110 likes | 201 Views
1. Kádár előélete. Bevezetés a „kádárizmusba”. Magyarország története a Kádár-korszakban (1956-1988). Kádár ifjúkora. 1912-ben Fiumében születik Csermanek János néven apját nem ismeri, ennek ellenére 17 éves koráig tanulhatott jó szakmája (írógépműszerész) ellenére nem dolgozik
E N D
1. Kádár előélete. Bevezetés a „kádárizmusba”. Magyarország története a Kádár-korszakban (1956-1988)
Kádár ifjúkora • 1912-ben Fiumében születik Csermanek János néven • apját nem ismeri, ennek ellenére 17 éves koráig tanulhatott • jó szakmája (írógépműszerész) ellenére nem dolgozik • korán kapcsolatba kerül a kommunista mozgalommal • 1933-ban rendőrkézre jut, túl korán vall (kiadja társai nevét) • két évre ítélték, a Csillag börtönben megismeri Rákosit • szabadulása után a pártba nem veszik vissza; az MSZDP tagja lett • 1940-ben újra megkeresi a KMP • 1941-ben a Budapesti Területi Pártbizottság tagja • kommunisták sorozatos lebukása miatt KB-, majd Titkársági tag lett • 1943: egyedüli titkár maradt, lényegében a párt hazai szárnyának vezetője • újabb súlyos tévedéseket, „bűnöket” követett el • a Komintern feloszlatása nyomán téves döntésre jut (nincs kapcsolata Moszkvával): 1943-ban feloszlatja a KMP-t (csak hónapokkal később szervezi újjá Békepárt néven) • a „káderek átmentése” miatt nem kezd antifasiszta harcot; Tito partizánjaival akar kapcsolatba lépni, de a határon elfogják (de nem jönnek rá, hogy ki ő)
Felelős posztok és letartóztatás • 1945-ben pártfegyelmit kapott Gerőtől (a KMP feloszlatásáért), de fővárosi rendőrkapitány-helyettes, KV-, Titkárság- és PB-tag, a káderosztály vezetője, nemzetgyűlési képviselő lett • 1946-ban ő terjeszti elő a B-lista tervét, az MKP III. kongr.-n főtitkár-helyettessé választják • 1948: számos per (Pócspetri, MAORT, Mindszenty) előkészítésében vett részt, belügyminiszterré nevezték ki, megszervezi a BM ÁVH-t • 1949-ben tevékeny a Rajk-perben is, de utána elbizonytalanodik; erőteljesen fellép a kulákokkal szemben, részt vesz az alkotmány, az új közig. kidolgozásában, éleződik a konfliktusa Péter Gáborral • 1950: beterjeszti a tanácstörvényt, majd lemond(atják), a Párt- és Tömegkapcsolatok Osztály vezetője lesz, Rákosi hibái bevallását követeli tőle. Önbírálatával nem elégedettek • 1951: az MDP II. kongresszusán még beválasztják a vezetésbe, de ápr. 20-án letartóztatják, elsősorban fiatalkori bűneivel szembesítik (rendőrspicli, likvidátor), de Rajk ügyének folytatója, a BM szétzilálója is lett… Kezdettől vallott, nem kínozták.
A börtöntől a forradalomig • Mindkét fokon életfogytiglani börtönre ítélték (1951, 1952) • 1954-ben szabadult, de nem Nagy Imréhez, hanem Rákosihoz közeledett (pártszerűen akar viselkedni? – gyáva? – nem látja át?) • Angyalföldi, majd Pest megyei első titkár, a szűk vezetésbe nem veszik vissza (csalódás) • Nagytól nem határolódik el, sőt olvassa írásait 1955 után • Az SZKP XX. kongr. (1956. febr.) után taktikázik: a KV ülésen támadja Farkast; a vezetésen belüli demokráciát követeli • egyesek szerint alkut kínált Rákosinak: nem firtatják szerepét a törvény-telenségekben, ha ő lehet az utódja • mások szerint nem merte támadni Rákosit, örök második, gyáva volt • Tavasszal felmerül visszavétele a PB-be/Titkárságba • Erre csak Rákosi júl.-i bukása kerül sor, ám jelölt volt az utód szerepére is (végül Gerő lett az első titkár, Kádár a helyettese) • Nagy Imrével szemben kemény álláspont • Aug.-tól két hónapon át külföldön volt (Kína, Jugoszlávia)
