Chessa Claudia 11.D

1. Chessa Claudia 11.D Bős-nagymarosi vízlépcső 2010. 05. 30.

2. A vízlépcső Hivatalos neve Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer. A vízlépcső létesítésének céljai: • Energiatermelés • A hajózhatóság biztosítása • Árvízvédelem és területfejlesztés A Szlovákiához tartozó Csallóközben fekvő Bős és a Dunakanyarban elhelyezkedő Nagymarosnál tekinthető meg a vízlépcsőrendszer. A bősi erőmű első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni. Eredeti formájában végül sosem valósult meg.

3. Az ötletadó A vízlépcsőrendszer terveinek első vázlatát az 1950-es években a Budapesti Műszaki Egyetemen Mosonyi Emil professzor vezetésével alkották meg. Gazdasági és ökológiai, hidrobiológiai és környezetvédelmi megfontolások kezdettől fogva szerepet játszottak.

4. A tervezés(1951–1977) A vízlépcsőrendszer kiépítésével kapcsolatos munkálatok mintegy fél évszázada folynak és több szakaszra oszthatók. 1951-ben Gerő Ernő az akkor villamosenergia-termelés, hajózhatóság, árvízvédelem hármas céljával kezdte a kiépítést.

5. Engedély 1977. szeptember 16-án Budapesten a magyar és csehszlovák miniszterelnök aláírta a megépítéséről és a közös üzemeltetéséről szóló nemzetközi szerződést.

6. A kiépítés Négy korszakra bontható: • 1951–56 között megtörtént az érintett Duna-szakasz közös hasznosítási lehetőségének feltárása. • 1956–60 között a moszkvai Gidroprojekt közreműködésével elkészült a közös folyószakasz komplex hasznosításának koncepciója, melyet 1961-ben a KGST Villamosipari Állandó Bizottsága mint ajánlást elfogadott. • 1960–64 között a komplex hasznosítási tervvel összhangban részletesen kidolgozták a különböző változatokat, majd elkészült a megvalósításra kerülő beruházás koncepciója. • 1964–70 között – csehszlovák kívánságra – megtörtént néhány további változat részletes vizsgálata, melyek lényegében igazolták a korábbi koncepció helyességét.

7. Mik voltak az eredeti tervek? • A Dunakiliti-víztározó: a 20 km hosszú, 16 km2 vízfelületű tározótavat 200 millió m3 víz befogadására tervezték. • A Dunakiliti és Szap (Palkovičovo) közötti üzemvízcsatorna: az összesen 25 km hosszú, 300-700 m széles csatorna nem más, mint egy mesterséges, kibetonozott meder, amely a Duna vizét a Bős térségében épülő vízlépcsőhöz vezeti, majd Szapnál visszaviszi a természetes mederbe. • A bősi vízlépcső: a 720 MW beépített teljesítményre tervezett erőmű csúcsrajáratással működött volna, vagyis a tározótóban felgyülemlett vizet naponta kétszer engedték volna a turbinákra. A vízlépcsőt a hajók áthaladását elősegítendő, két zsilipkamra egészíti ki. • A nagymarosi vízlépcső: amely 115 km-rel az üzemvízcsatorna visszaágazása alatt, tulajdonképpen a csúcsrajáratás árhullámainak felfogására, visszatartására épült volna. Az itt tervezett vízerőmű teljesítménye meglehetősen kicsiny, mindössze 171 MW lett volna.

8. Üzemvízcsatorna Bősi vízlépcső építése Dunakiliti víztározó

9. A környezeti károkat okozó vízlépcső Az építkezést nem előzte meg részletes környezeti tanulmány, így a várható környezeti károkra csak jóval később derült fény, mely egyre több lett: • A Dunakiliti-tározótóban szennyezett víz halmozódik fel, ami a Csallóköz és a Szigetköz kavicsrétegeiben lévő, 6 milliárd m3-re becsült ivóvíztartalékot veszélyezteti • a talajvíz-utánpótlás erős csökkenése súlyosan károsítja a növénytermesztést • az üzemvízcsatornába irányított dunai vízmennyiség miatt a természetes vízhozam jut az Öreg-Dunába, ami veszélybe sodorja a szigetközi ártéri erdőségek egyedülálló élővilágát • az üzemvízcsatorna és Nagymaros között a várható iszapfelhalmozódás a parti szűrésű kutak vizét is szennyezheti • a csúcsrajáratás árhulláma megváltoztathatja, visszaduzzaszthatja a Dunába ömlő mellékfolyók természetes vízszállítását • a nagymarosi gát 9 méter magas betonépítménye tönkreteszi hazánk egyik legszebb táját, a Dunakanyart.

