A gyógypedagógia története

1. A gyógypedagógia története 5. Felvilágosodás, újkor 2. rész

2. A felvilágosodás gondolatvilága és a gyógypedagógia

3. Étienne Bonnot de Condillac (1715-1780) • Locke elkötelezett híve, a szenzualizmus egy leegyszerűsített empirista változatát képviselte. • Eszerint minden képzet, minden eszme a érzékszervi tapasztalásból származik. • Locke-nál merevebben képviselte a „tabula rasa”-elvet, azaz a locke-i „sensation” (érzékelés) mozzanatára helyezte a fő hangsúlyt, és figyelmen kívül hagyta az elme információ-feldolgozó tevékenységét, a „reflection”-t.

4. A Traité des sensations (1754) című értekezésében Condillac elutasította Locke felfogását az eszmék kettős eredetéről (érzékelés és reflexió). • Ehelyett a lélek teljes szerkezetét úgy tekintette, hogy az kizárólag az érzékelésre épül. • Condillac abbénak az eszmék eredetére vonatkozó elképzelését erőteljesen befolyásolták azoknak a vak emberek tapasztalatai, akik sikeres szürkehályog-eltávolító műtéten estek át. Gondolkodásmódját befolyásolták továbbá Diderot siketnéma emberekkel folytatott vizsgálódásai is.

5. Ezen elmélet demonstrációjaként Condillac példaként egy először csak szaglóérzékkel rendelkező képzeletbeli lényt említ, és ezt az érzékelést tekintette a tudásszerzés szempontjából a legkevésbé érzékesnek. • Ezt követően nyomon követte azt, hogy a szaglás hogyan segíti elő a következő pszichikai műveleteket, mint az összehasonlítás, a megítélés, a motiváció, emlékezet stb. – ezzel szemléltetve, hogy egy érzékszerv az összes többi képességet fejleszti. • A szaglás után a tapintást elemezte ugyanilyen módszerrel. • Ilyen módon Condillac megkísérelte lépésenként rekonstruálni a normális ember mentális világát megmutatván, hogy minden az érzékszervekből és ezek kölcsönhatásából ered.

6. Condillac intelligens lényeknek tekintette az embereket, akik a nyelv adománya által képesek a reflexióra; ezáltal az emberi intellektus fejlődését alapvetően a nyelv fejlődésével állította párhuzamba. • A nyelvről szóló korabeli viták arról szóltak, hogy a gesztusok-e a beszéd természetes előzményei, vagy a gesztus és a beszéd teljesen független egymástól a fejlődés során.

7. Mint gesztus-teória meggyőződéses híve, Condillac azt feltételezte, hogy a hangokat kezdetben hozzáadták a természetese gesztusnyelvhez, és azt hitte, hogy a fogalmak felidézését segíthette a nyelvek használata. • Nagy súlyt helyezett a nyelv szerepére, és úgy látta, hogy a fogalmak egy jel vagy szó asszociációjával rögzültek. • Bár hitt abban, hogy a tanulás elsősorban az érzékszervek útján történik, feltételezte, hogy a nyelv formálja, ahogyan az elméleti tudás megszerzését is.

8. Denis Diderot (1713-1784) • Az összes filozófus közül, akik hatással voltak a gyógypedagógia fejlődésére, egy sem volt olyan erőteljesen befolyásoló hatású, mint a briliáns és ellentmondásos Denis Diderot (1713-1784), aki Jean Le Rond’ d’Alembert-rel arra törekedett, hogy a világ valamennyi tudását enciklopédiába rendezze. • Diderot műve fókuszában az érzékszerveiktől megfosztott emberek nyomorúsága, kizsákmányolása állt, és ösztönözte törekvéseket a siket, a vak és a siketvak egyének oktatására-képzésére.

9. A látáskárosodás problémáját a következő művében fejtette ki: Levél a vak emberekről a látók számára (Lettre sur les aveugles à l’usage de ceux qui voient, 1749), amelyben a vakok és siketvakok számára új módszert javasolt. • Megfigyelte, hogy egy gyermek tanítható a tapintás segítségével, azáltal, hogy türelmesem és kitartóan kapcsolatban van az érintett tárgy kézzelfogható tulajdonságaival.