Kádár és az 1956-os forradalom • Kezdetben ellenforradalomnak tekinti az eseményeket • okt. 24-én még megvédi Gerőt a leváltástól, ami hibás döntés volt • a reformoktól nem zárkózik el, de ennek feltétele a harc befejezése • Okt. 25-én Szuszlov és Mikojan leváltja Gerőt, Kádár az első titkár • Kádár hezitál, nincs határozott irányvonala; próbál kompromisszumot elérni, de megdöbbenti a munkások és felkelők radikalizmusa • másnap nem támogatja Nagy miniszterjelöltjeit (hiba) • de tárgyalást javasol a felkelőkkel, több követelést el is fogadna, de a balos bírálatok hatására visszakozott • Okt. 27–28-án éjjel Kádárt és Nagyot ráveszik a fordulatra • feltehetően Donáth Ferenc és Losonczy Géza hatására elfogadják a követeléseket, de Kádár bizonytalanabb • nemzeti dem. mozgalom, amelyben részt vesznek ellenforradalmi elemek is • a Tűzoltó utcai felkelőcsoportnak kell tovább győzködnie! • 30-án elfogadja a többpártrendszert, de lesújtja a Köztársaság tér • 31-én hozzájárul az MDP felszámolásához (ő az új párt feje is) • Nov. 1-jén a semlegességet, VSZ-ből kilépést is megszavazza • este felvételről beszél a rádióban: „Népünk dicsőséges felkelése…”
Moszkvában • Nov. 1-jén Kádárt a szovjet nagykövetségre hívták Andropovhoz • ehelyett a szovjet katonai reptérre vitték, s onnan a SzU-ba (Brezsnyevvel) • fogoly, vagy kiszemelt vezető lesz? • Nov. 2-án a Kremlben hallgatják meg, Hruscsov távollétében • (Hruscsov más csatlós vezetőkkel egyeztetett a szovjet intervencióról) • Kádár vállalja a felelősséget az MSZMP és a kormány döntéseiért, cáfolja, hogy ellenforradalom lenne, bár elismeri, h. vannak ellenforr. elemek is • szerinte ki kell vonni a szovjet csapatokat, a helyzetet kezelni lehet • másik megoldás: a fegyveres út, de ez a komm.-kat erkölcsi nullává tenné • riválisa, Münnich Ferenc a fegyveres bevonulás rendíthetetlen híve • Nov. 3-án Hruscsov jelenlétében újabb tárgyalás: Kádár „átáll” • fél a Rákosi–Gerő klikk visszatérésétől, saját börtönbe zárásától • ambicionálja, hogy ő lehet az ország első embere • meggyőzik, hogy Mo.-on azóta tombolni kezdett az ellenforradalom • még ekkor is a szovjetek kivonulását kérte; „ez a kormány ne legyen báb” • Hruscsov eredeti jelöltje Münnich volt, Kádárt Tito ajánlotta
Kádár János vitatott megítélése • Eltérő vélemények • bár elárulta a forr.-t, de megvalósította ‘56 fő céljait, a legjelentősebb magyar politikus a 20. sz.-ban, az emberek egyéni életének javítása tette naggyá • minden engedményt megtett, csak ne kelljen ‘56 fő követeléseit megvalósí-tani; kegyetlen megtorlás, gazdasági–pénzügyi–erkölcsi csőd • Személyes jellemvonásai • szerény, zárkózott, egyszerű, jó humorú; nem fényűző, nincs kultusza • képzetlen, az ideológiát meg sem értő („ezen a vizsgán biztosan megbuk-nék”), de annak vulgáris tételeit hittételként alkalmazó személy (ezzel szemben mások szerint ideológiai fellazítása tudatos!) • félelmektől, sértődésektől eltelt, hiú és gyáva ember, pragmatikus bürokrata (óramű-szerű) • népszerű vonások: panasziroda, kék lámpa mellőzése • élete végén a hatalomhoz görcsösen ragaszkodik, fél • Összevetése kortársakkal és történelmi személyekkel • Rákosi és más szocialista vezetők: pozitív kontrasztok • Ferenc József és Horthy: párhuzam (levert forradalomtól az atyaszerepig) • Bethlen Gábor: pragmatikus politizálás egy adott külpolitikai helyzetben
Kádár-mítoszok és a „kádárizmus” • Öt dolog, amiről nyilvánosan sosem beszélt (Aczél Gy. szerint) • a pártfeloszlatás, a Rajk-ügy, saját letartóztatása és fogsága, 1956 nov.-i moszkvai útja és a Nagy Imre-per • Tudatos önimázs-építés? A saját magáról terjesztett mítoszok • félrevezették a Rajk-ügyben… (hamis!) • megkínozták Rákosi börtöneiben… (hamis!) • szovjet kényszerre állt át… ő volt a „kisebb rossz”… (igaz!) • meg akarta menteni Nagy Imrét, de a szovjetek… (hamis!) • sokáig próbált közvetíteni Brezsnyev és Dubček között is (félig igaz!) • A „kádárizmus” • nem valamiféle ideológia, hanem Kádár politikájának jellemvonásai (Kádár nem volt elméleti ember, politikája nem áll össze rendszerré) • pragmatizmus, depolitizálás (és dezideologizálás, dehistorizálás) (ld. később) • A rendszer másságának okai • nyilvánvaló lett ’56-ban, hogy a Nyugat nem szabadít fel – beletörődés • az is világos, hogy a terror-rendszer könnyen megdönthető volt – új alap kell • a rendszer a ettől kezdve a társadalom elit csoportjaival igyekszik kiegyezni
