Környezetátalakítás a folyamszabályozási munkáktól napjainkig

1. Környezetátalakítás a folyamszabályozási munkáktól napjainkig

2. A vasútépítés • A vízrendezés mellett a másik fontos, a modern infrastruktúra megteremtését célzó, a Kárpát-medence földrajzi-gazdasági képét jelentős mértékben megváltoztató munka a vasútépítés volt. • A Habsburg korona országai közül Ausztriában az 1840-es évek elején a Bécs–Wagram vasútvonal átadásával Európa nyugati részéhez képest másfél évtizedes elmaradással indult útjára a gőzvontatású vasút. • A magyar politika már az 1832-36-os országgyűlésen felismerte a vasútépítés jelentőségét. Az 1836:XXV. tc. kijelölte a magyar vasúthálózat építésének főbb irányait (Pest–Bécs, Pest–Fiume, Erdély), központnak Pestet téve meg.

3. Báró Sina György 1836-ban kapott engedélyt a Bécs–Sopron–Győr–Buda vasút építésére, illetve Ullmann Móric a Duna bal partján Bécsből–Pozsonyba–Pestre, onnan Szolnokon át Debrecenbe tartó vasútvonal létrehozására. • Ennek első szakasza volt a Petőfi által megörökített Pest–Vác szakasz, amelyet hazánkban az első gőzvontatású vonalszakaszként 1846-ban adtak át a forgalomnak. • Másodikként 1847-ben a Pest–Szolnok szakasz készült el, aminek fontos szerepe volt 1848 hideg szilveszterén a kormány Debrecenbe való evakuálásában az ostromlott Pestről. • A Bach-korszak és a provizórium éveiben a vasútépítés üteme lelassult, új lendületet csak 1867-ben, a kiegyezés után kapott.

4. A Kárpát-medence vasúthálózata 1877-ben

5. Három nagy társaság birtokolta a vonalak 97 %-át. A Bécs–Pest vonalat az Osztrák Államvasúttársaság, a trieszti vonalat Délivasút Rt., míg az alföldi, erdélyi vonalakat a Tiszai Vasút Társaság birtokolta. • Az első kettő francia-osztrák tőkéscsoportok kezében volt, míg a harmadikban magyar nagybirtokosok is főrészvényesek voltak. • 1867-1873 között 4100 km új vasútvonal épült. Az 1873-as gazdasági válság ismét visszavetette a vasútépítést. Csak az 1880-as években lendült fel újra, már döntően az állami szerepvállalásnak köszönhetően. • A különböző vasúttársaságok eltérő, de a kisebb mezőgazdasági és ipari üzemek, illetve az utazó közönség széles tömegei számára túl magas tarifákat alkalmaztak.

6. A Kárpát-medence vasúthálózata 1867-ben

7. Ebben Baross Gábor államtitkársága, majd közlekedési minisztersége (1883-86; 1886-92) idején történt változás. • Az állam felvásárolta a csődben, vagy csődhöz közeli helyzetben lévő vasúttársaságok részvényeit. Egységes, a korábbinál jóval alacsonyabb tarifát állapítottak meg, ami jelentősen fellendítette a MÁV teheráru- és személyforgalmát. • A vasút így vált az állami gazdaságfejlesztési politika fontos eszközévé. Számos ágazatra gyakorolt fejlesztő hatást. Sín, hídszerkezet, mozdony és vasúti kocsi igényei révén ösztönözte a hazai nehézipar fejlődését. • Elősegítette a mezőgazdasági termékek piacra jutását. A Kárpát-medence központtól távoli területeit kapcsolva be a gazdaság vérkeringésébe hozzájárult az egységes belső piac kialakulásához.

8. A Kárpát-medence vasúthálózata 1877-ben

9. 1890-re a történelmi Magyarország vasúthálózatának hossza elérte a 9000 kilométert. • A kialakuló hálózat erősen centralizált Budapest központtal, ahonnan sugárnyalábszerűen ágaznak ki a fővonalak. Ez a szerkezet előnyös a főváros vonatkozásában, de akadályozta az egyes országrészek közötti közvetlen kapcsolatok létrejöttét. • Ennek kiküszöbölésére építettek ugyan összekötő vonalakat (pl. Nagykároly–Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad), de ezek az első világháború után a szomszéd államokhoz került vonalak sem alkottak összekötő hálózatot.

