktérre lépjen (pl.: nem megfelelő a szerelése) - Az a cserejátékos, aki nem fejezte be a csere végrehajtását azzal, hogy belépett a játéktérre, nem indíthatja újra a játékot (szöglet, berúgás) - Ha a lecserélendő játékos visszautasítja a játéktér elhagyását, akkor a játék folytatódik (!)
Kapus Csere A kapus cseréje bármelyik cserejátékos helyet cserélhet a kapussal anélkül, hogy erről tájékoztatnák a játékvezetőket vagy megvárnák a játék megállítását bármelyik játékos helyet cserélhet a kapussal játékos csak a játék megállításakor cserélhet helyet a kapussal, ha a cserét annak megtörténte előtt bejelentik a játékvezetőknek a kapussal helyet cserélő játékosnak vagy cserejátékosnak olyan kapusmezt kell viselnie, amely a hátulján a saját mezszámával van ellátva
A játékosok száma Szabálysértések és büntetések Ha egy cserejátékos a játéktérre lép, mielőtt a lecserélt játékos elhagyta azt, vagy a csere végrehajtása során egy cserejátékos nem saját csapatának cserezónáján keresztül lép a játéktérre: a játékvezetők megállítják a játékot (bár nem azonnal, ha előnyszabályt tudnak alkalmazni) a játékvezetők figyelmeztetik őt a csere végrehajtásának megsértéséért és felszólítják a játéktér elhagyására Ha a játékvezetők megállították a játékot, akkor az az ellenfél csapata javára megítélt közvetett szabadrúgással indul újra arról a helyről, ahol a labda a játék megállításakor volt (lásd 13. szabály – A szabadrúgás helye). Ha ez a cserejátékos vagy a csapata elkövet egy másik szabálysértést, akkor a játék „A futsal játékszabályainak értelmezése és útmutatások a játékvezetők részére” című fejezetben leírtaknak megfelelően indul újra (3. szabály).
Szabálysértések és büntetések Ha a csere végrehajtása során a lecserélendő játékos nem saját csapatának cserezónáján keresztül hagyja el a játékteret a futsal játékszabályaiban meg nem határozott okokból: a játékvezetők megállítják a játékot (bár nem azonnal, ha előnyszabályt tudnak alkalmazni) a játékvezetők figyelmeztetik őt a csere végrehajtásának megsértéséért Ha a játékvezetők megállították a játékot, akkor az az ellenfél csapata javára megítélt közvetett szabadrúgással indul újra arról a helyről, ahol a labda a játék megállításakor volt (lásd 13. szabály – A szabadrúgás helye).
Ennek a szabálynak minden más megsértésekor: az érintett játékosokat figyelmeztetni kell a mérkőzés az ellenfél csapata javára megítélt közvetett szabadrúgással indul újra arról a helyről, ahol a labda a játék megállításakor volt (lásd 13. szabály – A szabadrúgás helye). Speciális esetekben a játék „A futsal játékszabályainak értelmezése és útmutatások a játékvezetők részére” című fejezetben leírtaknak megfelelően indul újra (3. szabály)
A játékosok száma Játékosok és cserejátékosok kiállítása Az a játékos, akit a játékvezetők a kezdőrúgás előtt kiállítottak, csak a benevezett cserejátékosok egyikével pótolható. Az a benevezett cserejátékos, akit a játékvezetők akár a kezdőrúgás előtt, akár utána kiállítanak, nem pótolható. Egy cserejátékos helyettesítheti a kiállított játékost és két perccel a kiállítást követően a játéktérre léphet, feltéve, hogy az időmérőtől vagy a 3. számú játékvezetőtől (a játékvezető asszisztensektől) erre engedélyt kapott, és a két perc letelte előtt nem született gól. Amennyiben gól született, akkor az alábbiak szerint kell eljárni: ha öt játékos játszik négy ellen, és a nagyobb létszámú csapat ér el gólt, akkor a négy játékossal játszó csapat kiegészülhet öt főre ha mindkét csapat három vagy négy fővel játszik és bármelyik csapat gólt ér el, akkor egyik csapat sem egészülhet ki ha öt vagy négy játékos játszik három ellen, és a nagyobb létszámú csapat ér el gólt, akkor a három játékossal játszó csapat egy fővel kiegészülhet ha a kisebb létszámú csapat ér el gólt, akkor a csapatok létszáma nem változik
A játékosok száma Köszönöm a figyelmet!