10. Diderot levele a siket és néma emberekről (Lettre sur sourds et muets… 1751) szintén foglalkozik a szenzoros depriváció jelenségével, és így az siketnéma egyénekről szóló első átfogó tanulmányként tartjuk számon. • Diderot levelei lelkesedést és érdeklődést váltottak ki Párizsban. Sokakat elragadott az elképzelések újszerűsége, és a reagáltak hátrányos helyzetű személyek tanulmányozásával és oktatásuk lehetőségeivel kapcsolatos gondolatokra.

11. Diderot műveltségének tisztelettel adóztak a korabeli tudósok is. • De pszichológiai spekulációi az ateizmus elemeit is magukban foglalták. A hivatalos körök ezért nem nézték jó szemmel működését. Három hónapos börtön követte az 1749-es levél megjelenését Vincenne-ben. • A heves közfelháborodás azonban, amely Diderot bebörtönzést követte, a vak emberek bálványává tette őt. Pszichológiai és pedagógiai gondolatai széles körben elterjedtek.

12. Európa gyógypedagógus úttörői • A 18. században már több olyan gyakorló gyógypedagógus lépett színre, akik megismerték és derűlátó optimizmussal fordították le a gyakorlat nyelvére a neves filozófusoknak a fogyatékkal élő emberek nevelésével és oktatásával kapcsolatos nézeteit. • A felvilágosult filozófia talaján létrejött új környezetben kezdtek új pedagógiai kísérletekbe. • Az úttörő gyógypedagógusok egyre többet panaszkodtak a fogyatékosok helyzetére, emberhez méltatlan életkörülményeire.

13. Nem voltak hajlandók továbbra is türelmesen beletörődni az évszázadok óta változatlan helyzetbe. • A minden egyén társadalmi jogairól alkotott új elméletet a francia gyógypedagógia úttörő képviselői a felvilágosult pedagógia eszméivel ruházták fel. • Ez az új alkalmazott pedagógia a szenzualizmusban, a nyelvben és az egymást helyettesítő szenzoros ingerek teljesebb megértésében gyökerezett.

14. Jacob Rodrigue Pereire (1715-1780) • Locke empirikus pszichológiája, amelyet áthatottak a francia szenzualisták gondolatai, korán kifejeződött Pereire munkásságában. (Származását tekintve száműzött spanyol zsidó volt, eredeti neve Giacomo Rodríguez Pereira.) • Ő volt a siket tanulók első hivatásos tanára Franciaországban.

15. Pereirának az erőfeszítései, amelyek a siketség következményeinek az enyhítésére irányultak, többet köszönhettek Rousseau-nak, mint bármely más korabeli gondolkodónak. • Talán azért alakult ki ez a szellemi kölcsönhatás kettejük között, mert egymás szomszédjai és közeli ismerősei voltak. Vagy talán a romantika és empirizmus finom keveredésének, amely Rousseau pedagógiájában kifejeződött. • Pereira magáévá tette Rousseau szenzualista gyökerű előírását az egyén oktatására és különösen érzékszerveinek strukturált és rendszeres képzésére.

16. Rousseau gyakran felkereste Pereira iskoláját. Eduoard Seguin francia gyógypedagógus szerint a filozófus pedagógiai elméletében – amely empirikus alapelvekben gyökerezett és konkrét kifejeződést az Émile című könyvében írja le – a saját vizsgálódásain kívül Pereira tapasztalatait is hasznosította. • Viszonzásképpen az Émile-ben bemutatott pedagógiai elmélet Pereira egyik fő útmutatója lett.

17. Hite ellenére, hogy minden idea az érzékekből származik, Condillac írásai tanúsága szerint nem támogatta az érzékszervek specifikus és módszeres képzését. • Ezzel szemben Rousseau meg volt győződve arról, hogy ha a gyerekeket hagyják egyedül játszani, akkor a motoros fejlődésük természetesen foga alakulni, bár érzékszerveiket képezni kell. • Azt állította, hogy minden érzékszerv speciális képzést igényel nem csak azért, hogy az érzékenységet fokozza, hanem azért is, hogy fejlessze a tárgyak megkülönböztetésének képességét.