10. A Kárpát-medence vasúthálózata 1890-ben

11. Vasúttal legjobban ellátott területeink a főváros környéke a centrális struktúra következtében, illetve a Kisalföld Bécs közelsége, az erős piaci kapcsolatok miatt. • A legritkább a hálózat az Északi-középhegységben, az Alföld középső és keleti területein. A vasúthálózat területi képének alakulásában a gazdasági fejlettségbeli különbségek mellett a természetföldrajzi tényezők szerepe emelkedik ki. • Számos település fejlődésének éppen a vasút megjelenése adott lendületet (pl. Füzesabony, Békéscsaba, Szolnok, Szombathely, Kaposvár stb.). Más településeken éppen a gazdasági fejlődés visszaesését idézte elő, hogy a vasúti fonalak elkerülték azokat (pl. Eger, Gyula stb.)

12. Az alföldfásítás • Az alföldi környezetátalakító munkák egyik fontos eleme a fásítás volt. • A Kecskemét és Nyíregyháza környéki tanyák intenzív földművelése, a szőlő-, gyümölcs- és zöldségfélék termelése, az akáctelepítés, a sívó futóhomok megkötése a homoki kertkultúra kibontakozását indította el. • A nem őshonos, tájidegen akác betelepítésére ebben az időben Tessedik Sámuel javaslatára került sor. Az akác a várakozásokat is felülmúlóan életképesnek bizonyult a futóhomok területekről folyamatosan terjedt el alföldi és dombsági tájainkon, gyakran kiszorítva az ott őshonos fafajokat.

13. Kecskemét határában a homoki tanyák olyan pusztákon létesültek, ahol a túllegeltetés a XVII-XVIII. században felerősítette a futóhomokmozgást. • Borsy Zoltán az alföldi hordalékkúp vizsgálatai során kimutatta a Duna–Tisza-közi és a nyírségi tájak XVIII. századi, antropogén eredetű homokmozgását. • Nyíregyháza környékén az letelepített szlovák (tirpák) földművesek vonták művelésbe a futóhomokot. • A szlovákok háromfordulós ugarnyomásos rendszerben művelték földjeiket, így a gazdasági udvart, majd később a lakóházat is a földek szélén, az ún. bokortanyákban egyesítették.

14. A XVIII. századtól elterjedt a fasorok és a mezővédő erdősávok telepítése. • A tanyák építésével egyre szaporodtak az élősövények, a kis facsoportok, a földutak mentén. Az Alföld fásítását törvényekkel is igyekeztek előmozdítani, aminek hatására a vármegyék és a kincstári uradalmak kisebb-nagyobb erdőket és fasorokat telepítettek. • A mezővédő erdősávok és facsoportok mikroklímára és közvetve a gazdálkodásra igen kedvező hatást fejtenek ki. • A néhányszáz méteres távolságban telepített fasorok megtörik, lassítják a felszínközeli szelet. Ennek két szempontból van nagy jelentősége. Egyrészt növekszik a levegő páratartalma a talajhoz közeli térben, a növényállományok belsejében.

15. Csökken a talaj és a növények által elpárologtatott víz mennyisége. • Másrészt a megfelelően telepített erdősávok és a helyes gazdálkodás nagymértékben csökkentik a szélerózió, a defláció hatását, az ún. „homokverést”. • A mezővédő erdősávok, fasorok ökológiai szempontból is fontosak, mivel biokorridorként működnek: lehetővé teszik az erdőhöz kötődő növény- és állatfajok terjedését a nagykiterjedésű szántóterületeken keresztül. • Ragadozó madaraink is nagyrészt eltűntek volna az Alföld szántóterületeiről, ha a mezőgazdasági táblák közötti fasorok, facsoportok nem kínálnának nekik fészkelő- és megfigyelő helyet.

