120 likes | 771 Views
A magyar vasút története. Az első magyarországi vasútvonal megnyitója. A kezdetek és a reformkor. Az első magyarországi vasútvonal megnyitója.
E N D
Amagyar vasút története Az első magyarországi vasútvonal megnyitója A kezdetek és a reformkor. Az első magyarországi vasútvonal megnyitója. A magyarországi vasúttörténet kezdetei a 16. századig nyúlnak vissza, amikor a történeti Magyarország területén élő német bányászok meghonosították a fából készült nyompályát, a vasúti pálya elődjét. 1827-1828 között kísérletek folytak a pest-kőbányai lebegő vasúttal, de a lóvasúti technológia a hagyományos szállítás konkurenciája miatt nem bizonyult jövedelmezőnek. 1836-ban a király vasútépítéseket lehetővé tevő törvényt fogadott el, ezt követően heves vita alakult ki az országgyűlésen, hogy a Duna jobb- vagy bal oldali partján épüljön meg a két fővárost összekötő vasútvonal. Végül a pesti oldal mellett érvelők kerültek ki győztesen. 1844-ben kezdődött meg a Pestről induló vasútvonal építése, és a mai Magyarország területén az első vonalat Pest és Vác között 1846. július 15-én nyitották meg. 1847-ben már a Pest–Szolnok 99 km hosszúságú szakasz is elkészült. A vasút hamar gyors fejlődésnek indult, a 19. század ipari forradalmának az egyik legjelentősebb tényezője lett.
A Máv története • A Magyar Államvasutak (MÁV) 1868. július 1-jén "született", amikor is a magyar kir. kormány megvásárolta a csődbement Magyar Északi Vasutat, illetve annak Pesttől Salgótarjánig és Józseftárnáig terjedő vonalait (jelenleg 80a, 81), minden tartozékával, a további építésre vonatkozó már elkészült tervekkel, egyéb ingóságaival és az összes jogaival együtt. A vonal Pesti végállomása a jelenlegi Józsefvárosi pályaudvar volt. (Itt jegyzem meg, hogy nem ez volt a legelső vasútvonal Magyarországon. A legelső gőzvontatású vasútvonal a Pest-Vác vonal (33,9 km, jelenleg 70), amelyet 1846. július 15-én nyitottak meg
Magyar vonat nemek Belföldi helyközi és elővárosi • InterPici – AzInterPiciaz InterCity vonatokat egészítik ki a kevésbé forgalmas vonalakon. • Személy – A személyvonat minden állomáson és megállóhelyen megáll. Általában 2. osztályú kocsikkal közlekedik. • Gyorsított – Csak forgalmasabb állomásokon áll meg, az elővárosi vonatokat egészítik ki. • Zónázó – Az elővárosi vonatokat egészíti ki. Nemzetközi • EC– EuroCity vonat nemzetközi forgalomban, MÁV, ÖBB, ČD vagy DB kocsikkal, pótjegy váltható rájuk. Belföldi forgalomban a pótjegy váltása kötelező. • EN– EuroNightNemzetközi minőségi éjszakai vonat Európa nagyvárosaiba MÁV vagy CFR kocsikkal, pótjegy váltható rájuk. Belföldi forgalomban a pótjegy váltása kötelező. • ER– EuRegio, a szomszédos uniós tagországokba közlekedő nemzetközi személyvonat. Ilyen vonatok közlekednek Bécsújhelyről Sopronba, Bécsből Győrbe és Szombathelyre, valamint Grazból Szombathelyre.
Belföldi távolsági • IC – InterCity vonat, általában belföldi távolsági forgalomban. Többnyire csak megyeszékhelyeken és fontos turisztikai központokban állnak meg. Felújított vagy új személykocsikkal közlekedik. Helyjegy/pótjegy váltása kötelező. • Gyors – A normál gyorsvonat szerepét már régen átvették az InterCity vonatok, ma sokszor "lelakott" vasúti kocsikkal közlekedik. Megyeszékhelyeken, nagyobb városokban és vasúti csomópontokon is megáll. Ebbe a típusba olvadtak bele az egykori expressz- és sebesvonat fajták. Néhány járat első osztály nélküli.
Vége Készítette: Lévai Zsolt