18. És csak ezután lehet az érzékszervet döntésalkotásra használni. Rousseau-val egyetértve Pereira azt vallotta, hogy minden gondolat az érzékekből ered; hitte, hogy az érzékszervek erősítik és helyettesítik egymást. • Ennélfogva az oktatás hangsúlyát áttette a képességek fejlesztéséről az érzékszervek fejlesztésére. • Rousseau az Émile-ben a gyerek kézzelfogható tudás iránti érdeklődését hangsúlyozza, amely arra késztette Pereirát, hogy a tapintást tekintse a tudás alapjának, és szigorúan fejlessze ezt az érzékelési módot. • Megkísérelte demonstrálni, hogy minden érzékszerv a tapintás érzékszervének valamilyen változata.

19. Pereira módszereinek pontos rekonstruálása nem lehetséges. Mint támogtói, például Henry Baker és John Conrad Amman, Pereira titokzatosságba burkolta a működését, „kimondottan megtiltotta tanítványainak, hogy elárulják, hogyan képezték őket”. • Úgy tűnik, hogy a siket gyerekekről írott művében Pereira az egymást helyettesítő érzékszeri ingereket használta – Jean Pablo Bonet egykezes spanyol ábécéjét – melyhez hozzátette az ő saját maga által kidolgozott 40 jelet. • 1767-ben Pereira bevonta a tanításába az ún. „beszélő trombitát”, hogy demonstrálja, hogyan lehet stimulálni a megmaradt hallást a beszédteljesítmény javítása érdekében.

20. Pereire előtt a siket emberek hallómechanizmusának az ösztönzését Archigenes kísérelte meg az 1. században, Tralles-i Alexander a 6. században, Guido Guidi a 16. században. • Mindazonáltal Pereire olyan módszereket alkalmazott a hallásképzésben, amelyeket még ma is alkalmaznak a tanárok nagyon fiatal siket gyerekeknél. • Pereire tanítványai messzire jutottak a tanulásban, az egyikük Saboureux de Fontenay rendkívül magas szintű műveltségre tett szert veleszületett siketsége ellenére. Sikereit igazolta a Francia Tudományos Akadémia tudósai előtt három alkalommal tartott bemutatója, és kiérdemelte kortársai elismerését is.

21. „Semmi nem tudná összegző formában megmutatni, hogy az érzékszervek alapvetően mennyire egyformák, és hogy milyen mértékben támogatják egymást” – állapítja meg Georges-Louis de Buffon francia természettudós, miután megtekintette Pereire siket diákjainak bemutatóját. • Diderot-t is inspriálta siketekről írt levele megírásában Pereira siketekkel végzett bemutatója a Tudományos Akadémián. • A nyelv eredetéről írt esszéjében Rousseau elismerően szólt arról, hogy Pereire milyen leleményesen biztosította a siketet természetes nyelvfejlődését, dicsérte a tanárt, az első személyt Franciaországban, aki a gyakorlatban alkalmazta ezt a „csodálatos módszert”. • A hivatalos szervek is elismerték Pereirét, a francia király pedig életjáradékkal jutalmazta.

22. Charles Michel de l’Épée (1712-1789) • Pereire egy következetlen és különc zseni volt, olyan módszereket dolgozott ki, amelyek megelőlegezték a száz évvel később működő Itard, Seguin és Maria Montessori munkásságának egyes elemeit. • Mindemellett olyan alapelveket fogalmazott mely, amelyek később axiómák lettek a siket és az értelmileg fogyatékos gyermekek nevelése terén. • De annak ellenére, hogy Pereire lelkesen népszerűsítette a szenzualizmus tanait és az alternatív szenzoros ingerek elméletét, koncepciója mégis egy lélektani szakadék felett egyensúlyozott, amelyet soha nem volt képes felderíteni.

23. Nem integrálta gyógypedagógiai koncepciójába a felvilágosodás új nyelvelméleti tanításait sem. • Nagyvonalúan túlértékelte a beszélt nyelv jelentőségét, úgy tekintve erre, mint a gondolkodás fejlesztésének legfontosabb eszközére. A siketek beszédtanítását tekintette oktatásuk legfőbb céljának. • Mindazonáltal a nyelv fejlődésére vonatkozó korabeli új, provokatív elméletek lehetővé tették a siketen született gyerekek esetében az olyan módszerek alkalmazását, amelyek teljes mértékben az alternatív ingerek alkalmazásán alapultak.