16. Az alföldfásítás történetének fontos fejezete a két világháború közötti időszak. • A trianoni békekötés következtében a kárpáti erdőségek teljes egészében a szomszédos államokhoz kerültek. Az ország erdősültségének mértéke így alig haladta meg a 12%-ot. Az Alföldön ennél is kedvezőtlenebb volt a helyzet: az erdőterület aránya az1927-es felmérés szerint mindössze 4.9% volt. • Elsősorban gazdasági megfontolásokból kiindulva a helyzet megváltoztatása céljából a kormányzat 1926-ban hozta létre Kaán Károly vezetésével az Erdészeti Tudományos Intézetet (ERTI).

18. Elsődleges feladata az volt, hogy kiválassza az Alföld fásítására legalkalmasabb fafajokat és módszereket. • Az intézet munkájának köszönhetően az Alföldön 1926-tól 1943-ig összesen 63.660 ha erdőt telepítettek ami az erdősültség mértékét 5.8%-ra növelte, ami a szűkös anyagi feltételek között figyelemre méltó eredmény volt.

19. A környezetátalakító munkák megítélése • A környezetátalakító munkák utólagos megítélése nem egyértelmű, mivel nagy nemzetgazdasági jelentőségük mellett több később felismert káros következményekkel is jártak. Tájrajzi következmények • A folyamszabályozási munkálatok a geotényezők olyan mértékű megváltozását idézték elő aminek következtében az érintett területek tájtípusaiban is jelentős változások következtek be a honfoglaláskori, vagy akár a késő középkori helyzethez képest

20. A honfoglalástól a folyamszabályozásokig eltelt időszakban a tájszerkezetben csak az árterületek gyarapodása okozott változást. • A folyamszabályozással az alacsony árterek a gátak közé szorultak vissza és a korábbi alacsony árterek gátakon kívüli részei a mezőgazdasági művelés alatt álló, a korábban uralkodó tájtípust jelentő erdőssztyeppeket felváltó kultúrsztyepp részeivé váltak. • A holtágak, meanderek folyóhátak a szántóművelés következtében egyre inkább eltűnnek, a korábbi alacsony ártéri körülményekre csak a mocsári erdőtalajok és láptalajok gyakori előfordulása utal.

21. Hidrológiai- ökológiai hatások • A hidrológiai hálózat átalakítása és az árvédelmi töltések építése megszüntette azoknak a folyamatoknak a természetes működését, amelyek a felszínfejlődést meghatározták. • A szabályozás előtt az ártereken a folyóvízi, a tavi és a mocsári üledékképződés, az árvízmentes szinteken a szél szállította üledék felhalmozódása volt jellemző. • A folyómedrek szabályozásával és a gátrendszerek építésével az üledékfelhalmozás területe 38 500 km2-ről 1800 km2-re zsugorodott. • Jakucs László szerint az Alföldön ma is tartó süllyedést, a térszínalacsonyodást semmi sem egyenlíti ki, mert a folyók hordalékanyaga csak a gátak közti árterek keskeny sávjában rakódik le.

22. A gáton belüli terület viszont éppen a koncentrált üledékfelhalmozódás miatt egyre jobban feltöltődik a gáton kívüli területhez képest. • Ezt a tendenciát erősíti az is, hogy az alföldi folyók felső szakászán a Kárpátokban, illetve az Erdélyi szigethegységben az erdőirtások, a felerősödő talajerózió következtében megnőtt a folyók által szállított hordalék mennyisége. • A vízgyűjtő területen végrehajtott erdőirtások és a folyók mesterséges mederbe terelése együttesen az árhullámok levonulási idejének csökkenését az árvízszint folyamatos emelkedését idézte elő • A medence jelentős területei ugyanakkor egyre aszályosabbá válnak

23. Ennek a kettős problémának a megoldása csak az érintett felvízi és alvízi államok együttműködésével lehetséges. A folyók felső folyásán létrehozott tározó-rendszer jelentősen csökkentheti az árvizek és az aszály okozta problémákat az Alföldön. • A társadalom környezetalakító munkálatai következtében mind a szabad vízfelület, mind az időszakosan vízjárta területek kiterjedése drasztikusan csökkent, ami a vizes élőhelyek (wetlands) vízi-lápi-mocsári-réti, illetve ligeterdei társulások területi visszaszorulását és az ilyen élőhelyekhez kötött fajok egyedszámának csökkenését, szélsőséges esetben kihalásukat idézte elő.