Pragmatizmus és depolitizálás • Pragmatizmus (a klasszikus marxizmus fellazulása) • mást mondunk és mást csinálunk: index balra, kanyar jobbra • dezideologizálás és korlátai (tabuk: VSz, SzU, a párt vezető szerepe, szocializmus, 1956 „ellenforradalma”) • gazdaság és kultúra autonómiája nő; reformok, „3t” (támogatás–tűrés–tiltás) • társadalom: nő a szakemberek, a tudás szerepe; a blokkon belül itt a legtöbb reformer vezető; az értelmiséget viszont Kádár nem szíveli • külpolitika: vonakodó csatlós, pl. Hruscsov leváltása, Afganisztán • határon túli magyarok ügye: „ők sínylik meg, ha fellépünk mellettük” • Depolitizálás – kezdetben ideiglenes, taktikai jelleggel! • 1956–57-ben sorozatos kedvező intézkedések, 1960–63 amnesztia • „aki nincs ellenünk...” + megszűnik az ellenség-keresés, az osztályharc • magánélet szabadsága + utazás, „morgás joga”, politikai viccek • a rendszer lemond a sikerpropagandáról • csillapító, forradalmat/vérontást elkerülő politika (semmiképp sem szabad felhergelni a népet) • ideológiai azonosulást csak a párt- és erőszakszervek funkc.-tól várják el • gulyáskommunizmus, „életszínvonal-alku”, fridzsider-szocializmus
A vezetés – Kádár irányító szerepben • puha diktatúra; pártállam; „legvidámabb barakk” – DE BARAKK! • diktatúra, igen komoly politikai rendőrséggel, besúgóhálózattal! • mai értékelés: nem különbözött minőségileg a többi szoc. országtól, sőt; reformjai nem hoztak nagyobb gazdasági sikert sem 1989 előtt, sem utána, mint a szomszédos országokban • maga Kádár nem reformer, de a 60-as években még innovatív • paternalizmus és auteriter jelleg (bár maga Kádár csak öregen lett atyáskodó); mindig övé az utolsó szó, a döntés joga • 1972-es nyugdíjazási kérelem: megerősíti saját pozícióját • Brezsnyevet megelőző „pangást” hozott létre • állandó egyensúlyozással maradhat hatalmon (reformerek és posztsztálinisták / munkásellenzék között) • „társadalmi viták” – nem az új ötletek felvetése a cél, hanem a néphangulat tesztelése, ill. önlegitimálás (a már eleve elhatározott döntést társadalmi egyetértésre hivatkozva léptették életbe) • a politikai hírek mindig nyugodtak és „kiegyensúlyozottak”; botrányok, háborúk csak Ny-on lehettek
A Kádár-rendszer hatásai • Modernizálódás • társadalmi, gazdasági, életmódbeli változások – valódi polgárosodás • a rsz. érdeme ez, vagy tőle független, esetleg épp tompította a vált. mértékét? • Társadalmi kizsigerelődés, erkölcsi és gazdasági hanyatlás • második gazdaság (háztáji, gmk, maszek építkezések) • egészségügyi, demográfiai, morális válság: korrupció, adóelkerülés, kiskapuk keresése, munkakerülés; egyéni kezdeményezés, önszerveződés helyett az államra utalt társadalom létrejötte; önzés, individualizmus stb. • életszínvonal fenntartási igénye (eladósodás, jólét az utókor számlájára) • a jólét fontosabb a szabadságnál • a legvidámabb barakk lakosságára hatott a legerősebben a szocialista agymosás • elnemzetietlenedés, határon túli magyarok sorsára hagyása • Értékelés: sem fekete, sem fehér – rendkívül ellentmondásos • a kényszerpályán belüli talán legjobb eredmények elérése • de: nem kezdeményez, csak eltűr; sőt, „erényei” azok, amik akarata ellenére történtek!