270 likes | 520 Views
Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola. Egy befogadó intézmény …. MÚLT. Több mint 45 éves múltra visszatekintő intézménye Hódmezővásárhelynek Kodályi elvek alapján működő iskola
E N D
Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola Egy befogadó intézmény….
MÚLT • Több mint 45 éves múltra visszatekintő intézménye Hódmezővásárhelynek • Kodályi elvek alapján működő iskola Cél: Olyan „Emberiskola megteremtése”, melynek segítségével nyitottabbá válnak a tanulók az értékek befogadására.
Beiskolázás • Városi beiskolázású volt, ami azt jelentette, hogy a város valamennyi óvodájából, illetve a település minden részéből érkeztek gyermekek. A beiskolázás alapja a zenei meghallgatás volt. • A zenei írás - olvasás elsajátítása logikus gondolkodásra nevel, mely segíti a matematika tanulását, az érzékeny hallás az idegen nyelvek befogadását is megkönnyíti, s a jó ritmusérzék és a kitartó közösségi munka a sportban is sikerekhez juttathatja növendékeinket.
Alapvető célok és feladatok • Emelt szintű ének-zenei oktatás • A közösségszervezés • Az egységes követelményrendszer • Tehetséggondozás • Felzárkóztatás • Világnézeti erkölcsi nevelés • Közéletiségre nevelés • Egészséges életmódra nevelés • Esztétikai nevelés • Környezetvédelemre nevelés • Gyermek- és ifjúságvédelem • Szociális hátrányok enyhítése • A szülői ház és az iskola együttműködésének erősítése
JELEN • A 2007-ben megvalósult átszervezés az iskolaszerkezet átstrukturálódását eredményezte: megtörtént az intézményhálózatnak a tényleges szükségletekhez igazítása. • Megállapították a körzethatárokat a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók városi megoszlásához képest és a városi beiskolázású intézmények is felvételi körzetet kaptak. • Alapvető célkitűzés volt, hogy minden iskolában közel hasonló legyen a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya.
Alapvető célok és feladatok • Az intézmény arculatának megőrzésével az új feladatok megvalósítása • Szellemiségében megújult, az új társadalmi kihívásoknak megfelelő pedagógiai gyakorlat alkalmazásával az esélyegyenlőségi koncepcióban megfogalmazott elvek támogatása • Elfogadó, segítő, együttműködő pedagógiai szemlélettel az eredményesség biztosítása Cél: Az adottságokra alapozva mindenki tanítható: a taníthatóság a motiváltságtól, a tanítási módszerektől és eszközöktől egyaránt függ, ezért nagyon fontos a pedagógiai tevékenység. Az ének-zenei nevelés ösztönző hatásával sokrétű, színes, egyéniségre szabott képességfejlesztés.
„A zene az élet szépségét és benne ami érték, azt mind meghatványozza.” ( Kodály Zoltán)
Továbbképzések • HEFOP 2.1.5/B pályázat: • Hatékony együttnevelés az iskolában • Óvoda-iskola átmenet támogatása • Hatékony tanuló megismerési technikák • TÁMOP 3.1.4. pályázat • Egyéb
Az integrációs (együttnevelő) minőségi oktatást biztosító program jellemzői intézményünkben: Lehetőséget biztosít minden gyermek számára képességei kibontakoztatásához. Egymást segítő, támogató közösségek. A szülőt, a családot, mint partnert vonjuk be az iskolai folyamatokba. Intézmények együttműködése. A tanulókövetés az iskolai hatékonyság visszajelzésének kiemelt eszköze. A nem tantárgyi tevékenységközpontú programok, komplex művészeti fejlesztés szükségszerűen mozdulnak el az egyéni képesség- kibontakoztatást lehetővé tevő eszközök irányába. Az IPR pedagógiai szemléletének alapjaként törekszünk az interaktív, foglalkoztató jellegű, differenciálásra, csoportmunkára, kooperativitásra épülő tanulás-tanítás gyakorlatát megvalósítani. E fenti jellemzők az intézmény teljes pedagógiai rendszerét átszövi. Integrációs Pedagógiai Rendszer
Integrációs Pedagógiai Rendszer • Cselekvési ütemterv • Munkacsoportok: • IPR menedzsment • Belépő csoport: óvoda-iskola átmenet • Lépegető: alsó és felső tagozat közötti átmenet • Haladó munkacsoport: továbbtanulás, pályaorientáció • Mérés-értékelés munkacsoport • Komplex művészeti csoport • IKCS : intézményi környezeti csoport • Fejlesztő csoport 3. Együttműködés: • a szülőkkel, civil szervezetekkel • a tantestületben • a középiskolákkal • az óvodákkal 4. Egyéni fejlesztés
Eredmények Eredmények
Művészeti tevékenység Kórusok
Komplex művészeti programok Zenei világnap Karácsonyi hangverseny Tanévzáró hangverseny
Jó gyakorlataink • É-”NEK-TÁR”, képesség és készségfejlesztés a kodályi elvek alapján • Fejlesztőjátékok tárháza • MESE TÁR”S”HÁZ , avagy az óvoda-iskola kapcsolatának módszertani erősítése • Kompetenciamérések intézményi elemzése • Cserediák-diákcsere programok szervezése és lebonyolítása • „SZÓ-TÁR” idegen nyelvi nap
JÖVŐ • Pedagógiai munkánkat továbbfejlesztve, hagyományaink megőrzésével, ápolásával szeretnénk folytatni. • Továbbra is fontosnak tartjuk iskolánk egyéni arculatának megőrzését, az eredményes tanítás-tanulás folyamat ápolását, nemcsak a zene, de a többi közismereti tárgy tanításában is. • Nagy hangsúlyt fektetünk a belső műhelymunkára, kollégáink szakmai továbbképzésének támogatására. • Értékadó és értékközvetítő szerepvállalásunkkal szeretnénk biztosítani az újszerű pedagógiai módszerek alkalmazását • Kiemelt cél továbbra is az egyetemes és a magyar kultúra átörökítésével a gyermekek színes, sokoldalú fejlesztése, gondozása.
Jövőkép • MÚLT- JELEN-JÖVŐ • XXI. század értékadó és értékközvetítő iskolája • Referencia intézmény - TÁMOP 3.1.7.
Köszönöm figyelmüket! Forrainé Kószó Györgyi, igazgató Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola 6800, Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. http://lisztferenc.hodtav.hu/ lisztiskola@lisztferenc.hodtav.hu „Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.” /Kodály Zoltán/