24. A korábbi ártereken található kubikgödrök jelentik az utolsó olyan szigetek egyikét, ahol a korábban az ártereken élt fajok még menedéket találhatnak. • A talajvízszint süllyedése – többek között – hozzájárult a természetes növénytakaró átalakulásához: az ártéri mocsárerdők kiszáradása, a homokvidékeken a nyírfaállomány pusztulása, a tölgyerdők kiterjedésének csökkenése is részben ennek a következménye • Ezek a változások a vízhez kötődő betegségek terjedését is visszavetették. A malária ebben az időszakban tűnt el az Alföldről. • Az egészséges ivóvíz ellátást segítette elő a Zsigmondy Vilmos irányításával években megkezdett artézi kútfúrási program.

25. Éghajlati hatások • A vízrendezés az érintett területek klimatikus és talajtani viszonyaiban is változásokat indukált. • A helyi klíma módosulásában a folyamszabályozás mellett az öntözőrendszerek építése és az ártereken a korábbi természetes növénytakarót felváltó mezőgazdasági kultúrák megjelenése is szerepet játszik. • Megváltozott az ármentesített felszínek sugárzás forgalma. A kiszáradó felszín albedója megnövekedett, energia bevétele tehát csökkent. • Az öntözés hatása ezzel éppen ellentétes, mivel a nedves, sötét talaj több napsugárzást nyel el.

26. A kiszáradó talaj hosszúhullámú kisugárzása nő, tehát nagyobb lesz a hővesztesége. • A hosszúhullámú visszasugárzásból eredő hőbevétel csökkent, mivel a felszín feletti szárazabb levegő a gyengébb üvegházhatás következtében a visszasugárzott hőmennyiségnek a korábbinál kisebb hányadát tartja csak vissza. • Az ármentesítés előtt ezeken a területeken a sugárzási mérleg 10%-kal is nagyobb lehetett a mainál ám ez a hőtöbblet nem a levegő felmelegítésére, hanem a párologtatásra fordítódott.

27. A párologtató vízfelszínek kiterjedésének csökkenése a levegő páratartalmának csökkenését idézi elő. • Szász Gábor számításai szerint a márciustól július derekáig eltelt időszakban a korábban vízborította területekről a szabályozás előtti időszakban közel 100 mm-rel több víz párologhatott el mint a szabályozást követően amikor az időszakos vízborítás megszűnt. • Az a hőmennyiség pedig ami korábban a víz elpárologtatására fordítódott most a felszín felmelegedéséhez járult hozzá. • Ez elméletileg hozzájárulhat a csapadék mennyiségének csökkenéséhez. A csapadék idősorok azonban nem támasztják alá egyértelműen ezt a feltételezést.

28. Talajtani hatások • Az ármentesítés, a láp- és mocsárlecsapolás a talajvízszint süllyedését, a talaj hő- és vízgazdálkodásának megváltozását, egyes talajok átalakulását eredményezte. • Szász Gábor szerint a gyökérzóna talajnedvessége az ármentesített területeken a korábbihoz képest 25%-kal mérséklődött, ami 75 mm-nyi talajvízkészlet csökkenésnek felel meg. • A mélyen fekvő talajokban is gyengül a vízhatás. A korábbi réti jellegű talajokban megindul a sztyeppesedés (a csernozjom talajokra jellemző folyamatok megjelenése).