10. Tiltakozások 1988-ra a tiltakozás egyre nagyobb méreteket öltött: szeptember 12-én már több tízezren tüntettek a beruházás ellen az Országház előtt. A tiltakozás ökológiainak indult, de átfordult rendszerellenes mozgalomba.

11. A tiltakozásokeredménye Az erősödő tiltakozás hatására a magyar parlament 1989-ben a munkálatok leállítása mellett szavazott. Magyarországgal ellentétben Csehszlovákia, illetve később Szlovákia tovább folytatta azt. Miután Magyarország 1992. májusában az 1977. évi szerződést megszűntnek nyilvánította, Csehszlovákia 1992 októberében egy, még szlovák területen emelt gát segítségével egyoldalúan elterelte a Dunát, és vizét a már elkészült üzemcsatornába vezette. Ennek következtében a szigetközi területek egyre jobban kiszáradtak.

12. Tárgyalás A bősi erőmű turbinái már működtek, a csúcsrajáratás viszont, ami az egész bonyolult létesítmény végső célja lett volna, nem volt lehetséges, mert nem épült meg a nagymarosi vízlépcső. Így 1993-ban a két ország a vitás kérdések tisztázása végett a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult.

13. A Bíróság döntése A hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én hirdette ki döntését. A több mint 100 oldalon kifejtett - részben Magyarországot, részben pedig Szlovákiát elmarasztalva - végeredményben egyik fél kérelmének sem adott helyt.

14. Az ítélet Az ítélet legfontosabb megállapításai szerint: • az 1997. évi államközi szerződés továbbra is érvényben van, vagyis Magyarországnak nem volt joga leállítani a beruházás munkálatait • Szlovákiának viszont nem volt joga elterelni a Dunát, emiatt Szlovákia jogosult kártérítést kérni a leállításból fakadó károkért • viszont Magyarország jogosult kártérítést kérni azért, mert Szlovákia megfosztotta a közös vízi erőforrások őt jogosan megillető részétől • ugyanakkor a Bíróság megoldásként javasolja, hogy mindkét fél kölcsönösen mondjon le kártérítési követeléseiről és ellenköveteléseiről • továbbá mivel gyakorlatilag mindkét fél elvetette a csúcsrajáratás tervét, a nagymarosi gát felépítésének nincs többé értelme • emellett a feleknek közösen újból tanulmányozniuk kell a bősi erőmű környezeti hatásait • kielégítő megoldást kell találniuk a Duna fő és mellékágaiba bocsátandó vízmennyiségre.

15. A felbontott szerződés után A szlovákokkal kötött szerződés felbontása után Nagymaroson három év múlva el is bontották a félig felhúzott gátat.

16. Megbánás A helyiek a mai napig bánják, hogy nem fejeződött be az építkezés. Egyesek szerint munkát adott volna, nem lennének ekkora árvizek és jobban élnénk. A felépült, majd elbontott gát kálváriája már nem napi téma a városban, a tavaszi árvizek idején azonban többnyire felemlegetik

17. Konfliktus A tárgyalások eddig sem vezettek eredményre: Szlovákia továbbra is nehezményezi, hogy Magyarország nem építi meg a másik duzzasztót, ennek hiányában ugyanis nem tud az eredeti tervek szerint működni az erőmű. Nem lehet tudni, hogy a két ország közötti konfliktust mikorra sikerül rendezni.

18. Megegyezések napjainkban 2009. december 15. Tárgyalás Budapesten. A felek megállapodtak, abban, hogy az Irányító Testület szabályzatának hatályát 2010. április 30-ig meghosszabbítják. A magyar fél vállalta, hogy 2010. januárjában átadja a szlovák félnek az Irányító Testület társelnökeinek 2009. márciusi 5-i pozsonyi találkozóján átadott előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány végleges változatát, valamint ezt követően a Duna Szap feletti szakasza környezeti rehabilitációjára vonatkozó Környezeti Jelentés magyar javaslatát.

19. Az utolsó tárgyalás 2010. január 28. Tárgyalás Pozsonyban. A megbeszélés tárgyát a Nemzetközi Bírósághoz címzett közös nyilatkozat jóváhagyása képezte. A felek a közös nyilatkozat tartalmában megegyeztek, és azt aláírták.