24. Pereire esküdt ellensége, Charles Michel de l’Épée francia pap volt az, aki körültekintően alkalmazta a siketség lélektanára vonatkozó elméleteket és a nyelv fejlődésére vonatkozó modern tanokat a siketek tanításában. • Egy alkalommal de l’Épée az egyházközségéhez, Troyeshez tartozó két siket gyerekkel találkozott, akiknek a könyörgése arra késztette, hogy alapítson egy iskolát a szegény siket gyerekek számára. • 1760-ban, amikor már majdnem ötven éves volt, de l’Epée iskolát nyitott hat szegény siket gyermeknek otthonában, a párizsi Moulins utcában, sajnos nagyon közel Pereire jól működő iskolájához.

26. A troyes-i tapasztalatait kivéve az abbé keveset tudott a siket gyerekek tanírásáról, de, miután elhintette a magvakat, korábbi tanárok írásaival nevelte ezeket, és a Franciaországban népszerű szenzualista elméletekből merített ideológiával. • De l’Épée először lelkiismeretesen tanulmányozta Amman és Bonet műveit, spanyolul is megtanult, hogy az utóbbit olvasni tudja. • Úttörő munkája nemcsak Locke, Diderot Condillac és Rousseau nyelvfilozófiai elméleteit visszhangozta, hanem a janzenista pedagógiai gondolatokat is tükrözte a gyermekkor különleges jellegét illetően. • Olyan vágyak is kifejeződtek elméletében, hogy létrehozza a gyermekek lelki sajátosságaihoz illeszkedő módszereket.

27. Emlékeztető: Janzenizmus • A kor ellentmondásait tükrözi a katolikus valláson belüli megújhodást hirdető janzenizmus (Cornelius Janzen holland teológus után) híveinek felfogása. A janzenisták egy része a franciaországi Port Royal kolostorban létesített iskolát. • Ők a gyermekek krisztusi ártatlanságáról vallott nézetet elegyítették a középkor pesszimista szemléletmódjával. • Szent Ágostonhoz hasonlóan úgy vélekedtek, hogy az ember a bűnbeesés óta hordozza magában a bűnre való hajlamot, és Isten megszentelő kegyelme nélkül tehetetlenül áll a világban. A keresztség által azonban mindannyian részesülünk a megszentelő kegyelemben. • Ezt Isten csak azoknak nyújtja, akiket erre érdemesnek tart. Az üdvösségre csak úgy lehet reményünk, ha a keresztség adta ártatlanság állapotát (l'innocence chrétienne) megóvjuk a romlott természet kényszerével szemben. A gyermekség szent: a Szentlélek lakozik benne. Ezért kell tőle aggályos gonddal távol tartani minden káros befolyást: a családi otthon gyakran világias, hívságos légkörét éppúgy, mint a korabeli kollégiumok versengésre és besúgásra késztető tömegnevelését

28. Alapvető feltevésként de l’Épée átvette Locke gondolatát arról, hogy a nyelv mesterséges és önkényes, illetve hogy nem létezik természetes kapcsolat a metafizikai fogalmak és a fülbe eljutó hangok között, mint ahogyan ugyanazon gondolat és a leírt betűk között, amelyeket a szem lát. • Ebbe a felfogásba oltva jelent meg volt a francia filozófusok által kidolgozott koncepció arról, hogy a képek a gondolatok alapjai, ezek ugyan gyakran nem jeleníthetők meg a beszédben, de talán közvetlenebbül kapcsolódnak a gesztusokhoz. • De l’Épée abbé úgy vélekedett, hogy „a süketeket és némákat lehetséges írott betűkkel oktatni, amelyekhez mindig érzékelhető jelek társulnak”.

29. Mielőtt magáévá tette volna a helyettesítő ingerek módszerét, de l’Épée alaposan megfigyelte tanulóit. • Meggyőződött róla, hogy az egymással való kommunikációban természetes módon használt jelek az anyanyelv alapjai. • „A siketnémák természetes nyelve a jelek nyelve” – vonta le a következtetést az abbé. Meg volt győződve arról, hogy tanulóinak nem hang-, hanem jel-kommunikációs rendszerre van szükségük. (Ezt nevezzük manualista modellnek.) • Nem riadt vissza attól, hogy az általa javasolt nyelv elkülöníti a siketeket a többségi társadalomtól, és egy új nyelvet próbált alkotni a tanulók által használt jelekből. Ahhoz a jelcsoporthoz, amelyet a tanulók spontán módon használtak, de l’Épée sok saját maga által kialakított jelet is hozzátett, melyek néha a tanulók által alkalmazott jeleken alapultak, olykor pedig teljesen eredeti jeleket talált ki.