29. A korábbi erőteljes vízhatás helyett a talajok vízgazdálkodása egyensúlyivá, vagy párologtatóvá vált. • Így pl. a láp- és mocsárterületek talajféleségei – a kiszáradás után – réti csernozjommá fejlődtek. A sóban gazdag egykori árterületeken különböző szikes talajok képződtek. • A másodlagos szikesedés megindulásáért nem a XIX. századi folyamszabályozási munkálatok, sokkal inkább a XX. század folyamán nem kellő gonddal tervezett és kivitelezett öntöző rendszerek tehetők felelőssé. • A szikesedés csak azokon a területeken indulhatott meg ahol a vízrendezés csak a felszíni vizekre korlátozódott, így a felszín közelében nagy oldott sótartalmú talajvíz maradt.

30. A nem körültekintően végzett öntözés a talajvízszint időleges emelkedését idézheti elő. A periodikus kiszáradás és újranedvesedés a pangó, sós talajvizű talajokban megindíthatja a szikesedés folyamatát. • A duzzasztóművek környezetében megemelkedő talajvízszint levegőtlenséget, a láposodás folyamatainak beindulását idézheti elő a talajban.

31. Öntözés okozta talajdegradációs folyamatok a Tiszántúlon 1 - másodlagos szikesedés 2 - másodlagos láposodás 3 - másodlagos szikesedés és másodlagos láposodás összekapcsolódása

32. Gazdasági-, társadalmi hatások • Megváltozott az alföldi tájhasznosításnak az árterek és az ármentes magasabb térszínek eltérő adottságaihoz alkalmazkodó és azt hasznosító évezredes rendje is. • Az ártéri gazdálkodás eltűnt, helyette az ártereken is a korábban csak a magasabban fekvő térszínekre jellemző szántó művelés jelent meg. • A különbség mindössze annyi maradt, hogy az ártereken rosszabb volt a terméshozam a mélyebb fekvésből adódó belvízveszély miatt. Tért hódított a vetésforgó. • Mendöl Tibor megfogalmazása szerint „eltüntette a két fő tájtípusnak, az ártérnek és az ármentes szintnek a különbségét, egyetlen ármentes területté alakította az egész vidéket, s mindenütt a szántóföldet tette uralkodóvá”.

34. Az állattenyésztés jellege alapvetően megváltozott. A korábbi rideg tartásmódot felváltotta az istállózó állattenyésztés, ami a hagyományos magyar fajták háttérbe szorulását idézte elő. A társadalom tájformáló tevékenysége • A településszerkezet is változásokon ment át. A tanyák és falvak megjelentek az ármentesített területeken. • Az új települések már általában nem halmazfalvak, hanem szabályos településszerkezettel rendelkeznek. Az építkezés módja is meg változott: a vertfalat felváltotta a vályog és a tégla.

35. A foglalkozási szerkezet ugyancsak átalakult. A vízhez kötődő mesterségek (halászat, pákászat, kosárfonás, stb.) a szabályozott folyók ártereire szorultak vissza. • Az istállózó állattartás elterjedésével háttérbe szorultak a rideg állattartáshoz kapcsolódó foglalkozások (gulyás csikós juhász, stb.) is. • A XIX. század második felében a gazdaság és vele a társadalom modernizálása a nagy vízügyi építkezések kivételével a "történelmi nyomvonalon" haladt, vagyis a fejlett régiók vonzották magukhoz a beruházásokat. • A fejlesztésekben többnyire még nincs tudatos, az elmaradott térségek felzárkóztatását az infrastruktúrába való bekapcsolásuk útján elősegítő célzat

37. Az infrastruktúra fejlesztésében elmaradt régiók (pl. az erdős hegyvidékek, a lecsapolt lápok stb.) kimaradtak a fejlődésből. A vasút, majd a modern közúthálózat építése, mely a gazdasági fellendülés alapjait teremtette meg, kisebb eltérésekkel az ősi közlekedési folyosókat követte. • A XVIII-XIX. századi „hátrányos helyzetű” régiók a forgalom- és információáramlás pályáitól, a gazdasági növekedés pólusaitól továbbra is elszigetelődtek, perifériákká váltak. • Másrészt ezek folyamatok adtak lehetőséget az Alföld jelentős területeinek a kibontakozó tőkés gazdaságba való integrálására, a modern fejlődés megindulására még akkor is, ha ez sok tekintetben felemásan, nem a legszerencsésebb módon ment is végbe.