30. A tanulók jelei nagyjából jelezték a tárgyakat, tulajdonságokat, eseményeket, de az abbé jelei a francia nyelvtani funkcióknak feleltek meg. • Jeleket fejlesztett ki az igeidő, a személy, a nyelvtani kategória stb. jelzésére és az elvont kapcsolatok, metafizikai és vallásos eszmék jelölésére. • Az abbé jóvoltából az egész rendszer a beszélt nyelv manuális-vizuális megfelelőjévé fejlődött, a jelek teljesen artikulált nyelvévé. Az ujj-jelelés is beleépült ebbe a rendszerbe. Valószínűleg ugyanazt a rendszert használta, mint Pereira, amelyet Fontenai, Pereira egyik tanítvány mutatott be l’Épée-nek egy nyilvános prezentáció alkalmával.

31. De l’Épée „tabula rasa”-nak tekintette siket tanítványait, Condillac képzeletbeli szobrához hasonlóan, akit életre kívánt kelteni. • Szigorú intellektuális megközelítést képviselt az oktatásban, ha már egyszer felébresztette értelmüket az érzékszerveik stimulálásával, akkor arra összpontosította figyelmét, hogy megtanítsa a siket gyerekeket szisztematikusan gondolkodni. • De l’Épée ragaszkodott ahhoz, hogy a nevelés központi kérdése az legyen, hogy a siket egyéneket logikus gondolkodásra késztesse, és ebben az értelemben célkitűzése hűen tükrözze a francia moralisták intellektuális értékeit.

32. Mivel a nyelvet többnek tekintette a hangok és az írásmód verbális rendszerénél, egy hajlíthatatlan álláspontot képviselt a beszéd tanításában. • Ragaszkodott a hangutánzás és a szabályos nyelvi kifejezés megkülönböztetéséhez, és az artikuláció képzést pusztán annak függelékének tekintette, hogy a fő cél, a siketek elméjének a fejlesztése megvalósuljon. • Azt állította, hogy a „siketnémák, ha tanítják őket, ugyanúgy tudnak beszélni, mint mi”. • A folyamatot nem tekintette sem hosszadalmasnak, sem fájdalmasnak, a feladatot egyszerű nőkre osztotta ki, akiknek megtanította ezt „maximum két hét leforgása alatt”.

33. Éles ellentétben az „oralista” (hangzó beszédre épülő) módszereket előnyben részesítő úttörőkkel de l’Épée nem titkolózott, hanem szívesen látta a kíváncsi kritikus és cinikus érdeklődőket. • 1771 és 1774 között évente nagyon nagy ovációval fogadott bemutatókat rendezett tanítványai eredményeiből a kápolnában, amelyet az apja által épített tágas házhoz épített a király építésze. • Ezekkel a bemutatókkal kívánta meggyőzni az oktatókat, akadémikusokat és a nagyközönséget arról, hogy a siket egyének nemcsak a nyelvet tudják elsajátítani, hanem ugyanúgy képesek az oktatásra, a tanulásra, mint azok, akik hallanak és beszélnek.

34. Például 1773 augusztusában, egy fontos bemutatón, melyre a pápai nuncius és más méltóságok is megjelentek, a tanulóknak 200 kérdést tettek fel három nyelven, sok kérdés az egyház misztériumaira vonatkozott. • De l’Épée jelrendszere és pedagógiája, illetve azt ezt megalapozó filozófiai elvek nagy elismerést váltottak ki a nevelőkből, törvényhozókból, egyházi emberekből, filozófusokból.

35. Condillac korábban tagadta a siket emberek emlékező képességének a létét, mert úgy vélte, hogy a memóriához szükség van a nyelvre. • Most a filozófus túláradóan dicsőítette az abbét, „mert - úgymond - ő volt az, aki a cselekvés nyelvét átalakította egy egyszerű módszertani készséggé azért, hogy tanítványainak mindenféle fogalmat megtaníthasson”. „Az így megtanult fogalmak” – jegyezte meg Condillac –, „valószínűleg egzaktabbak, pontosabbak, mint a hallás segítségével megtanultak.” • De l’Épée munkássága teremtette meg az alapjait a későbbi korok modern nevelő eljárásainak a siket gyerekek segítésére.

36. Roch Ambroise Lucurron Sicard (1742-1822) • Sicard abbé Bordeaux-ból jött, hogy megtanulja de l’Épée módszereit és 1789-ben átvette annak iskoláját, amely 1791-ben országos intézmény lett. • Sicard teljesen elfogadta mentora filozófiáját és pedagógiáját: rendezettebbé és árnyaltabbá tette a jeleket. Nagyban hozzájárult a francia gyógypedagógiai módszer elismertetéséhez.

37. Sicard abbé egy siket leányt tanít Jerône-Martin Langlois festménye, 1806

38. A forradalom pusztításai, a terror, Napóleon uralma és Sicard politikai irányultsága komoly következményekkel jártak. • Mivel hű királypárti maradt, a száműzött Bourbonok híve maradt. • 1792-ben már a Nemzetgyűlés bizottsága előtt kellett megjelennie. Elfogták, börtönbe vetették, mert nem volt hajlandó letenni a papoktól megkövetelt hűségesküt. • Sicard elmenekült, ám a felbőszült tömeg megölte volna, ha egy Monnet nevű órásmester váratlanul a védelmére nem kel. • Önmagát védve Sicard így könyörgött: „Sicard abbé vagyok. Siketnémákat tanítok, és mivel szerencsétlenek száma mindig nagyobb a szegények, mint a gazdagok körében, sokkal hasznosabb vagyok számotokra, mint nekik.” (A csőcselék haragjától való megmenekülése történetét Thomas Carlyle írja le a francia forradalom történetéről írott könyvében.)

39. Sicard és iskolája politikai elhajlása ellenére túlélte a terrort. Hű királypárti maradt, és minden bizonnyal örvendezett a Bourbonok visszatértének és Napóleon száműzetésének. • Az újra hatalomba került XVI. Lajos becsületrendet adományozott neki. Amikor Napóleon visszatért Franciaországba Elba szigetéről, Sicard két tanítványával Londonba menekült. (Ez meghatározó esemény volt az észak-amerikai gyógypedagógia történetében, mivel hatása angol közvetítéssel Amerika felé irányult.)

40. Samuel Heinicke (1727-1790) • Ahogyan de l’Épé Párizsban hozott létre egy tanítási módszert, ezzel párhuzamosan egy ellentétes módszer alakult ki Németországban. • Samuel Heinicke kifejlesztett egy alternatív elméletet, egy „oralista” módszert a siket gyermekek tanítására, amely logikusabb és szisztematikusabb alkalmazása volt a korábbi európai elődök – pl. Amman – módszerénél.

41. Heinicke pályafutása változatos volt. Nem vette feleségül az apja által számára kiszemelt leányt, és 1750-ben családját elhagyva Drezdába ment, ahol zsoldos katona lett a szász választófejedelem testőrségében. • A hétéves háborúban a poroszok börtönbe vetették, de innen elszökött – egy púpos hegedűs álruhájába öltözve. Jénába menekült és ott beállt a királyi testőrségbe. • Ezzel együtt beiratkozott az egyetemre is, hogy tanár legyen, és szabadidejében latint, franciát és matematikát tanult. Magántanítóként oktatott egy siketnéma fiút, és 1754-re figyelme a siket személyek tanítása felé irányult.

42. 1768-ban Heinicke iskolát létesített Eppendorfban, de ezt 1775-ben elhagyta, amikor a helyi lelkipásztor prédikációjában elítélte munkáját. • A pap szerint nem volt helyes beavatkozni isten munkájába, aki ilyen fogyatékos személyeket is teremtett. 1778-ban a szász választófejedelem védelme alatt az iskola Lipcsébe költözött.

43. Heinicke több szálból szőtte össze a siket tanulók képzésének teljes módszerét. • Azt állította, hogy a beszéd áll az első helyen, és ez válik a siket tanulók mentális fejlődésének a kizárólagos eszközévé. • Hogy elérje ezt a célt, kifejlesztett egy módszert, ami teljes mértékben ellentétben volt a de l’Épée által kifejlesztett módszerrel, nevezetesen azzal, hogy a mesterséges nyelv a sarkalatos pont, ekörül forog minden. • Heinicke nem látott lehetséges kompromisszumot a beszéd és a jelelés között; úgy vélte, hogy az emberek csak a szavak segítségével tudnak gondolkodni, és csak akkor tudják a szavakat megérteni, ha képesek artikulálni is őket.

44. Az emberi gondolat – érvelt – lehetetlen gesztusokkal vagy írott formában, csak kimondott szavakkal lehetséges. • Heinicke azt állította, hogy a nem beszélő siket gyerek soha nem válhat többé mássá, mint egy író gépezetté. • A jeleket elkerülve és dacolva az írásbeliség franciák által való hangsúlyozásával, ő főleg arra törekedett, hogy növendékeit képessé tegye a szóbeli kommunikációra.

45. Keveset tudunk Heinicke tényleges módszertanáról, mivel azt titok övezte, amely annyira jellemző volt az orális módszer képviselőire. • Semmit nem tett közzé pedagógiájáról, noha számos gyermekkönyvet írt. David Greenberger magyarázata alapján Heinicke fő törekvése az volt, hogy képessé tegye tanítványait a szóbeli kommunikációra, és ennek megvalósítása érdekében sokat gyakorolták a szájról való olvasást is. • Megtanította tanítványait minden beszédhang lehető legpontosabb artikulációjára, főleg a magánhangzókéra.

46. Az a nézete, hogy a beszéd a siketnéma tanulók oktatásának alfája és omegája oda vezetett, hogy Heinicke becsmérelte azokat a tanárokat, akik más módszerekhez ragaszkodtak. Mindemellett az „oralista” módszer korábbi támogatóit is lenézte. • Azzal kérkedett, hogy ő volt az első és egyetlen, aki feltalálta és a gyakorlatban megvalósította a siketnéma tanulók nevelésének egyetlen igaz módszerét. • Állította, hogy azok, akik az ő módszerével tanultak, megtanultak olvasni, világosan és értelmesen gondolkodni.

47. Azt állította, hogy néhány hónap alatt többet elért, mint mások sok év alatt. • Tudatlansággal és szélhámossággal vádolta azokat, akik korábban a témáról írtak, és akik siketnéma emberek tanítására vállalkoztak őt megelőzően. • Olyan nagy volt a gyűlölködés Heinicke és de l’Épée, az „oralista” és a „manualista” között, hogy írásaikban is heves vitát kezdtek saját módszerük értékéről. • Amikor de l’Épée egyik pártfogoltját, Frederick Storkot kinevezték Bécsben a siketek iskolája élére igazgatónak, ez a végletekig felszította a vitát.

48. A vitában független tudósokat kértek fel döntőbírónak. Miután Stork inkognitóban ellátogatott Heinicke iskolájába, jelentést tett, hogy amit látott, az nem felel meg Heinicke túlzó állításainak. • A csekély mennyiségű információ és a független megfigyelők tanúsága alapján a szavazás során de l’Épée módszerét támogatták. • A Zürichi Akadémia tudósai végül ezt a véleményt tették közzé ezzel kérdéssel kapcsolatban: „Semmiféle artikulált nyelv, amelyet az emberek használnak, nem teljesebb és nem jobb útmutató, mint az a nyelv, amelyet ön létrehozott a siketnémák számára.”

49. Az oralista-manualista vita kezdetei • A siketnéma tanulók számára kidolgozott legalkalmasabb kommunikációs módozatokat illető vita nem Heinickével és de l’Épée-vel kezdődött. Visszavezethető a brit és európai úttörőkig. De l’Épée és Heinicke azonban egy hosszas vita alapjait vetette meg, ez a kettősség megmaradt egészen napjainkig. • Alapvetően de l’Épée és a manualista módszer hívei a siketséget olyan emberi különbözőségnek látják, amely saját nyelvet igényel.

50. Ezzel ellentétben az oralista módszer hívei a siketséget olyan emberi különbözőségnek látják, amelyet az oralista módszer használatával lehet legyőzni – a beszéd és a szájról olvasás azt szolgálja, hogy „normalizálja” a siket embert, és így bele tudjon illeszkedni a többségi társadalomba. • A vita nem maradt az iskolai oktatás keretei között. Kölcsönhatásban volt a nevelés és szocializálódás más területeivel. • A 18. században az orális-manuális vitát markánsan befolyásolta a tanulók társadalmi osztálya és a tanár státusza.